A magyar divatszurkoló

2010/09/18. - írta: Modor Tibi

Nem új a téma, de a tovatűnt VB emlékére még írtam pár hónapja egy ilyet a UNIT Magazinba - talán a sportkedvelők és a törzsolvasók nem bánják ezt így hétvégére.

Eredetiben megnézheted:

digitális formában itt,

papíralapon pedig itt.


 

 A magyar VB-néző

 

- aki sajnos már 24 éve nem érintett és maximálisan kívülálló.

Ijesztő, de az a generáció, aki már a rácsos ágyból se láthatott magyar labdarúgó-válogatottat világversenyen, időközben már maga is családot alapít - és teljesen azt szokta meg, hogy a VB meg az EB valami idegen országok versengése, ahova “mi úgyse jutunk ki”.

A 90-es évek eleje óta terjed a “magyar focit nem nézek”-jelmondatból kiinduló amerikaisport-modorosság (NBA, NHL, NFL - “ott igazi küzdő-és sportszellem van”), de legfőképp a nyugat-európai elitligák és a világversenyek kultusza: az itthoni labdarúgást mélyen lenéző tévénézőből érdeklődő, majd fanatikus szurkoló lesz, aki akár egyes szám első személyben fog beszélni választott csapatáról. De odáig még hosszú az út - nem lesz mindenkiből azonnal elvakult azzuró.

 

A kényszerdrukker: mert ugye egy VB társadalmi esemény, még nálunk is. Mennyire kellemetlen már, hogy a munkatársak, családtagok mind-mind Lampard meg nem adott góljáról vagy Suárez isteni kezéről beszélnek, mi meg nem tudunk hozzászólni? Hogy nem tudunk úgy lemenni a kocsmába, hogy ne mindenhonnan az a jellegzetesen monoton zümmögés és a törzsvendégek óbégatása-káromkodása hallatszódjon ki? A jelenség szinte megkerülhetetlen: muszáj hát együtt nézni, hogy képben legyünk.

Utánaolvasunk - nahát, Uruguay kétszeres világbajnok? Meg mi is mekkorák voltunk már, ‘86-ban titkos esélyesek... meg a csehszlovákok is. A Maradona ekkora svindler volt? A hollandok meg még tényleg nem nyertek, csak EB-t? Na majd idén!

 

A jó foci kedvelője: bizony, meg lehet nézni: a magyar pályákra az alacsony színvonal és az erőszak miatt nem járnak már ki az emberek. Ám a VB-sátrak, kivetítők világa..! Itt nem hőbörög a sok szotyizós, metrót szétverő farmerdzsekis-felvarrós huligán: itt béke van, jólöltözött fiatalok, sportszeretet és jó hangulat! A jól ismert műanyag poharas fesztiválsör, pompos, pizzaszelet, illatozó grillezett fogások. Ha esetleg “érintett” turisták is felbukkannak, ők az élő istenek, A Futball követei.

A kivetítőn eközben sportmárkák és vébésörök brilliáns reklámjai, majd a sportriporterek aranyköpéseinek felidézgetése, új szállóigék várása. Ki-ki választott csapatának mezében, egymást játékosan cukkolva - a meccs után ünnepelve vagy szomorkodva. A bú meg gyorsan elszáll, a döntőig mindig lehet új kedvencet választani. És ha az is veszít? Végülis ez csak egy játék, meg magyarok vagyunk - semmi közünk hozzá.

 

A tudathasadásos: lehet, hogy Jesolón nyaralt ‘91-ben - talán volt argentin levelezőpartnere vagy német juhász kutyája, esetleg angol szakon végzett: a lényeg, hogy a végletekig tudjon azonosulni egy másik nemzettel, annak kultúrájával és válogatottjával. A választott nemzet lesz sportviták során a MI, a beszélgetőpartneré pedig a TI, ami akár üvöltözésig, lökdösődésig is fajulhat:

“-Milyen francia válogatottról beszélsz, te? Aki fehér, az is vagy csúnya, vagy baszk. -Mert nálatok ki német, mi? A két lengyel, a Cacau vagy a Boateng?” Hasonló vitákban a nemzetiségi problémákon túl kötelezően előjön a “ki nyert több világbajnokságot” vs. “ki csalt nagyobbat”-szópárbaj, ami a kívülállóknak rövid távon szórakoztató lehet. “-Na jól van, ugye nincs harag? Nem úgy gondoltam, hozok egy sört. De ettől még törökök vagytok!”

61 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stiel 2010.09.18. 19:35:30

Az eredetihez képest még a sznob meg a vékony fal kimaradt. :)

Kicsit rám is vonatkozik, talán a jó foci kedvelője rész, bár a) mindig van több szimpatikus csapat is, nem csak egy, b) utólag mindig megnézem legalább a magyar bajnokság végeredményét.

Aki igazán modoros, az az elhivatott olasz/német/stb. drukker. Mindent tud róluk, és csak ők az istencsászárok. Kicsit az adott kultúrába belebuzultakhoz hasonló, akikről asszem már volt szó.

chilis csokoládé 2010.09.18. 19:36:58

Apró adalék a tudathasadásos drukkerhez:

Tizenkét éves fiam figyelmét én hívtam fel a foci VB-re.Mondtam neki, hogy nézze, mert ez jó foci.

Mit gondoltok miért drukkolt a németeknek?

Mert nem szeret angolul tanulni, és alig várja, hogy németet is tanulhasson.

Így lettek a németeket kiverő spanyolokból "spanyol haramiák".

Der Beste 2010.09.18. 20:01:54

Gyenge poszt.
Amúgy az NFL azért jobb az európai focinál, mert ott nincs színészkedés, ott nincs fetrengés, aki ott lent marad a (mű)füvön, az kis túlzással halott.

Hajrá Vidi!

visztani 2010.09.18. 21:10:06

gyenge hozzászólás.

amúgy a súlyemelés azért jobb az amerikai focinál, mert ott sokkal tisztább a verseny.

vincere 2010.09.18. 21:19:05

szerintem azért még fel lehetett volna sorolni pár típust, de - nyilván nem először... - ismét magamra ismertem :)
a hatodikos osztálykiránduláson néztük a 6:0-s meccset, én még szerencsére emlékszem rá.
annyira modoros lettem, h. nemsokára EB-selejtező meccsre utazom a tudathasadás okán választott csapat országába - de nem busszal azért :)

Mitya Ivanov 2010.09.18. 21:21:28

@Der Beste: tésztás györgy reálviktor nemzeti együttműködés nyilatkozata új alkotmány 2/3-ad Labdarúgó klub

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.09.18. 22:11:46

@Der Beste: nyilván adott volt a terjedelem, és a téma is - a végső (nyomtatott) verzióba még egy kategóriával több került. Gondoltam, ha már megjelent, akkor kirakom - nem várok érte hálát.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.09.18. 22:28:16

@Der Beste: Hajrá Vidi, Hajrá Magyarok? Kormánycsapat Puskás nélkül! Csak a Szpari :-)

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.09.19. 08:45:32

Felhajtott gallérú jugók, a tizenegyeslövő Roby Baggio, RondaldU, RivaldU, Puhl Sanyi, Ricky Martin, stbstb..

Egyszer néztem egy magyar bajnokit a tévében. Kipukkat a labda..
Ha magyar foci, akkor szigorúan Megye II. És lehet hogy a járási bajnokságok is visszatérnek. jee :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.09.19. 09:09:01

@vincere:

Feltétlen reklámoznod kellett, hogy banya vagy?:)

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.19. 10:20:28

Minek nézzek focit,hiszen előre megbeszélik az eredményt.Amikor a BWIN felirat ott virít a mezeken?! Fogadóirodák a főszponzorok,legális bunda...
A sportfogadás már régen megölte a tiszta játékot.

magua81 (törölt) 2010.09.19. 10:27:59

Engem a tobbes szam elso szemelyben kommentelok szoktak "zavarni" mencseszterrol meg real madridrol irnak hogy "jatszunk, nyertunk" jellemzoen csak a BL gyoztes nagycsapatoknak vannak ilyen torzsszurkoloi. A kis-kozepcsapatoknak csak 1-2 kulonc szurkol.

think different 2010.09.19. 10:44:08

@Der Beste: Az NFL játékos birkózás csajoknak. Beöltözött kislányok tapogatják egymást egy nagy színpadon. Meg kell nézni az igazi rugby-t, ahol egy férfiasabb találkozásnál fogorvosok dörzsölik össze a tenyerüket...

zsitva 2010.09.19. 11:14:33

A lányom az idén érettségizett. Osztályában 16 fiú volt. A 16 fú közül 4 = négy nézte a foci VB-t. Szerintük a foci NEM sport, hanem erőszakos alja nép indoka verekedésre, balhézásra.
Ezeket a 18 éves fiúkat erre valaki tanította mert saját tapasztalatuk nem lévén - a 12 focitagadóból csak 1 volt életében focimeccsen - apjuktól, tanáraiktól, újságokból azt hallották, olvasták, hogy a focipályák mellé csak alacsony iskolázottságú, drogos, részeg, agresszívek mennek.
Egyszer egy buli hétvégén Iváncsa községben (fogalmam sincs milyen osztályban játszik az ottani csapat) a fél gimnáziumi osztály, lányok + fiúk vegyesen kicsődült a helyi meccsre. Jó bulinak tartották, nézték is egy félidőt de nem a lányok hanem a fiúk elunták és a második félidő közepén inkább azt javasolták menjenek vissza a vendéglátó házának kertjébe és vmit játszanak, vmilyen társasjátékot. Így lett.

Flashy7 2010.09.19. 11:18:52

egyrészt azt mindenképpen említsük meg hogy "nem drukkolok egyiknek sem, csak jó meccset akarok nézni".
másrészt lenézem a sok divatdrukkert, aki nemhogy egy távoli ország, hanem egy távoli ország helyi bajnokságának egy tulajdonképpen véletlenszerűen kiválasztott csapatának fanatikus rajongója. sem az országhoz, sem azon belül a városhoz vagy csapathoz semmi nem fűzi, de vérre menő vitákat képes folytatni egy másik csapatot választó "kollégájával". mintha nem lenne tökmindegy hogy a távoli ország 2 (számomra) jelentéktelen csapata mit játszott tegnapelőtt egymás ellen.

kpityu2 2010.09.19. 11:19:08

Őszintén szólva én is rászoktam az NFL-re. Igazi csapatsport.

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2010.09.19. 11:23:07

@think different:
Két teljesen külön sport.
Rugbyben nincs védőfelszerelés, de a szerelés (tackle) sokkal szabályozottabban (technikia és ütés helye)történik.
Amerikai fociban a védőfelszerelés egyben támadó felszerelés is! És mondjuk ha valakinek sisakkal kifejelik a lábát futás közben az ellen nem sokat ér a védőfelszerelés.

Egyébként meg a rugby egy dinamikus, folyamatos spontán játék (mint az európai foci), az amerikai foci sokkal inkább taktika és stratégia. Leginkább a sakkhoz hasonlítható, csak élő bábukkal.

Szóval semmi értelme hasonlítgatni.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.19. 11:30:51

Például én élek halok a
Skála Ítróttarfelag (Skála ÍF)
Feröer-szigeteki csapatért!
Forza Skála Ítróttarfelag!!

www.skalaif.fo/
:))))

think different 2010.09.19. 11:32:39

@DeadEnd: Értem én, csak nem szeretem...:)
A legnagyobb bajom a 'hülyeamerikaikkal', hogy elneveztek egy sportot footballnak, holott a labda többet van kézben, mint lábon, majd 'lesoccerezték' egy ősibb sportot, ami a bolygónk többi országában a football-t jelenti és ténylegesen lábbal űzik (kapusok, Henry, Dundiego és Suárez kivétel...).

Ráadásul az NFL a viszonylag kevés latin ellenére igazi színészi produkció. Persze ez kell az embernek, meg a Máónikásó.

Zodoria 2010.09.19. 11:40:42

Kíváncsi még valaki a magyar bajnokságra?
Én már évek óta nem nézem, azóta boldogabb ember vagyok.:D

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.09.19. 11:42:56

Szépen össze lett foglalva az összes fociidióta!
Én még megtoldanám a fiatal marketingesek jófej csoportjával (ezek a kivetítősök alfaja), és a TV2 celeb szurkolókkal, akik mindennek a legalja.
Egyébkén kicsit OFF de kurvára kezd elegem lenni a magyarfoci savazásba, főleg így a DVSC meccs után. Itt van ez az UKrajna, ha jól tudom, kb 80 milliós nemzet, kurára büszkék a fejlesztéseikre, ehhez képest hol tartanak? Válogatott szinten utoljára Sevcsenkóval értek el valamit, talán egyszer kijutottak, klubszinten meg teljes szürkeség, alig tudnánk egy jó ukrán focistát mondani, ellenben vesznek 5 brazilt annyi pénzért, mint az egész NB1 ára, és arra büszkék, hogy elseggelnek egy DVSC típusu csapatot.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.09.19. 11:45:16

@Szocio Pata (kikvogymukblog):

bocs, ez egy kicsit félreütősre sikeredett, de a lényeg a lényeg: minden a pénzről szól, és a divatszurkoló ezt nem látja.

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2010.09.19. 11:47:16

@think different:
Akkor az ausztrálok is hülyék ;-)

Egyébként én inkább úgy látom, hogy a foci kialakulásának elején, de még nem sokkal az Európában most ismert formájának véglegesődése előtt is a rugby, foci, ausztrál és amerikai foci valamilyen közös osztó szerű őse volt. És a különböző helyeken a különböző változat terjedt és lett sztenderd.

Az amerikai focit, egyébként azért szeretem még, mert alapvetően nem szeretem azt amikor a tényleges sport teljesítmény helyett a bíró, ál-sérülések, szabálytalanságok döntik el a meccseket.

Amerikai fociban ezeket jól kiküszöbölték és küszöbölik évről-évre. Igaz nem jószándékból, hanem mocskos kapitalista indíttatásból, de ez a végeredményen nem változtat. Végül idevetek párfogalmat amit igencsak megfontolhatnának az európai fociban:
draft rendszer, fizetési sapka, több bíró, videó bíró, egzakt szabálytalanság megnevezése büntetéskor, értelmes statisztika vezetés....

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2010.09.19. 11:48:55

Egy dolgot kihagytam:
önfenntartó és profitot termelő sport, nem kell állami milliárdokat beleölni azok adójából, akik nem kíváncsiak rá!

teddyde 2010.09.19. 11:52:44

@Der Beste: Az azért feltűnt ugye, hogy az nfl-ben megáll az óra a támadások végén általában, tehát a sérülés szimulálásával nem lehet időt húzni, ahogy azt a fociban...

Motorpenis 2010.09.19. 11:55:13

A drukkerek még mindig nem jöttek rá, hogy a sportot űzni/végezni kell, és nem nézni?

És különben is, az én adómból ne legyen foci! Ne legyen sport!
Sportoljon mindenki maga, és ne a tv-ben nézze. Az olyan gáz! Ki a fotelből, hájasok!

kpityu2 2010.09.19. 11:55:27

@think different: Egy sport értékét nem az mutatja, hogy hányan sérülnek meg művelése közben.

Zodoria 2010.09.19. 11:58:52

@DeadEnd: Az európai focinak nem ilyen átvételekre van szüksége, hanem pár alapszabály megváltoztatására:
11 helyett bőven elég 9 játékos, nagyobb kapu, tiszta játékidő.

Zodoria 2010.09.19. 11:59:44

@Zodoria: a "szerintem"-et kihagytam :D

wrong 2010.09.19. 12:03:07

Mégis mit várunk pontagyú magyar focistáktól és az őket majmoló munkanélküli söpredék alkoholista szurkolóiktól? nem értem.

kpityu2 2010.09.19. 12:05:23

@Zodoria: Meg tiszteletre. A sport lényege, hogy tiszteled az ellenfelet, akivel összeméred az erődet és tudásodat. A magyar foci minden pillanatából, a szereplők viselkedéséből és nyilatkozataiból ennek a hiánya ordít. Ezért fordulnak el tőle a tisztességes emberek és ezért válik a csőcselék sportjává. Bár a sport szó ez esetben értelmetlen.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.09.19. 12:06:44

@Zodoria: Hú, érdekes felvetés, ki kéne próbálni egyszer. Hobbi-kapusként azt nem látom, hogy lehetne bevédeni egy pld 9x3-as kaput.

sTormy 2010.09.19. 12:16:22

@think different: Jegyezzük meg, hogy a focit azért az angol őshazában nevezték el soccernek, az asSOCiation football becézéseként.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.09.19. 12:17:20

@kpityu2: Nem tisztem megvédeni a magyar focit, de ajánlom figyelmedbe ezt a linket:
lengyelorszagma.blog.hu/2010/08/28/huliganok_ligaja
A színvonalról meg annyit, hogy minden a pénzről szól. Kelet-európában legfeljebb annyi a lemaradásunk, hogy nincs 40-80 milliós lakosság és nincs olyan milliárdos, aki egy olajmező éves bevételét beletolná egy csapatba. Ha például ebből a Harkovból kivonom az x számú légióst, akkor felteszem a kérdést: mennyivel sikeresebb az ő akadémiai rendszerük? Válasz: semmivel.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.19. 12:27:01

Színész-politikus-újságíró "rangadókat" méééég!

közéleti kényszerdrukker

arizmendi 2010.09.19. 12:29:44

Én kb. 10 éve Deportivo szurkoló vagyok. Hogy mi a kötödésem hozzájuk? semmi. Találtam egy szimpatikus kiscsapatot, amely évekig elverte otthon a Madridot, a BL-ben idegenben a Juvét, a Man. Utd-t, az Arsenalt, a Bayernt töredék akkorka költségvetésből. Választott csapatom adott egy rakás sikerélményt. (az elmúlt 5 évben nem igazán)

Itthon 24 éve ETO szurkoló vagyok, a tavalyi vesztes kupadöntő volt a legnagyobb sikerünk. Klubelnökünk pesti, edzőnk fradista, játékosaink külföldiek (holott 3 U-20 vb bronzérmes is van a keret környékén). Hogy mi a kötödésem jelenleg az ETO-hoz? Semmi (lényegében). Sikerélményt ad? Nem.

Kérdezem, hogy a kedves szerző, és mindenki más kritikus milyen kötödést vár el a részemről, a gyakran külföldi (FTC, Kispest)vagy klubidegen (UTE) tulajdonosok tulajdonában lévő, testidegen és levitézlett magyar, vagy gyenge külföldi edzők által edzett (tavaly Újpest, FTC, idén is Kispest, Vasas), ismeretlen és többnyire gyenge idegenlégiósoktól hemzsegő (Nyíregyháza, Diósgyőr, Kecskemét, ETO, Vasas, FTC, Kispest, részben Debrecen, és ZTE) futballklubokhoz.

Ez kb. ugyanaz, mintha valaki előjönne, hogy a sok divat hollywood-i filmeket néz 3D-s Multiplexben, pedig ott a magyar filmipar, megtekinthető a Művészben, vagy ne járjunk Metallicára, Scooterre mert a Tankcsapda vagy Kozmix Lala a király (Lagzi Lajosról már nem is beszélve...

Addig is remélem megverjük a Getafét hétfő este. Mi együtt. Csapat és szurkolói. A Deporosok.

kpityu2 2010.09.19. 12:31:39

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Nem a pénzről szól. A munkáról szól.

maracanazo · http://mindenuruguay.blog.hu/ 2010.09.19. 12:37:28

@arizmendi: Valami hasonlót akartam írni én is, úgyhogy köszönöm. Nálad a pont.

reccs 2010.09.19. 12:49:53

@zsitva: "Szerintük a foci NEM sport, hanem erőszakos alja nép indoka verekedésre, balhézásra."

Mondjuk nekem az idei vb-döntőről is ez jut eszembe.
Szerencsére nem ez volt az egyetlen meccs.

árnyékgyuri 2010.09.19. 12:57:20

Nekem csak a Diósgyőr a foci, mindent hozzá mérek. Természetesen megnézek egyéb meccseket is pl. a VB-t is néztem, meghát fel tudnék sorolni vagy 50-50 magyar vagy külföldi játékost a klubjukkal együtt (hozzá tudok szólni), de a FOCI az csak a Diósgyőr. Ha pesten, vagy Miskolcon eljutok a meccsre, akkor ott az ultrák között lelkesen szurkolok a családommal együtt. Ráadásul, mivel rögbiztem, ezért érdekel a Vk (a múlkor a DSF miatt kellett használt analóg parabolát vennem), meg az amerikai foci is. Most én modoros Diósgyőr szupporter vagyok?

VanessaBlue 2010.09.19. 13:04:15

@DeadEnd: A fizetési sapka mint kifejezés roppant bájos.

Csak a Hønefoss BK!

cantalien 2010.09.19. 13:11:27

@arizmendi:
Nem hiszem, hogy a kötődésnek a konkrét játékosok vagy pláne a klubvezetők felé kellene irányulni, hanem a szurkolók közösségéhez. Azért más, mikor úgy megy ki az ember a meccsre, hogy tudja, hogy a nagyapja is 40 évig járt ki, pont oda...
Lehet szurkolni a fotelből a deportivonak, de sose fogod átélni, milyen mikor egy derby előtt már reggel 7kor találkoztok a haverokkal, és nyitva lévő kocsmát keresgéltek, mikor 2000 szurkolótársaddal végigvonultok az "ellenség" városán végig szidva természetesen őket:). Mikor a hülye rendőr befújja a könnygázt a buszba és 200-an fuldokolnak egyszerre, mikor egész éjszaka csövezned kell valami faluban, mert hazafelé nem jár vonat - de te mégis elmentél a meccsre, vagy mikor mondjuk tarcalon a cigánytelep melletti vasútállomáson szabályos csata alakul ki a kaszákkal felszerelt kisebbséggel. Ha ezeket igazi barátokkal éli át az ember sokkal több élményt ad, mint otthon ülni és wow-ozni, vagy nézni a bundesligát. Persze nem csodálkozom, hogy a sok kis emos mentalitású mai fiatalnak ez nem jön be
Ha egy igazi szurkolónak a sikerélmény számítana, akkor meg pl. a Diósgyőr meccseknek évtizedek óta 0 nézővel kellene menniük... Elég szomorú, ha valaki addig szurkol egy csapatnak, amíg azok nyernek
"support your local football team"

Presszós Laci 2010.09.19. 13:12:13

@arizmendi: Fogadjunk, hogy Donato volt a kedvenc játékosod...

Magyarnaba 2010.09.19. 13:15:17

@arizmendi:

Minden tiszteletem ellenére az a véleményem, hogy olyan csapatnak semmiképpen nem szurkolnék, amelynek játékosai nagy valószínűséggel nem tudják, hol is van Magyarország...

Nekem szerencsém van, mert a szülővárosom csapatának szurkolhatok, el sem tudom képzelni, hogy bármilyen külföldi klubnak szorítsak és én is a fejemet fogom a sporttévék meccs-szüneteiben beolvasott "Jó estét az Uraknak!" kezdetű és "Forza Milan!", "Go Reds!" és hasonló végű T/3-as ragozású sms-ek miatt... Szánalmas, na.

Hajrá Vidi! :-)

dr. trafik nomac 2010.09.19. 13:26:38

Az egesz szurkolosdi egy hulyeseg, a TV-ben csak bizonyos sportagakat adnak, tulnyomoreszt azt, ami a legtobb tamogatast kapja, akar reklam, akar allami oldalon. Igy a szurkoloi tabornak egy resze csak a TV-n keresztul drukkol olyan sportoknak, amit amugy a kutya sem nezne meg (pl. foci). Mondjuk nekem TV-m sincs, de teljesen mas kijarni a esemenyekre, ha az ember kicsit utanna nez, rengeteg szinvonalas sportesemenyt talalhat, nem feltetlen az elvonalban. Jartam olya kisfaluban a vilag vegen (itthon persze), ahol tobb mint 3000-en voltak kint nezok, ennyi volt a ferohely, utanna mar nem szedtek jegyet. Igazan jol ereztuk magunkat, a TV-s szurkolas azert ott ertehto, hogy az ember nem tudod mindenhova a csapata utan menni, de mivel a TV csak igen pici szegletet fedi le a sportoknak, igy mondhtajuk, hogy a TV-s szurkolo csak divat drukker.

Magyarnaba 2010.09.19. 13:31:46

@nomac: "Mondjuk nekem TV-m sincs"

Ezért már megérte elolvasni :-)

A Tyne folyó déli partja 2010.09.19. 13:52:23

@Magyarnaba: miért, mi abban a hihetetlen? képzeld, nekünk sincs. illetve, behoztunk egy kidobott készüléket, csak épp adás nem fogható rajta (mert a tesóm levágta a kábelt, útban volt), csak DVD-t néznek rajta a tesómék. amikor volt se nézte senki a tévéműsort, képzeld, léteznek olyanok.

arizmendi 2010.09.19. 13:54:01

cantalien: nem tom miért szeretnél kötelezni rá, hogy 20 év általad is felsorolt élménysorozat után, még mindig járjak ki olyan (ETO) játékosok meccsére, akik fél év után már nem lesznek itt. esetleg eladják a meccseket. az lehet, hogy Te vagy én lefújatod magadat könnygázzal (engem a Bozsikban fújtak le), de a játékosok nem hoznak ilyen áldozatokat (megjegyzem általában sehol), a magyar futball pedig már nem ad semmi mást, erre meg már nincs igényem. ennyi. hozzáteszem engem a játék mindig is jobban érdekelt, mint a körítés.

Lekoid: nem dehogy. Valeron és Pandiani.

Magyarnaba: szóval akkor mi ősi ellenségek vagyunk elvileg, én ott voltam olyan meccseken, amikor nálunk Szabó, Szentes, Hajszán, nálatok meg Májer, Szabó, Nováth volt a csatársor, és huszonezer néző volt kinnt. Te emlékszel ki játszott nálunk, vagy nálatok 5 éve? Hogy ki vezette (csődbe) a klubot, ki volt akkor az edzőtök? Mert én a sajátunkra se nagyon. Szerinted a svéd Djordjic, Mutumba, vagy Alves tudta 5 évvel ezelőtt hol van Mo.? Most már tudja talán, de ez nem érdem... Nálunk ugyanilyenek vannak, ezek csak kiragadott példák.

Aki akar járjon a magyar csapatai meccsére, aki meg valahogy, fél évig sporolva összehozza, az nézze a Bernabeuban vagy a Calderonban a kedvenc spanyol csapatának csaló bírók általi kivégzését. A fapados repülők világában ilyen élmények is elérhetőek... Még ha nem is vethető össze azzal, amikor fehérváron betámadott minket az RBB...

remiz (törölt) 2010.09.19. 14:35:23

remélem mondták már, h nagyon gyengülnek a posztok. sztem vagy javulsz minőségben vagy érdemes lenne megírni a modoros modorosblog bejegyzést oszt egy nemmodoros véget vetni ennek, mert így csak modoros vége lesz.

bug jr. 2010.09.19. 14:53:15

amióta Pisont Pista majd Illés Béla is visszavonult nem nézek magyar focit.
csak a PL meg a BL bármily modoros is

Magyarnaba 2010.09.19. 14:55:36

@arizmendi: Hehe, ja, ősi ellenségek :) Azért ezt én ilyen szigorúan nem vallom, veled is szóba állok :)

Én nem voltam ott a nagy 80-as évek közepi meccseken, mert akkor 4-5 éves voltam. A fater néha ott volt. Be kell, hogy valljam, hogy most sem vagyok ott sokszor, mert már nem otthon lakom :( De Fehérvár a szülővárosom, ahova 3 hetente, havonta hazajárok és emlékszem a 4-5 évvel ezelőtti csapatra is. Mondjuk, könnyű dolgom van, mert akkoriban volt ott Csertői és kupagyőztesek lettünk.

Szóval, sosem voltam nagy szurkoló, de a meccseiket vagy élőben vagy tv-, esetleg stream-en figyelemmel kísérem. Bosszankodom, ha azt látom, hogy görcsösek, bénák (mostanában) és jobban érzem magam, ha nyernek és szépen játszanak.

Igaz, hogy Mutumba csak most tudta meg, hogy hol van Fehérvár (egyébként a fejemet fogom, hogy Mezey dr. ilyen pénzszóró és semmitérő igazolásokat hogy tudott abszolválni), de van ott pár fehérvári gyerkőc is, akik nem elérhetetlen zsoldos sztárocskák, hanem rendes gyerekek :)

Magyarnaba 2010.09.19. 14:58:36

@arizmendi: egyébként a Győr most jó és (bár csak félve írom le fehérváriként) szimpatikus gárda is. A mosdatlan szájú edzőjükkel együtt is.

Thresher 2010.09.19. 15:00:57

Én tipikusan a modoros EB és VB néző voltam... BL, és más bajnokságok hidegen hagytak, "mert ez nem foci, hanem prímadonnák futkározása" továbbá "ez nem sport, csak üzlet"

Az idei VB-n viszont a futball ezt a szegmensét is megutáltam, az hagyján hogy a csoportmecseken fél órát kell várni egy húsos akcióra, de a balfasz bírókat már nem tudtam elviselni...aztán meg hallgathattam az összeesküvéseket hogy á, nem is kell ide videóbíró.

Akkor meg inkább NHL, ahol a gól az gól... Ja és igen, amerikai-sport modoros vagyok, csak ne kelljen ehhez éjszakákat feláldozni.

(Mellesleg ezt a nagy NFL szeretett én se értem, talán egy gyenge hokinapon megnézek egyet)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.09.19. 15:03:32

@remiz: gratulálok az első kommentedhez, senkiházi.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.09.19. 15:14:45

Hagyjad má' Tibi, nem köll minden vállrándításra fölkapni a melegvizet éted, a legfontosabb, hogy a ketyegőd jól üzemeljen. Apám mindig aszongy különben is hogy egy jó szarás jobbat ér mint egy rossz baszás.

vidi-master 2010.09.19. 16:07:51

@arizmendi:
jársz meccsre? mert ha nem, akkor maximum passzív szurkoló vagy, illetve egykor ETO-drukker voltál...

cantalien már válaszolt egyszer, de én kiegészíteném.

a futballnak pontosan az élőben megélt élmény a lényege. ez az, amit egy külföldi csapattól nem kaphatsz meg. változatlanul vallom, hogy szurkolónak "születni" kell, anélkül pedig nem lehet egy csapat szurkolója, hogy nem voltál a meccsükön, csak élőben érinthet meg az igazi élmény.
az élmény nyilván összetett: áll a játékból (a futball minőségéből), de ugyanúgy áll a stadion és a szurkolók hangulatából, vagyis az élményt maguk az emberek is adják.
bárki bármit mond, egy több száz fős kemény mag szurkolása igenis felemelő érzés. ha pedig a káromkodást, az alpári stílust kifogásolod: hazánkban ha bármilyen tömegrendezvényre elmész, ahol több ezren vannak, ott hallani fogsz káromkodást és látni fogsz káromkodó részegeket is. ez nem futballmeccs-függő.

2010.09.19. 20:29:25

Modoros futballgyűlölő vagyok - még egy VB döntő sem érdekel.

Egyébként van még olyan játék, amelyben ilyen hosszú a teljes játékidő és mégis lehetséges, hogy ezalatt egyetlen pont (praktikusan gól) sem szülessen? Rosszabb esetben akár még helyzet sem.

Apró fehér és fekete figurák pöcögtetik a lasztit ide oda, nagy ritkán a kapura rontanak. Az egészből annyi élvezhető, ha egy-egy szép cselt közelről mutatnak, az tényleg lenyűgöző, mit művelnek néha. Tömény unalom.
Azt meg végképp nem értem, mifaszt kell rajt' felizgulni, hogy ki nyer? Néhány milliárdosnak még több pénze lesz...

Der Beste 2010.09.19. 21:14:25

@vidi-master: Sosem felejtem el a Vidi-Vasas 2-2-t, a kiesést s azokat az arcokat körülöttem, amikor a bíró lefújta a meccset. Ha otthon, a fotelből néztem volna, belepusztulok, de ott a stadionban láttam, hogy nem vagyok egyedük, s ez az érzés tompította a bánatot.

Conan a barbar 2010.09.20. 16:06:05

@cantalien: Azert valahol az is szomoru, hogy neked az a szurkolas, hogy a rendorseg befujja a konnygazt vagy verekedtek a ciganyokkal. Szerintem.
süti beállítások módosítása