Olvasói rovat - A modoros szingli

2010/10/24. - írta: Modor Tibi

(Az írás és a nick alapján azt hittem először, hogy lány írta, de ezek szerint talán mégsem. Ez egy "Ketten a világ ellen"-szerzőpáros inkább :)) A kört talán túlságosan leszűkíti, de éppen ezért vannak benne találó megállapítások. - Tibi)

 

Szia Tibi!

Barátnőmmel régóta forgunk a téma körül és sokszor mókázunk a szinglik modorosságán, úgyhogy írtam egy rövid olvasói szösszenetet róla. Lehet, hogy már érintettétek a témát, régi olvasótok vagyok, de talán ez egy kicsit más aspektusból közelíti meg a leányzókat.

Ha tetszik és gondolod, hozzátok le nyugodtan!

További jó munkát nektek, remek a blog!

Üdv:

vörös panda
 

 

 


A Modoros fesztiválszingli

A modoros szinglit könnyű felismerni. Általában hármas osztagba tömörülnek, testalkatukat tekintve korántsem vékonyak, ám különösebben túlsúlyosnak sem nevezném őket, hiszen továbbra is „piacképesek”. Ismertető jelük, hogy a társadalom felső rétegeihez tartoznak, hiszen öltözködési igényeik komoly anyagi ráfordítást igényelnek. Épp ezért az ilyen lányok bajosan ügyelnek arra, hogy ne legyenek feltűnőek, de mégis olyan stílusban öltözködjenek, amitől „sajátosak” és egyediek legyenek. Ezt a stílust innentől kezdve a magukénak tekintik és észre sem veszik, hogy rajtuk kívül még sokan hordanak hasonlóan nagy gyűrűket (általában ha kell a fél kézfejüket kitakarja), hatalmas sálakat (leginkább a háundemm lelkes látogatói) és természetesen tornacipőt. Azonban a tornacipő kiválasztásánál fontos szempont, hogy ne a csillagos amerikai tömegmárkát vásároljuk, hanem igyekezzünk valami kommersz, de mégis legyen tíz ezer forint körüli, csíkos és csak nyomokban térjen el a mások által hordottaktól. De ezek a minimális eltérések teszik őket „sajátosan egyedivé” és stílusteremtővé.

Tanulmányaikat általában pesti egyetemen végzik, kizárólag kevésbé megerőltető és nagy szabadidőt engedélyező pályákon. Életmódjuk további jellemzője, hogy szülőkkel élnek, vagy az általuk finanszírozott albérletben, ami remek lehetőséget nyújt arra, hogy megtarthassák hőn áhított és rettenetesen védett SZABADSÁGUKAT. A szülők dorgálásai helyett ráérnek 11-12 óra magasságában ébredni - a tegnap esti koncert úgyis megviselte őket, a reggeli kávé után pedig remek jó kis youtube-os linkekkel lehet ellátni a hasonszőrű szingli barátnőket azok Facebook-oldalán, a zenei videók alá pedig általában ilyen megjegyzéseket tűzve: „Tegnap este ♥” - „ Hát azt hiszem ennyi pálinkát is régen ittam” , netán egy sima „Like” vagy „Yesterday evening” is megteszi. Ne felejtsük, hogy a modoros szingli leányzó nem csak a koncertek előtt és után, de általában a nap további részében is próbálja „átnevelni” ismerősei zenei ízlését, amihez leginkább az elmúlt 10 év popszámait, vagy napjaink magyar fesztiválzenekarainak nótáit hívja segítségül.

A modoros szingli lány másik fő tulajdonsága, hogy trióban éli életét. Három hasonló testalkatú, hasonló szociális helyzetben lévő, hasonló zenét hallgató (hiszen együtt kell koncertre és fesztiválra járni, mégse legyen a 4 ütem rajongója szegény leányzó) és ami még fontosabb: HASONLÓAN SZINGLI legyen. A három fő remek előnyökkel jár: egyrészt ritkán kell nagy társaságban mozogni (legfeljebb születésnapokon), másrészt könnyedén ki lehet rekeszteni a harmadik barátnőt a fogatból, ha az közelebb enged egy pasit, vagy netán Dr. Atkins kúrájának köszönhetően pár kilóval könnyebbé válik nálunk. A hármasfogat egyik tagjának elfoglaltsága esetén még mindig van kivel lemenni Szimplába, romkocsmákba vagy egy 9. vonalas magyar zenekar laza kedd esti koncertjére (mert máskor ugye nincs fellépési lehetőség, még egy utolsó krimóban sem).

A szingli triók a fesztiválszezon oszlopos tagjai, részt vesznek minden jelentős zenei eseményen, de arra nagyon figyelnek, hogy az elektronikus/metál rendezvények fotóin még messziről se lehessen őket felismerni. Így általában a VOLT-Balaton Sound-SzigetFesztivál lelkes látogatói, de nem vetik meg néhány város utcafesztiválját sem, ami remek lehetőséget jelent a már említett „sajátosan egyedi” stílus megrajzolására.

Természetesen a fesztiválokat követően olykor heteket várnak, hogy feltöltsék a fényképeket a közösségi portálokra, a feltöltés után viszont nagyon figyelnek arra, hogy a kisebb zenei rendezvényekről is beszámoljanak képek formájában, és ha a trió másik tagja pasikkal vagy netán zenészekkel szerepel egy képen, akkor nagyon kell arra figyelni, hogy a kommentek között megemlítse, hogy Ő is ott járt: „Ezt a képet ugye én készítettem?” / „Húúú de nagyon durva buli volt ez, remélem emlékszel, hogy mennyit ittunk, ha letagadnád én biztos tanusítom ♥”.

A fesztiválok és a szezon lezártát követően Facebookon tudtunkra adja az illető, hogy ő most bizony eltűnik napokra aludni, mert pihennie kell, de pár órára rá már újabb zenei videókkal ajándékoz meg minket, várva, hogy valaki kapjon az alkalmon és a kommentek között hogylétéről és kimerültségi állapotáról érdeklődhessen. Nem telik el pár óra - pár nap, és a trió tagjai feltűnnek a pesti underground sziluettjében, sálat és laza kabátot viselve, fröccsözgetve, sörözgetve átbeszélni egymással a fesztiválszezon eseményeit. A modoros szingli lány legfontosabb fogyasztási cikkei: kávé, alternatív cigaretta (minimum 550-600 Forintos, lehetőleg slim, de néha azt is megunva normál verzió), sör (az alakra figyelve, de azért nem megvetve az árpa adományát) és napjaink legfőbb gyorsítója: a pálinka. A modoros szingli nem iszik más töményet, alkalomadtán borozik, de azt is általában ritka férfi randevúi alkalmából, amikor nem vállalhatja fel a sört, csak némi unszolás után. A modoros szingli nem iszik utcán, kedveli a füstös romkocsmák hangulatát, szeret a koncerten sörrel állni: „Na nem gondolod Orsikám, hogy majd egy parkban fogok iszogatni a sok csöves között, amikor a kedvenceim játszanak éppen?” – „ Ezzel is az előadót támogatom érted, ha már koncertre megyek, nem majomkodok a színpadtól 200 méterre csak, hogy 200 forinttal olcsóbban ihassak”.

A modoros szingli lány nem mutatkozik az alternatív zenekarok első soraiban, de azért figyelemmel kíséri a zenekarok életét, tudja, hogy mikor jön az új album, hogy a gitáros hol nyaralt, hogy kinek milyen barátnője/felesége van és elengedhetetlen számára, hogy legyen közös élmény a zenekar tagjaival egy közös fotó, egy koccintás, vagy egy Facebook-komment erejéig. Sokszor spontán megjegyzi, hogy a tárgyalt zenekarral kapcsolatban nála tájékozottabb ember nincs a társaságban, de mindezt úgy teszi, hogy ne tűnjön nyalásnak:

„Képzeld Jucus, múltkor voltam a koncertjükön és valami olyasmit mondtak a végén, hogy pár hétre leállnak a zenéléssel”

– „Igen tudok róla, a Zuborán Peti felesége most fog szülni, ezért megkérte a többieket, hogy kicsit szüneteljenek, így a Kormos Feri eldöntötte, hogy most fejezi be a pályaművét, szóval összehangolták egy kicsit a feladatokat érted. Na de mindegy, pont ezért kell elmenni az utolsóra, még akkor is, ha idén ez lesz a 19. pesti bulijuk, amin ott vagyok”.

A modoros szingli meghatározásánál még egy fontos tárgykört kell említenünk: a pasizást. A lánykák nem pasiznak, de azért talonban tartanak olyan fiúkat, akik erősítik az önbecsülésüket, néha meg lehet velük jelenni és alapot jelentenek a pasizási mottójukra:

„Csak nem gondolod, hogy leállok bárkivel? Nem sietek sehova érted, majd ha jön az igazi, akkor úgyis összejön, azt meg nem lehet keresni és várni. Addig inkább fiúbarátaim vannak, azért jó, ha valaki meghallgat az ellenkező nem részéről is”.

Minimálisra csökkentett szexuális életüket a legnagyobb titokban, alkoholos befolyás és végelkeseredettség nyomása alatt éli, reggel feszülten menekülve a helyzetből és aztán a partner számára említést sem téve a történtekről. Ha mégis szóba kerül a barátnőknél, akkor csak ennyit mond: „Néha erre is szükség van, azért én sem bírom a végtelenségig, de elég gyenge volt, maradjunk annyiban”. Ha társaságban csapják neki a szelet, akkor modorosan cicázik a fiúval, de figyel arra, hogy a minimális testi érintkezést ne váltsa csók: „Jajj Robi, te megint részeg vagy, ÉN NEM VAGYOK ILYEN”. Leszerelendő a helyzetet az őt egyre kínosabban ölelgető fiú karjaiból így távozik: „Nagyon szeretlek Robi, de részeg vagy, veszünk neked vizet és hívok neked egy taxit”. Ha a trió tagja mégis átlép egy szintet egy fiúval, akkor feldúlva közölni kell vele, hogy az a fiú neki is tetszett: „Orsikám, attól még mert én nem vagyok egy akkora k*rva mint te, tudod jól, hogy tetszik a Tomi. Nagyon jól tudtad!!!” A harmadig bandatag szerepe ilyenkor értékelődik fel, vele mindent ki lehet beszélni, presszionálni lehet a fekete bárányt kizárásokkal, kiközösítésekkel és további szankciókkal. A szabadság, mint uralkodó eszme azonban végül győzelmet arat és a sértett szingli békejobbot nyújt tékozló barátnőjének: „Nem esett jól, amit tettél, de most megvan az esélyünk arra, hogy együtt szívassuk meg ezt a bunkó Tomit, töröljük fel vele a padlót”.

A modoros szingli ekkor lejjebb ad a büszkeségéből, mert életük fő motorját, létezésük pillérét félti: a szabadságát és szingliségét. Hangoztatja ugyan, hogy gyűlöli a kötöttséget és neki az élete a legfontosabb, ám szabadidejében és otthoni magányában nem egyszer előfordul, hogy úticélokat, utazási lehetőségeket keresgél a neten egy jeles eseményre: a majdani nászútjára.

188 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Celtic 2010.10.24. 20:04:16

@bajor gizella: Jajne :( Beleolvastam :( Tokures a gyomrom es most savat hanyok :(

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.10.24. 20:55:48

@lárvalányhaj: Ez így igaz. Imádom a férjemet, de ahogy a nagylábujjamról se beszélek túlzón és negédesen, úgy miért kéne a férjemről így szólnom? Vagy milyen hülyén jönne le, hogy "Annyira odaadó a nagylábujjam, sose hagy cserben ha igazán szükségem van rá, és ráadásnak még csinos is, megfelel mindennek, amiről csak egy nagylábujj-tulajdonos álmodhat, tökéletesen megérti, ha rossz napom van, nincsenek kis külön útjai, hanem mindenhova velem együtt jön, amikor meg nyáron kilóg a szandálból, isten bizony szexi is!"

Szóval a család, a társ része az életnek, nem kell ügyet csinálni belőle és kész! Ezen kívül a munka, a hobbi, az élet mindennapi küzdései, amiket siker koronáz és elégedettséget ad, egy tátott szájú bálna alakú felhő vagy egy régi ismerőssel összefutás is része, s ezek együtt kell kiadják azt az egészet, amitől igazán ember tud lenni az ember. Nem pedig egy levéltetű, aki egymás után szüli a kis levéltetveket és aztán ezzel vége az életének.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.24. 21:10:39

@Patrick Bateman: @cd-r: Jaj, gyerekek, nem figyeltetek arra amit mondtam! A thai (es altalaban az azsiai) csajok SOKKAL ravaszabbak, mint egy baszatlan nyugati omegahim. A boldogito igen kimondasa utan, az asszonyka Lady Macbeth-et megszegyenito armanykodasba kezd, es a szerencsetlen ferj orulhet, ha megussza a fel vagyona elvesztesevel, mire az ex visszarepul Bangkokba, gazdagon es elegedetten. Ha pedig van olyan hulye a pali, hogy utanamegy, o fogja a hasznalt szervpiacon vegezni (mert a thai csaladok nagyon osszetartok am!)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.24. 21:12:43

"Ezen kívül a munka, a hobbi, az élet mindennapi küzdései, amiket siker koronáz és elégedettséget ad, egy tátott szájú bálna alakú felhő vagy egy régi ismerőssel összefutás is része, s ezek együtt kell kiadják azt az egészet, amitől igazán ember tud lenni az ember" - Gyonyoruen modoros!!! :))

(azert ertem, mire gondolsz...:)

A Tyne folyó déli partja 2010.10.24. 21:12:48

@-er-: hát mert az a különböző. az mindig vonzza az embert. a fekete férfiak meg a szőke nőkhöz vonzódnak. nyilván amiatt, mert neki az a különleges.

lárvalányhaj 2010.10.24. 21:13:06

@Ormótlan:

Azt vettem észre, hogy a többi ember is vhogy túlzott jelentőséget tulajdonít a házasságnak. Úgy kezelik, mintha vmi érdem lenne, hogy _bekötötték az ember lányának a fejét_. Én elég korán házasodtam, meg fiatalabbnak is nézek ki a valós koromnál, és rendszeresen megtörténik velem, hogy a (nőnemű) beszélgetőpartnerem eleinte úgy beszél velem, mint egy kis csitrivel, aztán egyszer csak észreveszi a gyűrűmet, és majd hogy át nem vált magázásba :D

lárvalányhaj 2010.10.24. 21:14:37

@lárvalányhaj:

Vagy legalábbis jön egy "júúúj, te féééérjnéééél vaaaagy? gratulálok!", utána végeláthatatlan kérdezősködés, hogy mikor volt az esküvő stb.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.24. 21:19:14

@bajor gizella: b+, ezt belinkelni ide szintiszta szadizmus volt! Bar minden szingli elolvashatja, nekik remek megerosites!

cd-r 2010.10.24. 21:27:51

@altoid: akár még ez is előfordulhat. aki meg van akkora barom, hogy feleségül vesz egy 5 dolláros thai kurvát, az meg is érdemli.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.24. 21:30:48

@cd-r: Meg mindig nem erted. NEM a kurvakrol, hanem az un. _tisztesseges_ thai lanyokrol beszelek. Azokrol, akik addig nem engedik, hogy a delikvens akarcsak megerintse, amig nincs gyemantgyuru.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.24. 21:33:30

@cd-r: A problema az, hogy nyugaton a thai noket az ottani prostikkal azonositjak, ami _oriasi_ tevedes. A kurva ott egy kulon kaszt, semmi kozuk az atlagos thai nohoz, akik kb. a viktorianus erkolcsok szerint vannak nevelve. Na itt van a csapda, amibe a sok hulye szexorult nyugati beleesik!

nadivereb 2010.10.24. 21:36:32

@bajor gizella: Te atyaúristen. Két bekezdést el bírtam olvasni. Aztán néhány mondatot még el-elkaptam, de utána pánikszerűen menekülnöm kellett az oldalról. Mi ez??!!??

felka 2010.10.24. 21:38:24

@rosiegirl: @Kytia:

későn kapcsolódtam be, de kb.a két szélsőség lehet a szóban forgó fesztiválszingli (aki tényleg pálinkázik, lehetőleg ágyasat) és a plázacica a színes koktélokkal. a kettő közötti átfedés a Cosmo Lány, aki irodában dolgozik, monjuk hr-es vagy marketing-asszisztensként.

lárvalányhaj 2010.10.24. 21:43:20

@Panzer:
@Motorpenis:

Lehet, hogy én egy másik bolygón élek, de egyáltalán nem ismerek olyan csajokat, akik kifejezetten szinglik _akarnak_ maradni, nem akarnak gyereket stb. Akik mégis egyedül vannak, általában nem jókedvükben vannak egyedül, harminc fölött meg a biológiai óra is elkezd ketyegni, mint gép.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.24. 21:51:16

@lárvalányhaj: Sok "szingli" csaj harminceves koraig az irrealisan magas elvarasai miatt van egyedul, utana pedig probalja megideologizalni, miert lett savanyu a szolo.

felka 2010.10.24. 21:56:06

@nyílméregbéka:
aha a barátnőmnél pont így történt, van már baba, minden, csak éppen a férfi viseli még így is a nadrágot, mert a "baláááázs ollyan okos, felnézek rá"
(hiszen informatikus)és természetesen külön járnak szórakozni, mert a balázs így akarja, és hát persze ő is...

nyílméregbéka 2010.10.24. 22:01:51

@felka: hm, én csak a saját tapasztalataimból - kollégák, baráti kör - általánosítottam, de akkor ezek szerint gyakori jelenség ez.
@Animacs (a Tyne folyó déli partja): én is sokáig hittem ezt, aztán egyre több helyen hallottam, hogy csomó fekete pasasnak egyáltalán nem tetszenek a fehér nők. Eddy Murphyt megkérdezték, mikor Bp.-n forgatott, hogy hát hogy tetszenek neki a (legendásan szép :-) magyar nők? Mire őszintén azt mondta, hogy bocs, de neki igazán a fekete hölgyek tetszenek.
Nekem bejönnek a fekete pasi, sokuk igzaán szép. Üdítő a szemnek ;-) Apropó, képzeljétek, ma az Árkádban jártam, és az egyik boltban egy fekete bőrű, kb. 50 éves bácsi volt a biztonsági őr!! Úgy éreztem, mintha hirtelen New Yorkba keveredtem volna :-)

cd-r 2010.10.24. 22:11:07

@altoid: dehogynem értem, de én továbbra is a kurvákról beszéltem, mert nyilvánvaló, hogy elsősorban ők a helyi szexturizmus célpontjai és nem a 'viktoriánus gyémántgyűrűsök'.

cd-r 2010.10.24. 22:16:28

@altoid: meghát ha annyira szigorú erkölcsi normák szerint nevelkednek, akkor gondolom nem feltétlenül 4-5 napot lazítani vágyó kelet-berlini középvezetőkhöz mennek hozzá elsősorban.

Patrick Bateman 2010.10.24. 22:28:01

@cd-r: És megdöbbentően sokan futnak rá erre is, mert Thaiföldön a prostitúció egészen másképp zajlik, mint a kis-balatoni út vegetációjában. Ha mindenképp nyugati párhuzamokat keresünk, akkor leginkább az escort service-hez lehet hasonlítani, kispolgári kivitelben. Az odalátogató felső-rajna-wesztfáliai nyugalmazott művezető gyakorlatilag nőt bérel, ennek fejében az főz, most, takarít rá, el lehet vinni szórakozni, állatkertbe vagy az éjszakai pattayai strandra andalogni. Beköltözik hozzá, gondját viseli, nevet a viccein és közben nagyjából tíz percenként biztosítja arról, hogy hi iz de moszt csárming gáj, és jor dik iz ö ríl monszter. Nomármost, hősünk, akit utoljára Gertrude kapott kéthetes borotválástól kissé szúrós combjai közé még '83-ban Ibizán, miután aláíratta vele az ilyenkor megszokott házassági vagyonjogi szerződést, hajlamos lesz félreérteni a szituációt. Időnként az is előfordul, hogy szerelmes lesz. Nos, ez hiba, és mint ilyen, többnyire végzetes.
Mindez, hasonló forgatókönyvvel egyébként egyre gyakrabban fordul elő 27 éves, szűz informatikusfiúkkal is, akik eredetileg csak a Korongvilág hatodik és hetedik kötetét vitték le Bangkokba, PDA-n, hogy szabadságuk alatt le tudják tisztázni a blogringjüket.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.24. 22:35:37

@altoid: ne is mondd. Egyszer volt egy ilyen csajom, ilyen viktoriánus. Tisztára eluntam magam. A teázás még oké, majd megtekintettük a gobelinjeit, beszélgettünk a nagynénikéjével a harminc éve Kandahár térségében elesett idősb Lord Furthermore-ról.Kicsit később lovagoltunk egy jó órát a festői Shropshire-ben. Végül sikerült egy órára magunkra maradni azzal az ürüggyel hogy a hölgy a kedvenc hobbiját, vagyis Brahms unalmasabb műveire svéd balladák recitálását fogja bemutatni. Ekkorra rutinosan a gramofonba készítettem egy Brahms hengert. A harmadik akkord után feltettem a csajt a zongorára, hét alsószoknya és egy nyelesbugyi áttörés után jó alaposan megkeféltem.
(Részlet El Topo (sgt. Elias): Regényes ifjúkorom c. önéletrajzi regényéből)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.24. 22:38:45

@Patrick Bateman: Na latom, te vagod a dolgot! :) Van egy alternativ forgatokonyv is: Jurgen, a harminceves ifju manager egyeves kikuldetesbe megy a Siemens bangkoki lerakatahoz. Persze o is hallott a "thai no" legendajarol, igy joleso erzessel konstatalja, hogy az uj titkarnoje csinos es fiatal (persze masfajta nonek thaifoldon eselye sincs titkarnoi allast leakasztani). Jurgen ugyetlenul udvarolni kezd, a leanyzo pedig eljatssza a szende hercegnot, aki erenyes es megkozelithetetlen, es a szep szoke (es Siemens-alosztalyvezeto) hercegre var; Jurgen ezt meg is probalja bebizonyitani neki (o nem olyan, mint azok a perverzek, akik csak a szexert jonnek Thaifoldre, a nem...), es szepen lassan belezug a csajba. Innentol lasd az alap-forgatokonyvet.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.24. 22:40:42

@Professor Pizka: Ah, Mister Topo, on igen pimasz frater! Ha az apam ezt megtudja, parbaj lesz a vege! :))

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.24. 22:42:04

@Professor Pizka: gramofon: helyesen fonográf de lehet egy újabb HMV is ez esetben már lemez

Patrick Bateman 2010.10.24. 23:39:26

@altoid: Mely forgatókönyv szintén nem szokta nélkülözni a regényes fordulatokat. A szinguláris dramaturgiai pillanatban gyakorta előbukkan egy súlyos beteg rokon, akinek költséges gyógykezelésére csak Japánban, egy chibai klinikán nyílik mód, egy hajdan kölcsönadott fél férges krumpliból annuitással felértékelt kifizetetlen adósság, melynek fejében a Provident Thailand a család elsőszülöttjének hasnyálmirígyét követeli, netalán egy gonosz exférj, aki statiszta volt a Kickboxer III-ban és lelépési pénzt követel a nejét penetráló farangtól. A nőről pedig, hosszú, keserű önmegtartóztatással, gyorsan szőrösödő tenyérrel és gyertyafényes, Bach-zongoraversenyes vacsorákkal eltöltött fél éves udvarlás után, a frankfurti Four Seasons nászutaslakosztályában derül ki, hogy műtétjére váró transzvesztita, de akkor már úgyis mindegy...
Egyszóval, valóban indokolt az óvatosság, megannyi tisztes, középosztálybeli egzisztenciát és kamatozó nyugdíjalapot nyelt már magába a kongharami strand homokja.

bajor gizella 2010.10.25. 00:02:45

@nadivereb: ez kérlek a farmermellényes poronty ingerszegény de működő utódja.

én az ilyen kurvás meséket orosz-ukrán hölgyekkel kapcsolatban látom-hallom. viszont ők nem tudnak masszázsolni. a thai asszonyok meg igen. és elég jó.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.25. 00:02:45

@Patrick Bateman: BTW ezekért a legényfogó praktikákért nem kell Indokínáig szaladni, van rá bőséggel példa hazánkban is. (Lám nemcsak autóbuszban, holográfiában és népdaléneklésben tartjuk a lépést a világgal!). Mondjuk itt elsősorban jól irányozott teherben maradás dívik.

bajor gizella 2010.10.25. 00:14:38

@Professor Pizka:
ugye? teherben maradás már lejárt, mert van abortusz, ezért marad a lelki terror, az érzelmi zsarolás, fondorlatos eszközökkel való lelki függés kialakítása, csak hát jürgen helyett laci van, és laci lelke mellé nem jár buksza, be kell érni annyival ha elküld egy közösen elkészült kis művet a modorosba, a szingli kispicsákról.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.10.25. 00:20:41

grat a kommenter nípnek, maj mindnek, volt értelme elolvasnom.

Vágási Matyi 2010.10.25. 00:42:47

Modoros szingli - closet leszbi átfedés?

yeti-ufo hibrid 2010.10.25. 01:32:23

Nagyon szép.
De azt nem értem, hogy miért nevezik szinglinek a kölyöklányokat. Az unatkozó egyetemisták általában 20-26 évesek. Az nem szingli, az csak egy csaj.
És főleg nem szingli, mert bármikor simán lepattan a baráti körről, ha netán befutna a szőke herceg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.25. 03:51:51

Jajj, az ilyen picsáktól a falnak tudok menni. Jó post!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.25. 03:52:35

Jajj, az ilyen picsáktól a falnak tudok menni. Jó post!

Motorpenis 2010.10.25. 06:22:24

@fraulein praxa: Ó, b+, neked ennyi elég is? Ennek alapján választanál férjet?

Édes istenem! Nem is tudom, melyik a rosszabb: ha egy nő a hüvelyével gondolkodik, vagy a fejével. (A te eseted melyik?)

Motorpenis 2010.10.25. 06:24:52

@fraulein praxa: Néger nő nem lehet szép! Már csak azért sem, mert elég csak belegondolni: néhány generációval ezelőtt még ott ugrabugráltak felmenői valami kunyhó előtt meztelenül; a munka meg az volt, hogy szaros kézzel szedték a datolyát.

Patrick Bateman 2010.10.25. 08:06:28

@bajor gizella: Ez pedig azóta van így, mióta kitalálták a szerelmi házasság ostoba intézményét. Tisztességes, átlátható érdekviszonyokat követelek! Vissza a hozományt! Polgári érdekházasságot! Vagyont a vagyonhoz!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.25. 08:11:16

@Patrick Bateman: Ja, az indiaiak csinaljak jol. Ott mindennek stimmelnie kell: kasztnak, vallasnak, anyagi helyzetnek, szulok ismeretsegenek... Unokatestvernel tavolabbi rokont mar necces elvenni... ;)

Patrick Bateman 2010.10.25. 08:16:17

@altoid: Nincs is annál szebb, amikor az ember együtt épít homokvárat háromévesen a jövendőbelijével, a mosolygó szülők jóváhagyó pillantásainak melegében.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.25. 08:41:31

@Patrick Bateman: Bizony, nincs is gond a bortangas szinglihordakkal!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.25. 08:50:20

@Patrick Bateman: bizony bizony suba a subához, guba a gubához, jól megmondták már a régiek is!

(aztán össze-vissza félrekúrtak, mert a biodiverzitás iránti igény az a merkantilista megfontolásoknál is erősebb)

Celtic 2010.10.25. 09:07:38

@Professor Pizka: Kesz, mennem kell dolgozni, de ez nagyon kellett hetfore :) No es persze a kozvetlen felette levo Mr. Bateman commentje is utott (marmint az utolso bekezdes :)

cd-r 2010.10.25. 10:42:42

@Patrick Bateman: ...és mindez nem történik meg, ha Saskia nem látja meg a testszínű dildót az Otto katalógus 1984 novemberi számában, aminek használata közben ráébred az egyszerű tényre, hogy Klaus dickje nát ríli éj monsztör.

Sand Lover 2010.10.25. 10:52:25

Ez a poszt elég gyenge lett.
Meg érződik rajta, hogy az írójának bizony savanyú az a bizonyos szőlő.
Magyarán irigy.
Na mindegy, lapozzunk. (ásít)

fraulein praxa 2010.10.25. 11:58:20

@Motorpenis:

na akkor 2 in 1 válaszolok, jó? csak mert nem érdemes rád karaktert pazarolni...:-/

nem, ennyi nem elég hozzá, mert mint írtam ISMEREM az illetőt, tehát BESZÉLGETTEM/BESZÉLGETEK is vele. lapozhatunk.

www.google.hu/images?hl=hu&q=beyonce&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&tab=wi&biw=1920&bih=993

ez a nő pl. gyönyörű. sajnálom, ha te a csökött agyaddal ezt képtelen vagy belátni.:-( de linkelhettem volna még nagyon sok szép fekete bőrű nőt.
dúró dórára minden esetre köröket ver. sőt..

GERI87 2010.10.25. 12:15:36

@Ormótlan: Van az érezhetően minőségi és az érezhetően szar pálinka, aminek gyakran nem sok köze van az igazihoz..
ugymondanám olyan szinten nem képes feldolgozni a szervezetem a tömény alkoholt hogy nekem "szar":)

De érdekes hogy aki testalkatilag akkora mint én, azok között van aki bírja és szereti.
Bár megfigyeltem hogy ezeknél is nagyon sok van aki láthatóan nem bírja és nem szereti de mivel menő meg trendi meg elvárás ezért issza...
Néha már sajnálom ezeket hogy nem csinálhatják azt amit akarnak:)

Klaravagyok 2010.10.25. 12:23:05

@Morgan LeFay: ez teljesen tipikus modor, amikor valaki találva érzi magát beírja, hogy "savanyú a szölő" ezzel rövidre zárva a vitát.

GERI87 2010.10.25. 12:37:52

@altoid: Ugye?:)
Épp ezért nem szeretem őket...

Meg sem próbálnak önállóan gondolkodni.
Az nehéz, meg lehet nem menő...juj..és az már végképp tűrhetetlen.

cd-r 2010.10.25. 12:41:33

@Claire!: ez azért is fura, mert a posztban tárgyalt típus pont nem az, ami általános irigységet váltana ki.
nem tudom ki irigykedne tanítónő anyától és az ántsznél laborosként ténykedő apától származó, a szülők kispolgárisága ellen hosszú színes sálakkal és rétegzenének vélt muzsikák hallgatásával lázadó szociális gondozó és szervező szakos lányokra.

Sand Lover 2010.10.25. 12:42:19

@habilány!: „amikor valaki találva érzi magát beírja, hogy "savanyú a szölő" ezzel rövidre zárva a vitát.”
Hát izé, nem éreztem találva magam, mert tök más kategória (életkor, habitus, érdeklődés stb) vagyok, de ha te mondod, akkor biztos így van.

cd-r 2010.10.25. 12:42:49

@habilány!: ej de gyorsan váltogatod a nickjeidet :)

GERI87 2010.10.25. 13:01:14

@fraulein praxa:
A fekete nők nekem nem teccenek:)
Egyik se...

Pedig olyan génkeveredés lenne fúúú
mindennek pont az ellentéte..

De az én génjeim valamiért egyszerűbbnek és fejletlennek, kevésbé változatosnak tartják azt aki simán barnabőrű fekete hajú fekete szemű..

Szőke haj, kék szem, fehér bőr..na az már friss, megfelelően mutálódtak keveredtek a gének:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.25. 13:26:44

@GERI87:

"Szőke haj, kék szem, fehér bőr..na az már friss, megfelelően mutálódtak keveredtek a gének:) "

És férfi.

fraulein praxa 2010.10.25. 13:51:37

@GERI87:

nem KELL h tetszenek, de azt kijelenteni, hogy eleve nem lehetnek szépek, mert nemrég másztak le a fáról, és különben is négerek..:-(((

:-) meg fog változni az ízlésed, én pl. sokáig nem bírtam a magas palikat, aztán zsinórban 2 is jött, aki 1,90 körül volt.:-D most már kimondottan tetszik, ha egy pasi magas, nyúlánk.

GERI87 2010.10.25. 14:27:04

@fraulein praxa:
Nem erről van szó.

Az európai barna bőrű fekete szemű fekete hajú nők se teccenek első vizuális szemlére..a néger nők meg pláne.
Nem tudom miért.
te megtudnád magyarázni miért nem teccik mondjuk a zöld szín??
Nemhiszem..

fraulein praxa 2010.10.25. 15:18:58

@GERI87:

én már nem mondok semmit, mert annyiszor bebuktam az ilyen ideálokkal..:-D

Klaravagyok 2010.10.25. 15:56:59

@cd-r: ugye? :-) ez felháborító. :-)

cd-r 2010.10.25. 16:59:47

@habilány!: igazából leszarom, csak mire válaszoltam volna a kommentedre, már más nicken nyomultál.

bajor gizella 2010.10.25. 18:43:42

@Patrick Bateman:
Érdekházasodni még mindig lehet. Sőt egy, a pórnép számára csak súlyos rabszolgarobot után, és vérszerződéshez hasonlatos lojalitási tanubizonyság mellett is csak néha elő-előbukkanó világban kifejezetten ajánlatos.
És akkor az általuk levetett ruhában ott feszenghetsz az esküvőn, veszprém az igazi metropolisz kisnagyvilági forgatagában olyan félmondatokkal, hogy hát Misikét felvették a...ide bármelyik külföldi egyetem macbookkal-a-hónom-alatt fakultánsa behelyettesíthető, míg az ifjú ara Liza, már végzett a közgázon, épp most operetténekesnek tanul, mert hát valójában az szeretett lenni, de a szülei elöször tisztességes szakmát akartak a kezébe adni. nem mintha attól féltek volna hgoy bármikor is dolgoznia kell majd. De hát tulajdonképp nem volt nehéz elvégezni azt a sulit, mellette még dolgozott is. Nyaranta. Az apja hoteljében basztatta az alkalmazottakat fehér bikiniben. Misike is és Liza is természetesen megörököl a végén mindent, a gyárat, de hát az manufaktúra ugye, nem gyár, a boltot, ami üzlet ugye és nem bolt, és a zrt-t ami családi vállalkozás, és nem zrt. Misike addig londonba kötlözik lizával, ráér még ilyen komoly dolgokkal foglalkozni. örülni kell hogy rohanó világunkban megtalálták egymást, nem volt könnyű dolguk. egy övékhez hasonlatos esküvőn találkoztak. Jöttek a pletykák céges szinten hogy liza annyira nem is pénzes, Mert hát micsoda hülyeség nem?
Én mindenestre nagyon örültem a frigynek. Reméltem hogy a megaláztatásaim csökkennek majd ha Misike nem jár be a munkahelyre. Álmomban sem sejthettem akkor még, hogy még fél év múlva is Misike lelki gennyzacskói jelentik majd nekem a biztos megélhetést. Pedig így lett.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.25. 20:09:02

@nyílméregbéka: hát, én meg párszor inkább pont azt tapasztaltam, hogy nagyon is megfelelnek ennek a sztereotípiának. már, a szőke nő-fekete férfi.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.25. 20:15:06

@fraulein praxa: na de neki azért nincsenek tipikus néger vonásai...amúgy, én is ismerek szép arcú néger lányt (a bőre kékesfekete. meg egy olyat, aki inkább csoki. igaz, utóbbi finoman szólva elég jó húsban van. de az arca szép.)

janomano 2010.10.25. 23:23:42

@lárvalányhaj:

"Szerintem azok szokták verni magukat a házasságukra/gyerekeikre, akiknek nincsenek más céljaik az életben."

"Lehet, hogy én egy másik bolygón élek, de egyáltalán nem ismerek olyan csajokat, akik kifejezetten szinglik _akarnak_ maradni, nem akarnak gyereket stb. Akik mégis egyedül vannak, általában nem jókedvükben vannak egyedül, harminc fölött meg a biológiai óra is elkezd ketyegni, mint gép."

Cicmic. rakd össe a kettőt!
Ne nekem. Magadnak.

janomano 2010.10.25. 23:35:12

@yeti-ufo hibrid:

Jogos. A sziglik 35 fölött csapatják. Általában töménnyel súlyosbított antidepresszánssal. :-)

Csumázom még a kínai gyűlölő gergelyt(87), a segges nardot.
Már csak a sixx nyugger anyja hiányzik itt a kényszeres
kommentelők közül.

Celtic 2010.10.26. 08:30:19

@janomano: Sztem nem volt cimlapos a post, igy Sixx nyugger nem fog feltunni. Abbol lehet sejteni, hogy cimlapos, mert akkor rogton feltunik, meg a legelejen.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.26. 19:10:17

@yeti-ufo hibrid: igazad van. egy húsz-huszonkét éves mitől lesz szingli? meg egyébként is marhaság ez kategória, de nem baj.

lárvalányhaj 2010.10.26. 19:33:53

@janomano:

Valamelyikünknek kissé fekete-fehér a gondolkodása. Tartok tőle, hogy kettőnk közül nem én vagyok az. :P

lárvalányhaj 2010.10.26. 19:42:30

@janomano:

Oké, lehet, hogy mégis én voltam félreérthető. A "veri magát a házasságra" alatt azt értettem, hogy azt tekinti fő életcéljának, hogy elvetesse magát valakivel, utána szüljön pár gyereket, és ha kipipálta ezeket a pontokat a csekkliszten, akkor önelégültebb fejjel mászkál, mintha legalábbis elnyerte volna a Nobel-díjat.
Erre mondom, hogyha valaki egyedül arra tud büszke lenni az életben, hogy talált valakit, aki hajlandó volt elvenni, és még gyerekeket is vállat vele, annak hiányoznak az igazi célok az életéből.

lárvalányhaj 2010.10.26. 19:48:44

@yeti-ufo hibrid:

Persze, 20-26 évesen a csajoknak még rohadtul nem célja, h lekössék magukat, a többség nem is ezzel a céllal vág neki a _pesti_éjszakának_. Ezzel az erőmmel a 15 éves unokatesóm is szingli, mert pillanatnyilag neki sincs tartós kapcsolata :P

blur7 2010.10.27. 02:41:06

@lárvalányhaj: Pusztán a gyereknemzés nem, viszont a gyerekek "minőségi" felnevelése talán már lehet életcél. (Szerintem igen komoly kihívás volt bármely korszakban, így manapság is.) Remélem, hogy vannak ilyen nők, sőt alapvetően mindegyikük ilyen.

Zerstörer 2010.10.27. 08:06:02

@lárvalányhaj:
na jó,de ha megfordítjuk a dolgot és azt nézzük, hogy azok a nők, akiknek nem sikerült/nem akarták, de már megbánták milyen képpel mászkálnak negyvenévesen fel-alá, akkor kijelenthetjük, hogy a nőknek még is csak ez az igazi feladatuk, a többi csak ráadás vagy kényszer.

lárvalányhaj 2010.10.27. 08:28:01

@blur7:

"Pusztán a gyereknemzés nem, viszont a gyerekek "minőségi" felnevelése talán már lehet életcél."

Az sosem szerencsés, hogyha az ember egyetlen dolgot tűz ki életcélként, mert rágörcsöl, és pont emiatt cseszi el. Biztos van olyan, akinek az az "útja", hogy háztartásbeliként élje le az életét, de ne feledjük, hogy az ilyen nőkből lesznek a gasztrobloggerek és a Control Freak anyukák is.

@Zerstörer:

" a nőknek még is csak ez az igazi feladatuk, a többi csak ráadás vagy kényszer."

Ezzel a megfogalmazással az a bajom, hogy az tűnik ki belőle, hogy a gyereknevelés kizárólag a nők felelőssége, tehát a férfiaknak ezzel már nem is kell foglalkoznia. Pedig a gyerekeknek apára is nagyon nagy szükségük van, sőt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.27. 13:12:40

@lárvalányhaj: persze, de minden feladategyenlősítési törekvés megbukik azon, hogy alapvetően még mindig ti szültök. És ebből meg néhány genetikailag kódolt kényszerű alapvetésből adódóan az anya és a gyerMek (höhö) kapcsolata sosem ugyanazon a szinten működik, mint egy apa-gyerek-kapcsolat. Fontos az apa is, szerepmintaként meg sok szempontból, de ha mondjuk az lenne a kérdés, hogy a gyerekek apa vagy anya nélkül nőjenek fel, mikor lesznek nagyobb valószínűséggel teljesértékű felnőttek, akkor valszeg az anyákra voksolnék.

cd-r 2010.10.27. 13:37:33

@lárvalányhaj: "de ne feledjük, hogy az ilyen nőkből lesznek a gasztrobloggerek és a Control Freak anyukák is."

ez az egyik oldal, bár azért kiváncsi lennék, hogy a háztartásbeli nők hány százaléka lesz beteges control freak vagy gasztroblogger. a másik oldal (ugyanilyen sarkos példával élve) a kényszeres karrieristák, a minden apró sérelmet túldramatizáló (és minden rosszért a szemét férfiakat okoló) férfigyűlölő álfeministák és a hagyományos női szerepeket szándékosan megtagadók, akiket kizárólag a másodlagos nemi jellegeik alapján lehet nőként azonosítani.

Sand Lover 2010.10.27. 14:40:54

@cd-r: “a minden apró sérelmet túldramatizáló”
Szerintem itt van a kutya eltemetve, mert általában azok szoktak mindenre túlérzékenyen reagálni – férfiak-nők vegyesen – akik valamilyen okból elégedetlenek az életükkel.
Azt kellene elérni, hogy mindenki azt csinálhassa, amit szeret és amihez tehetsége van, ha cégvezetés egy nőnek, akkor azt, ha gyereknevelés egy férfinak, akkor meg azt, és ne erőltessünk rá senkire olyan dolgokat, amihez nincs indíttatása/kedve/türelme stb, csak azért mert “ezt várja el a társadalom”.

janomano 2010.10.27. 18:55:51

@lárvalányhaj: Én már átálltam az erő sötét oldalára.

lárvalányhaj 2010.10.27. 22:58:19

@vészmadár (pica pica):

persze, de a terhesség és a szülés 9 hónap alatt megvan, utána már csak olyan feladatok jönnek, amibe a férfiak is besegíthetnek. (talán a szoptatást leszámítva, de az is megoldható másképp.) a legtöbb helyen viszont ez nagyon nem így van, az arány még a legjobb helyeken is erősen eltolódik az anya javára.
az anya-gyerek kapcsolat meg azért működik más szinten, mert a legtöbb gyerek több időt tölt az anyjával, mint az apjával. egyébként ez korántsem jelenti azt, hogy minden gyerek az anyjához van közelebb, rengeteg apás gyerek van, főleg a lányok között.

lárvalányhaj 2010.10.27. 23:05:22

@cd-r:

Szerintem ott van a dolog eleve _elbaltázva_, hogy a nők rá vannak kényszerítve, hogy válasszanak a gyerekvállalás és a karrier között. Ha az egyikről le kell mondani, akkor egy betöltetlen űr keletkezik az ember életében, mindkettőt viszont csak akkor lehet jól csinálni, ha van az ember mellett egy partner, aki mindebben támogatja, ilyet viszont nehéz találni.

scsaba1 2010.10.28. 00:07:29

@lárvalányhaj:

Már megint megmondtad az überfrankót... :)
Mert talán az apa dolgozni jár, míg az anya otthon van ill. azoknál, akiknél hitel ketyeg és az átlagos 130-150 nettó környékén keres a férj, ott még arra is rá van kényszerülve, hogy mindenféle túlórát, mellékállást, hétvégi munkát is elvállaljon. Az ismeretségi körömből szép számmal tudnék példákat mutatni. És igen: ha elmegy reggel hatkor és hazajön este nyolckor, akkor nem biztos, hogy még van kedve mosogatni vagy kis ruhákat teregetni, úgy hogy a felesége egész nap otthon van.

Én itthon dolgozom, így van némi rálátásom a gyesen lévő anyák életére. Kelés valamikor 8-9 esetleg 10 óra felé, gyerek rendbekapása, majd séta+vásárlás délig. Közben pletyi a szomszédokkal, többi anyukával. Kaja, gyerek lefektetése. Ilyenkor ők is lazítanak mer' ugye a zajosabb dolgokat el lehet felejteni. Egy kis telefonálgatás, netezés-porontyozás, pinamagazinok. Ha felkel a gyerek akkor újra egy kis levegőzés majd főzés+házimunkák de elég lájtosan. (Gyakorlatilag folyamatosan panaszkodva, hogy jaj, erre sincs időm, meg arra sincs időm. 6-7 óra felé hazajön a férj (ha hazajön, mert éppen nem túlórázik), vacsora, fürdetés, fektetés...
Mégis milyen karrierről ábrándozik a gyerek mellet, ha gyakorlatilag "főállásban" egy kurva 60-80 m2-es háztartást sem tud megszervezni...

Azért hagy ne essek már hanyatt...

lárvalányhaj 2010.10.28. 07:32:05

@scsaba1:

Talán ha anyunak is lenne egy jól fizető munkahelye, akkor apunak sem kellene másodállást és túlórákat vállalnia, hanem meg lehetne igazságosan osztani a munkát.
Karrier alatt pedig nem feltétlenül vállalatvezetést értek, hanem olyan munka végzésének a lehetőségét, ami megfelel az egyén képességeinek és ambícióinak. Érdekes módon a férfiakból sem lesz mind CEO.

"Mégis milyen karrierről ábrándozik a gyerek mellet, ha gyakorlatilag "főállásban" egy kurva 60-80 m2-es háztartást sem tud megszervezni..."

Ezt az állításodat pedig nem szeretném kommentálni.

lárvalányhaj 2010.10.28. 07:48:55

@scsaba1:

"Gyakorlatilag folyamatosan panaszkodva, hogy jaj, erre sincs időm, meg arra sincs időm."

Ez nem feltétlenül az asszonyka inkompetenciáját jelzi, hanem arra szolgál, hogy asszonyka éreztesse, hogy ő mennyire Fontos és Nélkülözhetetlen, annak ellenére is, hogy pillanatnyilag nincs állásban. Az más kérdés, hogy ezt a férfiak beszopják :P

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.28. 08:31:58

@lárvalányhaj: azt hiszem, másról beszélünk. Itt én olyan lelki kapocsról beszélek, aminek nagyon komoly biokémiai alapjai vannak. Ugye durván 40 hetet egy gyerek az anyával megegyező biokémiai környezetben tölt, hormonális és enzimszinten is nagyon szoros ez a kapcsolat. A szoptatással, ha van, ez még szorosabbá válik, hiszen plö az anyai immunglobulinok védik az első hat hónapban a gyereket. Na most, a biokémia jelentőségét sokan alábecsülik, pedig a leginkább meghatározó dolog. Amikor olyanokról áradoznak sötétlila tyúkok, hogy "együtt rezgünk" meg "egymásra vagyunk hangolva kozmikusan" akkor olyan prózai dolgokról van valójában szó, mint az összeillő kémiai környezet vagy az agynak kellemes feromonok, illatok. Anya és gyerek között ez a dolog megvan, ezért például szinte soha egy gyerek nem tartja kellemetlennek a saját anyja testszagát.

Ez a fajta biokémiai kötődés az apával csekélyebb, ha nem is nulla.

scsaba1 2010.10.28. 08:35:59

@lárvalányhaj:

És mondjuk addig a gyereket hova tesz, mondjuk vidéken? Nálunk, egy 13 000 fős kisvárosban(alvóvárosban) egy darab magánbölcsőde(családi napközi) van 7 férőhellyel.

Sand Lover 2010.10.28. 10:56:47

Egyetértek Lárvalányhajjal (nem először.:))

Scsaba1
“Én itthon dolgozom, így van némi rálátásom a gyesen lévő anyák életére.”
Picit mintha általánosítanál.
Az “otthon vagyok a gyerekkel” meg a “vezetem a háztartást” nem túl lélekemelő munka, és az elismertsége sincs meg, és ez pont a te kommentedből jön le. Te leszólod a gyerekkel otthon levő anyákat, hogy panaszkodnak, hogy fáradtak, de egész nap egy csecsemővel lenni valóban elég kimerítő lehet. Én csak az unokaöcsémre szoktam vigyázni, de az a pár óra is lefáraszt. Ehhez képest az irodai meló felüdülés és pörgés, izgalom.
És kisgyerek mellett a házimunka sem megy annyira flottul, mert figyelni kell a gyerekre. Van elég kisgyerekes barátnőm, hogy lássam, hogy is megy ez.
A karrierre meg az otthoni munka megszervezésére vonatkozó meglátásod elég rosszindulatú és korlátolt volt, már bocs.

Végezetül pedig, igen, sajnos nincs elég bölcsőde/óvoda, nem lehet megoldani a gyerekek szakszerű napközbeni elhelyezését. Pedig igény lenne rá, csak az állam úgy gondolja, hogy túl költséges a fenntartásuk és jobb, ha a nőket távoltartják a munkaerőpiactól, mert akkor nem olyan riasztóan magas a munkanélküliség, ad 1. Ad 2 pedig, a férfiaknak több esély marad.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.28. 14:44:36

@lárvalányhaj: tudod, erre van az a vicc, mikor a ferj hazaer munkabol, a lakas fut, koszos edenyek mindenhol, gyerekjatekok a foldon, mosatlan ruhak, nincs vacsora, anyuka ul a fotelben. ferj dobbenten kerdezi, hogy mi tortent. feleseg: tudod, mindig kerdezed, mi a fenet csinalok egesz nap a gyerekkel. na latod, azt, amit ma nem csinaltam.

tipikus ferfi hozzaallas scsabae, nem lat semmit.

Sand Lover 2010.10.28. 15:23:43

Hehe, úgy látszik, Tibi magára vette és megsértődött, hogy rögtön belinkelte a disznó_férfit, pedig itt nem egészen erről volt szó.

lárvalányhaj 2010.10.28. 16:11:08

@Morgan LeFay:

Ja, el lett intézve a dolog azzal, hogy "ez tipikus női rinyálás".
Pedig ennél sokkal széleskörűbb dologról van szó szerintem. Az a felfedezés, hogy a nők is emberek, megkavarta a hagyományos szerepleosztást, most valami átláthatatlan káosz van helyette, amiben egyrészt az emberek rosszul érzik magukat -- a nők is, mert választaniuk kell a család és a karrier között, és a férfiak is, mert nagyon sokféle elvárásnak kell egyszerre megfelelniük, másrészt a társadalom újratermelési lehetőségeibe is belepiszkált. (A nők tovább tanulnak, ezért kevesebb erőforrásuk jut a családra, a férfiak többsége nem vesz át tőlük feladatokat, ezért a gyerekvállalás hátrébb tolódik a prioritási listán, vagy akár el is halasztódik.)
Szerintem csak előrefelé lehet menekülni, és pillanatnyilag egyetlen utat látok, azt, hogyha a férfiakkal is egyre inkább elkezdik tudatosítani, hogy nem ciki anyuval felváltva otthon maradni a gyerekkel, vagy megtanulni főzni.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.28. 18:50:16

@lárvalányhaj: ráadásul, vérig sértődnek(már a férfiak), hogy miután a nő hazaesik este a munkahelyéről (ja, meg bevásárolt, meg elment a gyerekért munka után), aztán meg otthon házimunkát végez, kikérdezi a gyereket, már nem jut energiája a férfire. aki hazajön munkából és "én dolgoztam" felkiáltással elterült a kanapén, és elvárja a kiszolgálást.

azért amúgy szerintem elég jól haladunk, bár nem tökéletesen. de pl. az öcsémnek eszébe se jut reklamálni, hogy szokott mosogatni, elmegy bevásárolni, stb. meg még sok más fiúismerősömnek se. főleg, mert sokan laktak albérletben anyuci nélkül, vagy már saját lakásban, szintén nő nélkül, így kénytelenek voltak megtanulni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.28. 19:10:19

@lárvalányhaj: @Animacs (a Tyne folyó déli partja): csak furcsa férfiakat ismerhettek. Haverjaim + én tökéletesen önellátóak vagyunk + (jól) főzni is tudunk, olyan ritka ez? :)

Vagy mindez csak házasság után, évek elteltével bukik ki? Udvarláskor, összeköltözéskor sem? Nem értem frankón.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.28. 19:32:20

@Modor Tibi: pont azt mondom, h. szerencsére egyre gyakoribb az önellátó. nálunk otthon a következő volt a szituáció (meg a szomszédban is, pl. meg egy csomó helyen. múltkor leírtam valahol, de megírom megint).
anyám, miután ledolgozta a 8 óráját a munkahelyén, elment bevásárolni, felszállt a buszra, hazacipekedett, otthon lepakolt, átöltözött, nekiállt vacsorát főzni, meg takarítani, meg mosni, stb. kiszolgálta a mostohaapámat, aztán kezdhetett mosogatni. (az értünk jövésre nem emlékszem, gondolom, kiskorunkban ez is volt még, de sokáig napközisek voltunk.)
mostohaapám meg hazajött, elterült a heverőn, és elvárta, hogy kiszolgálják. merthogy ő dolgozott. szerintem máig tudja, merre van a mosógép, meg takarítószerek, stb.
főzni életében nem főzött, élete legnagyobb sérelmének tartja, hogy gyerekkorában, meg később, mikor elvált az első feleségétől mosogatnia kellett. mert ő férfi, és mi az, hogy ő ilyen lealacsonyító tevékenységet végez.
de még csak boltba se nagyon ment soha, illetve csak akkor, ha neki külön szüksége volt valamire. pl. egy eset: szüksége volt egy darab tollra. átment - kocsival a Tescóba (ami tőlünk kemény öt percre van gyalog). és vett magának egy darab tollat. hogy belenézzen a szekrénybe, vagy esetleg megkérdezze, hogy kell-e valami kaja, vagy bármi a háztartáshoz, benne fel sem merült. anyám meg cipekedhetett a buszon a szatyrokkal, mert ő nem vezet, plusz ugye a többi házimunka. mert ő a nő, és a mostohaapám dolgozott. hogy anyám is, kit érdekel. ő a nő, arra van, hogy kiszolgálja a férfit.
szomszédban pont ugyanezt láttam. m

A Tyne folyó déli partja 2010.10.28. 19:34:24

@Modor Tibi: ja, a másik meg, aki ugyan szóban hangoztatja, hogy ő modern, és megérti, hogy a nő nem a cselédje, de azért a szíve mélyén elvárja a kiszolgálást. pl. a volt barátom, kénytelen volt ellátni magát, tekintve, hogy egyedül lakott,és hangoztatta is, hogy a barátnője nem a cselédje, de azért sérelmezte, hogy nem vagyok tűzrőlpattant házitündér az ő háztartásában, mikor nála vagyok.

aribeth 2010.10.28. 21:35:08

@scsaba1:

"Én itthon dolgozom, így van némi rálátásom a gyesen lévő anyák életére. Kelés valamikor 8-9 esetleg 10 óra felé, gyerek rendbekapása, majd séta+vásárlás délig."

Ilyet én is láttam, de ellenpéldaként van jópár rokonom és barátom, akik az első években végig haptákban álltak, és szigorú napirend szerint éltek. A csecsemőnél azért, mert még kicsi, meg az etetés, meg a légzésfigyelő, meg a hogyanfogjammeg, meg a nemalszikéjjel, a nagyobb gyereknél azért, mert már mászik/jár/fut és túl sok mindenhez fér hozzá, ráadásul tízszer több energiája van, mint a szüleinek együttvéve.

Kelés fél hétkor, reggeli apával. Délelőtt és gyakran délután is séta és játszótér, amelyeknek két célja van: 1. szocializálódjon a gyerek, 2. fáradjon ki. Ha nem alszik egyet délután, akkor túlpörög, és még este tízkor is a szülei fején ugrál. A bevásárlás és séta nem nagy mulatság, hiszen egyrészt folyamatosan figyelni kell a kicsire, másrészt két év után aztán már minden, utat, kavicsot és arcot ismernek.
Otthon főzés, ímmel-ámmal takarítás de közben fél szemmel azt is lesik, hogy egyben van-e még a gyerek. Az ebéd utáni alvás alatt lehet mosni és tovább takarítani, majd jön a délutáni műszak az újabb sétával, játékkal, filmezéssel, miegymással. Aztán apa végre hazaér és önként lecsap a gyerekre, majd jön a vacsora, fürdetés, ágyba imádkozás és alvás.
Idővel a kissrác egyre jobban el tudja foglalni magát, és akkor tényleg enyhül a helyzet, már nem arról szól a nap, hogy a) életben kell tartani a csecsemőt b) el kell foglalni az unatkozó, anyás kétévest.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.29. 14:02:38

@aribeth: pont ezt akartam mondani erre a marhasagra, amit scsaba mondott. seta meg bevasarlas? ez azt hiszi, unalombol? latszik, hogy gyereket meg csak kozelrol se latott. meg persze a vacsora is csak odateremtodik hazatero apucinak, anelkul, hogy elmentek volna a hozzavalokert a boltba...

Celtic 2010.10.30. 08:55:00

@aribeth: Nalunk is ez van. Baratnom egesz nap a gyerekkel, fozni csak-csak sikerul (de akkor is felpercenkent a gyerek utan szaladni, nehogy valami rosszat csinaljon), mosni, teregetni, csak ha a gyerek alszik, porszivozni meg egyeb csak akkor ha valaki mas (pl. en) lefoglalja a gyereket. En meg raadasul iskolaba is jarok, igy gyakran erek haza nyolc utan, amikor mar elvileg aludna a gyerek. Hetvegen tanulnom kellene, de rohadt nehez, hogy egy kis gomboc folyton ugral rajtam.

Szoval ilyen szempontbol nagyon nem irigylem a anyakat. Mas szempontbol viszont: hazaertem este nyolckor, leulnek olvasni vagy tevet nezni vag ybarmi es : "lecci, hozz tejet Gabinak". Oke. Kimegyek, megcsinalom a tapszerbol es amikor beviszem a szobaba, akkor: "Lecci, nekem is hozz teat". Akkor szokott eldurranni az agyam, miert nem lehet ezt egyszerre mondani? Masik pelda: mindketten itthon, baratnom a masik szobaban, laptopjaval szorakozik. Gyerek elmaszkal: "Nezd meg mit csinal a gyerek!" Hatbazmeg, akkor fel is emelkedhetne az agyrol, nekem ugyanolyan mulatsag felallni. Namindegy.

aribeth 2010.10.30. 09:36:00

@Celtic:
Jaja. Az egy dolog, hogy felszólalunk azon kisgyerekes anyák érdekében, akik baromira nem csak a lábukat lóbálják nap közben, de a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az apák is keményen kifáradnak a napi 8+ óra meló + kisgyerek-háztartás kombinációtól. Ha rendesen csinálják, nekik nehezebb a dolguk, hiszen mindkét harctéren helyt kell állniuk. A példáidról: az első felesleges ugráltatás, a második még belefér. Késő este mindketten egyenlő mértékben szeretnétek szórakozni és a gyerekkel foglalkozni, úgyhogy amíg az egyik a modoroson lóg, addig a másik is figyelhet a srácra, aztán csere.

Az egyik fél részéről sem szép dolog, ha a saját megpróbáltatásaira hivatkozva megkísérli a másikra hárítani a közös feladatokat, illetve lekicsinyli a másik tevékenységét.
Anya: "El nem tudod képzelni ott bent a kényelmes irodában, milyen egész nap a gyerek körül ugrálni, satöbbi, satöbbi, satöbbi, és most légy oly szíves, porszívózz már fel és fürdesd meg a gyereket, ja, és ugorj már le egy Danon Activiáért a kisboltba, de nehogy megint valami CBA-szart hozz nekem!"
Apa: "Egész nap a segged mereszted itthon, miközben én húzom az igát, csak nem hiszed, hogy akár öt percre is magamra hagyhatsz a kölyökkel, amíg megmosod a hajad!"

Celtic 2010.10.30. 19:15:33

@aribeth: Jol latod :) A masodik peldam azert santit, mert senki sem mondta, hogy en hagytam nyitva azt az ajtot, amin keresztul a gyerek elmaszkalt es senki sem mondta, hoyg _tolem_ maszott el.

De egyebkent itt fentebb nyilvan az 5% bosszusagot mondtam el, nem a 95% harmonikus egymas mellett elest.
süti beállítások módosítása