A sértődött vidéki

2010/08/26. - írta: Modor Tibi

Vidék: (...) Az ország Budapesten kívüli része. (...) (Magyar Értelmező Kéziszótár)

 

Ahogyan a modoros dagadt sem dagadt, úgy a komplexusos vidéki sem vidéki. Nagyvárosi, kisvárosi, kistérségi. A Vidék az az ő elképzelése szerint biztos csak valami elmaradott dolog lehet: falu, tanyaközpont, tanya. Földesút, pálinkásüveg-templom, laposközért, biciklitároló, tanácselnök. De hogy a mi harmincezres/százötvenezres városunk vidék volna? Ami több hétig-hónapig volt Magyarország, vagy valami éppen kikiáltott szakadár állam fővárosa, ahol érsekség van, székesegyház? Vidéki? Azt mondod, paraszt vagyok? Ezeknek a pestieknek minden vidék, ami nem Budapest?

A modoros vidéki - bár saját bevallása szerint nagyon is büszke szülő- és lakóhelyére - mégis folyton mintha egyfajta állandó megfelelési kényszerrel küzdene. Támadóállásban figyel, hogy ki szólta le a régióját, ki merte már megint kiejteni a száján, hogy "lemegyünk Hajdúkerekesre", meg úgy általában ki fővárosi lakos. Ha budapesti rokonok jönnek látogatóba, akkor minden fogásnál megkérdezi, hogy "ugye van ez is olyan jó, mint otthon a Mekiben?", és nem felejti el őket sokadszorra sem felkészíteni a nagyvárosi léttel és a közbiztonság drasztikus romlásával, a légszennyezettség növekedésével járó folyamatos életveszélyre.

Ahogy a komplexusos magyar körzővel és vonalzóval bizonygatja minden külföldinek, hogy Magyarország geometrialiag nem Kelet-, hanem Közép-, de leginkább Nyugat-Európa; úgy magyarázkodik, ferdít állandóan a fővároson kívüli is. Nem is Vidék, mert... Pedig ha Finnországot kevésbé frusztrálja a keleties fekvés, úgy a Vidék megnevezés sem feltétlenül sértő.

Pedig csak ő sért meg vele másokat, hiszen azonnal a "paraszt"-ra asszociál: ld. a Budapesten kevésbé ismert, a vidéki (nagy)városokban annál inkább örömmel használt "parasztelosztó" kifejezést, ami a távolsági buszpályaudvarokra vonatkozik. Neki az a vidéki, aki nála kisebb településről jött. Sőt: gumicsizmás paraszt.

Ahogy a határon túlinál, úgy a vidékinél is megfigyelhető az a jelenség, hogy neki semmi se jó, mindenen megsértődik, túlérzékeny. Kikéri magának, ha valaki el meri neki magyarázni, hol szálljon majd át a kék metróról ("Nem a szerelvény, néni - az mind kék - , hanem a hármas vonal!") a 3-as villamosra, hiszen ő gyakran jár arrafelé - nem hülye ő, kiismeri magát. Viszont ha esetleg bárhol kialakulna egy beszélgetés a Szimpla kertről vagy a Tolbuhin körútról, akkor azonnal krákog, hogy azt se tudja, miről van szó. Mert nekünk aztán kötelező meg természetes lenne ám tudni, hogy merre van a Szeráj meg a Szezon, mi? Az Ország nemcsak Budapestből áll, a lakosság négyötöde még mindig "vidéken" él.

A fővárosba bemerészkedni autóval számára a biztos halál. Inkább be se merészkedik. Az mindegy, hogy Budapesten gondosan felfestett sávok, táblák, jelzőlámpák - mostanában GPS is segítheti az arrafelé rutintalan vezetőt, az éjfekete országúton előzni a kivilágítatlan szekeret meg csettegőt sokkal egyszerűbb és biztonságosabb. Ott nincs dugó meg bunkó vezetők. Vagy ha igen, akkor kevesebb.

Na de ha egyik oldalon borzasztóan kényesek vagyunk a nyelvi finomságokra ("lementem", "lenn vagyok"), az még nem jelenti azt, hogy a fővárosiak érzékenységére is annyira ügyelnénk!

-Kikéri magának, hogy ő nem pesti, hanem budai? Hát honnan a faszból tartsam nyilván mind a 22 kerületet, mi közöm hozzá? Egy város: Budapest, tehát Pest. Csepel, Erzsébet, Buda vagy Budaörs - nem mindegy? Mert szerinted egy pesti mikor tudja, hogy most Algyő vagy Szeged, Ménfőcsanak meg Gyirmót vagy Győr, Brennbergbánya vagy Sopron, Diósgyőr vagy Tapolca vagy Miskolc?

Pest. Így rövidebb, a nép pedig rövidít, nem tűr meg három szótagot: Batta, Tébánya, Embánya, Komárom (bassza meg, ez mind három), Kecsó, Barcika, Újváros, Füred (de melyik?), Egom, Siófok Szentiván. Na jó, néha megtűri. De Budapestnél nem.

Meg a másik. Ezek fogadjunk, még Esztergomba meg Balassagyarmatra is LEmennek. LE - érted! Mert ők annyira "fent" vannak, hogy ők mindenkire csak lenéznek. Meg kéne már őket hallgatni, de biztos, hogy "le"-t mondanak szerintem. Ide a rozsdás bökőt.

 

A komplexusos vidéki gyűlöli a(z általa elképzelt) pesti beszédet a névelőzéssel, az á-ból é-be hajló magánhangzókkal, póstával, kőruttal, közérttel, a gügyögéssel-becézéssel együtt. Az igazi szép magyar nyelvet az Ő vidékén (jajj, megint kimondta!) beszélik a romantikus diftongusokkal, a sokféle e-é-í-ë hanggal, nem ezzel a leegyszerűsített, rohanó mekegéssel, amit a fővárosban (persze csak ott) adnak elő. Bár sajnos egyre inkább ez terjed a médiában is, rombolva szép anyanyelvünket.

Mert hát Budapest nem is igazán Magyarország, hiszen sosem volt magyar. Lakták olaszok, rácok, törökök, majd németek, zsidók és helytartóik - mostanában meg csak cigányok. Nem csoda, hogy a vörös rongyokba öltözött bűnös város adta meg magát utoljára mindig... Szóval aki Magyarországot akarja látni, az menjen inkább Vidékre!

Szegény fővárosi meg csak értetlenül néz, nem érti. Hiszen ő is vidéki valahol - szeret járni a Mamáékhoz is - , de hát mit csináljon, ha ő már Budapestre született? Hogy ő a vidékről érkező rokonoknak úgy mutogassa a lakását, hogy "van ez is olyan szép, mint a házatok", focimeccsen "Hajrá, Budapest"-ezzen? Eszébe se jutna. Egy biztos: ha valakinek éppen elintéznivalója akad a "Nagyfaluban", az mindig nála fog héderelni. Mert megszállni  valahol, azt muszáj.

A vidéki fiatal meg a sok végig "Hajrá, Vidék!"-ezett focimeccs után évekkel fogja a gurulós bőröndjét, és felköltözik Budapestre, "mert csak ott van munka, illetve hát csak ott fizetik meg rendesen".

 

-Hallottál a vízfejről, ami egyre jobban dagad?

-Persze! Vidéken úszkálhatsz a szarban, semmi, de ha Pesten elfingja magát valaki, az mindjárt benne van a Híradóban!


Édes Istenem, add meg énnekem,

Puszta föld legyen a főváros helyén!

Margit híd alá plasztikbomba kell,

A Szabadságszoborral együtt tűnjön el,

A Parlament nekem nem sokat jelent,

Még ma éjjel én romba dönteném!

A vidék jófele parlagon hever,

Bunkó pestiek, bunkó pestiek!

Vízfejű az ország, vízfejű az ország, vízfejű az ország...


/Burzsoá Nyugdíjasok - Bunkó pestiek!/

480 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2010.08.26. 07:31:17

igen jó. egy két pontban magamra ismertem.

(az a Peti, a Laci tényleg tré)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.08.26. 07:47:37

Laposközért, biciklitároló :) Ehhez a komplexushoz és a tök magyar sajátosság "büszkének lenni nem tudás"-hoz sokat hozzátett a kismillió egyforma ház a falvak főutcáin. Legalább olyan szép sztori azok optikai feltuningolása, mint a panel lakások felhajtható étkezőasztala, vagy a két épülettípus közös rákfenéje, a terasz/erkélybeépítés (elegánsan: LODZSA!!). Eközben Budapest áhitozik a (kifejezetten falusi) tornácos felújított parasztházra (megint kimondta), és a szomszédtól való távolságra, még ha annak megszokása hangos beszédet is von maga után - mert az az elképzelése, hogy ha a szomszéd 10 méterrel odébb van, akkor nem kell vele összefutni a lépcsőházban. És a modoros budapesti bárhol van vidéken, egy 60.000-es városban is mindenkinek köszön, mert "itt ez a szokás" :)))))

A keszizéstől, újvárosozástól én is kivagyok, de a palotázástól is, ami lehet Budapest is. Az viszont zavar, hogy a legtöbb jól fizető ügyfél/munkahely Budapesten ("itt") van, tök mindegy, hogy éppen hol lakoM, holéééélek, esetemben Újvárosban (Duna), Maroson (Nagy), PécseTT (the:), vagy Füreden (Káptalan!), muszáj FELjárkálni, ami ócsó művelet.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.08.26. 07:49:21

Viszont hol a túróban van a 3-as villamos? Éééééletemben nem ültem rajt'. Biztosan nagyon KINT van...

És akkor ide jöhet a "Pesterzsébet tulajdonképpen belváros, 1 átszállással a Deákon vagy" VS. "ami nem a belső 7-8 kerület, az nekem már vidék" téma is :D Ugye "ahová másfél órát kell utazni, az nem lehet Pest", mint ahogy "én nem bízom semmiben, ami havonta 5 napot vérzik és nem hal meg".

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.08.26. 08:19:00

Azért a rövidítésmánia a megye-elnevezésekre is kitrejed.

Győr megye, Jász megye, Hajdú megye, BAZ megye (bár itt legalább utalnak a megyét alkotó összes történelmi tájegységre), Bács megye...

É2I 2010.08.26. 08:24:15

Hehe egy modoros pesti írás a modoros vidékről.
Mikor szokjuk meg már, hogy mindenki ott él ahol jólesik neki? Akinek nem tetszik ahol van, egy idő után úgy is odébb áll.

"A fővárosba bemerészkedni autóval számára a biztos halál. Inkább be se merészkedik." Ez mondjuk velem is így van és valóban a GPS nagy segítség. Viszont legalább dinamizmus van. Itt vidéken meg lehet őrülni, hogy másodikként nem férsz át a zöldön.

"Az mindegy, hogy Budapesten gondosan felfestett sávok, táblák, jelzőlámpák - mostanában GPS is segítheti az arrafelé rutintalan vezetőt" Izé ennek ellenkezőjéről épp elég blog szól, csak szólok. (-GPS, azt írtam.)

Na kimodoroskodtam magam, savazhattok. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.26. 08:33:20

Faszomba, Tibikém, a bűnösvrosozást, meg a vörösrongyozást én akartam hozzákommentelni!:D
Vidéki sudribunkók politikai fórumokon ugyanis kötelességüknek érzik naponta legalább egy alkalommal bekopipésztelni az ominózus Horthy beszédet, teljesen függetlenül attól, hogy egyébként miről van szó.
Teljesen ki vannak készülve, hogy budapesten az _ő adójából_ építik a négyes metrót, náluk Jászkarafaszán (300 lakos, zsákfalu) pedig csak naponta kétszer jön a sárgabusz. utoljára 10 évvel ezelőtt tolta a képét a fővárosba, akkorn is csak a Keleti Pályaudvart látta, meg a Dunapartot, tüzijáték idején, és mostanáig ebből von le messzemenő következtetéseket abból, hogy mi folyik itt. Ja, meg a buzifelvonulásból, amiről azért komoly képriportot tárol a merevlemezén, hogy legyen mivel illusztrálni a mondanivalóját.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 08:44:55

@É2I: remélem, azért A budai hegylakó, A budai újgazdag család, A telepek népe, A belvárosi fiatal az azért tetszett ;))

@nosferato: a 3-as egy viszonylag új megajárat: a Erzsébet királyné útjától az Örsön, Élessarkon, Ecserin keresztül a Gubacsi útig (az meg hol van?).

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.26. 08:50:41

@Modor Tibi:

A Gubacsi úti végállomás ráadásul a Gubacsi külső végén van, odáig a Határ úton jut el. A végállomás egy óriási, kietlen szavannában végződik, ahol ütemre mozgó autók parkolnak, mivel a szabadkai úti húspiac üzletei ott teljesülnek.

lárvalányhaj 2010.08.26. 08:54:03

@nosferato:

Aztán az ügyesen beépített lodzsát nem használják semmire, hanem telepakolják mindenféle szirrel-szarrral, úgyhogy ki se lehet ülni.
(Egyébként akkor is remekül tele lehet pakolni az erkélyt, hogyha nincs lodzsásítva.)

Zsán · http://alleskapot.tumblr.com/ 2010.08.26. 08:55:02

"Viszont ha esetleg bárhol kialakulna egy beszélgetés a Szimpla kertről vagy a Tolbuhin körútról, akkor azonnal krákog, hogy azt se tudja, miről van szó."

a libsi kozpont, mocsok, ferto szimpla kertet jobb is, ha nem vagja...

É2I 2010.08.26. 08:58:57

@Modor Tibi: Ne aggódj, ez is tetszett! :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.26. 09:03:26

@Zsán:

De te azért tudod, hol van, nem?

fragmented_erugif 2010.08.26. 09:06:15

@nosferato: én is újvárosi vagyok, és a mi körünkben elfogadott ez a becézési módszer. mi a problémád vele?

Zsán · http://alleskapot.tumblr.com/ 2010.08.26. 09:09:36

@El Topo (Sgt. Elias): par zsinagogaval korulolelve, a nepszeru hetedik kerulet sziveben. legjobb hely...

...ha schwarzkopf-nak hivnak.

mdee 2010.08.26. 09:27:12

yee, modoros debreceni vagyok, magamra ismertem :D

a névelőzés az én fülemet is bassza és nálunk is parasztelosztó a buszpályaudvar

JonC 2010.08.26. 09:32:24

lebuktatok! ti is olvassátok a blogomat, onnan jött az ihlet ehhez a posthoz! :D -> raktalicska.hu/2010/08/24/nulladik-tipusu-talalkozasaim-a-pesti-fajjal/

cd-r 2010.08.26. 09:39:41

parasztelosztó alap. pécsen is így hívják a buszpályaudvart. viszont itt van névelőzés, sőt falvakban is hallottam már csomó helyen. viszont vidéken sehol nem hallottam még prolizást, csak parasztozást.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 09:41:15

@JonC: két nap alatt tényleg sokkoló lehett mindez :) ha igazán zsúfolt (bel)várost akarsz, ajánlom Dublint vagy Kairót.

vincere 2010.08.26. 09:47:14

Tibikém, ebben tényleg minden benne van... kiváló! nem is tudok semmit hozzátenni

Mitya Ivanov 2010.08.26. 09:51:47

"Budapest hallod, hogy nézel már ki?
Ezért kellett téged egyesíteni?
Há' ne haragudjál már, de nézzél szépen körül!
Le kell hogy basszalak, mert még Bukarest lesz fölül
Galambszaros lángos, édes-savanyú patkány,
dülledt szemű kilenc kilós pincsi szarik padkán"

ez jutott eszembe.

egyébként az a helyzet, hogy régen én pont ilyen modoros büszke vidéki voltam, büszke voltam arra, ahol élek, és büszke voltam arra, hogy a világ legszebb vidékéről származom, és hogy hol töltöttem a nyarakat és kétségtelenül meglévő hatalmas identitástudatom, lokálpatriotizmusom és SZDSZ gyűlöletem mellé tévedésből Budapest utálatot is kifejlesztettem, de annyira, hogy ezt napjában többször is elmondtam magamban. Tettem ezt úgy, hogy "Buzipestre" -akkor ezt így mondtam - párszor utaztam csak fel, akkor is a meccsek miatt, kedvenc csapatom budapesti, hát persze. Nem vettem észre hogy ez volt az első törésvonal, mert nem állt bennem össze a kép.
aztán elkezdett változni a képlet, először csak annyira, hogy "Budapest jó város, de csak a turistáknak, viszont lakni, azt már neeem".
Ahogy egyre több időt töltöttem el ott, rájöttem, hogy ország van, meg emberek, nem Budapest és vidék.

Zorita 2010.08.26. 09:57:07

Ez is kellett már nagyon, mint egy falat kenyér, mint egy korty hűsítő víz a sivatagban, mint lágy szellő aszfaltolvasztó hőségben a Bem rakparton. Holnaptól nagy, felszabadító zokogásban fog összeborulni egymás vállán a proli meg a paraszt (remélhetőleg).

Styxx 2010.08.26. 09:58:42

@mdee:
A névelőzés nem csak Pesten, pardon Budapesten megy, hanem a mesés délvidéken is.
Nagyon jó poszt. Picit olyan, mint amikor a jellemzően muszlim harmadik világbéli, mondjuk egyiptomi ekézi az USA-t ezerrel, hogy korrupt, arrogáns, ott minden nő kurva, New York-ot le kéne atomozni stb. aztán az első dolga ha netközelbe ér, hogy az USA Green Lotteryre bejelenti az egész pereputtyot.

waketomi 2010.08.26. 10:03:08

"Ezek a bunkó pestiék azt hiszik, hogy vidéken még népviseletben járnak"

"a vidéki (nagy)városokban annál inkább örömmel használt "parasztelosztó" kifejezést, ami a távolsági buszpályaudvarokra vonatkozik. Neki az a vidéki, aki nála kisebb településről jött."
na ez én vagyok:D

waketomi 2010.08.26. 10:08:08

@El Topo (Sgt. Elias): arrefele melóztam, amikor ott sétáltam, a kurvákról mindig a Lilya 4 ever film jutott eszembe:S

Zorita 2010.08.26. 10:14:02

@Styxx: igen, ez mennyire vérlázító már, VIDÉKI ismerősnél pont ez a helyzet most: fiatal pár, a férj jönne PESTRE, mert több a munkalehetőség, feleség maradna, mert Pesten nem lehet élni, az arcbőre egy órán belül olyan lenne, mintha szénbányában dolgozna, a gyerekeknek Pesten biztos nem lenne normális ovi, hova lenne a nyugalom stb. Férj pár hete talált egy tényleg nagyon jól fizető állást, amiből el tudja tartani az egész családot (2 gyerekkel) úgy, hogy a csajnak nem kellene elmenni dolgozni: "na jó, hát ha minden kötél szakad, menjünk édesem, csak jobb lesz NEKED OTT annál a MULTINÁL".

2010.08.26. 10:14:51

Amikor még debreceni voltam, a nyíregyháziak voltak a büdös tirpákok, vidéki suttyók, parasztok... Ebesről, Józsáról nem is beszélve. Fölmentünk Pestre, lementünk Balatonra, idegesítő volt "a Pista", "az Anna", pósta, kőrút, fólyósó, őv, stb., mint pestibunkó beszéd.

lárvalányhaj 2010.08.26. 10:15:34

Természetesen a pesti alapból beképzelt, és lenézi a vidékieket. Ennek a legjobban azzal lehet elejét venni, ha a vidéki bunkózik / beszól neki, mire a pesti megsértődik / visszabunkózik, és a vidéki máris mutogathat a pestire, hogy lám, megmondtam, igazam volt :D

ellenszenvesfigura 2010.08.26. 10:17:06

nem rossz poszt, csak összemossa a megyeszékhelyeket és a tanyákat.

waketomi 2010.08.26. 10:18:57

@El Topo (Sgt. Elias): arrefele melóztam, amikor ott sétáltam, a kurvákról mindig a Lilya 4 ever film jutott eszembe:S

2010.08.26. 10:20:42

Egyébként vidéken "csend van, nyugalom", (csak a szomszéd flexel, fűrészel és 12 korcs dög üvölt és 3 millió óriáskabóca ciripel egész éjjel), "jó itt a levegő" (már amikor nem éget avart, szemetet, traktorgumit a szomszéd, nem járatja a 20 éves Ifát fél óráig az ablak előtt a helyi fuvarozó, nem tart 3 disznót, 5 birkát, 20 tyúkot és egy rothadó vizű, Tesco-kerti tavat a szomszéd), "itt még törődnek egymással az emberek", azaz ha a postás hoz 15000 Ft-ot, fél órán belül mindenki tudja..., ahogyan azt is, ha a "Markovicsék Vikikéje is fogamzásgátlót váltott ki múlt héten a patikában..."

pudibundo 2010.08.26. 10:21:55

Nem tudom mennyire fontos ezt a post-ot megírni, mostanában az indexen nagyon elővettétek ezt a témát, pedig hidd el, semmi értelme nincs. Bunkók, vagy modoros emberek mindenütt vannak, Pesten is, "vidéken is". Kisfalvakban sem mindenki paraszt, aki a földet túrja napszám, nagyvárosban sem mindenki hoch intelligens nagypolgár...
Persze provokációnak baromi jó...

Zine 2010.08.26. 10:22:38

Ez tetszett. Jó írás. :)
Évek óta Budapesten élő "vidéki" vagyok egyébként, és ami ez utóbbi szót illeti, én úgy vettem észre, hogy Budapesten "nem-budapesti", Budapesten kívül pedig "nem városi" értelemben használják.
A többi pedig csak a szokásos Budapest kontra Vidék kakaskodás. Semmi jelentősége, bár tény, hogy én sem ugrálok ezért a csapból is folyó Budapest-központúságért, ami kis hazánkban jelen van. Az okokat hely hiányában talán most nem ecsetelném, de talán idővel, pár évtized leforgása alatt jelentősen változik ez is, ahogy a nemzetközi cégek egyre inkább felfedezik maguknak a "vidéket" is. :)

lárvalányhaj 2010.08.26. 10:24:57

@Brother Love:

A múlt héten az egyik VIDÉKI rokon házára vigyáztunk az urammal, és két kényszeres fűnyíró lakott a szomszédban. Az egyik reggel 7-kor kezdte, és délután 3-kor, amikor bementem a városba, még javában nyomatta. Nem azt a halk, gyengén zümmögő fajtát, hanem azt az öblös hangút, amitől remegnek a falak.

Winston Smith 2010.08.26. 10:27:09

@ellenszenvesfigura: Naja, ez a lényeg. A kis falu és a megyeszékhely között nagyobb különbség van, mint a megyeszékhely és Bp között.

Vö.: "De hogy a mi harmincezres/százötvenezres városunk vidék volna? Ami több hétig-hónapig volt Magyarország, vagy valami éppen kikiáltott szakadár állam fővárosa, ahol érsekség van, székesegyház? Vidéki? Azt mondod, paraszt vagyok? Ezeknek a pestieknek minden vidék, ami nem Budapest?" Lehet, hogy ez a poszt rólam szólt? :)

cd-r 2010.08.26. 10:27:10

@lárvalányhaj: ezt a kommentet, az "ahogy a budapesti elképzeli a vidékieket" szócikk alatt tudnám elképzelni. tehát vegyük át: a vidéki tehát végletesen kisebbségikomplexusos ellenben roppantul arrogáns és kizárólag támadó érzelmei vannak szerencsétlen budapestiek felé.

cd-r 2010.08.26. 10:28:01

tehát-tehát, faszom, reggel van még ehhez.

Zorita 2010.08.26. 10:28:09

@pudibundo: ezeket a témákat ki kell tárgyalni valahogy, ha magunkban tartjuk, még meg is betegedhetünk. (bár javarészt így is betegek vagyunk)

andrush 2010.08.26. 10:28:09

Egyébként a vicces az, hogy a vidékiek szidják pestet, pedig pont ők baszták szét...ez nem most kezdődött, hanem a második világháború utántól kezdve egészen a rendszerváltásig, amikor feltelepítették őket, berakták belvárosi bérlakásokba, most pedig ők azok, akik atlétában, rövidnadrágban, zokni-papucs kombóban járják az utcát és odaszaratják minden kapuhoz a kutyájukat, munkájuk persze nincs, a lakás/ház felújítását fizetni nem tudják, és elmagányosodottan beleszarnak a társadalomba. Na ők a pesti lumpenprolik, akik egykor vidékiek voltak...

Egyébként egy igazi budapesti tudja, hogy nem szabad a nagykőrúton, de inkább a Hungária krt-n belülre költözni...

andben 2010.08.26. 10:29:28

A kedvemcen az, amikor a munkásgyerek nyolckeres vagy a csepeli panelproli levidékiz...! Mert h egy budai vagy egy V keres ismerősöm levidékizni az akár még jogos is lenne, de azok érdekes módon nem így helyezik el magukat..!

Mr.Ious 2010.08.26. 10:29:33

De azért a vidékiek jó nagy bunkók: koponyeg.hu/jatek/p17g8bce

oliva 2010.08.26. 10:30:10

Ez most tetszett! úgy tudom valamikor Budára mentek "fel" a népek, aztán ezt Budapest is megörökölte, és nem nagyképűség az oka. Nem kell találgatni, pesti vagyok, nagyszülőkig visszamenőleg, és nagyon utálom, amikor valaki felköltözik, utána megállás nélkül szidja a Fővárost, nehogy már valaki azt gondolja, hogy neki olyan nagy dolog itt lenni. Engem nem zavar, legyen itt - habár lassan ki lehetne tenni a MEGTELT táblát -, csak fogja be...

hegyilany 2010.08.26. 10:32:38

A szép az, hogy a vidékiek szóhasználatában éppúgy "felmennek Pestre", meg "Sopronból kimennek Fertődre". :)

cd-r 2010.08.26. 10:34:10

@andrush: hajrá, hogy ilyen _fainul_ hozzátok a sztereotípiákat.nem is tudom, hogy kéne hívni ezt a típust: talán budapest-árja/náci? az hülyén hangzik, de kb fedi a lényeget.

hegyilany 2010.08.26. 10:35:27

@andben: Dehogynem! " Mi az, hogy peeesti???? Én BUDAI vagyok!"
Hehhehhe

Sieg 2010.08.26. 10:36:04

Részleteiben több helyen problémás, de jogos kritika, tényleg sok az ilyen sértődött típusú vidéki.

Megérné egy hasonló a "felfuvalkodott, nagyarcú budapesti" típusról is. Ebből is sok van, és a magukban kialakított vidék-képen sírva lehet röhögni.

Mellesleg a vidéki szájába adott "laposközért" nem kicsit ellentmondásos, ugyanis a közért budapesti tájszólás.

pudibundo 2010.08.26. 10:37:21

@Zorita:
Ki kell tárgyalni, rendben.
Azonban a kitárgyalás előfeltétele, hogy ne általánosítsunk se pro, se kontra.
Jöhetsz azzal, hogy akinek ne inge, ne vegye magára, de akkor sem kellene előítéletek, vagy tudatlanság miatt feleslegesen bántanunk egymást.
Nekem se tetszik minden itt "vidéken", sőt... de ez nem ok arra hogy szó nélkül el kelljen viselnem TWÁ és haverjai eléggé provokatív, mondhatni aljas bejegyzéseit ebben a témában.

Hümüzhümümüz 2010.08.26. 10:38:07

Nagyon jó írás! Tetszett.

Én mint ideköltözött "vidékibudapesti" nem használom a vidék szót. Ha elutazom a városból és ezt közölnöm kell valakivel, akkor nevén nevezem, hogy hova megyek (Anyáékhoz, Miskolcra stb)

Főnököm szokta télen mondogatni, hogy a vidékiek korábban üljenek autóba. :D Egy munkatársam vecsési, ami tulajdonképp összeér Budapesttel, de a főnöknek már vidék. :D

VLADISZLAV 2010.08.26. 10:38:52

Országosan fogható rádióban: " Közlekedési hírek: A Nagykörúton csak lépésben lehet haladni a Petőfi híd felé a nagy forgalom miatt. Baleset lassítja a közlekedést a Moszkva térnél. A Móricz Zsigmond körtérnél vágány felújítás van. Vezessenek óvatosan!" Hallgatom én ezt Szolnokon. Tehát ez a közlekedési hírek per/ pill. Magyarországon, Zalaegerszegtől Debrecenig, Szegedtől Balassagyarmatig.

scsaba1 2010.08.26. 10:38:56

A legszebb mégis az, amikor két vidéki szomszédvár is zsigerből utálja egymást. Pl. Nyíregyháza-Debrecen. Rohadék hurkás vs. köcsög tirpák.

De ugyanez a gyűlölet gyakran megvan két kis porbafingó falu között is.

Tényleg egyébként tudja valaki, hogy miért hívják a debrecenieket hurkásnak?

lárvalányhaj 2010.08.26. 10:39:46

@cd-r:

úgy-úgy, valami ilyesmire gondoltam :D

pakesz (törölt) 2010.08.26. 10:40:00

Bélapátfalva VÁROSt kellett volna irni

amugy kimaradt a legnagyobb kozep ajropai falu, Érd

es igenis a geometriai kozeppont az 80% hogy Mo -n van, de ha kulfoldi kerdezne, en rogton azzal igazitanam el, hogy Ural az Europa hatara, es elismernem hogy politiki ertelemben IGEN kelet ajropa vagyunk

keserumandula · http://sarnyai.hu 2010.08.26. 10:41:54

Magabiztos városok lakói nem kérdezik a vendéget, hogyan érezte magát. Tudják. Magabiztos vidéki városok lakói jót derültek ezen, köszi! :)

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2010.08.26. 10:42:08

Cimborám a pesti oldalon lakik és megrögzött belvárosi vagány, míg én világ életemben a budai oldalon éltem és nem is tudom magamat elképzelni másutt. Cimborám sokszor puffog, sikknek tartja szidni a "budai sznobok"-at, és minden alkalmat megragad h rávilágítson a Duna 2 partjához viszonyított elhelyezkedés, valamint a kompetencia hiány nyilvánvaló összefüggéseire. Természetesen ilyenkor minden érintett -így jómagam is- megbocsátóan mosolygunk, míg a multkor sajnos kénytelen voltunk igazat adni neki. Történt ugyanis hogy anno a TV székház támadása, valamint az általános forrongások idején, minden alkalommal hangot adott felháborodásának, miszerint:"Köcsög budaiak mindig Pestre jönnek tüntetni, maradnának inkább otthon!" Az Erzsébet hídon történt incidensig ezeket a kirohanásokat sem vettük figyelembe, mígnem az esti hírekben azt láttuk, hogy a háborgó tömeget a rendőrség a hídon megfékezte, így azok feloszlottak és el is indultak haza, egyöntetűleg BUDÁRA :)

szabiaki (törölt) 2010.08.26. 10:42:27

"egyszer már voltam vidéken, nagyon messze van"
Amúgy meg a Hungária körúton túl már vidék van.

2010.08.26. 10:42:58

@scsaba1: a debreceni páros nevű töltelékáru miatt? Amely egyébként - ha jól készítik - finom...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.26. 10:44:44

én csak azt tudom, hogy nézegettem budapesti lakásokat mostanában, és amit láttam, különösen a konyhákban és fürdőszobákban, messze, nagyon mélyen alulmúlja igénytelenségben azt, amit vidéken, akár a legutolsó faluban járva tapasztaltam. úgyhogy erről ennyit. világváros? röhej. szánalmas fertő a fél belváros.

azon is csak mosolygok, hogy játszák az eszüket a magukat rettenetesen világvárosinak képzelő ifjoncok, nyomkodják az apple gépüket, közben meg fetrengenek a kutya- és emberszarban, szemétben, penészben, rohadásban, húgyban, mocsokban, hajléktalanokban, cigányokban, lepusztult 150 éves romok között. röhej.

kozgaztanar 2010.08.26. 10:45:06

a poszt nem rossz.
lenézni (leszólni, beszólni) valakinek (bárkinek) lakóhelyi illetősége szerint, nos az viszont szerintem nem modoros. az bunkóság. és fúj!

scsaba1 2010.08.26. 10:45:13

@szabiaki:
Az nem hurka, hanem kolbász. Nincs itt debreceni? Vagy ami mégjobb: nyíregyházi.

vontod75 2010.08.26. 10:46:29

@hegyilany: Azt tetszik hinni? Pesti és kész. :D :D :D

massziv 2010.08.26. 10:46:54

oliva:Na ezt a tipusú vidékit én is utálom rendesen.

2010.08.26. 10:47:03

@lárvalányhaj: Nálunk a nyaralónál ezt azzal a különbséggel űzik, hogy hétközben nem zajonganak "Dógozó emberek vagyunk, napközbe' nem érünk rá!" (a munkanélküli sem), majd szombat és vasárnap reggel 7.00-től 9.00-ig, illetve 19.00-től 20.30-ig fűrészel, betonkever, nyír, stb. hiszen "Ilyen melegbe' nem lehet napközbe' dógozni..."

_John_Doe_ 2010.08.26. 10:47:07

Tibi drága,
te kurvára szerencsés, esetleg süket vagy, ha a "vidék" szót, csak mint "az ország Budapesten kívüli része" értelemben hallottad.
Mivel én gyakran hallottam már pejoratív értelemben, az elmaradott és bunkó szinonimájaként, ezért zavar a vidékizés.

A posztban egyébként magamra ismertem. :)

Kiegészíteném még azzal, hogy csak a tapló pestiek /tapló pesti: mind aki Budapesten él :) / adják meg körzetszám nélkül a telefonszámukat.

vontod75 2010.08.26. 10:48:50

@Brother Love: Az mintha kolbász lenne...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.26. 10:49:05

Jabizony. Itt vannak nekünk ezek a szép, tenyeres-talpas falusi fiúk, akik most nemhogy Budapest, de az ország főnökei is. Pár éve még vaciláltak a mozgólépcsőnél, mert nem tudták, hogy mi az, aztán most ők a miniszterek, meg mindenféle közjogi hatalmasságok, és rettentően meg vannak sértődve Buidapestre, mert többször is előfordult, hogy az itt élők nem őket szerették.

Hümüzhümümüz 2010.08.26. 10:49:08

@Bukowszky:

Ez olyan általánosítás, mint mikor egy budapesti azt képzeli, hogy falun mindenki térdig jár a liba/disznó/kecske szarban, mert azok szabadon lófrálnak az udvaron, utcákon, vagy hogy falun nincs vezetékes internet...

Lepusztult, 150 éves romok pedig a legtöbb magyar városban vannak. Mint ahogy romák, penészes falak, szemét és kutyaszar is. :D
Valami eredetibbet találj már ki! :P

2010.08.26. 10:49:30

@scsaba1: tudom, csak tippeltem. Ex-debreceni létemre sem tudom, sőt, bevallom, nem is ismertem ezt a kifejezést. Természetesen a minden LOKI-Nyíregyháza meccsen zengett a "mocskos tirpákok", az alap volt.

~zoli79 2010.08.26. 10:49:39

Nem rossz, kár, hogy maga az írás is modoros lett.

Egy valami: nem kell frusztrált vidékinek lenni ahhoz, hogy gyűlölje valaki a bpestiekkel azonosított modoros beszédet.

kozgaztanar 2010.08.26. 10:49:39

@ficsilla: nem "budai sznobok", hanem budai zsúr! :)

Ja, korábban kérdezte valaki, hogy a 3-as vili merre jár... Nagy Lajos király útja, Örs, át Kőbányán az Ecseri útnál keresztezve a (kék) metrót.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.26. 10:50:14

@Hümüzhümümüz: nem általánosítok, nem azt mondtam, hogy az egész város rohad, csak a fele. ez viszont gyakorlatilag tény.

2010.08.26. 10:50:34

@vontod75: Írtam, tudom, csak tippeltem, honnan jöhet esetleg az elnevezés.

scsaba1 2010.08.26. 10:50:43

@Hümüzhümümüz:

Dunaújvárosban nincsenek... :)

Árkászati Hadimérnökség 2010.08.26. 10:51:10

Röviden összefoglalom:
Budapest? Atomot nekik!
Nem mink kezdtük, itten, vidékbe', hanem akkómikó a pestet eekeszték felyleszteni, oszt nekünk meg nem lyutott semmi.
Se kultúra, se infrastruktúra, de még köz- és vasút sem. Se telefon, se színház, se röndér, se Skála, se csatorna, se gáz a falbú, se uccailámpa, avagy kandelláber, se orvoslás. Debezzeg a pesti egyemeken végzett fijatalok nagy része elvándorolt (pesti lett), aki értelmiség itt dógozott, az is kényszerből tette, közéletet nem jáccott, vidéki városkánk képét nem formálta.
Amikó valaki fontos ember lett itten, és bejáratos a pesti párnázott ajtajú párt- és kormányirodákba, meg-megpróbált elintézni-kisírni ezt-azt, jól ki is röhögték a vidéki bunkóját. Hámer a Lenin kőrut meg a Moszva tér meg a Vár mindig fontossabb vót, mint ahol a populáció nagy része él. Nézzétek meg, például hol épült híd a Dunán? Pesten, igen, több, asztán vidékbe... aaa... ööö... He?
Sztán így a többség meg is utálta a kisebbséget. Tessék, egy jó példa a diszkrimináció hatására és következményére.
A szólás meg az vót, hogy "Micsinász, ha van egy szabad estéd itten? Háfeemegyek pestre..."
Úgyhogy atomot nekik.
Üdv
Á. H.

funfun 2010.08.26. 10:51:19

@waketomi: Lilya 4-ever, az egy kurva jó film, hogy stílusos legyek. Moziban láttam csak, nincs meg nekem. Valakinek esetleg?

Kiss Géza Ilona (törölt) 2010.08.26. 10:51:30

Ejnye gyerekek...Én szombathelyi vagyok, térkép elő megnéz. Nyugati határ széle, 5 km az osztrák határ. Ausztria a gyengébbek kedvéért. Budapest 250 km tőlünk, utoljára 1 éve voltam kb fél órát. Meló volt, siettem, mert rohadt büdös volt és egy utcában volt 3000 autó. Szóval nekem teljesen mindegy, hogy a pesti sudribunkó levidékez, mert kiröhögöm és a nagy röhögésemben átszédelgek Bécsbe ami 110 km innen, vagy Grazba ami 50. De, ha úgy döntök, hogy legyen 250 km, akkor Münchenig is elérek. A két világ ég és föld. Mi ebben az országban egymás elöl lopkodjuk el a szart, amíg a nyugaton előre köszön az eladó. Egymondatban összefoglalva: leszarom Budapestet.

Likas 2010.08.26. 10:51:34

Budapestre jártam egyetemre. Évekig tartott amire a pesti évfolyam társak el tudták fogadni, hogy felmegyek Sopronba és nem le.Soproni lévén pedig én lemegyek Pestre és nem fel.
Hiszen a Duna is lefele folyik irányunkból, vagy nem mondhatja hogy lemegyek Bécsbe! GPS-el lemértük a legmagasabb pontokat a 2 városban és Sopron magasabban van mint Budapest.Ha valakik úgy szocializálódtak mint a Budapestiek, nehezen értik meg a helyes szóhasználatot.Sokat kell mondogatni Nekik és megszokják!

vontod75 2010.08.26. 10:52:01

@scsaba1: Meg Tiszaúj(Lenin)városban sem. Sőt Kazincbarcika sem erről híres :D

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.26. 10:52:39

@Hümüzhümümüz: debrecenben például nincs kutyaszar a belvárosi utcákon. mondjuk ettől még elég vacak ott élni, mert hát igen, vidék, és ez abban mutatkozik meg, de nagyon, hogy elviselhetetlenül belterjes, kirekesztő és nepotista.

tschokisch 2010.08.26. 10:53:53

Pesti: Hova valósi vagy?
Vidéki: Keszthely.
Pesti: Ááh, ismerek egy keszthelyi arcot, Lupovici Jeromos, nem ismered?
Vidéki: Vazze, agyhugykövet kapok tőletek hülye pestiektől, hogy azt hiszitek, hogy minden vidéki ismer minden vidékit! Keszthelyen több mint húszezren laknak!
Pesti: Aham, szóval kábé annyian mint a Havannán.

Nekem ez a kedvenc vidéki/pesti modorosságom :)

2010.08.26. 10:54:58

Micsoda egy baromság itt elkezdeni megmagyarázni, hogy a vidék az nem is olyan, mint a róla alkotott, közkeletű (pesti) sztereotípiák, és elkezdeni, hogy deviszontazonban Budapest= dugó,kutyaszar,szmog...

Megdöbbentő, hogy ennyire komolyan veszik magukat egyesek...

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 10:55:26

@nosferato: a 3-as villamos Pesterzsébet, Gubacsi hídtól indul, és a Mexikói út végállomásig tart, ahol a kisföldalatti kigyün a végin a főd alól. Ezen út közben meg jól körbemegy Erzsébeten, Kőbányán, Zuglón. Jó kis vonal, csak sok rajta a megélhetési buckalakó Pesterzsébetről (nem írom, hogy Erzsébetről, mert kettéharapnak, mint a pez cukrot), meg a csövi Kőbányáról (mert ott van a hajléktalan szálló).

Vidéken éltem 20 évet, itt 11-et. Ha hazamegyek, köcsög pesti vagyok, ha itt tudják, hogy honnan jöttem (Miskolc amúgy, ami tudjuk, hogy nem feltétlenül kisváros), akkor meg vidéki vagyok :)Engem nem zavar, csak modoros lehessek minden helyzetben :D :D :D

Hümüzhümümüz 2010.08.26. 10:55:52

@Bukowszky:

Na ja, ez igaz. Pont tegnap láttam egy riportot a reptér melletti vasútállomásról, amit 3 éve adtak át. Úgy néz ki, mint egy csöves tanya. :( Szégyen.

Ettől, ezektől függetlenül szerintem Bp jó hely. :) Szeretem.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 10:55:54

@El Topo (Sgt. Elias): jajj, könyörgöm, csak ezt ne! És akkor most már biztos szeretik őket a XIII. kerületen kívül ;))

@Bukowszky: ja, vidéken (de mindenhol) tisztaság és rend van. Max. a nyelvi igénytelenség bukkan fel néha (játszák <> játsszák).

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.26. 10:56:02

@Bukowszky: meg hát igen, miskolc belvárosa is szétesőben van, de nem is játsza ott senki az eszét, másokat lesajnálva, hogy mekkora világvárosi!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.26. 10:57:27

igazából van budapestnek egy olyan arca, amely számomra is szimpatikus és simán el tudnám képzelni, hogy ott éljek (laktam már korábban ott, a nagykörút mellett), ami nem tetszik az néhány derék budapesti honfitársunk arroganciája, felvett, nevetséges attitűdje, amelyet , világot valamelyest látott emberként én teljesen alaptalannak tartok.

scsaba1 2010.08.26. 10:57:55

@Brother Love:

Nyíregyházán meg a vasút kerítésére volt kiírva hatalmas betűkkel, hogy " PUSZTULJ HURKÁS! ". Meg több nyíregyházitól is hallottam már.

Sand Lover 2010.08.26. 10:58:34

Ismertem egy fickót, egri, de itt lakik Pesten (a munkája miatt, természetesen.) Nem győzte hangoztatni, hogy amikor csak teheti, hazamegy, mert utálja ezt a várost, nagy és büdös és ígymegúgy. (de azért vett egy panelt a XI. ker.-ben.)
Tőle hallottam azt az épületes megfigyelést, miszerint az a lány, aki egynél több gyűrűt visel, anyagias.
:)

Styxx 2010.08.26. 10:58:45

@scsaba1:
"Nincs itt debreceni? Vagy ami mégjobb: nyíregyházi."
:-))))
lehetne egy Nyiregy vs Debrecen poszt is.
A legjobb az lenne, ha megírná egy nyiregyi, hogy miért gyökerek a debreceniek, meg egy debreceni, hogy miért gyökerek a nyirdzsák. Mint valamelyik foci blogon az ilyen köcsög Inter, köcsög Barca stb.

Zorita 2010.08.26. 10:58:48

@Kiss Géza Ilona: azé egy google map-et belinkelhettél volna, hogy most akkor hol is képzeljük el azt az Ausztráliát :))

2010.08.26. 10:59:09

@Likas: Hú bazzeg, ha ennyire rugózol a helyes szóhasználaton, akkor ne írd már nagy kezdőbetűvel azt, hogy "nekik"!

Miért terjedt el az a baromság, hogy a személyes névmásokat (és ragozott alakjaikat) sokszor még abban az esetben is nagybetűvel írják, ha a mondat maga kifejezetten sértő, becsmérlő akar lenni? (pl.: Hogy Te mekkora egy idióta állat vagy!)
Hiszen alapvetően kisbetűvel írandók.

Kiss Géza Ilona (törölt) 2010.08.26. 10:59:43

@Zorita: Nézd én hittem annyira mindenkiben, hogy a google.hu megnyitása után egy "Magyarország térkép"
mondatot begépelve google maps nélkül is megtalálja Szombathelyt.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.08.26. 10:59:55

A győriek (meg úgy általában a nyugati határ fele lakók) Bécsbe mennek fel és, le mennek Pestre.
Ja, hát Bécsből nézve Budapest is vidék. :)

andrush 2010.08.26. 11:00:15

Akinek nem tetszik, el lehet innen menni:))))

scsaba1 2010.08.26. 11:00:29

@El Topo (Sgt. Elias):

A kényszerbetegségek ma már sikeresen gyógyíthatók, vagy legalábbis a tünetei enyhíthetőek.

Hümüzhümümüz 2010.08.26. 11:00:55

@tschokisch:

Erre van kontra a másik oldalról is...
Utazol X buszon, villamoson és odalép hozzád a "vidéki" és megkérdezi hol kell leszállni, hogy megtalálja a Gipsz Jakab utcában az X irodát, vagy üzletet.
Mintha minden pesti tudná fejből az egész város térképét. :D

SzZ 2010.08.26. 11:02:29

@hegyilany:

Csak a pontosítás kedvéért:

Sopronból nem megy "fel" Pestre, mert a "fel" ugye pont ellentétes azzal, amerre a víz folyik.
"Fertődre" kimenne, de ugye tudja, hogy Fertőd mint olyan nincs is, csak Süttör és Eszterháza :-)

Az igazi soproni ui. olyan, mint az igazi pesti/budai (vö. andrush 2010.08.26. 10:28:09 hozzászólásával).

CM2131 2010.08.26. 11:02:56

Egy érdekesség: a szegedi nagyposta oldalában két jó régi postaláda nyílás van (volt? rég jártam arra), "Helyi levelek" és "Vidéki levelek" felirattal. És bizony, ha Budapestre akartam levelet küldeni, akkor a vidéki levelek közé kellett bedobni. Szerintem a vidéki szó eredeti jelentése az volt, hogy az a vidék ami lakóhelyünkön kívül van, a pestiek tehát jogosan használják a Budapesten kívüli területekre, csak mivel a média pestközpontú, a köztudatban már ez ragadt meg az egész országban. Pedig aki teszem azt edelényi, annak a pesti is vidéki.

Winston Smith 2010.08.26. 11:03:14

@Styxx: "miért gyökerek a debreceniek"

Ez nem igényel kifejtést. Köcsög buzi hurkás banda. Náluk csak a diósgyőriek nagyobb köcsögök, ott cigányországban, a kibaszott lepukkant vasgyár mellett.

Megfelel? ;)

Styxx 2010.08.26. 11:03:24

@hüjehalyó:
Ja, kár, hogy megszűnt a Monarchia, akkor kommentekben ekézhetnénk a gőgös bécsieket,ők meg a mucsai pestieket:-)

vontod75 2010.08.26. 11:03:39

@Modor Tibi: Egy példa: fatornyos kisfalum. Szerintem erre lehet mondani, hogy rend van.
www.borsodszentgyorgy.hu/hirek_2010/0819viragos/index.htm

scsaba1 2010.08.26. 11:04:49

@Styxx:

Igen, ez nagyon istenkirály lenne.

dedalon74 2010.08.26. 11:05:48

@Styxx: Azt most nem fejteném ki bővebben, hogy miért gyökerek a tirpákok, csak azok(régi dolog ez már köztünk).
Egyébként meg ha néha-néha lemegyek Butapestre, a prosztó-prolik, meg az orrfacsaró bűz mindig honvágyat ébreszt bennem.
Alig várom, hogy hazajöhessek Debrecenbe, ami hivatalosan is kétszer volt az ország fővárosa...

Styxx 2010.08.26. 11:07:03

@Winston Smith:
:-)))
egyszer két miskolci beszélgetett, a szokásos, jó magyar 'mi vagyunk a legszarabbak, önfikázó stílusban.
Miskolci 1: Tudsz valahol az országban nálunk borsodiaktól sötétebbeket?
Miskolci 2: (némi töprengés után) Szabolcsiak.

regression 2010.08.26. 11:07:26

Ó szegény pestiek, mi modoros vidékiek úgy BELETIPORTUNK az önérzetükbe, jaj, jaj! Most mi lesz? Taníccsatok pestiek, hogyan legyünk kultúremberek és nem ilyen kis modoros parasztok!

valasz a KE-nek 2010.08.26. 11:07:29

"Az mindegy, hogy Budapesten gondosan felfestett sávok, táblák, jelzőlámpák - mostanában GPS is segítheti az arrafelé rutintalan vezetőt"

Hogy micsoda??? Na, te se vezettél mostanában se Budán, se Pesten. Méghogy gondosan felfestett sávok, meg táblák!
A GPS meg nem igazán pesti specialitás, az bárhol segítheti az arrafelé rutintalan vezetőt.

cd-r 2010.08.26. 11:08:37

mérsékelten ugyan, de szórakoztató ez az azonnal kirobbant vidék-budapest háború itt. "mer' az én kisfalumban rend van" vs. "a háború után beköltöztetett vidéki atlétatrikósok szaratják össze a kutyáikkal a várost"

Styxx 2010.08.26. 11:09:10

@dedalon74:
Azt a Q, te aztán atommeghajtású lokálpatrióta vagy. Üdvözlöm Szakács Bélát:-)

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 11:10:25

@_John_Doe_: Aha, erre nekem meg az a válaszom, hogy ha nem budapesti ügyfelet hívok, és mondani szeretném a vonalas elérhetőségem, és elé mondom, hogy 06-1, akkor 10 esetből nyolcszor az a felháborodott válasz jön, hogy maga szerint nem tudom, hogy Pest (!) körzetszáma 1? Na akkor ki az önérzetes nem budapesti???

csakazértse 2010.08.26. 11:10:31

Mi Pécsről leugrunk a Balatonra. Pedig hát...
Viszont utálom a : "Pestiesen szólva.." kifejezést.
Mi is úgy mondjuk.:-)

dedalon74 2010.08.26. 11:12:46

@Winston Smith:
Inkább leszek hurkás, mint vörös tirpák.

1kutya 2010.08.26. 11:13:09

@Bukowszky: viszont jelen pillanatban is qrva büdös van az egész városban (olyan kutyaszarszag szerű). nem tudom mit csinálhatnak megint a csatornával?

2010.08.26. 11:13:30

További "vidéki bunkóság", ha egy címet, utcát keresel egy kisebb településen, rögvest kívácsiskodnak, hogy kit keresel...

- Jó napot kívánok, meg tudná mondani, merre van a József Attila utca?
- Kihez menne?

shithappens! 2010.08.26. 11:13:31

Én általában EL szoktam menni Debrecenbe, meg Pécsre. Mert EL kell menni.

shithappens! 2010.08.26. 11:14:38

Aztán néha VISSZA szoktam menni Bp-re(mert az még rövidebb mint a Pest...).

_John_Doe_ 2010.08.26. 11:15:48

@Modor Tibi: "ja, vidéken (de mindenhol) tisztaság és rend van. Max. a nyelvi igénytelenség bukkan fel néha (játszák <> játsszák)."

Modoros pesti. :))))

johevi 2010.08.26. 11:16:57

Nekem Pestinek például furcsa, hogy azok akik Győrban laknak azt hiszik városban élnek, mert multkor fél óra alatt végiggyalogoltam rajta. Ezt nem lenézésből mondom, hanem a két város arányát tekintve. Aztán amikor kint voltam idén Londonban rájöttem hogy ahhoz képest Pest is tanya...

Ez olyan miont amikor a szőke hajú nők megsértődnek a "szőkehajú" szó hallatán. Pedig egy barna férfi is lehet szellemileg szőke.

_John_Doe_ 2010.08.26. 11:17:54

@scsaba1: ha a hurkásra a neten rákeresünk, szinte csak focival kapcsolatos találatot dob a google.

Szóval, csak a szurkolók használják.

Gyarló Hintaló 2010.08.26. 11:18:29

Üdülőövezetben lakom a Velencei-tónál.
Kedvencem amikor ősszel "le"-jönnek a fővárosiak a kis nyaralójukba hétvégén és összekaparják a leveleket, de nem ám bezsákolnák, hanem felgyújtják az egészet fasza füstfelhővel borítják be a városunkat...
Mert a szemeteszsákra drága ám a matrica....
Vagy csak szeretik a szmogot?

Egyébként ha Budapest annyira jó hely lenne, akkor nem indulna meg a tömeg minden pénteken vidékre a sztrádákon a szélrózsa minden irányába, hétfőn meg születhetnek a blogbejegyzések, hogy megint bedugult a sztráda, jujúújuj -júúúj....

vicc ez..
amúgy szeretek mindenkit.

dedalon74 2010.08.26. 11:19:13

@_John_Doe_:
Viszont a tirpákot mindenhol ismerik.:)

Winston Smith 2010.08.26. 11:20:28

@Styxx: Ebben sajnos van igazság, sajnos vidéken (értsd: SzSzB megye Nyíregyházán kívüli részén) mifelénk is sok suttyó paraszt van. Kilóg a kapanyél a szájukból, ahogy a sárga busszal nyomulnak be a városba. Tele van velük a tököm.

-----------------------------------

No de elkanyarodtunk az alaptémától: a gőgös büdipestiek lenézik a vidékieket, általánosítanak, felsőbbrendűnek gondolják magukat, csak azért, mert a kutyaszaros "fővárosban" laknak. Felháborító.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2010.08.26. 11:20:35

Vidéken sose tévedj el, mert megőrülsz. Helyi közmű szolgáltató iroda épületét kerestem, és kértem útbaigazítást a találkozó szervezésénél, miszerint városon belül hogyan találok oda könnyen. Kürölbelül az alábbi útbaigazítást kaptam:
Ahogy jön be a városi úton, a szürke házaknál balra, a harmadik rendőrlámpánál jobbra, ott már látja a kisboltot ami után megint balra. A tények:
szürke házak akadnak szép számmal, ő KONKRÉTAN a helyiek által szürke házaknak nevezett épületegyüttesre gondolt. Én nem.. A harmadik rendőrlámpa valójában az ötödik volt, de volt közte kettő, idézem: "Nem igazi lámpa, mert ott CSAK zebra van", a kisboltos definíciót már nem is részletezem! Tanulság, TÉRKÉP NÉLKÜL SEHOVA!!!

cd-r 2010.08.26. 11:20:41

@johevi: naja, viszonyítás kérdése ez is. pont ezért vicces mondjuk egy budai fellengzősködés, miközben a világ jelentős része simán bekeveri bukarest-tel. vagy ha megkérdik hol van, szó nélkül közép-ázsiára bök a földgömbön.

Winston Smith 2010.08.26. 11:23:15

@Winston Smith: Ja, és még valami:

gyuloltellensegeink.blog.hu

Csdak hogy te is tudj szakszerűen utálni bárkit, aki:

- nagyobb városban lakik, mint te;
- ugyanakkora városban lakik, mint te;
- kissebb városban/faluban lakik, mint te.

krüger 2010.08.26. 11:23:21

Egy kis alföldi faluban nőttem fel. Gyerekkoromban megszokott dolog volt (hogy most így van-e, nem tudom), hogy a szomszéd falubelit vidékinek hívták.

johevi 2010.08.26. 11:25:01

@cd-r:
És milyen kurvára megsértődünk, hogy mekkora tahók, akik nem tudják megkülönböztetni Budapestet Bukarestte vagy nem tudják hol van Mao. És főleg az amerikaiakat hülyézzük le, pedig szívesen megnézném mennyi magyar tudja bejelölni a térképen Ottawát, Montrealt, Detroitot, Washingtont, a tagállamokról nem is beszélve....

lárvalányhaj 2010.08.26. 11:25:44

Jaj, van egy toposz, amit teljesen elfelejtettünk. Tudtátok, hogy Pesten minden csaj beképzelt, anyagias kis kurva, és hogy a vidéki lányok mennyivel normálisabbak? Sokkal kedvesebbek, szolgálatkészebbek, alázatosabbak, és a belső értékeket nézik, nem ám azt, hogy kinek mekkora kocsija van!

kasztor 2010.08.26. 11:26:35

Te is pösti vagy?
Ahhát!

dedalon74 2010.08.26. 11:27:55

@lárvalányhaj: Ja, persze. Itt Debiben a csajok farmeron keresztül is felismerik a bömös, merci kulcsot...

totyizselé 2010.08.26. 11:28:24

@Likas:
Szép volt.
Bazmeg, én is soproni vagyok (voltam), de eszembe nem jutott volna gps-el méregetni...merre folyik a Duna...
Atyám...

A poszt remek, a kommentek kiválóan illusztrálják.

tommybravo 2010.08.26. 11:29:38

Ha a sértődött vidékiekről szóló cikk hozzászólásai egy idő után átváltanak a butapestiek basztatásába, az több mint irónikus.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.26. 11:31:30

@Modor Tibi:

Most is csak az anyukájuk szereti őket.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.08.26. 11:32:54

Én csak annyit szoktam mondani amikor a 'nagyvárosiak' valamilyen megjegyzést tesznek 'kisvárosomra', hogy "nálatok még sárkunyhók sem voltak, amikor nálunk már érsekség állt..."

Italo Balbo 2010.08.26. 11:33:19

Én azt bírom, mikor egy sikeres ember, mondjuk egy sportoló, születik valamelyik vidéki térségben, de mondjuk 10 évesen (vagy 5 hónaposan) elköltözik Budapestre és a sikerei nagy részét ott éri el, akkor őt ellopták :) és valójában továbbra is a vidéki helyen lenne a helye, oda tartozik, gyakorlatilag ottani "tulajdon". Amúgy hasonló a jelenség a magyar Nobel díjasokéhoz és színészekéhez, csak kicsiben

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.26. 11:33:21

@johevi:

Nyugodj meg, nem sokan.
Ha valahol előkerül a téma, hogy a bunkó amerikaiak nem tudják, mi a különbség Budapest és Bukarest közt, nyugodtan tedd föl a kérdést, hogy mi a fővárosa Ilinois államnak!

2010.08.26. 11:35:09

@ficsilla: "Menjen végig a főuccán, a végénél, a kocsmánál mennyen balra. Ott van a Valkóciék lepárlója, meg fogja ismerni, vörös téglás kéménye van. A volt tejüzemnél mennyen jobbra, aztán átmegy a kisréten, elmegy a Békás-tó mellett, de ne a Sváb dűlő felé, hanem Szöcskés kaszálón át, ott már látni fogja a Palackozó épületét, na ott laknak. De kihez is megy?"

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.08.26. 11:35:24

Én most is büszke vagyok a környezetemre. Olyan környéken élek, ahol az ország nagy része nyaralni jár.
Ettől függetlenül amikor Pesten éltem (3 év) megtaláltam ott is a pozitívumot. A budai hegyek, a belvárosi sétáló utcák, a Duna part, Margitsziget. Mind olyan dolog amire méltán lehet büszke a magyar. Az emberekkel nekem nem volt problémám, mondjuk, szomszédok, munkatársakon kívül nem volt kapcsolatunk a helyiekkel.

pudliho 2010.08.26. 11:35:33

A pÓsta szó kb. annyira "pásti" hogy már nagymutertól is hallottam kb 30 évvel ezelőtt (az ország keleti oldalán) debrecen környékén meg kb. napi szinten hallható.

"pestiesen szólva" ? meg a ...szomat azt, vidékről csórták az összes ilyen szót :-D ehehe

cd-r 2010.08.26. 11:35:44

@totyizselé: sajnos sem a vidékiek sem a pestiek nem képesek leszakadni a nevetséges lokálpatrióta szemléletükről. ennyi komment alapján vajon ér általánosítani?

totyizselé 2010.08.26. 11:36:09

Hú, végigolvastam a kommenteket.
Modorparádé! :)
Köszönjük!

Moomintroll 2010.08.26. 11:37:11

Brother Love: Egyébként vidéken "csend van, nyugalom", (csak a szomszéd flexel, fűrészel és 12 korcs dög üvölt és 3 millió óriáskabóca ciripel egész éjjel), "jó itt a levegő" (már amikor nem éget avart, szemetet, traktorgumit a szomszéd, nem járatja a 20 éves Ifát fél óráig az ablak előtt a helyi fuvarozó, nem tart 3 disznót, 5 birkát, 20 tyúkot és egy rothadó vizű, Tesco-kerti tavat a szomszéd), "itt még törődnek egymással az emberek", azaz ha a postás hoz 15000 Ft-ot, fél órán belül mindenki tudja..., ahogyan azt is, ha a "Markovicsék Vikikéje is fogamzásgátlót váltott ki múlt héten a patikában..."

.
.
.
'Nuff said.

vontod75 2010.08.26. 11:37:11

@El Topo (Sgt. Elias): Jah, csak ennek a megfelelője a mi a székhelye Fejér megyének.
A helyes kérdés az az, hogy Belize fővárosa Belmopan-e?

tommybravo 2010.08.26. 11:37:52

@pudliho: Annál, hogy "pestiesen szólva", nagyobb modorosság kevés létezik. Sőt, szerintem valódi pesti ilyet nem mond (budai sem, vagy csak otthon).

blah 2010.08.26. 11:38:48

Ezzel kapcsolatban lenne egy érdekes felvetésem. Mondjuk Németországban ahol van több világváros is ott csak a berliniek nem számítanak vidékinek vagy pl már a hamburgiak vagy müncheniek sem?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.08.26. 11:40:38

Ááá, de jó kis anyázás lesz itt! Vagy már van? Na majd én is be-be nézek. Hajrá Pest! Pfúj Vidék! Pfúj Buda!

Mi a különbség a vidéki és a pesti között?
A vidéki a kólát is hagymakarikával issza.
A pesti a hagymakarikát is kólával eszi.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.26. 11:40:43

Á, ez most betalált. Szokom modoros vidékiként Tbányának meg Egomnak becézni a városokat.
Első fővárosi ismerősöm, mikor először találkoztunk, meg hozta full pesti butát: frankón azt hitte, hogy valami istenhátamögötti kis faluban élek, tán még lovaskocsink is van, és totál kiesik a szemem egy nyamvadt plázától. Úgy elsőre nehéz lett volna elmagyarázni egy a Nagyfaluból lábát soha ki nem tett embernek, hogy a megyeszékhely ugyanolyan város, max. nincs metrónk, meg akkor még plázánk se hálistennek. De az idő, nomeg sok-sok környezettanulmány megoldotta a helyzetet.

BTW rém fura, hogy mikor kódorgok a fővárosi éjszakában, frankón csak betelepültek állnak velem szóba. Az embernek kezd olyan érzése lenni, nincs egy teremtett lélek se, aki TÉNYLEGESEN ott született és nőtt föl a fővárosban. Csak szabolcsiak, nyírségiek, szögediek, székelyek, délvidékiek. Pestiek, ellopták a seggetek alól a várost! LOL

lárvalányhaj 2010.08.26. 11:42:48

@Likas: Sopron FTW! A kedvenc városom, sztem kb. a legjobb hely Magyarországon.

ZX 2010.08.26. 11:42:51

Akkor én is modoros vidéki vagyok, mert én sem szeretem ezt a Pest vs. vidék dolgot. (Jajj Pestet írtam, nahát!!)

Azért mondjuk a Washingtoniak sem hívják vidékinek a New Yorkiakat, vagy a brasiliai lakosok sem mondják, hogy lemegyek vidékre Rioba :D:D

helixpomatia 2010.08.26. 11:43:15

@SzZ: Na mivan, fertődiek ennyire önérzetesek? Nekem általános iskolában kimúlt a Fertőd-Süttör ellentét :D

dedalon74 2010.08.26. 11:43:17

@Szocio Pata (kikvogymukblog):
Én meg azt hallottam, hogy a pesti csajok csak csipesszel hajlandóak megfogni...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.26. 11:43:19

vidékiként mondom, teljesen jogos, egy dolgot kivéve: a név. Sajnos nem szótagszámfűggő, de az ember rövidít, ha 6 szótag, akkor 3-ra, ha 3, akkor 2-re vagy egyre:)

Szval budapest az pest vagy böpest

$pi$ 2010.08.26. 11:45:04

Mondjuk szerintem azok használják a "vidéki" szót a bunkó, elmaradott, koszos, primitív, beképzelt, tahó, barbár szinonímájaként, akik nem nagyon néztek körül a világban. Akik már voltak pár európai városban és a magyar városokat is ismerik azok tudják, hogy ezek a jelzők bizony elég sűrűn alkalmazhatók Budapestre.

Budapest (és Magyarország általában) pont félúton van a fejlett európai és az elmaradott balkáni városok/országok közt.

Igény a tiszataságra már van, de sokan elszórják a szemetet, csatornafedelet már leraják, de sokszor el is lopják, a baksis törvénytelen, de azért elterjedt. A magyar emberek felerészben a nyugathoz, fele részben a balkánhoz húz, az egyik tisztán tartaná az utcát, a másik meg összeszarja, az egyik udvarias kiszolgálást várna a másik meg leugatja a kuncsaftot.

Ez a kettősség sajnos komoly ellentéteket okoz és valójában mindkét csoport életét megnyomorítja. Az emberek egy része nem tud nyugodtan dagonyázni a mocsokban a többieknek viszont csípi a szemét a dögszag.

IndaMuncher 2010.08.26. 11:45:05

"bemerészkedni autóval számára a biztos halál"
Ebben magamra ismertem, brrr...
A panelproli erőltetetten vagánykodó pesti _ákcentusa_ meg rohadt szánalmasan hangzik, mindig röhögök rajta.
Na ez a két bajom van csak Bpesttel. :)

Styxx 2010.08.26. 11:47:30

"@lárvalányhaj: Ja, persze. Itt Debiben a csajok farmeron keresztül is felismerik a bömös, merci kulcsot..." :-)))))))
Tényleg nem akarom elvinni polidili felé ezt a zsír modorcunamit, de at ti Kósa Lajosotoktól nagyobb parasztot szerintem Ópusztaszeren, lefagyasztva se lehet találni. Nem a politikai dolgairól beszélek, abban tőlem akár lehet No 1 is, hanem pusztán formálmodorászatilag. Egyszer a Neon Winklerék csináltak vele valami betelefonálós műsort, az elejét nem hallottam. Tolta ezerrel a lejárt szavatosságú, Fásy mulatóban is gáz poénokat. Gondolkodtam, hogy honnan ismerős a pasas hangja, na, aztán jött a katarzis.

Sand Lover 2010.08.26. 11:48:53

@tommybravo: A „pestiesen szólva” fordulat valóban modoros, de általában akkor szokták használni, ha viszonylag hivatalos (pl. újság) szövegben egy lazább fordulatot akarnak beszúrni, ami nem illik a környezetbe. Pl. „Csepelen 150 emeletes felhőkarcoló építését tervezik, ami – pestiesen szólva – nem semmi.”
Ebben implicite az is benne van, hogy csak a pestiek beszélik _Édes Anyanyelvünket_ pongyolán, szlenggel és közhelyekkel tarkítva. :)

[c] 2010.08.26. 11:50:33

@lárvalányhaj: És főzni is tudnak, míg a pesti libákok számára az a férfiemberről való gondoskodás netovábbja, hogy megmelegítik a mikróban a félkész ételt vagy rendelnek egy pizzát. Pfff.

firg_firg 2010.08.26. 11:51:10

"Az mindegy, hogy Budapesten gondosan felfestett sávok..."

Putri uton fel van festve, de a bazinagy csomopontokban ahol fontos lenne, ott mar rég lekopott a festés.
Katyukrol volt mar szo?
Es hogy sok pesti kertvarosban nincsenek leaszfaltozva az utcak?

[c] 2010.08.26. 11:53:35

Ja, egyébként én is LEmegyek Balatonra (nem Pestről), de nem azért, mert vidék, hanem mert a térképen lejjebb van.

giorgio (Gyurka) 2010.08.26. 11:54:10

Szerintem azért tűnniek bunkónak a budapestiek, mert itt olyan szinten sokszor zavarják meg az embert, próbálnak meg behatolni a személyes terébe (szórólapos, kéregető, aláírásgyűjtő, bkv-n kéretlenül észt osztó, autóval se jobb: szélvédőmosó,...), hogy muszáj egy burkot kialakítani, és bizonyos dolgok mellett rezzenéstelen arccal elmenni.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.08.26. 11:54:33

Egyébként a poszt abszolút az anyósomról szól. Az ő modorosságai:

Há mien itt a közbiztonság?! (mondja egy miskolci!)
Hogy lehet ilyen szemét levegőben élni?
Az emberek nem is köszönnek egymásnak!

Jimbo75 2010.08.26. 11:55:00

Bazmeg, ha fizetnének sem élnék vidéken. Milyen szar lehet már, hogyha pld. moziba akarsz menni akkor el kell menni a legközelebbi városig? Vidéken az is gáz, hogy mindenki tud mindent mindenkiről, ha elfingom magam másnap arról beszél a fél falu. Meg ki kell mennem a kútra vízért bazzz? Hagyjuk már, mucsa.

Jerky_Maistro 2010.08.26. 11:56:17

tökéletes, összefoglaló írás!!:-D
sokszor az ilyen vidékiek gerjesztik az egészet, és mielőtt megszólalnék/nák, maguktól lökik a kisebbrendűségi szöveget.

[c] 2010.08.26. 11:57:36

@regression: Ez egy karikatúra. Egy vagy több jellegzetes tulajdonságot nagyít fel, de nem célja az általánosítás. Úgyhogy kár heveskedni.
(Nem, nem vagyok pesti.)

_John_Doe_ 2010.08.26. 11:57:43

OFF
"mostanában GPS is segítheti"
Nem a GPS segíti, hanem a navigáció.

Tudom, tíz éve már volt GPS-em, de magyar térkép és navigáció nélkül szart sem ért és segített.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.08.26. 11:58:37

"Én nem pesti vagyok, hanem budai."

ezanevemeskesz (törölt) 2010.08.26. 11:59:02

van ennek a "cikknek" valami értelme? csak beleolvastam hányingerem van az ilyen idiótáktól. a pestinek ami nem pesti az csak vidéki lehet, így van, legyen az akár egy külföldi város. a sok tanyáról felkerült majomnak - mint pl. az aki kipréselte magából ezt az írást - a vidék egyenlő az igénytelenséggel. a legnagyobb igénytelenség pedig az, hogy nem képes megjegyezni azt, hogy hova megy vagy éppen hol jár, általánosítani pedig a legegyszerűbb. elkényelmesedett, lusta, fővárosi lakótelepi ketrecéből kiszabadult szerencsétlenségek. :) egy vidéki, fővárosi nagyszülővel. :D éljen budapestország! :)

oliva 2010.08.26. 11:59:24

visszatérve a "felmenés"-re, könnyen lehet, hogy ez anno inkább a királyi vár miatt dukált Budának, mintsem földrajzi okokból... amúgy született és belvárosi pestiként ha belegondolok én sem lemenni, hanem elmenni szoktam különböző gyönyörű, történelmi és TISZTA városokba, és a sárga irigység kerülget, ha azt hallom, hogy valaki balatoni vagy ilyesmi, és állandóan ott lakik, el tudnám viselni az életet ott én is, ma már az ország általam ismert része simán lakható, de az "átkosban" mondjuk Szolnok megye nagyon gáz volt a hülye komcsi tábláival!

oliva 2010.08.26. 12:00:12

szerintem a Pest kontra Vidék ügy is valami ilyen régi ügy miatt van.

Silent Bob 2010.08.26. 12:00:34

@El Topo (Sgt. Elias): Szerintem ez kurvára nem ugyanaz. A tagállamok fővárosa inkább azzal egyenértékű, hogy mi Csongrád megye székhelye.

marklovassy 2010.08.26. 12:03:56

A videki azt jelentene, hogy nem varosi. Persze miota 3000 fos telepulesek is varosok Magyarorszagon, azota keves videki hely van :)

[c] 2010.08.26. 12:05:18

@ezanevemeskesz: "elkényelmesedett, lusta, fővárosi lakótelepi ketrecéből kiszabadult szerencsétlenségek. :)"

Még jó, hogy te nem általánosítasz, vazz'.

dedalon74 2010.08.26. 12:06:11

@Jimbo75:
1. Nem is kellenél oda.
2. Éhen is halnál.
3. Összekevernéd a kutat a pöcegödörrel.

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.08.26. 12:06:19

Nekem a Dunától keletre már Ázsia van.. Bocs srácok :)

IndaMuncher 2010.08.26. 12:06:22

@Zine: A Budapest központúság sajnos Trianonra is visszavezethető, mert az ország különféle kereskedelmi és közlekedési központjai a régi térképen jobban megosztottak voltak. Legalábbis ezt mondta anno egy földrajzos főiskolai tanárunk (Amúgy Nem vagyok turbómagyar) A másik szerencsétlen(?)helyzet, hogy BP majdnemhogy mértanilag középen van a jelenlegi térképen és talán emiatt nem alakulhattak ki egyéb központok. (De ez utóbbi csak az én elméletem.)

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.08.26. 12:07:40

@El Topo (Sgt. Elias): Azzal nincs is sok gond, ha valaki a messzi távolból nem tudja, de apámnak volt egy esete a 90-es években egy exNDK-s túristával, aki a Balatonparton szervezett budapesti kirándulásnál megkérdezték, hogy hova szeretne menni, természetesen a válasz az volt, hogy BUKAREST :)))))

GERI87 2010.08.26. 12:10:04

"Ezeknek a pestieknek minden vidék, ami nem Budapest?"

"Az Ország nemcsak Budapestből áll, a lakosság négyötöde még mindig "vidéken" él."

"Kikéri magának, hogy ő nem pesti, hanem budai?.... nem mindegy?"

"alassagyarmatra is LEmennek. LE - érted! Mert ők annyira "fent" vannak, hogy ők mindenkire csak lenéznek."

Jajj annyira magamra ismertem:D
Így olvasva télleg nevetséges de holnaptól ismét büszkén vállalom:)

"A fővárosba bemerészkedni autóval számára a biztos halál. Inkább be se merészkedik."

Talált.
mindig is úgy éreztem az M0 elkerülőt (vagy bármilyen városi elkerülőt)nekem építtették.

Jerky_Maistro 2010.08.26. 12:11:32

Kisebb Magyarországot!
m.blog.hu/re/realityhacker/image/kismagyar.jpg
mondjuk Budapest, Pest keleti és déli csücske nélkül, Esztergom és környéke, Balaton, Nyugat-Mo. általában, osztcsá!:-D

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.08.26. 12:11:55

@ezanevemeskesz:

Egyébként ez az általánosítás kulturtörténelmi dolog. Az olasz commedia dell arte erre épült, hogy egy-egy (vidéki) városból érkezettet gúnyoltak ki hanghordozásban, ruhában, viselkedésben.
Arlecchino a bunkó lúzer Bergamói, Capitano a nagypofájú idióta nápolyi, és a többiek. A franciák meg a belgákat tartják tufának. Szóval mindenki szeret általánosítani, nincs ezzel gond.

Zozi79 2010.08.26. 12:13:03

Nem rossz ez a blog, de ebből a posztból süt a vidékiek gyűlölete. Szinte csak negatívumokat írt. A posztoló abszolút felületesen ismeri a vidékieket, legfeljebb néhány rossz benyomása lehet róluk. Kár érte, mert jó téma lett volna egy jó poszthoz. Így viszont én még jobban megutáltam a modoros pestit.

Egy sértődött vidéki

Clarimonde 2010.08.26. 12:13:20

jajam, ez a nempesti ember megvan (vagyhát megvannak): érte megyek, körbenéz a pályaudvaron, majd egyből a szokásos, hogyeza koszos, büdös Pest, meg a sok üresfejű, bunkó pesti tahó, én nem tudom, hogy bírsz itt élni, a sok zaj, meg az emberek, mindenhol csövesek, meg hogy milyen kulturális élet, a pláza, meg a sok szemétkaja? ehh - első utunk jellemzően a Westendbe vezet ( csak meg akarok gyorsan nézni valamit = cca 2 órás lődörgés, mit lődörgés, alig tudom követni), éhes vagyok, hol van itt a McDonalds - de cicám, egy semjó a húsz másik hely közül, amit felsoroltam, és ahol még sört is adnak? Nem, jólesz a meki, meg utána még eljössz velem cipőt nézni, nem? - valahogy így. Hamburger és sültkrumpli között természetesen kötelező mocsokdemszkizés.

A vidékit egyébként képes vagyok olyan lágyan kiejteni a számon, hogy abban a reggeli madárcsicsergéstől az áhított tiszta levegőig minden benne van a pestiek vidékkel kapcsolatos illúzióiból, ha sértegetni akarok, nem ezzel fogom tenni, hanem parasztozom egy jóízűt.
Meg ha már sértődékenység, ált. hiába kedveskedem azután, hogy kimondom: Belváros-Lipótváros

esoutankoponyeg 2010.08.26. 12:14:07

troll cikk. miért kell vidékezni? miért nem lehet nevén nevezni a helységet, községet, várost, tanyát stb.? ennyire igénytelenek nem kellene lenni. budapestország

GERI87 2010.08.26. 12:14:43

A névelőzéssel mi baj?
Nekem az ura hogy másnak ez feltűnt meg nem ugy mondja.
Pedig "pest" messze van.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.08.26. 12:15:17

@Kacagó gerle:
Ááááá, ez jó volt! Bár...most ha belegondolok, Pest is....Ázsia, akkor nem jó, pfújj.

Pest Európa szívcsakrája!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.26. 12:15:57

@Jerky_Maistro: Én szeretem Szegedet. Meg félig a viharsarokból jövök, szal valami horgonykötéllel oda kéne rögzíteni a környéket Veszprémhez.

reccs 2010.08.26. 12:16:00

@Kacagó gerle: Nyugi, mások a Lajtáról gondolják ugyanezt :)

krüger 2010.08.26. 12:17:05

@shithappens: Én Bp. mellett lakom, itt az emberek BEmenni szoktak Pestre.

pantlikaskiralylany 2010.08.26. 12:17:32

Egyszer azt mondtam valakinek, hogy nem tudom hívni a főnököt mert vidéken van. Valamiért megkérdezte, hogy hol (mi köze hozzá?) mondtam, hogy Pesten :D és teljesen kiakadt, hogy az nem vidék!
Megkérdeztem, miért innen nézve hol van Pest? Vidéken, nem?
Egyébként meg én sem fel megyek Pestre, hanem elmegyek Pestre...

Arról nem beszélve, hogy a pestiek 89%-a nem Budapesten született, de még csak nem is ott nőtt fel...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.26. 12:18:30

@Silent Bob:

Lónak a faszát!
Texas a maga 20M fős népességével nehogy már olyan jelentősségű területi egység legyen, mint Csongrád!

Player 1 2010.08.26. 12:21:57

Ja.Tényleg így van, hogy ''vidékre'' LEmennek, Pestre meg BEmennek.

tulok ex betonputtó · http://href.hu/x/5i07 2010.08.26. 12:22:10

@nosferato: 3=13+62 Soroksári úttól Örsön át a Mexig. (MillFAV garázs)

Kakusztánia 2010.08.26. 12:23:28

Hülyék... :DDD Ez rólam szól. Kivéve, hogy a motiváció nem a sértődöttség, hanem a büszkeség. Debreceninek lenni kiváltság és méltóság. Egy vérbeli debreceni SOHA nem fog beilleszkedni Pestre, akkor sem, ha 23 éve lakik "fent", és büszke is erre. Tehát a kevélység bűnében leledzik, nem az irigységében.

fragmented_erugif 2010.08.26. 12:24:54

@scsaba1: például szalkszentmárton(csancsók), dunavecse(létrások) és dunapataj(denevérek). érdekesek ezek az elnevezések. engem is érdekelne még pár ilyen, és persze a keletkezésüket.

WOWBAGGER 2010.08.26. 12:25:19

Na mi van kölkök...kiadták napiparancsaba az indexnek,hogy a választások előtt oltsa a népet egy kis urbánus demagógiával...kell egy kis vidéki-városi egymásra köpködés?...kevés az olvasó? Valamelyik nap a félhülye tótatahó w bizonygatta,hogy Bp milyen tutkeráj menyország, miközben futtata a kétfarkú gergőt, egy bújtatott pr cikkel. Bp szar,koszos büdös, most mentünk kicsit odébb, jó a levegő és hamarabb a belvárosban vagyok "keszitől", mint valaki a XXI,XXII,XVII...stb stb ez inkább a modoros-sértődött pestiekről szól,akik mindenáron szugerálják Bp jó..nagyon jó, itt a világ közepe... Én,csak röhögök.

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.08.26. 12:25:43

Egyébként régen volt Szombathely- Budapest repülőjárat..

Ölüm Tehlikesi 2010.08.26. 12:25:54

Háháhá :) Nagyon ott van a poszt, ezt a kommentek kitűnően illusztrálják. Még szerencse, hogy tősgyökeres budapestiként, de három vidéki városban hosszabb-rövidebb ideig élve csupa olyan vidékiekkel hozott össze a sors, akik hozzám hasonlóan szarnak a kérdésre és a kommenteken velük együtt röhögünk :DDDDD

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.26. 12:26:16

Hah, pestiek, vidékiek! Innen, külföldről nézve mind olyan egyforma. :)

Mindennickfoglalt 2010.08.26. 12:27:00

A "vidék" azért elég relatív. Tök jól lehet vele sértegetni bárkit - pestieket is:)
Szoktam mondani, hogy ami a nagykörúton kívül van, az vidék... Ami meg a Hungárián is, az konkrétan világvége. De abbahagytam, mert elkezdtek gyűlölni az ismerőseim :)
Nem értik az emberek a viccet.
(Mielőtt megkapom a magamét: nem vagyok született pesti. Kisvárosból jöttem. Ami gyerekkoromban még nagyközség volt.)

Ja, valaki itt korábban írta, hogy nem nagyon talál született pestit Budapesten. Hát igen, ők már kiköltöztek a világvégén túlra... Pl. Budakeszire:)) Szerintem ők útlevéllel járnak dolgozni. :)

jelmagyarázat:
:) = nem gondolok komolyan egy szót se. Köszi.

Gastroger 2010.08.26. 12:29:53

Már volt?
"Mi tartjuk el a pesti népeket, nélkülük mind éhen halnának, node ez az ország vízfeje a befizetett adóink is oda mennek el, nemhiába nagy ott a pazólás kidobnak azok a pesti úrinépek mindent. Bár nem is csodálom, mert ott csak műkaját esznek, nem tudják azok milyen az a jóféle abált disznófül. A sógorom felesége is pesti, de folyton nyafog, hogy mennyi a dolga, na, megtudná ha egyszer kijönne velünk szőlőt kapálni, hogy milyen az a munka, életében nem volt kapa a kezében, de a nyaka tele van láncokkal, meg fintorog a trágyaszagtól, bezzeg az nem zavarja, hogy abban a szmogos koszos városban, tele van utca kutyagumival, nem is értem, hogy lehet ott egyáltalán kutyát tartani, meg minek nekik egyáltalán. Mikor lejönnek, azért a zsiguli csomagtartójába mindig rakok nekik jóféle házitojást, mert ott ilyet úgysem kapni. Mondjuk állandóan sietnek, a pestiek mindig rohannak valahová, meg a szomszédhoz is úgy mennek, hogy kocsi legyen a seggük alatt. Mondjuk én a tömegközlekedést is borzalmasnak tartom, a hathuszas sárga busszal még felmegyek a népligetig, de onnan mindenféle jegy van, meg össze vissza mennek a járatok, meg miféle hely az mán ahol a vonat bejön a városba?? Ha meg kocsival megyek, akkor leparkolom az osztyapenkónál, mert én ott nem vezetek, honnan tudjam már, hogy a villamosnak mikor van elsőbbsége, meg nem képesek kirakni, hogy kinek van elsőbbsége, tele van egyenrangú utakkal. Jah, az utak..., tele van kátyúval, de borzalmasan, a macskakő meg a lelket is kirázza belőlem. De a metro meg az egész város tele van pánkokkal, meg hajléktalan kéregetőkkel, meg drogosokkal, én is bezárom a központi zárat, ha arra megyek. Taxiba nem ülök, mert azok hiénák.
Mondjuk az unaktesóm fia oda jár műegyetemre, a lánya meg egy igaziba, az orvosira ! Fönn tanul mindkét gyerek Pesten !! Valószínűleg ott is kapnak állást!! (büszkén)

zizizuzu 2010.08.26. 12:30:05

@vontod75: Kovács vagy Németh? ?)

kacsa65 2010.08.26. 12:33:32

Vidéken születtem. Amikor Pestre kerültem egyetemre (igazándiból Budára, mert a kollégium ott van) csak a jó oldalát láttam. A pesti csoporttárssak között volt "bunkó pesti" és "szeretnivaló pesti" egyaránt. Szerény, nem releváns felmérésem szerint az '50 és '70-es évek között "fel" költözöttek leszármazottjai adják a bunkó, lenéző stílusúak 90%-át.
Nekem nem jött be az ottani lét, tehát elköltöztem egy olyan faluba, ami szülővárosom lélekszámának 2%-át éri csak el. Ha kimegyek a teraszomra, előttem egy nagy tó, balra hegyek. Én ezt szeretem. Aki meg a fővárost szereti, hát szeresse.
Megjártam Európát, Ázsiát, Észak-Amerikát, láttam szép helyeket. Kevesebb vagyok mint egy "pesti"? És Ő kevesebb nálam?

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 12:34:31

"Parasztelosztó"

Tényleg soha nem hallottam idáig, de 5 percig röhögtem rajta. És még mondja azt valaki, hogy nincs humor vidéken.

vontod75 2010.08.26. 12:38:20

@Kacagó gerle: Még jó hogy Pest is a Dunától keletre van.

kettőbé 2010.08.26. 12:38:44

És a bunkó nagyarcú pesti volt már? Élükön a szargalacsin tótawével.

stuccer (törölt) 2010.08.26. 12:38:53

@Brother Love: nem flexelsz vasárnap? hát buzi vagy te?:))

@WOWBAGGER: na pont rólad szól a cikk, pompás mintapéldány vagy

@Kakusztánia: ezt megmondhatnád Kósa '10%' Lajosnak is, hátha akkor visszatakarodik Debrecenbe és nem fog hülyeségeket magyarázni, vagy legalábbis nem fog rá senki sem figyelni

@esoutankoponyeg: rólad is szól

@Zozi79: modoros blog te troll, mégis mit vártál?

Zozi79 2010.08.26. 12:39:43

"Az mindegy, hogy Budapesten gondosan felfestett sávok, táblák, jelzőlámpák - mostanában GPS is segítheti az arrafelé rutintalan vezetőt..."

Jah, kb. olyan szófiai szinten. De ez tényleg vicc, ilyet megemlíteni. Annyira szar színvonalú útfelfestések mint amilyenek _pesten_ vannak, az szerintem Európában egyedülálló.

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 12:41:47

Azért helyben is vannak dolgok. Pld. XVII. kerületieknek nem nagyon illik azt mondani, hogy "Rákosborzasztó", de van még bőségesen hasonló.

vontod75 2010.08.26. 12:41:47

@El Topo (Sgt. Elias): A lónak a bizonyos alkatrészét. Texas a maga 20 milliós népességével nehogy olyan jelentőségű egység legyen már mint Mexikóváros.

yerico1 2010.08.26. 12:42:12

Ezért hívom én nagyfalunak BP-et. Baromira nem érdekel, hogy milyen részekből áll, teszek a kerületekre, nem élek ott, minek érdekeljen. Nem is szándékozom beköltözni a nagyfaluba, csak ha más lehetőség nem lesz. Falun lakom, de nagyvárosban élem a napom nagy részét, tökéletesen megfelel az igényeimnek.
A nagyfaluba kocsival nem merészkedem, csak GPS-szel, mert rettentően szarul van táblázva, a közlekedési kultúra az nem létező fogalom. Az IC a preferált eszköz. Egyébként meg nem érdekel a téma :)

Revolver Deluxe 2010.08.26. 12:42:57

Annyira jó, hogy rengeteg VIDÉKI egyből harapott az írásra és budapestországozik meg ilyenek. :D Annyira fájna elismerni a hiányosságait az előnyei mellett a saját városotoknak/falutoknak vagy kistérségeteknek? Nevezzük akárminek. Én inkább azt vettem észre, hogy divat Budapestet meg a Pestieket fikázni. Nincs ezzel alapvetően probléma, mindenhol vannak idióták (budapestországban is, valóban), csak olyan cink mindig ebbe kapaszkodni, hogy "de az én [tetszőleges helységnév]/[tetszőleges településtípus] a legjobb, és ami ezen kívül van az szar, hulladék, borzalom, aki ott lakik az meg értelemszerűen idióta".

Szinte akármikor mentem vidéki haverokhoz, ismerősökhöz , mindig megkaptam, hogy "de pest ilyen, olyan stb", meg alapvetően úgy álltak hozzám, hogy majd "lenézem" a falujukat, városukat stb, mert nincs tíz mozijuk, meg plázáik stb. Pedig hát...a lófaszt. Minden pesti vidéki valamilyen szinten. Én konkrétan első generációs pesti vagyok, szüleim, nagyszüleim az ország mindenféle részéről származnak. Én ebbe születtem bele, ezt szoktam meg legfőképp. Utazni viszont szeretek, új helyeket, embereket megismerni. Ebből fakadóan meg nem pesthez hasonlítom a helyeket, mert nyugaton, (de még Ázsia bizonyos részein is), ezerrel fejlettebb nagyvárosok vannak akár tízszer ekkora lakossággal is.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.26. 12:44:19

@Zozi79: Akkor maga se járt még a lengyeleknél. Az AUTÓPÁLYÁN is képtelenség eligazodni. Fényvisszaverő festék használata táblákon vagy útburkolati jeleken meg már az űrkorszak lenne. Ritka mókás tud lenni koromsötétben.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.08.26. 12:44:56

@kettőbé: Emlékeim szerint volt. A budai biztos volt, de szerintem a pesti is.

budai zöld 2010.08.26. 12:45:28

- "a pesti vár" (persze, hogy vidékitől hallottam)

- vicces szóhasználat a 70-150ezres nagyvárosokban a környékbeliekre, hogy "vidéki / vidékről jár be"

- kőrut vs. di/triftongusok: azért persze nem csak a vidékiekre jellemző, hogy csak az a rendes magyar nyelv, ahogy én beszélek.

Azt már hallottátok, hogy a pesti tájszólás a hadarás?

házipálesz 2010.08.26. 12:46:10

Hmmm...

Nekem csak egy mátraszentimrei mondhatja, hogy "lejön" hozzánk.
Lévén Bükkszentkereszten lakom, ami az ország második legmagasabban fekvő települése...

Jerky_Maistro 2010.08.26. 12:47:37

@Anti Anyag: annyi idő alatt verekedi ki oda magát az ember, mintha Londonba repülne...

Clarimonde 2010.08.26. 12:49:58

@Anti Anyag: dehogynem :))) sőt budaiakat ( kerület nyilván mindegy )"burzsuj" felkiáltással üdvözölni, külpestieket levidékizni, Terézváros-nembelvárosozni egyenesen kötelező :P

Hozzá Szóló 2010.08.26. 12:50:38

"Ahogy a komplexusos magyar körzővel és vonalzóval bizonygatja minden külföldinek, hogy Magyarország geometrialiag nem Kelet-, hanem Közép-, de leginkább Nyugat-Európa"

Nagyon erősen izzadtságszagú ez kisbarátom.
Azt a körzőt beszúrod Budapestbe, akkor a nyugati és a keleti határát fogod érni a körződdel. Nem vagyunk nyugat és nem vagyunk kelet. PONT Közép-Európa vagyunk.
Ha ez még neked is ennyire fáj, az téged minősít. Vagy anyádat meg a tanáraidat, akik soha nem adtak körzőt/térképet a kis kezedbe.

regression 2010.08.26. 12:51:52

@Revolver Deluxe: Amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten.

www.7kerulet.com 2010.08.26. 12:52:28

Minden vidéki paraszt-de nem minden paraszt vidéki!
Erre varrjunk gombot!
Szerintem a kisvárosi "nagymenők" (ügyvéd, orvos,stb.) külön posztot érdemelnének, mert náluk modorosabb aztán nincs is!

_John_Doe_ 2010.08.26. 12:52:58

@neccharisnyás útonálló:
lengyel autópálya?!
Észak-Magyarországon több van, mint egész Lengyelországban.

totyizselé 2010.08.26. 12:53:14

@Gastroger: Ez igen! :) Király írás!

balage28 2010.08.26. 12:53:42

Pestimrelőrincerzsébet vajon vidék-e ?
Lehet, hogy nem, de hogy falu, az biztos.

Zozi79 2010.08.26. 12:55:32

@neccharisnyás útonálló: jártam, csak még gyerekként. No de mindegy is, ettől még szar a pesti :)

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 12:55:36

@Revolver Deluxe: Katonaként nekem is szar volt, pestiként ketten voltunk a folyosón egy gigantikus laktanyában, a többi zalai és szabolcsi gyerek. Olyan tévképzeteik voltak pestről, hogy csak lestem és nem lehetett őket meggyőzni, hogy baromság.

Azzal együtt, hogy itt is születtem, a vidéket én mégis jobban szeretem, főleg a kis falvak hangulatát.

satho 2010.08.26. 12:55:57

Hm... érdekes hozzászólások .... :)
Akkor csatlakozom én is, 1-2 vidéki sztoris szösszenettel :)

Van itt olyan, aki vecsési és a káposztatiprás a hobbija ? :)

A bátyám egyik vidéki osztálytársa ezt nyilatkozta osztályfőnöki órán ..... :) Hát képzeljék, én ilyet hallottam a vecsésiekről :)

Hohóóó Kecelen, meg a pájjjinkát tornacipőbűűű főzik, oszt abúúú lesz a keritésszaggató.

"... eriggyé fijam befele a szeparéba, ottan van a stelázsin a vájling, oszta abbú hozd mán ide a staneclit... " :)

"... oszt édes fijam, fogtál-e mán odafönn pesten magadnak, valami tyúúkot. Mer itt a szomszédba a patakijózsi gyerek mán megnősütt, mikó eevégezte a nyócat. Van már kettő is nekijje, oszt dógozik a fatelepen..." Híííjnye mama ! Ez ám a karrier :)

:)))

Kuruttya 2010.08.26. 12:56:01

@Bukowszky: ez azért lehet, mert Debrecenben nincsenek belvárosi utcák :D (Csak egy nagyobbacska tér:P)

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.26. 12:56:04

@Hozzá Szóló: ha jol tudom hivatalosan kelet-kozep. korzo ide vagy oda.

Alikam 2010.08.26. 12:56:25

Ki ez a furkó pesti proli?

slip23 2010.08.26. 12:57:59

Morgan Le Fay@@Morgan LeFay: aki egynél több gyűrűt visel az nem anyagias, hanem vidéki:)

Zorita 2010.08.26. 12:58:17

@Hozzá Szóló: PONT ez a komment hiányzott még

[c] 2010.08.26. 12:59:04

@Zozi79: A poszt nem "a" vidékiekről, hanem a pestieket en bloc kulturálatlan bunkónak tartó vidékiekről szól (az megvan, hogy "úgy kezdődött, hogy visszaütött"? na, kábé ez a kategória a pesti vs. vidéki ellentét is). Teccikérteni?

Egy vidéki (városi), aki utálja az általánosítást, ellenben jót mosolyog, ha az általánosítókat karikírozzák

gyilkos fűegér 2010.08.26. 13:01:20

...
BUDAPEST VÉGE
Viszontlátásra! Reméljük kellemesen érezte magát városunkban, szeretettel várjuk vissza! Szép napot!
...
...
...
MORDOR

[c] 2010.08.26. 13:01:31

@Judea: Német ismerőseim el sem tudták helyezni Magyarországot a térképen.

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 13:01:35

@antiszociális exlúzer: Ebben lehet valami, mert a pesti vidékre mindig nyaralni vagy más kellemes okból jár. Ezért vidékhez kellemes érzetek, emlékek kapcsolódnak.

Fordítva a vidéki többnyire, dolgozni jön ide, az már nem olyan kellemes.

Zozi79 2010.08.26. 13:02:25

@antiszociális exlúzer: tényleg nem értem, mert én (ha nem is en bloc és nem is a pestieket, de) utálom Bp-et. Csak nem így :-)

[c] 2010.08.26. 13:04:29

@Zozi79: Utálhatod nyugodtan, mások vagyunk. De a poszt szerintem egy bizonyos embertípusról szól - illetve ennek a "modoros vidéki" alkategóriájáról. Ugyanúgy létezik a "modoros fővárosi" is.

Silent Bob 2010.08.26. 13:05:08

@El Topo (Sgt. Elias): Bazeg szerintem még az amerikaiak sem tudják felsorolni az összes tagállamukat sem, nemhogy a fővárosaikat.

sprenczl 2010.08.26. 13:05:49

Nincs itt gond, a poszt jó. A kommentek meg szépen ráerősítenek...:-)
Amúgy: a kaliforniaiak is lenéznek mindenkit (értsd: más államok lakóit is), és fingjuk nincs mi mondjuk Nevada v. Idaho székhlye (ezek közeliek, távolabbi helyekre ne is menjünk)...

golyo1974 2010.08.26. 13:11:50

Székesfehérváron is lemegyek a Balatonra, felmegyek Pestre játszik. Hát ha egyszer ott van :)

kodó tamás 2010.08.26. 13:11:56

h...e pestiek!
k...t budaiak!
r...t vidékiek!
levele

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 13:12:15

@El Topo (Sgt. Elias): Chicago? Erre amúgy csak annyi a megjegyzésem, hogy általánosban meg kellett tanulni az összes USA tagállamot és annak fővárosát. Legalábbis nálunk vidéken ilyen szar oktatás folyt :)

A vidéki lyányok amúgy meg jobban is főznek.

_John_Doe_ 2010.08.26. 13:14:11

@Anti Anyag: "Ebben lehet valami, mert a pesti vidékre mindig nyaralni vagy más kellemes okból jár. Ezért vidékhez kellemes érzetek, emlékek kapcsolódnak.

Fordítva a vidéki többnyire, dolgozni jön ide, az már nem olyan kellemes."

Ez nem teljesen így van. Mi, miután a gyerekekkel bejártuk Európa szinte valamennyi jelentős nagyvárosát, elvittük őket Budapestre is turistáskodni 10 napra.
Autó leállít, belváros közeli szállás, tömegközlekedés, városnéző busz/hajó, múzeumok, terek, épületek.

Had ne mondjam el, mi volt a véleményük a mi szépséges fővárosunkról. :(

Dr. No 2010.08.26. 13:15:21

Az miért van, hogy "vidékről" sokan "Pestre" JÁRNAK dolgozni, míg fordítva alig néhányan?

Segítség: "elviselhetetlenül belterjes, kirekesztő és nepotista"

_John_Doe_ 2010.08.26. 13:16:25

@Anti Anyag: "a pesti vidékre mindig nyaralni"

Ráadásul ez sem igaz. Attól, hogy elmegy egy wellness szállóba, még nincs "vidéken". Magyarországból semmit sem lát.

slip23 2010.08.26. 13:16:56

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: pfffff, na ez hiányzott..mi a túróért főznének jobban?? maximum annyi lehet benne az igazság,hogy több a vidéki lány,mint a bp-i, így a nagy számok törvénye alapján több is tud jól főzni... egek.
egyébként szerintem nemzeti alaptanterv volt/van,tehát minden iskolában tanították az usa államokat.

mocc 2010.08.26. 13:18:19

Gimnazistaként egyedül voltam falusi a budai suliban,(na jó, volt 1 solymári, de az nem számít), többiek budaiak. Imádtam őket szopatni, mikor halálkomolyan olyanokat kérdeztek, hogy pl: "és nálatok van angolvécé?" Mikor meguntam a sok "mucsai" beszólást lehívtam őket "Mucsára", hogy nézzék meg, felénk is van aszfaltút, és már bevezették a villanyt. Soa többet nem szóltak be, csak néha megkérdezték, mikor jöhetnének legközelebb :)

dedalon74 2010.08.26. 13:20:29

@Valaki1:
Én vagyok a hülye, hogy egyáltalán szóba állok veled, de miért is fáj az neked, hogy nő a törlesztőnk, és a bank viszi a pecót a fejünk felől?
Vagy neked nem adott a bank, mert segélyre nem adnak?

Doubledeceker 2010.08.26. 13:20:49

Vidékről 10 éve Budapestre költözött vagyok.

Jobb vidéken élni? Jobb.
Kelemesebb e vidéken berúgni? Kelemesebb.

Lasabb e a tempó vidéken? Lasabb!
Kevéssb jól informáltak a vidékiek? Általában igen.

Gyakran járok "haza", szívesen is töltök el ott akár 3-4 napot is, de a lassú tempó az egyszerű gondolatok kikészítenek. Az autósok úgy közlekednek, hogy nem tudom melyik autó vesz részt a forgalomban és melyik parkol. Sajnos már sokszor én is azt mondom a vidéki emebrek parasztok, ha nem is lenézséel inkább valami fura kedveséggel szoktam mondani, néha még szüleimnek is. De én szeretem őket, jó ott lenni, kellemes de nem hosszútávon....

Dr. No 2010.08.26. 13:20:59

@yerico1: A nagyfalu szarul van táblázva? Legalább van utcatábla, máshol sok helyen semmi. Sőt, az országút sincs rendesen táblázva, "mer aki itt lakik Furkótelepen, az mind tuggya az utat, más meg minek gyün erre, he?"

Mitya Ivanov 2010.08.26. 13:23:50

@El Topo (Sgt. Elias): inkább azt, hogy Kanada és az USA fővárosa mi. Így korrekt, érted, persze lennének olyan válaszok, hogy az USa fővárosa NY, LA, south Park vagy Balaton city. Kanadáé pedig Mammooth Hill Trees

mocc 2010.08.26. 13:23:50

"Neki az a vidéki, aki nála kisebb településről jött. Sőt: gumicsizmás paraszt." - Tavasszal többször elgondolkodtam a városban mászkálva, hogy én jövök faluról mégis csak az én lábamon nincs gumicsizma...

bordilici 2010.08.26. 13:24:36

"Ahogy a komplexusos magyar körzővel és vonalzóval bizonygatja minden külföldinek, hogy Magyarország geometrialiag nem Kelet-, hanem Közép-, de leginkább Nyugat-Európa;"

itt magamra ismertem :))

lesz-e komplexusos magyar poszt?vagy már volt?

Gastroger 2010.08.26. 13:27:37

folytatás: :)
A pestiek meg lenéznek minket vidékieket, pedig mi dunántúliak már csak közelebb vagyunk Nyugat-Európához, mint ők, nem értem mi ez a fellengzősség. Különben is itt alakult a híres Kézigránátoskocka Rokkzenekar, ami isze mindig pesten lép fel, a szigeten, a sok pesti meg ott fetreng a mocsokban. És a mi városunkban/falunkban született a híres Hídalmássy Alajos gróf, akinek pesten szobra is van, mi adtuk azt is a pestieknek. Dehát ők nem törődnek a hagyományokkal, bezzeg nálunk még fontos, nem olyan személytelenek egymással az emberek. Ha szóba is állnak egymással olyan pestiesen affektálva beszélnek, múltkor megkérdeztem egyik pesti ismerősőm, hol lakik azt mondta a nyolckerbe, mert ezek így mondják, Hány kerületbe laksz, nem ám hányadikba, mert az nekik már derogál. A pestiek lusták, nemhiába ott nem hatkor vagy fél nyolckor kezdődik a munkaidő, hanem kilenckor meg tízkor, mert nem bírnak felkelni. Ebédszünetben meg kimennek enni, ott is laptoppal zabálnak, az irodába meg nem lehet elérni senkit. Ja, ha már ioroda, minden ügyet csak pesten lehet elintézni, mert a nagyságos urak nem hajlandóak letolni a valagukat ide vidékre, csak amikor kampánykörúton vannak, aztán utána jól el is felejtenek minket, tőlük aztán a vidéki ember meg is dögölhet. Bezzeg a nyaralójukba ide a szomszédba hétvégente lejönnek, itt bürrögtetik a fűnyírót, este meg bömböltetik a tévét, mert más szórakozást nem ismernek. Jah, a kerületekről jut eszembe, igazából két kerület van csak pesten, a Rózsadomb ahol a gazdag színészek laknak, meg a korrupt politikusok, azonkívül meg paneldzsungelek vannak, ami néha tiszta gettó. A közbiztonság meg olyan, hogy nem lehet kimenni az utcára este 8 után, a metró tele van zsebesekkel. A pestiek sznobok, lenézik a mulatós zenét, meg a jó kis metált, mindenféle alternatív klubbokba járnak, aminak az a lényege, hogy hülye színűre festik az összevisszavágott hajukat, meg erősen kifestik magukat, meg olyan ruhákba járnak, mint nálunk a turkálóban. No de mit várjunk olyan emberektől, akik olyan körgangos házban laknak, hogy belelátnak egymás fenekébe, a lakás olyan magas, hogy megérik befűteni, meg építenek létrás ágyat bele.
A legjobb a nyugdíjasoknak, azok nem csinálnak mást, csak valami fürdőbe járnak, (ezekkel vigyázni kell, mert sok a buzi a szaunákban!) ott sakkozgatnak, meg a téren etetik a galambokat, amelyek aztán összepiszkíccsák a szobrokat. (Hídalmássy Alajos gróf Úr lovasszobra is le van fosva, evvel a két szememmel láttam!)

_John_Doe_ 2010.08.26. 13:27:45

@Dr. No: "A nagyfalu szarul van táblázva?"
Autózz külföldön, és megtudod mi a normális táblázás.

Doubledeceker 2010.08.26. 13:28:43

off:

Valaki vágja, hogy valaki1-nek mi a baja a devizahitelesekkel?????

Komolyan kérdem, nekem hálistennek nincs.

Tudjuk, hogy néhányan faszul vettek fel devizahitelt, de gondolom a többség rendes dolgos ember, akinek lakásra kelett. Egy csomóan tűrnek szónélkül és törlesztenek. A nyávogokat én sem csipázom, meg az egyszerűeket sem, de a többség simán csak megszopta a kormány meg lapátolja alájuk a szenet.

Hozzá Szóló 2010.08.26. 13:29:40

@GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google.":

Hivatalosan? :D
Na ne mondd :D
Mi a hivatalos azon, hogy a keleti és a nyugati Európa-határok között épp félúton van Budapest? Nem kell küzdeni, meg hisztizni, mint a többi hülyegyerek még, aki ezt nem veszi észre, csak lejáratja magát.
Az, hogy a svájci, meg francia vagy akárki nyugaton azt mondja, hogy neki Bécs már Kelet-Európában van, attól az még nem lesz hivatalos. Pedig én is hallottam ilyet. De persze ha nyugati ember mondja, akkor az tutira csak úgy lehet. A tényeket meg le lehet söpörni az asztalról.

Hozzá Szóló 2010.08.26. 13:32:07

@Zorita:
...igen.... meg a körző és a térkép egyesek háztartásából. Neked van, vagy biztosítsak számodra? :)

Dr. No 2010.08.26. 13:33:23

@_John_Doe_: Nekem elég a nagy magyar Alföldön autóznom, hogy tudjam, milyen a "még a nagyfaluénál is kevésbé normális" táblázás.

2010.08.26. 13:33:57

A faluban én vagyok a városi: a miskolciak (a szomszéd itt lakik 20 éve, ők a pestiek).Pesten én agyok a vidéki.

Hol lakik? Nógrádfalva. Persze megkérdik, hogy az merre van. Meg fog lepődni: Nógrád megyében. Mihez van közel? Szécsényhez. Az hol van?

Frengisztánban én vagyok a kelet európai magyar,(a grúz kolegina szerint ők a Kelet-Európa, tehát akkor nekünk a Közép-Európa kijár) itthon én vagyok a Frengisztáni.

Frengisztánban hol dolgozik? Kassel. Az mihez van közel? Kasselhez.

(Egy hülye amerikai filmben megkérdezik a Grimm testvéreket, hogy hová valók. - Kasselből jöttünk, Frankfurt mellől (ami kb 200 km).

Valami közeli faluról volt szó a minap.
- Kis falu, allig 200 lélek.
Mert a mi nagy falunk 700 lelkes.

migueldiez 2010.08.26. 13:34:13

Huh, akárhogy igyekszem, nem jutottam még a végére.
A'szittem, hogy jobb poszt nem is lesz - trolláradat szempontjából, mint Az önérzetes ügyfél - de ez JOBB!
(Tibi, felülmúltad önmagad!)
Most csak egy másik goldenblogosról linkelnék be egyet, ha esetleg valaki a címlapról nem tévedt vonlna be még oda.
(ez nem állásfoglalás a részemről, de mai cucc, és kapcsolódik, és az állam leesett)
vastagbor.blog.hu/2010/08/26/megszavaztak_a_szobrot
Minden'vivő!

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.26. 13:34:56

@dedalon74: na, ott klikkelj ra az East-Central Europe-ra es ott leszunk.

@Hozzá Szóló: pedig becs is kelet-kozep-europa. :) reklamalni azoknal lehet, akik felosztottak es 'hivatalossa' tettek a tajegysegeket.

Beru 2010.08.26. 13:35:08

Ha lesz egyszer cikk a modoros pestiekről, kérem az elsők között megemlíteni a következőt: PESTIESEN SZÓLVA. Mert utána mindig mondanak valamit, amit az egész , igen az egész országban használnak. (Pestiesen szólva olajra lépet, pestiesen szólva gáz, stb.)
Köszönettel, egy vidékről származó pesti

Silent Bob 2010.08.26. 13:35:10

@Hozzá Szóló: Egyébként ki nem szarja le? Akinek komplexusa van. :)

vontod75 2010.08.26. 13:36:12

@dedalon74: Wikipedia mint érv. LOL
Én inkább a cia world factbookot idézem: Szerintük:
Hungary: Central Europe, northwest of Romania

Cinnouse 2010.08.26. 13:37:40

@antiszociális exlúzer: nekem a kedvencem az volt, amikor a párizs-bp repülő járaton a mellettem ülő francia(?) hapsi "haverkodott" és megkérdezte tőlem, hogy én bolgár vgyok-e? kissé meglepődve kérdeztem vissza, hogy miért is lennék bolgár? válasz: miért, nem bulgáriába megyünk? LOL

[c] 2010.08.26. 13:37:58

@Beru: A "gáz" valóban pesti szleng, szvsz, csak aztán elterjedt.

Dr. No 2010.08.26. 13:38:21

@_John_Doe_: Vidék-Budapest ellentétről van szó, úgyhogy a pesti dudorokat ne a müncheni autósztrádával tromfoljad. Azt ugyanis Németország és a német adófizető (közigazgatás stb. stb.) termelte ki, Magyarország ezzel szemben a nagyfalut. Ezért utóbbit én a nagy magyar alföld kitáblázottsági viszonyaihoz hasonlítanám, nem a flancos francúzhoz meg a könnyed azzurrihoz. Azok az országok egyébként nincsenek is, tudod: extra Hungariam non est vita. Erről ne is legyen vita.

Zöldszeműszörny 2010.08.26. 13:38:44

900 lelkes kis faluból "indultam" a nagy Sopronon keresztül jutottam Budapestre.

Azt hiszem a vidék-város ellentét minden formájával találkoztam, tapasztaltam a saját bőrömön.

Igazából a két élettér között csak a tempó a különbség. Budapest pörög, vidék annyira nem. Az egy négyzetméterre jutó hülyék száma nem Budapesten is ugyanannyi, mint Budapesten.

Ami nem tisztázott, az a "vidék" fogalma. Mert a new-yorkiaknak London olyan európai. Londoniaknak Budapest olyan balkán. Budapestieknek Sopron olyan falusi. Soproniaknak Fertőd olyan tanya. A fertődieknek....

Remélem értitek. Minden helynek meg van a maga szépsége, előnye, hátránya. Egy döntés, hogy hol akarsz élni. A saját döntésed. És ha az rossz, nem a többieket kell ócsárolni, hogy igazold magad, hogy mennyire jó a te döntésed.

Életterek vannak. Sok-sok különbséggel és rengeteg hasonlósággal :)

Zorita 2010.08.26. 13:39:48

@vontod75: :D
lényeg, hogy a végén tényleg megússzuk majd az atombombát

dedalon74 2010.08.26. 13:42:46

@GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google.":
Jó legyen, nekünk magyaroknak akkor is ez a világ közepe.:)

Silent Bob 2010.08.26. 13:44:35

@Fireflower: Ezeken a dolgokon csak azok feszülnek, akik elégedetlenek a saját életterükkel.

dedalon74 2010.08.26. 13:44:59

@vontod75:
Akkor melyik a helytállóbb:
Kelet-közép, vagy közép-kelet Európa?:)

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 13:47:02

@slip23: hábazz, ne vedd már ezt ilyen véresen? Ez is egy modoros mondás csak, a vidéki lányok jobban főznek. Amúgy meg teljesen mindegy, hogy vidéki vagy székelősfővárosi, itt is vannak ostobenko kurvák és ott is. Csak a népsűrűség megoszlás miatt itt több ilyet látsz.

(Mondjuk speciel vidéki-pesti vagyok, keverék, jól főzök, de ezt a vidék számlájára írom, mert nem hiszem, hogy Budapesten megtanultam volna csirkét/kacsát/etc. vágni, belezni, nyúzni vagy tollazni. Ott meg már nyolcéves koromban anyám befogott kisebb segítésekre a konyhában. Nem, helyesbítek, nem a vidék számlájára írom. A nevelésemére.)

Mitya Ivanov 2010.08.26. 13:47:50

@Fireflower: ennyi közhelyet egy rakáson rég láttam:)))

Silent Bob 2010.08.26. 13:48:41

Ez a modorosblog, örülj neki. :d

Cinnouse 2010.08.26. 13:50:49

@dedalon74: a kelet-közép elvileg azt jelenti, hogy közép-európa keleti része. tudtommal ez onnan jön, hogy egy időben elkezdték használni a közép-európa kifejezést németo.-ra, svájcra, ausztriára, csehországra, szlovákira, magyaro.-ra és így lett No. nyugat-közép európa, Mo. meg kelet-közép európa. Igazából ez is inkább politikai megfontolású elnevezés, mint földrajzi szvsz.

a közép-kelet európának Mo.-ra használva sok értelme nincsen, mert ez azt jeleti, hogy kelet-európa középső része, az meg nem mi vgyunk szvsz.

tsimike 2010.08.26. 13:53:52

"Ott nincs dugó meg bunkó vezetők."

Nem sűrűn de azért voltam párszor Budapesten. Nekem pont az ellenkezője jött le az ottani közlekedésben. Szerencsére dugóba nem keveredtem, de a vezetők sokkal normálisabbak, előzékenyebbek voltak.

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.26. 13:54:53

@dedalon74: ha jobban megfigyeled a kerdesedet, benne van a valasz, hisz kozep-eu-ban vagyunk, viszont annak a keleti reszen, tehat kelet-kozep-eu, de ez mar homo sapiens sapiens. :)

felfog6atlan 2010.08.26. 13:56:43

Figyeljétek meg azokat a jó kis budapesti sátoros lagzikat ahol éneklik hogyaszondja:
"Meguuuntam az éleetemeeet, FELmegyek Budaaapeeeestre..."

:)))

hegyilany 2010.08.26. 13:57:26

@Likas: Hát, nem tudom, te melyik Sopronból jössz, de amelyikből én jövök, onnan felmennek Budapestre meg Bécsbe....

Zöldszeműszörny 2010.08.26. 13:59:01

@Mitya Ivanov: a közhely attól közhely, mert van benne némi, közösség által elviekben elfogadott értelmes mondható (vagy nem) alapja ;)
... és ha már a helyekről megy a vita.... :D

Silent Bob 2010.08.26. 14:00:32

@hegyilany: Sopron kurvajó hely, ha nem Pesten élnék (Óbudán XD) akkor tutira ott.

Kopter69 2010.08.26. 14:01:04

Tanya, falu, kisváros, nagyváros, Pest, Bécs, Berlin, New York... Akkor most ebben a sorrendben visszafelé mindenki bunkózza le a többieket??? :)))
Amúgy a legnagyobb pesti modorosság a "hómlessz"

Jerky_Maistro 2010.08.26. 14:01:14

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: nekem az 1. bnőmet leszámítva a többi mind vidéki származású volt (eddig).
az 1. elviselhetetlen volt, a többi mind szerény, kedves és szorgalmas.

Hozzá Szóló 2010.08.26. 14:02:02

@GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google.":

Nem tudom, mi ez a baromság, hogy "így lett fölosztva", de ha én a keleti és nyugati határtól megegyező távolságra látom Budapestet (ahogy azt láthatja bárki, akinek van térképe és körzője, ha van neki és tudja használni) akkor onnantól nem érdekel, hogy kik mikor és hogyan gondolták azt ki, hogy Budapest meg főleg Bécs kicsit is KELET lenne.... meg középkelet.
Az Pest bizony közép és ennyi. Aki ezt nem tudja megemészteni, azt nagyon erősen tudom sajnálni. Afrika leszünk, meg Uránusz, ha azt mondja az Obama titkárnője vagy egy brüsszeli hivatalnok? Ne már :D

Gastroger 2010.08.26. 14:02:42

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Hát ez az ! Hogy ha egy vidéki ember mond valamit az csak hülyeség lehet, a pestiek mindent mindenkinél jobban tudnak, de ha kiraknák őket a pusztába a rádiótelefonjuk nélkül, egy napon belül éhenhalnának. Persze, ha valaki megkínálná őket egy jó fröccsel, vagy egy após féle házipálesszel, akkor fintorognának, mert csak dzsekdenielsz, meg tökömtudja milyen viszkit isznak, a csajok meg koktélokat, meg bákkárdis műdinnyelét. Persze, aztán ők akarják megmondani a frankót, meg dönteni a világ sorsáról, mert azthiszik hogy attól világváros, hogy a hajnalban lehet csavaroskiflit kapni a közértükben. Ha már vásárlás, nem, nem ám boltba járnak, hanem bevásárlóközpontba, képesek több órát, meg kilométert is elautózni, hogy 2 Ft.al olcsóbb kiflit vegyenek az ósönbe, meg tegeződős bútorboltban (múltkor a fatert is letegezte egy sárgapolós amikor kredencet akart venni) vásárolnak. Amúgy jó hülyék, mert ott is csak egy csomag farostlemezt kapnak, meg kiszámolt csavarokat, meg pár fémdarabot, amit a helyi tüzépen a Lajos nálunk méretre szab ingyen, a Vasboltba meg van szög, meg csavar. A Lajos egyébként is ingyér szokta nekünk méretre vágni az OSB lapot, igaz ősszel meg a fater szántotta fel a földjét a traktorjával. Mert mi vidékiek tudunk spórolni, a pestiek meg csak picsognak, a devizahitel, meg drága a paradicsom, meg benzin miatt, mi itt nem szórjuk a pénzt, ezeknek meg arra is van pénz, hogy a mi vidéki adóforintjainkat augusztus 20.-án látványosan elpuffogtassák az égbe, teljesen feleslegesen.

:)

Kérdésedre: Modorosblogba komoly, egyébként perszehogy, nem az. :)

(Egy Város- Falu- Megyeszékhely- Budapest- Vidéki) :)

Kampec 2010.08.26. 14:08:45

ez egy fordítva értelmezendő modoros blog, a modoros vidékiről ír, de közben a modoros beképzelt budapestit mutatja be aki szerint minden nem pesti komplexusos :) ez egy teljesen tipikus állatfaj, rendszeresen felbukkan blog kommentekben, ahogy alkalma adódik vidékezni kezd, tudván, hogy ez mennyire idegesíteni fogja a nem budapestieket.

Enrico Palazzo 2010.08.26. 14:09:39

Nagyon jó a post :)

Ahogy a kommentekből, illetve a stílusukból is látszik, a korlátolt emberek számára téma, illetve probléma, függetlenül attól, hogy hol laknak.

Sok a barom országszerte az a baj...

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.26. 14:09:53

@Hozzá Szóló: faszom, tudod mit? azsia. ha' me' nem? ma olyanom van. holnap meg ausztralia lesz. igy jo? szarakodunk itt europaval.

obama? hat mar 15 eve is igy mondta a foldrajz tanar. vitatkoztunk is vele, hogy ki kerjuk magunknak a keleti kifejezest, de aztan szemantikan leesett, hogy attol meg a kozep kelete vagyunk. persze regen minden jobb volt… (a zene tenyleg)

tudod mit. csak neked, ma kozep. jo? es nem lojjuk be, hogy ott merre.

Kampec 2010.08.26. 14:13:21

egyébként meg valaki elmagyarázhatná már nekem, hogy miért is lenne valóban minden város vidék Budapesten kivül az országban, akkor ezek szerint mondjuk Franciaországban Párizson kívül minden vidéknek értelmezendő? és stb.

Egy város nem vidék, a vidék az igen is olyan táj, ahol legfeljebb falvak vannak, erdők, mezők, szántók.

Senki nem parasztozik sehol semmit, egyszerűen egy város nem vidék, hanem város.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.26. 14:13:38

Ide dél-budára mostanában sok vidéki költözik.
Termetes példányok. Lógnak az ablakban, vagy ácsorognak tréningruhában és papucsban a lépcsőházak előtt és háborognak.

De a legjellemzőbb, amiről bárki felismeri őket, hogy félnek a kutyáktól.

Beru 2010.08.26. 14:13:48

@antiszociális exlúzer: Szerintem meg szegedi szleng. De nem is ez a lényeg, hanem hogy ugyanazokra a kifejezésekre mondják, hogy pesties, amit az egész országban ugyanúgy használnak. Egyetlen egy szót sem hallottam még Pesten, amit falun nem használtunk volna

Jerky_Maistro 2010.08.26. 14:14:12

@Gastroger: az egyik legszánalmasabb a "nálunk van az ország éléskamrája!". megaLOL
akkor majd importáljuk az olcsóbb és szebb, jobb olasz, spanyol gyümölcsöt, zöldséget, német ételeket.
szarokbele, höhöh.

különben meg vidéken maximum az albérlet olcsóbb, semmi más. az nekem drága lenne, ha 6ig lenne minden nyitva, és egy zsömléért is fél órát kéne autókázni, LOL.

[c] 2010.08.26. 14:16:23

@Kampec: "aki szerint minden nem pesti komplexusos"

Ezt a következtetést miből vontad le?

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2010.08.26. 14:16:28

Hagyjuk már ezt a "vidéki vagyok de majd megmutatom h érek annyit mint bárki más" hozzáállást. Senki nem kiváncsi az attrakcióra, mert senkinek nincsen benne semmi hírérték. Senki nem mondta h aki vidéki v annak vallja magát az kevesebb. Az emberek valahogy folyamatosan megkülönböztetik magukat másoktól. Nem teheti ezt a vallásával, nem teheti ezt a polotikiai meggyőződésével, nem teheti szexuális beállítottságával, nem teheti a végzettségével, szakmájával, karrierjével, egzisztenciájával, mert bármelyiket is tenné, igencsak megszólnák. Teszi ezt tehát a származásával, azzal ahonnan elszármazott, vagy ahol jelenleg is él. Ebben leli meg identitását, ezzel azonosul. Minél messzebbre kerülve otthonától, annál tágabb értelemben véve a földrajzi egységet. Rózsadombi vagyok, mondja a Mammut lábánál, budai vagyok mondja Pesten, Pesti vagyok mondja a Balatonnál, magyar vagyok mondja Európában, európai vagyok, mondja 2 kontonenssel odébb, földlakó vagyok mondja ET-nek a parkban. Manapság jóformán ez az egyedüli megkülönböztetés amit bárki a politikai korrektség jegyében megtehet.
A másik genetikusan kódolt szokás, az állandó közös ellenségkép keresése. Ez viszont már pejoratív színezetű, h csak egy példát említsek, Szentendrén minden pomázit, pomázpitekusznak hívtunk. Meg nem tudnám mondani, miért....

Szelid sunmalac 2010.08.26. 14:16:58

Ha fele-fele aranyban voltam videken es itt Budapesten, akkor en most mi vagyok?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 14:18:31

Csak én ismerem azt a kifejezést, hogy "vidéki nagyváros"?

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.26. 14:18:55

@Hozzá Szóló: ja az ilyen korzos emberkeket szeretik am a kurdok. vot' am a bacsinak vonalzoja is. nem is ertem miert nem osztjuk fel ujra ezt a bogyot csupa negyzetre. netan lehetne korokre – ha mar van egy korzonk –, ahol a kozos halmaz lenne a piknikezo resz.

_John_Doe_ 2010.08.26. 14:19:10

@Dr. No: Hasonlíthatjuk Belgrádhoz is.
Akkor sem Budapest jön ki győztesen. :)

Hozzá Szóló 2010.08.26. 14:19:56

@GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google.":

Az, hogy Balkánnak érezhető ez a hely... az, hogy gazdasági és egyéb értelemben mi merre van és főleg, hogy mihez viszonyítva... az egy dolog. De a földrajztanár visszaadhatja a diplomáját, ha nem találja meg magától a keleti és a nyugati határát Európának. Az nem kb van úgy "Valamerre arra"...

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.26. 14:19:56

@Modor Tibi: az miskolc.:) es debrecen meg a legnagyobb falu (foleg miota nagyobb lett, mint miskolc, a hozzacsatolasokkal).

Charlie Brown 2010.08.26. 14:20:53

Az értelmező szótár szarjon sünt. A "vidéki" ellenpontja az "urbánus", amibe beletartozik minden város, nem csak Bp. Mondjuk a modoros budapestit ez nem szokta zavarni, neki New York is vidék, hiszen nem főváros.

Hozzá Szóló 2010.08.26. 14:22:07

@GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google.":

Bocsi, nem vagyok kínai, aki azt mondja a hazájáról, hogy KÖZÉPFÖLD. Csak így, lazán, hogy KÖZÉP. Mert ők a világ közepe...

Nem mondom, hogy Budapest KÖZÉPEN VAN, azt mondom, ami tény, ha tetszik, ha nem: EURÓPÁBAN bizony KÖZÉPEN VAN, PONT középen. Ha ennyire egyszerű dolgot nehéz megérteni, elfogadni sokaknak, akkor őket kell sajnálni... azokat, akiknek nem esik le, hogy Európa egy földrajzi, körülhatárolt terület, tök egyértelmű az egész dolog...

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.08.26. 14:22:38

@Hozzá Szóló: kezdjuk az ABC-vel? na akkor ma utoljara: Magyarorszag bizony Kozep-Europa resze. igy mar ertheto? vihar elcsitult? rancok kisimultak? reflux megszunt?

Hozzá Szóló 2010.08.26. 14:23:42

@GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google.":

Milyen vihar? Milyen ráncok? Milyen reflux? Anyád jól van? Remélem :D

Enrico Palazzo 2010.08.26. 14:23:56

Akinek a "vidéki" szó sértő az egy vadmarha.

Vidéki vagyok(ott születtem), Bp-n élek. És igen, LEmegyek vidékre, ha HAZAmegyek és FELjövök Pestre. Mert az egyik délen, a másik északon van.

Egyszerű dolog ez, ha az ember az értékét nem földrajzi elhelyezkedésétől teszi függővé. Olyan ez mint a kor. Nem érdem, hanem állapot.

Peetee 2010.08.26. 14:25:43

Én Tatabányáról járok Dél-Pestre dolgozni évek óta.
Itt én vagyok a csodabogár, a vidéki srác, a fura fiú.

Mert én nem csak moziba tudok járni havonta 7szer, ezért nem látom minden csütörtökön az XY új filmjét, ami mijenjkurv@jó'.
Ellenben szoktam piacon vásárolni, őstermelőtől mézet, öreg bácsitól sonkát, öreg nénitől virágot, fiatalembertől házi tejet-sajtot-túrót venni.

Én vagyok a furcsa, mert tudom,h mi az a dilettáció, amit javítottak minap az M0-áson, mert tudom,h melyik filmben játszott Guido, és azért ki kapott Oascar-díjat. Én vagyok a furcsa, aki a hétvégén nem a Leroy-ba jár szopatni, hanem grillezik a kertben a barátaival. Mert nem hagyom,h lehúzzon az autószerelő 12.000Ft-al (!!!) azért, mert megfoltozta a régi Suzuki Swift kipufogóját....én ennyiért új kipufogót veszek, vagy max. 3000-ért foltozzák.
Ezek szösszenetek az elmúlt 3 hétből.
1 kicsit tetszik,h csodabogának néznek (időnként LE-néznek), és egyúttal megdöbbent, hogy milyen felsőbbrendűnek képzelik magukat, miközben alig tudnak valamit az ország-világról.

Szóval nem alaptalan a vidékről jött ember problémája, de alismerem ,hogy sokan a NEm-támadásra is ugranak, meg hülyeségéet beszélnek, sőt sokszor le is járatják magukat a háááánemvagyokénpárásztecsém' viselkedéssel.

diktatorikus kleptokrácia 2010.08.26. 14:26:49

ötker (nem a puding), nyócker, rákos, stb.
aztán meg a legtöbb paraszt (népsűrűségileg) épp büdipesten van.

Szelid sunmalac 2010.08.26. 14:27:47

Szerintem meg a LEmegyek videkre es FELmegyek Pestre ugyanazon nyelvtani szabalyok menten alakult ki, mint a LEmegyek hidba es FELmegy a pumpa.

Zöldszeműszörny 2010.08.26. 14:28:26

@Silent Bob: Sopron addig kv jó, amíg nem élsz ott. :) Csoda szép, de ha nem dolgozol ósztrákiában, nincs ósztrák sógorod, nem is vagy igazán ember. Csaksuttyó paraszt :D

Sopron szép. Kellemes. Pihenni isteni.

Így nekem is marad Óbuda :)

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 14:29:48

@Gastroger: mán de megijjettem, hogy komolyan gondolod, múltkor is lejött a lyányom udvarlója vágáskor, az a pesti, oszt megkínáltam jóféle szagos törköllyel, aszonnya ő nem iszik. Mondom, milyen csíra vagy te fiam. :)

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 14:30:34

@Peetee: én is szívesen grilleznék Tatabányán, ott legalább csend van. Itt kell dolgoznom, mert Miskolcon rohadtul nincs lehetőség, de már talán vissza se mennék, csak max ha annyit megkeresek egy hónapban egy normális munkahelyen, mint itt.

Szelid sunmalac 2010.08.26. 14:30:58

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Mar ne is haragudj, de a torkolyt en se nem iszom meg. Annal mocsokabb italt szerintem meg nem talaltak ki.

Jerky_Maistro 2010.08.26. 14:31:10

@Peetee: a friss ezmegaz vásárlása adottság. itt Bp-en is van piac, csak kérdés, mennyi idő alatt és hogyan vergődsz el oda, ha nem arrafelé laksz. szóval kb. 17:00 órakor végzel, és nem biztos, hogy még piacra van kedved menni (ahol amúgy is csak reggel van normális áru, mert fasztuggya miért).
és mindenki szereti olcsón javíttatni az autóját, a bp-ieknek sem öröm, ha lehúzzák őket - csak itt magasabbak a bérek, ezért magasabbak is az árak.
az Oscart meg a TV-ben is nézheted, olvashatsz róla, de legnagyobb barátod a gugli, az internet.
vidéken egy sor dolog sokkal jobb, mint Bp-en, itt meg sor dolog jobb, mint vidéken.

TGabi 2010.08.26. 14:32:10

Annyi még kimaradt a posztból, hogy

- Pöste' bezzeg kolbászból van még a kerítés is
- A pesti azt sem tudja, hogy néz ki egy tyúk vagy egy kakas

- Pesten a dologtalan emberek tömege csak azért megy diplomát szerezni, meg továbbtanulni főoskolára, eggyetemre, hogy pazarolja a vidékiek adóforintjait. Dóóógozni bezzeg senki nem akar...:)))

(Valós gyűjtés a rokonok mondásaiból:)))

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 14:32:51

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: édesem, én semmilyen pálinkát, mert rögtön fox érkezik. Sose értettem, hogy miért mondják pár helyen, jófajta törköly. Hát büdös is, meg borzalom is.

Szelid sunmalac 2010.08.26. 14:33:29

@Peetee: @Jerky_Maistro: Apamek is videkiek de hetkozben most epp itt vannak. Mielott LEmennek videkre, elobb bevasarolnak a Lehelen pl. hust. Aztan par dolgot meg Veszpremben is a piacon (pl. kenyeret meg lekvartot), majd a kertunkben leszedik a tobbit (gyumolcs, zoccseg). Na ehhez mit szolsz?

Szelid sunmalac 2010.08.26. 14:34:32

@_John_Doe_: Ahhh! Megette a fene! Az teny, hogy grappabol mar volt olyan, ami nem koszont vissza egy allo napon at, mig torkolybol (itthoni) meg nem sikerult olyannal talalkoznom.

Szelid sunmalac 2010.08.26. 14:35:16

@Luella Menendez: Kar, hogy a legtobb egyetemista, meg foiskolas pont videki ;)

Gastroger 2010.08.26. 14:36:15

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Pedig egy 56 fokosra lefőzőtt jóféle törkőpálesz kellemesen felmelegíti a gigádat. Le kell kísérni egy laza savankás fröccsel, oszt mingyá bátrabban indulhatunk neki megszúrni a malacot. :)
Ja, persze kivéve a sünmalac féléket. :)

Gazz 2010.08.26. 14:36:39

Pesti vagyok, de annyira nem hülye, hogy napközben autóval járjak a városban. Nincs olajfinomítóm a sufniban, se türelmem, hogy ezeket az elbaszott, kibaszott dugókat végigüljem. Úgyhogy totál megértem a vidékieket, hogy utálnak kocsival bejönni a városba, én sem tenném a helyükben.
Komolyan nem értem, hogy a francba van itt többszázezer ember, aki idegileg meg anyagilag bírja reggel és este a dugókban araszolgatást. Ennél parttalanab, unalmasabb, szarabb időtöltés nincs a világon!

mocc 2010.08.26. 14:37:04

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Apám is kiakadt, mikor a pesti származású férjem a kezdetekkor a harmadik-negyedik házipáleszt már nem fogadta el reggel nyolckor. Meg is kaptam, hogy "Iggazi pesti. Nem iszik rendesen. De majd fog!"

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.26. 14:37:56

@Peetee: Járjál dolgozni Budára.
Itt vannak a nénikétőlvásárló általánosanműveltek.
Innen nem lógnál ki.
A fehérváripiacon koppasztják az ilyen madarakat, mint te.

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 14:38:29

@_John_Doe_: Azért a pestiek többségére nem jellemző, hogy wellnes szállodába mennek vidéken.

Persze, én is voltam, de rám sem jellemző. És amikor voltam, akkor is kimozdultam a szállodából.

A tősgyökeres pesti nem nézi le a vidékieket, nem nevezi őket parasztnak a legtöbbjének eleve vidéken élnek a szülei, odamennek nyaralni, nekem pld. a nagyszüleim és is odamentem nyaralni. Az inkább jellemzőbb, hogy a vidék problémái nem fogják meg őket, vagy ha igen, akkor abból a megfontolásból, hogy na megint drágább lesz a kaja.

Inkább mostanában vannak olyanok, hogy megnézi az ember a térképen, hová megy és hová még a környékre sem. Van egy - két település, ami "hirnevet" szerzett, pld. Miskolc.

Szelid sunmalac 2010.08.26. 14:38:48

@Gastroger: Nem a fokatu fugg az! A szomszed oreg vilmosa eget mint a hetszentseg, aztan megse bofogom fol! A bort is tole vesszuk bartelbe ebeder', ugyhogy problema egy szal se. Viszont disznyo....na az nincs!

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.08.26. 14:41:02

Én biztosan egy kevéssé tájékozott vidéki vagyok, de a múltkor rendesen elkerekedett a szemem, amikor Győrben beszélgettem egy sráccal és a sztorim végén, annak főszereplőjére csak annyit mondott: "Hogy' lehet vki ennyire pesti?!" A "pesti" itt konkrétan a hülye szinonímája volt, ettől volt talán a leginkább meglepő.
Bár, ez a budapestiség is egy érdekes dolog, mert mondjuk 25 fölött mindenki álljon a nagyapja sírja mellé, aztán meglátjuk ki is az aki budapesti...

Jerky_Maistro 2010.08.26. 14:42:23

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: tökjó. ha vkinek van kertje. Bp-en ez nem nagyon jellemző, a peremvidékeket leszámítva.
aki lustaságból tunya és él egészségtelenül, az megérdemli, de a többi pöstinek nincs lehetősége ilyen műveletekre.

@Gazz: ezért kell motorral (vagy robogóval) járni.:-) és letenni az autót a végeken, bemetrózni, villamosozni, mégha vérre menő harc is folyik a P+R-szerű, vagy csak még épp ingyenes ilyen helyeken.

@simonmondja.: LOL már vártam, mikor találja fején a szöget vki ebben az okos-és egészséges vásárló témában:-D

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 14:42:36

@_John_Doe_: 3 villamosmegállót, de mint már fentebb említettem volt, hibrid vagyok, 20 év Miskolc, 11 év Pöst :)

_John_Doe_ 2010.08.26. 14:45:08

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
"Viszont disznyo....na az nincs!"

Erről jut eszembe, a Szentendrei úton egy kertben láttam a múltkor egy disznót. Ott túrt a kerítés mellett.
Főváros...

Gastroger 2010.08.26. 14:45:54

@Luella Menendez:
Sörrel a kézbén a kopottas fotelbe süppedve, alsógatya, necctrikó, papucs, tévébe, épp tüntetés, felvonulás, stb. : "- Na, ezek a pestiek sem tudják má' mit csináljanak jó dolgukban, kurvára ráérnek, ki kellene zavarni őket a mezőre kapálni"

Ebédre érkeznek a pesti rokonok:
- No asszony, aztán finom legyen aza fasérozott, mert ezek a pestiek finnyásak!
- Nefélj fiam, megnyalják ezek az urinépek mind a 10 ujjukat, ilyet ottan nem esznek!

Modoros pesti vidéken:
- De finom ez a kolbász. Házi?
- Nemtudom, a tescóban vettük.

layo 2010.08.26. 14:47:27

@Likas: Hát ez így elég béna ,hogy S-ból le mész Bp-re ,meg fordítva, hidd el.

Jerky_Maistro 2010.08.26. 14:48:34

@Gastroger:
Két földműves beszélget:
- Ti trágyázzátok az epret?
- Nem. Mi porcukorral esszük.

Silent Bob 2010.08.26. 14:50:18

@Gastroger: "Modoros pesti vidéken:
- De finom ez a kolbász. Házi?
- Nemtudom, a tescóban vettük. "

:D Ilyen simán van. Anyáméknak múltkor vittem falura tepertőt (óbudai piacon vettem) mindenki két pofára ette, hogy ilyet még soha.

Hepciás 2010.08.26. 14:51:13

@Modor Tibi:
Van egy pár:
Brassó, Kolozsvár, Pozsony, Újvidék

Hepciás 2010.08.26. 14:52:21

@Peetee:
"Én vagyok a furcsa, aki a hétvégén nem a Leroy-ba jár szopatni"
B+, én pesti vagyok, mégse járok hétvégén a Leroy-ba szopatni. Ha megtenném, furcsán is nézne a feleségem.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 14:52:21

@_John_Doe_: hát eleve úgy költöztem ide válás után, hogy közel legyen a melóhely.

Szelid sunmalac 2010.08.26. 14:52:37

@Silent Bob: Egyebkent barmilyen furcsa, de videken pl. tobb Aldi meg Lidl van, mint Pesten.

kacsa65 2010.08.26. 14:53:59

@Peetee: Azért a dilettációra ne vágj fel nagyobb számú nézőtábor előtt. Az dilatáció. Csak azért szólok, mert nem szeretném, ha ezek a jó pesti népek még lenéznének minket vidékieket.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.26. 14:54:26

te jó ég! hogy egyesek mennyire komolyan vesznek egy humor blogon megjelenő írást...

irónia pedig egy nyugat-európai ország.

Gastroger 2010.08.26. 14:56:06

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
No a pálinka, -még ha modorosnak tűnik is, de nem az ;-) - az isten nagy találmánya.
- evés előtt az csiná' jó gyomrot, étvágyat az ebédhez.
- kocsonya előtt kötelező, mert a kocsonya lehűti a gyomrod.
- a pálinka jó fogfájásra is azzal kell öblögetni, de jobb nem kiköpni, a sokadik öblögetés után már nem érzed, hogy fájna a fogad.
- a pálinka az egész napos evés/ivás után is jó "folytásnak"
- hasmenés esetén is jó, mert összerántja a gyomrod
- epebántalmak? Igyál egy kis páleszt, az segít.
- pálinkás kenyértől nem sír a gyerek (mondjuk ilyennel élőben nem találkoztam hálisten)
- a törkőpálinkába egy kis narancs(héj) is kerülhet, az ad neki jó kis aromát
- minimum kétszer le kell főzni a pálinkát, addig amíg a rézcsövön magától meg nem gyullad,
- ami 50 fok alatt van, az körömlakk, nem pálinka
- a pálinka jó zsíros ételek után, mert bontja a zsírt, könnyíti az emésztést
- az ágyaspálinka, nemsikerült törkő'pálesz remake-je, gyakran dunsztosüvegben, zölddióra, gyümölcsre ráöntve, mézzel, szekrény tetején tárolva
- a pálinka fertőtleníti a gyomrot, nyaraláskor minden idegen helyre vinni kell belőle, reggel kettőt ledobni
- a pálinkát nem kortyolgatni kell, hanem húzóra, gallér mögé hajítani, - "ami marad, az a harag"
- a pálinka egyetlen "koktélváltozata" a szörppel történő vegyítés.
- vágott/ csípett / sérült sebekre: pálinka külsőleg fertötlenít (belsőleg is ajánlott akkor már)
hirtelen ennyi. :)

_John_Doe_ 2010.08.26. 14:56:11

@Anti Anyag: "megnézi az ember a térképen, hová megy és hová még a környékre sem. Van egy - két település, ami "hirnevet" szerzett, pld. Miskolc. "
Oda biztosan ne menj, első kézből származó információk alapján állíthatom, az idegeneknek ott elvágják a torkukat, megkopasztják és megeszik őket.

_John_Doe_ 2010.08.26. 15:00:05

: "irónia pedig egy nyugat-európai ország"
Én tavaly ott nyaraltam, a tengerparton. Repülővel mentünk, egy ól inklusiv útra.

Zorita 2010.08.26. 15:03:05

: körződ van már? :)

Szelid sunmalac 2010.08.26. 15:04:00

@Gastroger: Nem a palinkarol, mint olyanrol beszeltunk, hanem a TORKOLYROL. Nekem azaz egyetlen, amit palinkanak neveznek, de nem az!

Fapuma (törölt) 2010.08.26. 15:04:18

A írás pompás, egyre inkább addict leszek a modorosra, szerencsére nincsenek meztelen nős képek, így nem szűrik ki. A téma hálás, biztosított a többszáz hozzászólás.

Az mekkora jóság, hogy itt lakoM a fővárosban, rajtam kívül laknak még itt 812.128-an és lenézem a vidéki, tirpák torontói népeket /2.503.281/.
Itt mindneki szarul beszél, rögtön lehet tudni hogy szarfaszú keleti parti köcsög Nova Scotiaból vagy még vidékibb British Columbiai balfasz az illető.
Kevés emeletesház van, viszont sok a park és mindeki összeszedi a kutyája szarát. Idilli kép, mi? Szinte nincs graffiti és télen nem csak letúrják a havat az útról, hanem el is szállítják teherautókkal. Sőt a GPS miatt eltalálok mindenhová.

Viszont, ami a legérdekesebb, hogy úgy élek a város közepén, mint egy vidéki paraszt, még paradicsomot is termesztek a kertben, meg fokhagymám is van. Ebből fakadóan skizifréniám lett, hisazen nem tudom most fővárosi/városi/vidéki vagyok vagy csak szimplán paraszt.

Jerky_Maistro 2010.08.26. 15:08:13

@_John_Doe_: kirándulás Ózdra, városnézés Soroksáron.:-D

@Hepciás: szopatni maximum a verőlegények vagy a stricik szoktak, VIDÉKEN, pl. a siófoki drogelosztó diszkókban (parkolóban, wc-ben, hátul).

Jerky_Maistro 2010.08.26. 15:12:31

@Fapuma: én Torontóban voltam, és hasonlóan (han solósan) kulturált, fejlett, normális.
ugyanígy: Washington, Brasil...

Jerky_Maistro 2010.08.26. 15:13:24

@Jerky_Maistro: úgy értem, Washington, Brasil, és még nemtom hány kicsi főváros a többi, saját nagyvároshoz képest.

_John_Doe_ 2010.08.26. 15:14:24

@Anti Anyag:

A háttérben Miskolc. Szörnyű hely, nem értem hogy élhetnek ott emberek!

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!
subba.blog.hu/2010/08/26/megsem_adja_el_a_szuzesseget_a_behajtok_elol_menekulo_lany
Így jó?

cd-r 2010.08.26. 15:14:43

a legjobb egyébként az, hogy alapjáraton sokszor még az egy utcában élők is utálják egymást, de ha van egy nagyobb, közös ellenség, jelen esetben a vidékiek/budapestiek, akkor egyből mindenki vállvetve, összefogva köpköd az ellentáborra.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 15:16:51

@Gastroger: modoros posztot a pálinkáról légy oly kedves... :D

@_John_Doe_: cuki vagy, de nem. Azt elfelejtettem leírni, hogy előtte pestszentlőrincen laktunk, aztán elváltunk, és én a melóhelyemhez közel költöztem. :)

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 15:17:36

@_John_Doe_: Nem a várossal van ott baj. Persze, még élnek ott. De meddig?:)

tlantos 2010.08.26. 15:20:46

Szegeden aszondtak a tanarok, hogy Szegediek meg videkiek. Nekik a pesti is videki :)

Gastroger 2010.08.26. 15:21:46

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Egyszer még mikor főiskolás koromban vonattal utaztam haza pestről felszállt két bácsi, és beültek mellém a kupéba.Szó-szót követett, s hamarosan előkerült mindkettő szatyorjából (az egyik a klaszikus színescsikos füles vastag műanyagtáska, a másik a honvédségi 78 mintájú kimenőre viselt barna műbőr "sportszatyor") egy-egy pillepalack, mivel kiderült, hogy mindkettő nagy pálinkafőző, csak az egyik szatmári szilva, a másik kecskeméti barack, vagy valami ilyesmi.
Na, elkezdődött a szakmai beszélgetés, hogy melyik finomabb, meg melyik az igazi, meg kié jobb. Mivel nem jutottak dűlőre, így független szerveztre bízták a döntést.
Már nem emlékszem hogyan jutottam haza.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.08.26. 15:36:02

@szabiaki: Rosszul tudod, a vidéjk a kőrútnál kezdődik.

1ébként atomot pöstre.

Silent Bob 2010.08.26. 15:38:39

@Hepciás: Egy étteremben még Pesten is megnézik, ha nekiállsz szopatni. XD

Fagyees 2010.08.26. 15:43:40

Miskolciként pár pontban én is találva érzem magam, remek poszt lett! Talán még nem volt: itt is parasztelosztó a Búza tér :)
Ami még modoros vidékiként mindig is zavart, hogy a Honfoglalóban miért van olyan sok kérdés, hogy "Az alábbiak közül melyik kerület van Budán?" A _pestiek_ előnyben vannak, különben meg senkit se érdekel.

Silent Bob 2010.08.26. 15:47:06

@Fagyees: Bazeg ilyen alapon a hol született Petőfi kérdésben meg a kiskőrösiek vannak előnyben. :D

Gastroger 2010.08.26. 15:52:50

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Hát hirtelen a fentiek jutottek eszembe, de még PÁLINKA témában.
Alapok:
Az ugye alap, hogy a legerőssebb pálinka vagy az enyém, vagy após/fater főztje, a szomszédé az guggolós pálinka (gugolva kell elmeni az ablak előtt nehogy meglássanak, és behívjanak). Természtesen tiszta gyümölcs, najó egy kis törkő is van benn. (3 darab körte egy műanyaghordó törkölyben.) Amit boltban lehet kapni, az nem pálinka, az vizezett ízesített gyógyszertári alkohol, az szar. Természetesen bükkfa égett alatta mikor lepároltuk, azért ilyen finom. Tarthatnám hordóban is, de abban a kis hordóban az unokám születésére / a fiam lakodalmára tettem el. van egy üveg amit akkor raktam el amikor a gyerek született. Majd a lagziba megboncsuk. Ebből a szílvából megkínálnálnálak, mert nem sajnálom, csak nagyon fogy ! Höhöhö ! Hogyan lenne már káros a pálinka! Öregapám is 90 évig élt, mert minden reggel megivott egy felest az öreg. Ez az örök élet titka, én mondom nektek! A pálinka kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság!!! Na, ha már disznóvágá, akkor igyunk egyet a malac egészégére,.. meg egyet, még bátorításnak.. Na ezt meg szegény malac emlékére.. Na, fenn van a rendfán, akkor ennek örömére, .. melyik volt a te poharad, mindegy, a pálinka fertőtlenít, nincsen nekem szájbajom, ígyá, ne sajnáld magadtól. Ami jó, az jó, azt meg köll becsülni.

Városi, műértő pálinkafogyasztó: Most voltunk pálinkafesztiválon, igazi gasztronómiai élmény volt. (berúgtunk mint az atom). A pálinkának is kell egy kis levegőzés, nem jéghidegen kell fogyasztani. A pálinkába egy kis vizet kell önteni, ha opálosodik az már nem is lehet jó. Az igazi pálinkafogyasztó, nem az alkoholért hanem a gümölcsös zamatokért kostólgotja a pálinkát (orbitális berúgás). Nemám ilyen stampós pohárból lehúzzuk, hanem öblös, felül keskenyedő pohárból fogyasztjuk, enyhén szájban tartva, és az utóízre figyelünk. Kortyolgatjuk. Nem vagyunk mi alkeszok. Na mégegyet. A pálinkát nem előtte szagolgatjuk, nem pina az, höhö, hanem az üres pohárba dugjuk az orrunk (mint a rövidlátó nőgyógyász a pinába, Höhöhö- hátbaveregetés.. höhöö). Nem ám holmi házi pancsolás ez, hanem igazi Viskós Pálinkaház gyümölcspárlat. Biopálinka. Vettem egy üveggel. Igazából testes vadételek után fogyasztom, mint aperetif.

Koleszpálinka: Tudtad, hogy a pálinka hungarikum? A románok is le akarták nyúlni, de azok tiszta szeszt kevernek köménymaggal, hogyan lenne azoknak rendes pálinkájuk. Jah, vettem egy üveggel, apám ez még az echte feketecímkés cserkópálesz! Tiszta retró. Egy sör kombóval küld le, az üt. A kétdekás meg pont befér a kabátzsebbe, beviszem majd buliba is. De van még fater féle vegyigyümi, de nem rakom ki a közös hűtőbe, mert lenyúlják. Múltkor meg úgy jártam, azthittem víz, aztán meghúztam. Hát ilyen mással nem történt meg, az hétszentség.

Vidéki pálinkázás: Ugye ilyet még, nem ittál, azt el is hiszem. Ez üt mint a déli gyors! Még az orrodat is tiszticcsa! Höhö Na, mi van, még egy, jöhet? Mivan, nem iszol velem?? Ne sértsél már meg légyszíves! Na igyál öcsém, látod Laci bátyád is iszik veled, ki is töltöttem, na húzd le fiam, egészégünkre, meg a feleségünk urára ! Muhaaaha.. Na, dob már az agyad? Nefé" ettö nem leszel másnapos, ez tiszta gyümölcs!
Krész ety fröccsöt hozzáá?.. (..) Na akkó végére egy folytás.. dehoty hányod ki, ígyá ez a tömény elixíir... Nzdd Ladzi báttyád is.. ide kidzsit kényelmesebben.. nofene.. csak egy picit pihentetem a szemem, nemaszom.. itte..

Fagyees 2010.08.26. 15:56:53

@Silent Bob: Tudom, hülyeség :D Azért Petőfi születési helye némi kultúrtörténeti jelentőséggel is bír, a kerületek elhelyezkedése szerintem annyira nem (előre bocsánatot kérek, ha mégis).

Maxim_Isayev 2010.08.26. 16:19:39

Na, ezt leírom, majd utána olvasok. A Magyar Értelmező Kéziszótár monnyon le, mert a vidék kifejezés azt is jelenti, hogy nem helyi. Falusi vagyok, és itt szilvesztereztünk néhány pestivel. Vagy budaival. Fasztuggya. Ezek be voltak parázva, mert azt gondolták, hogy falun csak ilyen késes-gumicsizmás-talponállós helyek vannak, és kérdezték, hogy mégis milyen lesz a közönség? Lehet balhé?
- Kevés helyi lesz - mondtam - az asztalok többségét vidékiek foglalták le.
Rám néz bután: - Az itt mit jelent, hogy vidéki?
- Azt bazdmeg, amit Pesten. Azt, hogy nem itt lakik.
Gyááá.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 16:29:22

@Gastroger: mondhatom, hogy imádlak? :D

(Jelzem, jó sok itt a miskóci a kommentelők között, földijeim, velkám, makuka, furik) :D

BKV reszelő 2010.08.26. 16:31:20

Te blogoló köcsög. Te mikor költöztél ide a fővárosba, hogy így fikázod a vidékieket?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.26. 16:31:59

@Maxim_Isayev:
Csak azt kérdezték, hogy aki - neked - vidéki, azt melyik árokpartról szalajthatták ...

2010.08.26. 16:47:51

Valóban Pest(nem Buda) az ország ereje, mozdonya, fő adófizetője stbstb...:):):):) Egy igazi pesti igazából a budai suttyókat nézi le(kizárólag adócsaló bűnöző politikusköcsögök:D:D:D), Budán egy normális focicsapat nincs, bezzeg Pesten :)

[c] 2010.08.26. 17:01:53

@BKV reszelő: Idézem magam.

A poszt nem "a" vidékiekről, hanem a pestieket en bloc kulturálatlan bunkónak tartó vidékiekről szól (az megvan, hogy "úgy kezdődött, hogy visszaütött"? na, kábé ez a kategória a pesti vs. vidéki ellentét is).

Dr. No 2010.08.26. 17:05:03

@_John_Doe_: Látom teccik röfög kicsit mátyár. Belgrád az Magyarországon van? Innentől kezdve meg: extra Hungariam non est vita. Vagyis "a vidéki" ne azzal vágjon fel, hogy Hawaii-on jobb meg szebb a kitáblázás, mint Pesten, hanem azzal, hogy nálla, Sárhalmon. Vagyis téves (csalós?) az összehasonlításod, mert a pestiek nem a londoniakra meg a párizsiakra mondják, hogy vidéki, úgyhogy a pesti köcsögöt nem is hozzájuk kell hasonlítani. Na persze, amikor Budapest Világvárosról van szó, meg a hungarikumokról, meg Andy Vajnáról, akkor már élhet a prágai, düsseldorfi, marseilles-i, ne adj Isten, moszkvai párhuzam.

sharpy72hu 2010.08.26. 17:09:04

@Kampec: Persze vidéki város. Ez egyébként vicces vita egy kissé szerintem. Abban a szóban, hogy vidék vagy vidéki még semmi pejoratív nincs, mivel ez valóban egyszerűen annyit jelent, hogy Budapesten kívüli. Attól hogy vki vagy vmi nem budapesti még nem lesz rossz és persze jó sem önmagában.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.26. 17:09:24

@Belpo: Ja, hát Budán túltengnek a sznobok.
A Csepel meg mégsem pesti, és volt egyszer még őszi bajnok is.

andben 2010.08.26. 17:16:50

@hegyilany: Nem úgy értem! Hanem a több generációs budai ismerőseim nem jönnek ilyen dologgal.
A munkás és vidéki felmenős, 1. generációs 8keres ismerőseim viszont jöttek néha ezzel a marhasággal!

Globetrotter2014 2010.08.26. 17:20:34

ne erre a komentáradatra kiváncsi leszek, ha feleannyian írnak csak mint ahány önérzetes vidékit látok. Semmi bajom a vidéki kisvárosokkal, éltem többen is, itthon és külföldön, volt amelyike (meg)szerettem, de azért tudjuk elhelyezni a dolgokat...

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.08.26. 17:32:53

Büdös Banya (szedegeti a kiömlött tejfölt/aludttejet vagy mit):

- A városi népeknek jó lesz így is...

_John_Doe_ 2010.08.26. 17:45:55

@ZF2: "Semmi bajom a vidéki kisvárosokkal, éltem többen is, itthon és külföldön, volt amelyike (meg)szerettem, de azért tudjuk elhelyezni a dolgokat... "

de azért tudjuk elhelyezni a dolgokat...

Ja, nehogy már egy vidéki azt gondolja a pestiekkel egyenrangú!
Vagy te hogy értetted?

papugaja 2010.08.26. 17:47:56

@Enrico Palazzo:
"Akinek a "vidéki" szó sértő az egy vadmarha."
Akinek a "pesti" sértő, az is.

A LE meg FEL (Alsó~, Felső~) pediglen nem az égtájakon alapszik, hanem a folyók folyásirányán.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.08.26. 17:54:15

@Donna Anna: Ez egy idevágó részlet Ridegh Sanyi: Indul a bakterház című klasszikusából.
Csak Te rosszul emlékszel rája. :)

Helyesen:

NYANYA:(a földre borított túrós tálba visszakapargássza a belevalót) ...megeszik ezt a túrót a pesti úrinépek ee, tíz újukot mögnyajják utánna...

:)))

_John_Doe_ 2010.08.26. 17:58:24

@Dr. No: Értettem elsőre is, ez azok közé tartozik amit véletlenül ismerek, de ha nem ismertem volna kigugliznám. És attól, hogy ilyet írtál nem kell elfogadnom. Sőt ha azt írod, hogy nyaljam ki a sejhajod, ne kezd el letolni a gatyád, mert nem fogok rohanni hozzád. Pedig leírtad.

Szándékosan említettem Belgrádot, mert csak egy hülye hasonlítja közlekedési szempontból Budapesthez Csabacsüdöt.

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:03:45

@sharpy72hu: "Abban a szóban, hogy vidék vagy vidéki még semmi pejoratív nincs, mivel ez valóban egyszerűen annyit jelent, hogy Budapesten kívüli."

Köszönöm. Végre valaki.
És ha azt mondom paraszt, senki ne sértődjön meg, hiszen az csak azt jelenti, hogy mezőgazdasági munkából élő.

Dr. No 2010.08.26. 18:04:34

@_John_Doe_: Szerinted miért van az, hogy egy egyetemi évfolyamról szinte csak azok mennek vissza a fatornyosba, akiknek az apukája ügyvéd, gyárigazgató, orvos vagy iskolaigazgató volt? Szegedről vagy Pécsről mondjuk miért nem Győrben próbálkoznak (hiszen ott az Audi meg a rengeteg pénzes osztrák turista, akiket ki kell szolgálni), miért mind Pestre mennek szerencsét próbálni? Segítek: az én szememben elsősorban az "a vidék", ahol a munkahelyi felvételi beszélgetés abból áll, hogy honnan jöttél, ki fia-borja vagy. Lefordítva: "húzz vissza, paraszt, az odvadba földet túrni (lásd: honnan jöttél?), egyébként Ali bácsi sem telefonált az érdekedben a megyeházáról (lásd: ki fia-borja vagy?), az állás különben is félre van téve a főorvos út fiának, aki jövőre végez az egyetemen (lásd: a kettő együtt)." Ahol ez érvényesül, az vidék. Ahol nem érvényesül, az nem vidék.

sanya18 2010.08.26. 18:10:29

Nem mindegy, hogy vidék vagy Budapest? Van köcsög itt is, ott is; meg persze van értelmes is. Na meg komplexusos is.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.26. 18:12:13

@Dr. No: akkor az egész ország vidék, mert móricz zsiga bácsi rokonokja még mindig aktuális

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:15:54

@Dr. No:
Ez komoly?
Tényleg így gondolod?

Munkakeresőknek az első és legfontosabb tanács: kapcsolatokat építeni. Tök mindegy, hogy pesten vagy vidéken keresel állást.
Kapcsolati tőke. Talán nem ismeretlen számodra is ez a kifejezés.

Szóval igen, előfordul, hogy a főorvos úr fia kapja az állást. Mindenhol.
Egy multinál persze kisebb az esélye. És igen a multik központjai főleg Budapesten találhatóak.

Tehát ahol nincs multi, az vidék. Győrben ott az Audi. Akkor az nem vidék.

Dr. No 2010.08.26. 18:17:16

@_John_Doe_: Tudod, a pesti kitáblázás tapasztalataim szerint a maximum, ami Magyarországon megvalósul. Belgrád, meg a többi, amit írtál, azok már mind más országban vannak. Ez persze összefüggésben lehet a több kommentben emlegetett "a lepárlónál balra, a második öreg tölgynél meg jobbra, aztán egyenesen a körtefáig"-típusú útvonalmagyarázatokkal.

De ne fogadd el, mert nyilván nem tetszik. Akkor pedig nem is így van. A vidék nem vidék, mert Pest a vidék Los Angeleshez képest.

think different 2010.08.26. 18:20:17

"Algyő vagy Szeged, Ménfőcsanak meg Gyirmót vagy Győr, Brennbergbánya vagy Sopron, Diósgyőr vagy Tapolca vagy Miskolc?"

Nekem itt valami santit...
Az rendben van, hogy Gyor es Gyormit egymas mellett van, de Tapolca egy Balatonfelvideken talalhato varos, mi koze van Miskolchoz vagy Diosgyorhoz?

hehe64 (törölt) 2010.08.26. 18:22:17

Vidék az ország legnagyobb városa.
Nyolc milló ember lakja. :)

Dr. No 2010.08.26. 18:25:15

@_John_Doe_: Nem, nem ismeretlen a kapcsolati tőke fogalma. De azért gondolom Te sem képzeled a magyar szellem feljesztendő önkifejezésének azt, hogy pl. Szekszárdon csak azért vesznek fel valakit banki ügyintézőnek (nem ám fiókigazgatónak!), mert tudják, hogy a bátyja éppen jegyző Bátaszéken.

A multiknál persze nem nagyon megy ez, mert ott vannak azok a mindenféle érthetetlen pontozások, meg az előírások az iskolai végzettségre, sőt, kifejezetten rossz szemmel nézik a rohadt gyarmatosítók, ha az ember a rokonait próbálja meg elhelyezni náluk.

Győrben nem lehet Pécsről vagy Szegedről, sőt, még Pestről sem kapcsolatot építeni. Tapasztalataim szerint Pest az egyetlen hely az országban, ahol jó eséllyel lehet szinte bármilyen álláshoz (na jó: színházigazgatóihoz pl. nem) jutni az utcáról. Ezért próbál mindenki szerencsét Pesten. Máshol is van sok ÁLLÁS, de az előbb írtak miatt nincs sok LEHETŐSÉG. Ezért valóban Pest a legkevésbé vidékies város Magyarországon.

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:30:34

@Dr. No: "Ezért próbál mindenki szerencsét Pesten. Máshol is van sok ÁLLÁS, de az előbb írtak miatt nincs sok LEHETŐSÉG. Ezért valóban Pest a legkevésbé vidékies város Magyarországon. "

:))))))))))))))))))))

Gyakorlatilag nincs a fővároson kívül állás. Lassan már ott sem. :(

Ajánlom olvasásra:
munkahelyiterror.blog.hu/

a címével ellentétben, szinte csak álláskeresők gyűjtőhelye.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 18:38:31

@_John_Doe_: hogyne lenne. A Merci KECSÓn - csak a környékről nem tudják feltölteni képzett, nyelveket beszélő munkaerővel; így szereznek máshonnan.

Dr. No 2010.08.26. 18:39:26

@_John_Doe_: Vegyük Komáromot. Szerinted miért van az, hogy a Nokia-összeszerelőben meg a Foxconnban dolgozók közt 50 % fölötti a szlovák állampolgárok aránya? Nem diplomás állásokról beszélünk. Elárulom, hogy a bérük ugyanannyi.

Azért van "szinte csak Pesten állás", mert máshol a megfelelő pedigré nélkül szóba sem állnak veled. Van állás, csak nem hirdetik meg. Mert azért "vidéken" sem halt még mindenki éhen, és vannak, akik meg tudnak venni maguknak még most is egy új Porsche Cayenne-t.

A másik meg: ez a "kapcsolatépítés" szó kicsit eufemizáló. Mert kapcsolatépítés az is, ha a megyeszékhely ÁNTSZ-igazgatójának a fia vagyok, meg kapcsolatépítés az is, ha hallották rólam, hogy egy másik helyen jól végeztem a munkámat.

think different 2010.08.26. 18:50:05

@_John_Doe_:

Ez nem Tapolca, Tapolca egy Veszprem megyei varos.
hu.wikipedia.org/wiki/Tapolca
Ami mellett van pl. Tapolca-Diszel:
en.wikipedia.org/wiki/Tapolca-Diszel

Tehat nem Miskolc-Tapolca-Diszel...
Ott Miskolc van es Miskolc-Tapolca.

Ha mar egyesek kiakadnak az osszes fovarosi 'lepestizesere', akkor legalabb egymastol tobbszaz kilometerre levo telepuleseket ne keverjunk ossze...

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:51:53

@Dr. No: Értem. Komárom környékén tehát a főorvos és a főagronómus gyerekei és rokonai mind szlovákok. Nekik van pedigréjük.

És most már azt is tudom, pesten kívül a pedigréseknek van jó kocsija. Bezzeg pesten, ott a szorgalmas jómunkás emberek mind Porschével járnak.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.08.26. 18:56:12

@Dr. No: igaz vidékén csak megfagyni fognak az emberek
Porsche Cayenne = dübörög a gazdaság :D
fel a fejjel lesz ez még rosszabb is

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:57:18

@Modor Tibi: "A Merci KECSÓn - csak a környékről nem tudják feltölteni képzett, nyelveket beszélő munkaerővel; így szereznek máshonnan. "

Bezzeg ha a CERN pesten lenne, akkor biztosan fel tudnák tölteni képzett, nyelveket beszélő munkaerővel.

Látod Tibi, én is tudok baromságokat írni. De én viccből.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 19:00:31

@_John_Doe_: mert idehozzák a CERN-t?

A Merdzsót viszont idehozták, lehet menni vidéki nagyvárosba dolgozni. Ja, hát németül kéne tudni hozzá, az igaz. Illetve: ha valaki tényleg nagyon fasza gyerek, felveszik és betanítják. Komolyan.

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:03:30

@think different: Miskolcon ha megkérdezel 100 embert, hol van Tapolca, mind Miskolc-Tapolca felé fog mutogatni. Senki sem hívja Miskolc-Tapolcának, csak simán Tapolcának.

Vélemény Pécs 2010.08.26. 19:05:04

Azért anno egyetemista koromban nekem igenis cseszte a csőrömet, amikor a sok Budapestről érkezett diák finnyákolta Pécset, hogy itt "semmi program sincs", de azért arra jó volt nekik a város, hogy az itteni egyetemi férőhelyeket használják, mert Budapestre nem vették fel őket.

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:05:20

@Modor Tibi: "mert idehozzák a CERN-t? "

Hozzák bizony. Már el is indult a Fekete Vonat 3 tucat szabolcsi kubikussal, hogy kiássák.

cd-r 2010.08.26. 19:05:26

@Modor Tibi: eredeti ez a nyelvfétised. nem találkoztam még ilyennel.

think different 2010.08.26. 19:06:29

@_John_Doe_:
Az egy dolog, hogy azon a reszen igy hivjak, de az orszag 99%-anak nem ezt jelenti. Ha en Gyort mondok, akkor Gyorrol beszelek, nem Diosgyorrol, megha Miskolcon is lakok.

Szar pelda, el lett rontva, ennyi, legkozelebb gondolkodni kell iras elott vagy kozben, de leginkabb kijavitani...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 19:07:50

@_John_Doe_: hála Szt. Antalnak! Eddig a Merdzsón gondolkodtam, de hát akkor bepróbálkozom a CERN-nél.

@cd-r: ilyen bloggal csoda? :)

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:11:09

@cd-r: Olvass sixx-et a comment.com-on.

Akkor döbbensz majd nagyot. :))

Weidmüller 2010.08.26. 19:11:52

Ami igaz az igaz.Ami nem Pest (Budapest) az vidék.Ez átall a vidékiek ,már mint Szeged,Pécs,Debrecen stb város lakok se mondhatják azt "megyek vidékre",hisz már ott vagytok.Már bocsi ,de így van.Ja és a busz színe KÉK!Nem sárga,nem zöld,Kék. Nem nézzük le a vidéket,ezt ti bemagyaráztátok magatoknak.

think different 2010.08.26. 19:14:10

@_John_Doe_: Ennyire talan nem kellene eldurvulni, az oke, hogy van fajtalankodas, allatkinzas, rasszizmus... ezek mind-mind durva dolgok, de az emberiseg hanyatlo tortenelmenek reszei, ellenben comment.com olvasasara biztatni valakit, az mar tobb, mint emberiseg elleni buncselekmeny...

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:14:22

@think different:
Oké, igazad van. És Miskolcon a Győri kapu is onnan kapta a nevét, hogy Győrre lehet rajta keresztül eljutni, nem Diósgyőrbe.

think different 2010.08.26. 19:24:25

@_John_Doe_:
Elhiszed, hogy engem ez a legkevesbe sem erdekel?
A bejegyzes iroja arra utalt, hogy bizonyos telepulesek, melyek osszeepultek es/vagy kozigazgatasilag osszetartoznak egy budapesti szamara osszeteveszthetok.
Tapolca es Miskolc egy felnapi autozasra van egymastol. Ez a neve a varosnak. A tobbi telepules is teljes foldrajzi nevvel szerepel. Az, hogy a helyi lakosok mikent hivjak, ehhez semmi koze.
Ha valaki annyira le(!)nezi a videket, akkor legalabb azzal legyen tisztaban, hogy mit hogyan hivnak es hol helyezkedik el.
Ez nem magyar Pula vs. horvat Pula vagy magyar Velence vs. olasz Velence.
Nem Csanak es Banya szerepel a peldaban, hanem teljes telepulesnev. Tapolca pedig teljes telepulesnev. Semmi koze nincs Miskolc-Tapolcahoz.

Colette 2010.08.26. 19:26:21

Amikor először olvastam a malackarajt, azt hittem a modoros gasztro-nyúlványa... A "városi lány visszamenni vidék, maradni parasztlelkületű, csak kicsit már modorosan" stílus is megérne egy misét...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 19:33:10

@think different: tisztában vagyok vele - a posztban van bőven utalás a rövidített város- és helységnevekre, na ez pontosan abba a vonalba illeszkedik bele.

Nem ér ez ennyit szerintem.

think different 2010.08.26. 19:35:41

@Modor Tibi:

Tibi, akkor a kovetkezo bekezdesben lett volna helye, ahol Foldvarral is peldalozol. Olvastam a posztot, nem csak lattam:)

peace:)

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:41:45

@think different: engem meggyőztél, a kutyafáját neki.

killercsiga 2010.08.26. 19:58:34

pest <-> vidék

Hülye harc, főleg hogy milyen sokan vagyunk balga belgák.

Gastroger 2010.08.26. 20:15:14

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Megtisztelsz. (elég modoros volt? :)Bár én sajnos nem földid vagyok, hanem Dunántúl. Az már nyugat? :) Vagy "levidék" ? :) Bicskás Somogy, Vazs megye, Sötét-Zala, Bazmeg-gye régió. Na ez is modoros. :)
Városok: Pécsen, Pécsett, Pécsben, "Hol laksz? Banán. Nem azt kérdeztem mit eszel, hanem hol laksz bazmeg." (Bana). Sáskák (Nagykanizsa), Lazaegérszag, vagy csak Zeg - Zalaegerszeg. Őrség szíve, Nyugati határszél: Győr-Sopron, (!!! abszolút modoros :) de Letenye már, annál lejjebb levidék. Koronázási városunk, Savaria, estébé.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:26:45

A Vidék az az ő elképzelése szerint biztos csak valami elmaradott dolog lehet: falu, tanyaközpont, tanya.
na, ezt inkább a pestiek szokták hinni, az ő felfogásuk szerint van a főváros, ahol van egy csomó program, étterem, színház, koncert, állatkert, stb. meg a "vidék", ahol ki van zárva, hogy ezek megtalálhatók lennének.

Dr. No 2010.08.26. 20:28:09

@_John_Doe_: Tévedsz, az alpolgármester ügyvéd kúrja párhuzamosan a főorvos feleségét is, meg a főtéri cukrásznőt is, miközben a főorvos az alpolgármester ügyvéd úr kozmetikus feleségét boldogítja a bíróság elnökének felesége mellett, így a közös alomból (marriage group) származó gyermekeket mindenki egy kicsit a magáénak érzi. Nem csoda, hogy a pedigréjük tökéletes, a kapcsolatépítésük pedig sikeres.

Dr. No 2010.08.26. 20:29:40

@Dr. No: És mielőtt még rákérdeznél, az alpolgármester és helyi sztárügyvéd (TERMÉSZETESEN a Fidesz-KDNP tagja, minimum a helyi szervezet elnöke, székhelye a választások előtt az ő irodájában, azóta külön helyiséget biztosított nekik a város) felesége azért kozmetikus, mert anno ő volt a legjobb nő a városban.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:34:54

@nosferato: az még jobb, mikor a pesti azt hiszi, hogy te csak úgy hobbiból feljárogatsz. mikor mgé vagy tíz éve szokásom volt csetelni, folyton kaptam pestitől ilyet, hogy "hát valamikor csak jársz itt fent, nem? " már miért mennék, ha nem valami dolgom van, vagy nem konkrétan akarok valamit?

másik, mikor a Művészetek völgyében beszélgetni kezd velem valaki, és mikor mondom,h. másnap megyek a Balatonátúszásra, mert az is ugyanakkor szokott lenni, megkérdi, hogy "és minden évben csak ezért szoktál lejönni?" s mikor megkérdezem, hogy honnan, csodálkozó képpel kérdi, hogy "miért, nem pesti vagy?" már miért lennék? a Kapolcsra menéshez feltétel, vay mi?

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:42:46

@csakazértse: barátnőm volt barátja: Pécsről lement Veszprémbe. szerintem felfele van (a térkép szerint.)

doszy 2010.08.26. 20:45:47

@Weidmüller: Nem szoktam nyelvtannácizni, de ami a helyesírásodat illeti, nálad még Bivalybasznád-alsón is tuti, hogy a nagy átlag műveltebb. :)

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:52:08

@Frengi: na, én ismertem olyan amerikait, aki egy ötven lelkes tanyáról jött, és "városnak" hívta. a szomszéd "városban" meg 200-an laktak.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:57:07

@Peetee: és ez mind nyilván annak köszönhető gondolom szerintük, mert nem vagy pesti:)
(én is találkoztam itt külföldön hasonlóval, pl. hogy nincs tévém, az biztos annak köszönhető, hogy magyar vagyok.nem ám annak, hogy én nem tartok rá igényt...)

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 21:09:34

@_John_Doe_: elég baj az. mármint, hogy szinte csak pesten van állás.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 21:15:24

@think different: na de a miskolci simán Tapolcának fogja hívni miskolctapolcát. ez érthető, ha én mondjuk Veszprémben felszállok a buszra, és kérek egy jegyet Füredig, egyértelmű lesz, hogy az Balatonfüred, nem fog visszakérdezni, h. tiszafüred-e...

Madár Fokker 2010.08.26. 21:18:10

Az volt már, hogy "Tekézik, iszik, meg ráiszik, ráiszik a Vidéki Man!"?

Pont olyan akarok lenni, mint Vidéki Man!

Nem minden vidéki veri a feleségét!

Gastroger 2010.08.26. 22:22:29

Miskolc-Tapolca-Tisza/Balaton-Füred stb.
Velence: nem ám csak Olszba' van ám olyan bőrkabátvásárlós tarvizíós emberök, hanem Zala megyében is van Velence. Onnan kapta nevét Venézia, naná.
maps.google.hu/maps?hl=hu&q=Velence,+Zala+megye&um=1&ie=UTF-8&hq=&hnear=Velence,+Vasp%C3%B6r&gl=hu&ei=MMx2TNXmDcKSswa6n5CeBg&sa=X&oi=geocode_result&ct=title&resnum=1&ved=0CBYQ8gEwAA

Amúgy a másik kedvenc településem Zalában : Nekeresd.
Kinket nem rakok be, nekeresd. :)

Fagyees 2010.08.26. 23:59:53

@Gastroger: Ilyen vicces(kedő) teleplülésbecézésre az én kedvencem - még mindig röhögök rajta, ha eszembe jut: San FranSzikszó

@Madár Fokker: Nem is értem, ez hogyan maradhatott ki eddig :D

Jamal_Fraser 2010.08.27. 00:15:51

Vá, mennyi komment!

Nagyon jó poszt lett ez Tibor, főleg, hogy benne van minden modorosság a Pestiekről is: az, ahogy görbe tükröt tartasz a Vidékieknek.

Igazság szerint Pestről nekem mindig egy dolog jut eszembe: hogy senki nem hajlandó megmondani hány óra, vagy merre találom ezt és ezt az utcát, csak mint a néma halak mennek tovább. Jáhú!

Ja, majd elfelejtettem: Budapest lakosságának 1900-ban hány százaléka vallotta magát magyarnak? 15? Vagy több? Hehe. Hajrá Vidék! \o/ :)

Prophet 2010.08.27. 00:32:10

Én pont most fogok felköltözni, és előre undorodok a csövesektől, a cigányokról legszívesebben szót sem ejtenék ("no gypsy, no cry":)), bűz, meg kutyaszar, meg rácsok... és már hiányzik a nyugodt kisváros légköre, a vár, a 7 domb (vagy 8 a megszállottak szerint), a szél, a nyugodt kocsmák/presszók, a békés alkeszok... igazából meg az a gond leginkább, hogy nincs ki megetessen:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.27. 07:24:44

@hehe64:
Mekkora igaz.
És még a levegő is jó.
A gyerek nem néz tévét.
A kutya meg nem szarik.
A BKV nem lopik.
A lányok takarosak.
Alig van víz a fejben.

A kultúrált közönség táncol.

cd-r 2010.08.27. 08:04:49

@simonmondja.: te meg sem vicces nem vagy, sem szellemes.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 08:43:02

@Prophet: metrómentes külvárosba kell menni, az a megoldás.

a_fater 2010.08.27. 10:35:36

Hiánypótló poszt, végre!

a_fater 2010.08.27. 11:15:13

Még valami: nekem meg olyan modorosan irodalmiaskodónak tűnik, ha valaki nem névelőzik a nevek előtt, pedig valószínűleg tényleg úgy a helyes és az a gyakoribb :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 11:27:54

@a_fater: az a ritkább (Kelet-Mo., Tiszántúl, Erdély), Kazinczyra hivatkozva miatt mégis helyesnek kikiáltott.

@Jamal_Fraser: a németes posztban írtam is, hogy az 1800-as évek végén is még 40% német anyanyelvű volt, de rohamosan asszimilálódtak - önként.

De ez nemcsak a fővárosra jellemző történet.

a_fater 2010.08.27. 12:00:57

@Kiss Géza Ilona: ha leszarnád nem írnál róla ennyit :)

A Tyne folyó déli partja 2010.08.27. 14:47:08

@Jamal_Fraser: na igen, errol jut eszembe. egyszer mentem haza, anyukam kijott elem a repterre, es epp a metron mentunk a nepliget fele. elbeszelgettuk az utat, es veletlenul elhagytuk a megallot, elfelejtettunk leszallni. megkerdeztuk a mellettunk levot, hogy ez az allomas volt a Nepliget? mereven nezett maga ele, mintha suket lenne, abszolut semmi reakcio...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 14:54:27

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): biztos zenét hallgatott vagy vendégmunkás volt és nem tudott magyarul :)

Szóval nem ez a normális. Tényleg nem köszönünk minden szembejövőnek, de a pontos időt megmondjuk, útbaigazítást is adunk.

Persze nem mindenkinek a zaklatók-tolvajok miatt.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.27. 19:09:08

@Modor Tibi: á, csak nézett maga elé mereven. egy öreg nyanya volt, nem hallgatott zenét.

lomposfarkas 2010.08.28. 01:59:11

Már zsenge fiatalkoromban elköteleztem magam az önérzetes vidéki lét mellett. Azokban az években még volt némi pesti rokonságunk és már egyedül is elengedtek szüleim a fővárosba. Akkor történt meg, hogy egy pillanat alatt behuzaloztam a tekervényeimbe a kristálytiszta egyenletet: pestiek = bunkók.
Felkészült vidékiként természetesen volt térképem, de naívan kérdezősködtem valahol a Moszkva tér táján. Mikor a harmadik pesti is kiismerhetetlen tekintettel, és persze szó nélkül ment tovább, ezen én úúúgy meglepődtem, hogy harsány szóval küldtem el a kurvaannyába! Aztán rájöttem, hogy az ottlakók számára ez a normális lét: mindenki szarik mindenre. Később pedig volt egy gimnáziumi osztálytársam, aki eredetileg pesti gyerek volt, ő mondogatta: - Szarni kell mindenre!
Persze, ahogy teltek az évek, találkoztam a munkában is, meg "civilben" is pesti népekkel. Ezek általában csalódást okoztak, ugyanis nem voltak bunkók!
És itt az a legnagyobb probléma, hogy a világ szürkeárnyalatossá válik a könnyen megérthető és őszinte lelkesedéssel követhető fekete-fehér helyett!
Vidéki barátaim, ne hagyjátok magatokat elbűvölni néhány kivételtől!
Orwell után szabadon: vidéki jó, pesti rossz!
Viszont ami nekünk nincs: a pesti kutyaszar esőben egészen izgalmas perspektívát nyújt!
(most akkor rólam szól a poszt, vagy nem? biztos ezt a helyezést is elorozza valami arcátlan pesti...)

Falvakban télleg így van:
- Jónapot, merre van a Felszabadulás ucca?
- Kit keresnek?
Mer egymást jobban ismerik az öreg csókák, mint az uccákat.
Ennek van egy változata, ami a telefonbekötések idejében párszor megtörtént velünk. Mikor senki se volt otthon, megkérdeztük a szomszédot:
- Nem tudja hol van a szomszédja?
- A kocsmában nézték már?
És meg is lett a faszi!
Szóval, ha van térképed/gps, falun ne habozd használni :-))

Jamal_Fraser 2010.08.28. 03:10:07

@lomposfarkas: @Animacs (a Tyne folyó déli partja): no lámsza, ezek az én szívemnek kedves kommentek, kollégák, mmm!

Mindenesetre érzékelhető a különbség tényleg a vidéki hozzáálláshoz képest. Kicsit túloztam, megmondják az időt és útbaigazítanak, de ha túl udvariasan kezdem: pl: Elnézést, ne haragudjon, tudna segí... már ott sincs a mammer/bárki. Ellenben ha úgy nyomom, hogy Elnézést, merre van... akkor legalább végighallgatnak, de míg meg nem hallják, h nem koldulok és nem vagyok jehova, addig rám se néznek, csak ha felragyog a demszkysta tekintetükben, h segítség rászoruló vagyok. Akkor viszont többségében udvariasan segítenek.

666E 2010.08.28. 07:57:31

"nemzeti színházat akarnak?! pécsen már régen van!"...

strohmann 2010.08.28. 19:05:34

A kutyaszar többször előkerült a kommentekben. Azért szögezzük le, itt "lent" vidéken (megyeszékhely) is van kutyaszar, csak látensen: egyszerűen több a zöldterület a városban, ahol a gazdik elvégeztetik a kedvenceikkel dolgukat, ohne zacskó természetesen.

A fejekben sajnos nincs különbség ezen a téren. :(((

Névelő a személynevek előtt: szerintem ez német hatás (der Hans), ezért lehet ritkább a Tiszántúlon vagy Erdélyben.

Vicces előítélet még a nem budapestiekkel szemben, amikor városokban élőknél túlértékelik a háztáji kertészkedés (konyhakert) jelentőségét. Ma már csak az idősebb korosztálynak, ill. az inaktívaknak van erre ideje, és kötve hiszem, hogy vagyonokat lehetne ezzel spórolni, a vidéki élet nem ettől olcsóbb a pestinél. Inkább az íze miatt jó a friss, vegyszermentes leveszöldség. Ha akad a családban, aki megtermeszti. :)

www.7kerulet.com 2010.08.28. 21:12:13

Akkó is a Jó isten mentsen meg a kisvárosi jányoktól!

lárvalányhaj 2010.08.29. 12:08:30

@strohmann:

Faluhelyen a kutya az esetek 100%-ában az udvarba szarik. De van ott egyéb szar is, például tyúk-, kacsa-, disznó-.

Blackwitch Willow 2010.08.29. 12:17:32

@strohmann: plusz, van rá helyed...ez a másik, amit úgy tűnik, egyes fővárosiak képtelenek megérteni, hogy egy másik városban is van ám lakótelep, és nem kizárólag kertes ház, ahol termeszteni lehet. plusz,ugye ahhoz idő is kell, nem magától terem meg, és manapság már nem háztartásbeli az asszony, h. napközben a kerttel foglalkozzon.

Prophet 2010.09.04. 00:55:50

@Modor Tibi: Az majd a békés nyugdíjas évekre marad, tehát ha befejezem az egyetemet:) Addig úgy néz ki, sokszor szállok fel a Kodály Köröndnél a sárga metróra.. aztán villamosra. De az első egyedül töltött napom pozitív csalódás volt! Amire aztán ittam is egy sört alig 300 forintért.. persze már vidéken.

Petyat 2010.09.15. 22:29:52

Budapesten (Budán ;) születtem, gyermekkoromban Szentedrén éltem és onna Pestre jártam középiskolába, majd dolgozni. Vicces élmény volt, hogy a "vidékről" felköltözött, albérletben lakó és onnan gyakran hazajáró emberek engem vidékiztek le. Ma már Pesten élek, de jobban szeretnék inkább visszamenni Szentedrére, átköltözni Budára, vagy egy dunántúli nagyvárosba.

Számomra a falu a vidék, mert hozzászoktam, hogy minden közel van, és nagy a pörgés körülöttem, de Győr, Veszprém, Székesfehérvár, Esztergom, és hogy ne csak a nyugatiakat említsem, Eger, Szeged, ugyanolyan szép városok, mint Pest, csak nem annyira felkapottak. Az ilyen városokban élők ugyanúgy nem tudnak kapálni, mint a pestiek.

Az egész vita ugyanolyan faszság, mint az autós-biciklis háború itt Pesten, és a vidéki szót törölni kéne a szótárból.

A történelmi városrészek jelentik számonra Budapestet. A lakótelepiek nem hiszem, hogy titkon nem irigylik a falusi hosszúkertes házakat. Valaki írta, hogy a körúton kívül Pest is vidék. Igaza van, egyik-másik külső kerület tiszta falu. Nekem a korút 7 perc séra, ezt választottam. Büdös, embertelen, elidegenedett, de pl éjszaka gyalog járok, mert a belvárosi szórakozóhelyekről 20 perc alatt hazaérek és egy fél órás séta után bármikor gyönyörködhetem a budavári palota látványában.

Maisie MacKenzie 2011.01.28. 11:18:16

"Mert hát Budapest nem is igazán Magyarország, hiszen sosem volt magyar. Lakták olaszok, rácok, törökök, majd németek, zsidók és helytartóik - mostanában meg csak cigányok."

Nyugateurópai bevándorlók is főleg a nagyvárosokat célozzák meg, így volt ez Budapesttel is anno. Számos budapestinek nincsenek is vidéki rokonai, mert a család ősei a Monarchia távolabbi szegleteiből vándoroltak Pestre. Ott elmagyarosodtak, de a vidékhez nincs sok közük!

amerea 2011.02.26. 19:10:39

@Maxim_Isayev: csak hat pesten nem ezt jelenti:-))) hanem azt, hogy nem fovarosi!

Devienne 2012.08.31. 21:19:28

hejhó! k.va jó a blogod!!!!
nem tudom ez hol kell kifejezni máshol, azért írom ide, most eléggé függő lettem tőle

Intizar 2012.09.03. 13:43:08

Jáááj. Méghogy Budapest nem Pest. Én ős-budai vagyok, mégis Pestnek hívom. Mert ÚGY EGYSZERŰ, nahát. Továbbá: természetesen LEmegyünk akárhová az ország fővárosából, amely nem mellesleg a teljes lakosság egyötödét is jelenti. Jelentkezzen, aki komolyan azt hiszi, hogy az észak az "fölfelé" van, a dél meg "lefelé". A hegyek sem számítanak. A főváros az ország teteje (kivéve, ha olyan fura országban élünk, mint pl. Brazília, Ausztrália vagy újabban Kazahsztán).

Intizar 2012.09.03. 14:02:47

@Petyat: A vidéknek semmi köze a mezőgazdasághoz. Pestieknek azt jelenti, hogy nem pestiek, egyéb városiaknak meg azt, hogy nem a saját városukból, hanem annak környékéről, "vidékéről" jövők.
Mivel azonban a pesti-nem pesti különbség országos jellegű (ellentétben mondjuk a szegedi-szeged környékivel), azért azt mondanám, hogy a szó elsődleges jelentése az általam elsőként említett. Egyébként mindenki tudja, hogy ma már a legkisebb faluban is igen kevesen foglalkoznak mezőgazdasággal, és a "vidéki" szóval ezt senki nem társítja.

Mirlia 2017.01.23. 12:40:16

Vannak rendes vidéki ismerőseim, őket nagyon szeretem. Viszont van jó pár olyan, akik lenézik a "pestieket". A "kedvencem" Karácsonykor jött "fel" "Pestre", tudni kell a családomról, hogy húgomnak van egy macskája. Ez meg végig azt ecsetelte, mennyire utálja a macskákat, meg hogy a kutyái macskákat szoktak reggelizni, kitért az itteni mozikultúrára, hogy a pestiek csak kérődznek egész film alatt, mint a kecskék (pattogatott kukorica). Természetesen ő sem értékelte a pestiek munkáját, szerinte csak az a tisztességes munka, amit szabad levegőn végez valaki, a pestieket puhányoknak nevezte. Hallgattam egy darabig, néztem és segítettem anyámat, miközben a legszebb terítékben szolgálta fel a legfinomabb ételeket ennek a tar parasztnak, aztán nem hagyhattam szó nélkül. Megkérdeztem tőle, hogy most szándékosan provokál-e minket? Mert ha észreveszi, mi itt mind Pestiek vagyunk és éppen vendégül látjuk és minket pocskondiáz. Úgy ellilult a feje a dührohamtól, hogy félre is nyelt, majd fogta magát, összevezényelte a családot és elhúzta a csíkot haza. Majd ezután jól megsértődött, hogy nem hívtuk meg az esküvőnkre, pedig csak a vacsorára nem hívtuk meg, még a végén szóba elegyedne másokkal és vérig sértené őket. Kisebb rossznak tartottuk, ha csak egyvalakit sértünk meg. Őméltóságát, a vidékit, aki amúgy favágó.
süti beállítások módosítása