Sziasztok!

Az alábbi kis szösszenetben hadd mutassam be nektek "kedvenc" kollégámat, akit nevezzünk most Józsinak: ő a két lábon járó modorosság. Immáron egy éve élvezem társaságát, egész szép kupac összejött a viselt dolgaiból - ezt szeretném most megosztani veletek :)

Üdv: KFV,

a Kóros Feltűnési Viszketegség blog szerzője, lelkes olvasótok

Józsi, a modoros szervizes

Józsi az ötvenes éveiben jár, ősz, kissé pocakos. Korábban - a rendszerváltás előtt - egy állami nagyvállalatnál dolgozott, onnan hívták át/jött át a versenyszférába. Korából és múltjából kifolyólag kicsit lassú, nem vette fel a XXI. század ritmusát, napjaink Don Quijote-ja. 

Józsinak a szerviz szigorúan szervÍz, szóban-írásban egyaránt.

SzervÍzvezetőnek hívja magát, holott ő az egyetlen javítással foglalkozó személy. A "szervizes"-t kikéri magának, "azok a kocsi- meg porszívószerelők!". Anyacéggel folytatott levelezésben Head of Service-ként ír alá - ezt az egyet őt biggyeszti oda, ugyanis angolul nem tud, valamelyik kolléga fogalmazza meg helyette a levelet. Előszeretettel sütkérezik még a "Mester" titulus dicsfényében.

Dolgozni nem szeret. Adminisztrálni még kevésbé, mert abból világosan kiderülne, hogy ha nem hajtanák, akkor nem csinálna egész nap semmit. Ennek az a következménye, hogy rendszertelenül, ötletszerűen fog bele egyik-másik javításba, így lehet, hogy a 2 hónapja leadott cucc később kerül csak a kezébe, mint az aznap érkezett. Védelmére szóljon: ha rászólnak, hogy valami azonnal kell, mert több hete az irodában áll, akkor nekiesik és villámgyorsan megcsinálja. Ha valaki esetleg szóváteszi, hogy lassan halad, akkor előszeretettel hivatkozik arra, hogy "jó, de most érted, régen a szocializmusban...".

Szokásos szövegei:

Következetesen úgy ejti, hogy "használTI utasítás" - abba a plusz "a"-ba vélhetőleg beletörne a nyelve.

Az étkezőbe belépve, ahol egy vagy több kolléga éppen csendben tömi a fejét: -Már megint eszel?" / - Már megint esztek? Minden különösebb felvezetés nélkül az étkezőben, napi rendszerességgel: -Ne csak együnk, igyunk is!

Kiugrasz az irodából a közeli boltba, közértbe venni valami apróságot (pékáru, zöldség, stb.) Az iroda ajtaján belépve a következő mondtak valamelyike biztosan elhangzik Józsi részéről:

-Mit eszünk/iszunk?
-Nekünk mit hoztál?
-Nekünk nem hoztál?
-Hú, nekem is kellett volna egy, miért nem szóltál, hogy kimész?

Természetesen mielőtt elmentél, szóltál, hogy kiugrasz ezért vagy azért - hangosan körbekérdeztél mindenkit, hogy hozz-e bárkinek bármit is. Ilyenkor begyűjtöd az esetleges kívánságokat és számos nemleges választ, de abban biztos lehetsz, hogy Józsi kussolni fog, majd a fenti dumák valamelyikével fogad, mikor visszaérsz.

Ha a fentiek alapján nem lenne egyértelmű, Józsi egy zabagép, az életének fő örömforrása - a vevők alázása mellett - a kaja. Reggel - miután késve megérkezett - nem azzal kezd, hogy átnézi, hogy mit is kellene aznap megcsinálni, hanem elvonul 20-30-40 percig reggelizni. A következő étkezés a tízórai, ezt is komótosan fogyasztja el, nehogy érzékeny gyomrát megterhelje a hirtelen mennyiségű étellel. Sok esetben a tízórai beszerzése külön kirándulás, mert a munka előtti bevásárlás során - emiatt késik - csak a reggelire valót szerzi be. Mint arról feljebb már szó volt a kiszaladó kollégákat csak cseszteti, de soha nem kér semmit - valószínűleg ebbe belejátszik az is, hogy amennyiben egyszerre intézné el a két bevásárlást vagy valaki más szerezné be a létfontosságú felvágottat és zsömlét akkor ő nem tudná újabb 10-20 percre kihúzni magát a munka alól, arra hivatkozva, hogy "kiszalad a kisboltba, két percre". A "két perc" persze elég alternatív időhossz nála, gyakran 10-15 percnyi hosszúságúnak érzik az emberek, nem ok nélkül. Különösen igaz ez a rá váró ügyfelekre és a türelmetlenkedőket csitító kollégákra.

A táplálkozás minden más esetben is szent és sérthetetlen: Józsi se a vevőhöz, se a telefonhoz nem jön oda, ha még van háromnál több szem rizs a tányérján és/vagy még nem olvasta el a képregényt a napi Metropolban és/vagy még nem töltöttek ki maradéktalanul a hivatalos ebédidejét. "Ez nekem is jár, nem csak a fejeseknek!" - igaz, hogy a késéssel, a reggelivel, a tízóraival és a hozzávalók beszerzésével már messze felhasználta a rendelkezésre álló időkeretet. Gyakorta hangoztatja, hogy nem eszik ilyen vagy olyan ételt, mert attól korábban beteg lett ("A kínaitól mindig fosok!"). Ilyenkor teóriákat gyárt, hogy mi okozta a rosszullétét: kedvence a guargumi és a nátrium glutamát okolása, mert "ezek minden gyorsétel alapjai". Ugyan ezek az összetevők a reggelijéhez használt gulyás- és szendvicskrémben mondjuk nem zavarják.

Ha már szóba került Józsi egészsége: ha beteg, akkor halálosan. Ilyen tragikus végkimenetelű kórok nála pl. a nátha, a 37,0 °C-os hőemelkedés, vagy a mértéktelen zabálásból eredő gyomorrontás. Ezek kiheverése minimum 3-5 munkanap. Betegségeire jellemző továbbá, hogy szinte kivétel nélkül hétfő reggel törnek rá - ha nem, akkor már pénteken és ilyenkor a makacs kór a hétvégén biztosan nem enyhül, a betegség akár a következő hétvégéig is elhúzódhat.

A vevőkkel egyszerűen lekezelő.

Hiba esetén: -Én azt nem tudom, hogy ÖN MIT CSINÁLT vele, ÉN csak azt látom, hogy most kifogástalanul működik.

Előszeretettel hivatkozik jogszabályokra, törvényekre, vagy a használTI utasításra, akkor is, ha valóban a termék a szar és nem az ügyfél a debil.

Rögeszméje ugyanis, hogy a vevőnek nagyjából annyi agyi kapacitása van, mint egy zöld szemesostorosnak. Ennél fogva mindenkivel, aki nem tudja álmából felriasztva, hogy hány milliméter távolság van egy vertikális oszlopkerék fogai között, úgy beszél, mint egy oktondi kisgyerekkel vagy egy élemedett, lassú felfogású öregemberrel. Egyszerre tenyérbemászó és gunyoros, ha nem ez a célja, akkor is. A vevők kioktatása valószínűleg az orgazmushoz hasonlóan nagy mennyiségű endorfin felszabadulását okozza nála - minden alázás után roppant elégedett fejjel, kisimultabb arccal tér vissza teendőihez. A kioktatáshoz elmaradhatatlan gesztusok és mimika is jár: szemüvegét lecsúsztatja egészen az orra hegyére, állát a mellkasa felé lebillentve néz LE a lencsék FELETT az ügyfélre - legyen az illető két fejjel magasabb nála - és rosszalló ajakbiggyesztéssel kezd bele mondandójába.

A többi szervizest szidja, mint a bokrot, mert "azok mindent rosszul csinálnak".

-Nézd meg, járt a Pityuéknál, ÁLLÍTÓLAG megcsinálták, most meg ideküldik nekünk, hogy ugyan úgy szar. És persze a garjegybe' sincs bejegyzés!

- (a szabadsága alatt helyettesítették) Komolyan, bazmeg, a Rezső akárhányszor idejön mindig eltöri meg elhajlítja valamelyik szerszámomat. Menjen a picsába, tegye tönkre a saját szarjait!

Józsink sokszor siránkozik, hogy kevés a pénz. A szomorú tény az, hogy ez tényleg igaz, nem fizetik meg jól, hónapról-hónapra él. Viszont valódi önsorsrontó: soha nem is pályáz meg másik helyet, sőt, ha ajánlatot kap, elutasítja - utána persze kesereg, amikor látja, hogy milyen arany élete lehetett volna. A vicc az, hogy olyan tudása van, ami jószerivel egyedülálló, de ennek vagy nincs tudatában (de) vagy nem meri kész tények elé állítani a vezetést, azzal, hogy vagy normális mennyiségű pénzt kap, vagy keres olyan helyet, ahol jobban megbecsülik.

Csúcsmodorossága összefügg a fentiekkel. A receptje a következő:

1. ajánlanak neki egy körökkel jobb munkát, amit végül nem fogad el,
2. az ajánlattevő kerít egy másik embert,
3. a másik ember nem profi az adott termék dolgaival kapcsolatban
4. az ajánlattevő ezért megkéri Józsi főnökét, hogy Józsi oktassa az új emberét

Na, ekkor következik be a feljebb már emlegetett siránkozás, hogy "Én is lehettem volna ez az ember!", majd ezt megfejelve a puffogás, hogy "Persze, még ÉN tanítsam! Én nem vagyok TANÁR!" Persze a főnök nem kér, hanem utasít, így Józsi muszájból belevág, nagy szájhúzások közepette. Persze abban a pillanatban, ahogy oktatni kezdi a zöldfülűt, megjön a kedve, mert érez(tet)heti, hogy nála van a tudás és csak kegyet gyakorol azzal, hogy néhány morzsát odavet...

A pocsék fizetés és az őt ért jogos és jogtalan csesztetések miatt szokása hangosan ócsárolni a vezetést - de csak akkor, amikor rajta kívül csak a többi elnyomott csinovnyik van jelen. A többi alkalomra megmarad az orra alá dörmögött szitkozódás és a félhangos célozgatások.

-Hát, én mondtam, hogy megcsinálom, de amíg nem kapok szerszámot... (itt kicsit elhallgat, jelentőségteljesen körbepillant, elidőzve a főnök ajtaján) ... addig SAJJJNOSSS nem tudok dolgozni. Pedig én már szóltam sokszor, hogy kellene!

Humora - már amennyi van neki - kimerül az ócska, szexista poénkodásokban pl.:

Üzletkötő: Jucika, tudunk mozgatni? (árut)
Jucika: Persze.
Józsi: (kajánul) Húú, és mit mozgattok?!

Gyakran útszéli stílusban beszél, változatosan káromkodik - akár vevő jelenlétében is. Ha bárki megjegyzi neki, hogy egy kicsit fogja vissza magát, akkor újabb modoros sutkával áll elő:

Józsi: -A kurva isten faszát!
Kolléga: -Józsi, hogy beszélsz?!
Józsi: -Így szabad, csak csúnyán nem!

Mind közül a legrosszabb szokása nem is annyira modoros, mint inkább szimplán tirpák dolog: beüzemelt egy öreg, ócska rádiót az asztalánál, amit ha bejön egyből be is kapcsol - abszolút hidegen hagyja, hogy zavar-e bárkit is vele (igen). A rádió egy elosztóban van az összes elektromos szerszámával, tehát ha bármit használni akar, akkor fix, hogy a rádió is beindul. A legszebb, hogy Józsit nem érdekli, hogy mi megy, csak az állandó háttérzaj legyen meg. Ehhez jön hozzá, hogy a ketyere nem egy mai csirke, folyton elmászik a sáv, recseg-ropog. Ilyenkor Józsi állít rajta, aminek az lesz a vége, hogy előbb utóbb valami ótvar tüc-tüc csatornán köt ki - ami, mint mondtam ŐT nem zavarja. A hazai rádióélet változatosságából kiindulva már minden kollégának megvan, hogy melyik számtól mászik a falra: ha már valaki végképp nem bírja, akkor szól, hogy keressen egy másik állomást. És ő lenne-e Józsi, a modoros szervizes, ha nem dobná be minden alkalommal a viccesnek szánt dumáját:

-Ó, dehát ez a kedvenc számod!, Mit szeretnél, tegyek még rá hangot?