Olvasói rovat - A szalagavató II. rész

2010/04/03. - írta: Modor Tibi

TradeMark beszámolója után pedig folytassuk csurosandraséval.

 

A szalagavató

Bakta Lóránt Szakközépiskola és Gimnázium, 12. c. osztály

Minden ember életében eljön a szalagavató pillanata. Mindenki erről álmodik, a megtörténtéig. Utána tilos róla beszélni. Most mégis váltsunk róla pár szót!

Terka néni (mindenhol csak „Molnár Gusztávné”-ként szerepel), a kiégett hajú és lelkületű matektanárnő próbál valami rettentő unalmas táncot erőltetni a diákokra. Köztük megoszlik a vélemény. Hunor, a szkinhed srác szerint Fejbőrre kellene bevonulni és pogózni kéne. Az ötlet utóbbi részéhez többen társulnak. Timi diszkózenét, Robi zsidót javasol, végül az „összevissza táncolunk” koreográfia teljesedik ki. Megszavazzák. Mindegy is, az emberek igazán a keringőre figyelnek.

 

Akik párban vannak, életük legnagyobb pillanatának érzik, az egyedül lévők pedig tudják, lesz ezután is. Kivéve egyesek, akik kapuzárási pániktól hajtva őrülten próbálnak összejönni, de legalább a fogkeféjüket otthagyni valakinél. Ezek szinte sohasem sikerülnek.

A helyszín a Keki, azaz a volt Kertészeti Egyetem. Gondolkoztak a kerületi művházon, de az kicsinek bizonyult, a tornatermet pedig épp festik.

A lányok rendre borzalmas frizurát öltenek, kötelező csillámporral; a fiúkat nem érdekli az övéké. Vagy buzik. A fiúöltözőben boroskólát iszogatnak.

Bevonulás. Elöl megy az egyik fiú a zászlóval. „Nem neki kellene vinni, múltkor is elájult” – sopánkodik Zsömbör Ági néni, az osztályfőnök, aki ránézésre Hildegard főnővér közeli rokona lehet. A neveket fölolvassák. Minden osztályban van egy népszerű fiú, akit úgy megtapsolnak, ahogy Phil Collinst még sose. Van minden osztályban még egy-egy vicces nevű lány, akit mindenki kiröhög: Szopkó Júlia, Budi Viola. Egyedül Budi Árpád, bőrmellényes bajszos apuka szomorkodik, próbálja megszokni a megszokhatatlant.

Egy másik, egyfajta Csintalan Sándor-kinézetű apuka két fényképezőgéppel, egy videóval égeti lányát, akivel két éve nem beszélt. A lány haja szinte sistereg a vakutól. A szalagavatón egyébként is minden családtag profi fotósnak érzi magát, hozzájuk képest Moholy-Nagy egy nímand.

A karzaton a fiatal nagybácsik Lauricen-hasonmásversenye zajlik. A kabátoknak nincs elég hely, ezért a fűtőcsőre, hamutartóra, asztalra, kamera-állványra, feleségre, szekrényre, ottfelejtett bőrfotelre akasztják, teszik, dobják, cuccolják.

Lejjebb, a közeli családtagok henyélnek, és integetnek, bár tudják, a gyerekek nem látnak belőlük semmit. Ugyanitt Bokros Lajos egész kordzakó- és nyakkendőkészlete nürnbergi méretű seregszemlét tart. (Amennyiben egyházi iskoláról lenne szó, behelyettesíthető bocskaival, atillával.) Minden rendes szalagavatón van egy – úgynevezett – „híres ember”: alpolgármester, képviselő, püspök, író, színész, vagy akiről csak a gyerekek meg a nők tudják, kicsoda. Általában lefotózni sem sikerül, később viszont úgy emlegethetjük, hogy „ismerem”.

Lent a parketten sokan büszkék önmagukra. Van, aki ruhájában éjjeli lepkévé változott, és ott van a duci lány is, aki Tina Turnernek öltözve azt hiszi, bálkirálynő!

Jön a szalagtűzés. Ági néni végigmegy az osztályán, sűrű káromkodásokat morzsol fogai között egy-egy szerencsétlenül sikerült pillanat közben. Kedvencénél, Elzánál elsírja magát, a fiúknál pedig megérzi a cigiszagot. A végén hatalmas csokor virágot kap a népszerű fiútól, aki még nem tudja, hogy a vele szemben tornyosuló tanárnő hamarosan meg akarja buktatni. Ági néni hatalmas zokogás közepette köszöni meg az osztálynak az előző négy évet. Közben a diákok a múlt hétre gondolnak, amikor leordította fejüket és az evolúció különböző állomásait mutatta be, egy-egy félresikerült példányt fölfedezve a gyerekek között.

A következő borzasztó kínos beszédek, furulyaszóló és versszavalás külön topikot érdemelnek.

A kötelező unalmas epizód után kezdődik a tánc. Először egy félresikerült palotással indul a „bál”. Majd egy sosem hallott huszadik századi zenei irányzat ritmusára táncolnak. (Egyházi iskola esetén határontúli néptánc kötelező!) És jön a várva várt pillanat. A nézőközönség fényképezőgépen keresztül nézi a parkett bejáratát, mikor jöhetnek ki a delikvensek. Csalódásra először a tesitanár jelenik meg. Igen, jól képzeltük el, melegítőben. Utána egy már felöltözött fiú rohan be, hogy pánikszerűen kesztyűt szerezzen valakitől. Kimegy. Végre belibbennek a habcsókos lányok és délceg fiúk. Közben a vak nagymamák próbálják megtalálni unokájukat. A karzaton az egész tánc ideje alatt „hol van a [keresztnév becézve]?”-vázzal rendelkező kérdéseket lehet hallani, különböző hangtónusokban. Mire meglelik csemetéjüket, lekapcsolják a villanyt, a fehér ruhák eredetiség-vizsgálata gyanánt. A ritmus túl gyors, Timike ismerősének volt haverja nem tökéletesen tanította be a táncot. Egy-ketten pánikba esnek, mások nevetnek a színpadon. Aztán ott van az izzadós lány is. Róla inkább csak ennyit. A tánc csúcspillanata az, mikor egy-egy fiú fölemeli a kiválasztott lányokat. Ők örültek a fölkérésnek, bár akkor sem jöttek rá, hogy ezzel sikerült súlyzóvá lealacsonyítani önmagukat. A tizenkettőcében két lányt emelnek föl: a nagyonpicit, akit elbír bármelyik fiú, és a kövérkéset, aki megtornáztatja Károlyt, a kajakozót. A jó csajok ezt a plusz szereplést nem vállalták, fogdossák őket elegen; de a Falusi Mariann-életútra predesztinált lány is érzi a fölemelés kínkeserves pillanatában: ez már inkább megalázó, mintsem dicsőséges.

Ha senkinek sem jön ki a lépés, ha elvágódik valaki, leég a stadion, szörnyethal három gyerek, kiesik egy műfogsor, és közben lerohannak három országot a szomszédban, a közönség akkor is tombol. Ováció. A hangosító azt hiszi, a taps neki is szól. A hivatalos rész után a szalagavatók eddigi rendje felborul, és a következő felkérhet mindenki mindenkit dicső kor köszönt be a tánctéren. Valami ilyesmi „Rend” lehetett Rómában a gótok érkezésekor, vagy Berlinben 1945. áprilisában. Egy anyuka, aki szabadidejében szintén pedagógus, külön odamegy Ági nénihez megköszönni a sok jót. Igazából gyűlöli. Múlnak a percek, cserélődnek a felkérők. Íme, ez az utolsó pillanat, hogy még a középiskolában szerezzenek egy ellentétes nemű egyéntől telefonszámot. A fiúk zavarukban a táncpartner dekoltázsából várnak valami segítséget, csodafegyvert. Ezért folyton azt lesik.

Fél óra múlva csak csudijó barátnők táncolnak. Természetesen együtt. A Kertészetin van a nagy esemény, így ekkorra a szembelévő kocsmában nagyobb az élet, mint a táncparketten. Akik eddig nem cigiztek, most belehúzhatnak. Jön a buli. A középiskolások nem tudnak bulit szervezni, de ez alkalomból megpróbálják. Visszagondolva, sikerült. Igazából épphogy.

 

44 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

palyi 2010.04.03. 14:14:30

A 'csudijó barátnők' rossz a link, illetve kétszer van egymás után.

Motorpenis 2010.04.03. 14:15:26

Jó lett, szinte látom szemeim előtt az egész ünnepséget. Az izzadós lány nagyon tréfás, és igen, az öregasszonyok unoka-keresése is ismerős.

De jó, hogy nálunk nem volt tánc! Pedig egy osztálytársam szerette volna, szerencsére hamar elkussolt.

Különben minden osztály szokott táncolni, vagy minden osztályból egy-egy pár?

sTormy 2010.04.03. 14:29:03

Nagypapám annak idején sajnos nem tette fel a "Hol van a [keresztnév becézve]" kérdést, úgyhogy a videofelvétel középpontjában Pityu, a d-sek hozzám képest másfeles szorzóval bíró növendéke keringőzik. Pedig én sem a légies, észrevehetetlen alkatomról voltam híres soha...

Ninfus Corporation · http://fesztivaljunkie.blog.hu/ 2010.04.03. 14:32:48

Igen, ez nagyon jó, realisztikus poszt. A mi sulinkban ez még annyival volt megfejelve, hogy néha egy mostani megasztár (vagy nemtudommi), mint egykori ambíciózus exchibicionista diák szórakoztatta a közönséget. Nemcsak szalagavatón. Pl a karácsonyi ünnepség szünetében is énekelt Just a Gigolo-t....

Ninfus Corporation · http://fesztivaljunkie.blog.hu/ 2010.04.03. 14:36:01

És mindig van egy nemfiatal, nemszép tanárnő, aki pirosba öltözik. Mindig B+...

webmestar 2010.04.03. 14:40:50

Nekem is a Kertészetin volt, de nincs szembe kocsma, kikérem magamnak! :D Csak valami étterem áttelenben, de az meg baszott drága:D Viszont utána kibéreltünk egy helyet és ott baszott be mindenki hányásig. Bár én már az "új korban" voltam :) Mi tudtunk bulit szervezni bebeee:D

ot002 2010.04.03. 14:50:20

Hogyne lenne a kertészetivel szemben kocsma, persze hogy van. Nagyon jó poszt, szabályosan végigfutott a hátamon a hideg egyes jelenetek elképzelésekor :)

szösznyúl 2010.04.03. 15:00:16

'Egy másik, egyfajta Csintalan Sándor-kinézetű apuka két fényképezőgéppel, egy videóval égeti lányát, akivel két éve nem beszélt.'

Hehe, honnan ismered az apamat? O mondjuk csak egy fenykepezogeppel es egy kameraval vonult, de a kamerajan ekkor fedezte fel az allokep-keszitesi funkciot, igy a keringo-videom fele allokepekkel van teli, mikozben lathatatlanul megy tovabb a tanc, a masik fele pedig a plafont, illetve nagyanyam pulovere ujjat mutatja (apam ekkor atadta anyamnak a kamerat, hogy hasznalhassa a fenykepezogepet).

scsaba1 2010.04.03. 15:02:09

@webmestar:

Minden egyetemmel szemben/mellett van kocsma. Ez axióma.

2010.04.03. 15:08:53

Milyen az a "kiégett" haj?

Maestro 2010.04.03. 15:10:26

a mienket nagyon élveztem, persze volt benne modor bőven... 11. osztály színdarabja ahol minket figuráztak ki, pezsgős koccintás szalagtűzés után, némi katalizátor a fiúöltözőben és a végén gyertyafénykeringő, amit mindig megelőz az idén nem lehet mert tűzveszélyes c. huzavona, és még gyertyaosztáskor is ott van az illetékes tanár, csak mindenki leszarja:)
utána persze májpusztítás hajnalig, nekem különösen jól sikerült, 6-kor abbahagytam az ivást és 8-kor játszottam az első meccset egész napos kosárbajnokságon. A legnagyobb győzelmet a torna megnyerésén túl az jelentette, hogy az első két meccset kibírtam hányás nélkül, aztán kijózanodtam.

zanzibári lány 2010.04.03. 15:53:13

@tff:

Gondolom töredezett a dauertól és/vagy hajfestéktől.

Mercyful Fate 2010.04.03. 15:59:40

"Egyházi iskola esetén határontúli néptánc kötelező"
sztereotípia öcskös..8 évig jártam egyházi suliba..összes táncot láttam amiket a 7 felettem levő osztály összerakott..egy db néptánc volt csak,amit nem is a végzős osztály adott elő hanem egy testvérpár akik ezt versenyszerűen űzték.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.04.03. 16:06:07

Csiszár Jenő rádióműsoráról nem lesz valamikor poszt?

kerikak 2010.04.03. 16:18:58

az enyém pont ilyen volt, kivéve hogy valamiért egyik osztály sem keringőzött, volt helyette csacsacsa + tarantella, de én nagyon élveztem :)

Rahsid 2010.04.03. 16:29:10

Egy az egybe ilyen volt anno a miénk is.

TradeMark 2010.04.03. 16:38:19

@Mercyful Fate: tesó, nem tudom, feltűnt-e, de ez a blog főleg a sztereotípiákkal foglalkozik:D

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.04.03. 16:55:02

Ez rohadtjó:) Az említett egyetemre járok, és szinte állandóan szalagavató van! Hihetetlen...

dinigon 2010.04.03. 17:42:06

Hát ez jó, legalább sejtem milyen volt a szalagavatónk valóban.
Olyan részeg voltam, hogy egy percre sem emlékszem. Azóta sem láttam a felvételt. Kocsmajelenet, dalokkal, stb. gyertyaégetés. Fel is gyújtottam szegény Quasimodo osztálytársam haját. Állítólag hitelesen alakítottam a részeget :D

prof. Perselus Piton 2010.04.03. 18:27:09

És ez huszonévvel ezelőtt épp ugyanígy történt...csak nem a Kertészetin és minden osztály külön színdarabot is bemutatott...mi a Dorottyát,amiben amiben "közkívánatra" nem Dorottya voltam,hanem Érisz,valami viszály-istennő (fekete,csuklyás,földig érő köpenyben,egy létra tetején)...a 20 éves érettségi találkozón az egyik osztálytársnőm "elköpte",hogy azért,mert nem akarták,hogy mindenki engem nézzen :-))))
Volt izzadós lány és nagyon népszerű fiú is...és egy lány,aki már a buli előtt úgy berúgott a Császárkörtétől,hogy a tánc után már csak wc-be lógó fejjel láttuk viszont...és ott voltak a "nagy szerelmesek",akik mind rég elváltak azóta...és mint húsz évvel később kiderült,próbált bejönni az én tényleg nagy szerelmem is,aki addigra másik gimnáziumba járt...de vesztére a volt osztályfőnöke állt éppen a bejáratnál :-(
A következő hetekben pedig ment a cikizés,kinek azért,mert sokat ivott,kinek azért,mert semmit...engem az utóbbiért és azért,mert mindenki fényképei közt szerepeltem párszor...hiába na,az apukáknak már akkoriban is volt izlésük :-D
És igen...volt pirosba öltözött tanárnő is,ahogyan az egyik kommentelő említette...Tank Aranka :-D

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.04.03. 18:31:52

@tff: szétvakuzott, azaz kiégett arcokat találtam csak neked: 3.ly/PX2W

medvedr 2010.04.03. 18:51:22

Jó poszt lett. A buli utána megér egy történetet-lesz folytatás?

Styxx 2010.04.03. 19:19:26

Nagyon jó poszt, gr. Különösen a beszúrt ,pikírt tőmondatokat élveztem. A folyt. köv-ben remélem lesz hivatástudatos fiatal magyartanárnő, akit a végzős alfahím magáé akar tenni. Ha sikerül neki, az lesz a humorforrás, ha nem, akkor meg az.

a csuhás 2010.04.03. 19:24:43

@Maestro: A gyertyafénykeringő rettentően modoros :)

Öreg Sam 2010.04.03. 19:53:46

Ha Kertészetivel szemben nincs kocsma,akkor hol a ferde f*szban rugtam be 5 éven keresztül minden nap?
Vagy nem oda jártam?....

SzocsO 2010.04.03. 20:19:33

igen, pont ilyen
fúj de utáltam (akárcsak a gimit), azt a kurva szalagot ki is dobtam a picsába, igen hamar.

Az egyik barátom viszont az volt, aki a szalagavatójukon felborult a színpadon. Mióta meg akarom kérdezni tőle, hogy van e videó, de asszem van.

gyuzsu 2010.04.03. 21:37:52

A tanárnők TErka stb. nénizése sztereotip ugyan, és határozottan van egy megállazidős fílingje, viszont hamis. Középiskolában senki nem nénizi a tanárnőket, max. az általánosból épp átjött hetedikesek, de aztán ők is leszoknak róla. (20 éves tapasztalatom van erről)

El Argentino 2010.04.04. 01:11:30

Szép emlékek... miket beszélek. Rettentően modoros, nyűg az egész, a fent leírt módon. Ennél csak az a rosszabb, ha tanár vagy és ez megy minden évben. Először a kocsmában kezdenék, hogy ne ugorjak rögtön a kútba.

steleto 2010.04.04. 01:26:14

Háháhá, az enyém is A kertészetin volt.
A barátom miatt nem mentem el a sz.a. utáni bulira, kicsit bánom már.

Velem szép dolog történt, ahol öltözni kellett és próbáltunk egyet az utsó pillanatban, sietni kellett és elszakadt a fehér habcsók ruhám... persze nem kaptam vissza a pénzt érte..

Szóval szakadt esküvői ruhában táncoltam, ami egy biztosítótűvel volt felfogva.

S nálunk 2 kövér lányon kívül mindenkit felemeltek. :)
A táncokat nagyon szerettem, az összes többi szar volt. S én előbb adtam puszit az ofőnek, mint ő tudott volna nekem szalagot adni. égés volt rendesen, nem is néztem meg a videót...

zsitva 2010.04.04. 07:27:03

Idén résztvettem egy hasonlón. Beosztásom = apuka. Nagyjából így történt. Avval a (csak számomra ??) fura ötlettel, hogy a keringő előtt volt minden osztálynak egy un. osztálytánca. Ez még nem lett volna baj, de kétszer mutatták be egymás után. Először felénk fordulva, majd azonnal a szemben lévő lelátó felé fordulva. (Sportcsarnokban volt). Így viszont a 4 osztály 8x táncolt, + a osztályonkénti keringő, + a végén az össztánc. Bizony a nagyszülők nehezen bírták. A szervezés hasonló volt mint az itt leírtak. Esetlen, ügyefogyott tanári kar akik nem gyakorolták be dolgukat. Rossz hangosítás a csarnok méretéhez hangos zene. Egy réteg vette halálkomolyan, minden osztályból a lányok. Ők hónapokig tervezték a ruháikat a táncukat, jók voltak. A fiúk meg csetlettek-botlottak.

zanzibári lány 2010.04.04. 07:33:22

@Öreg Sam:

Miért?

A Kertészetire jártál? :)

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2010.04.04. 08:30:21

El tudjátok képzelni a szalagavatót ott, ahol kb. 6-800 fiúra esik 7 lány tanuló? Ebből ugye a végzősök között nincs is lány. Arra emlékszem, hogy osztályismertetésnél megemlítették osztálykirándulásos történetemet :D
Meg hogy egyik osztálytársamat nem sokkal előtte úgy felrúgtam véletlenül tornaórán, hogy begipszelt karral volt...
Táncra nem igazán emlékszem, bár 99-ben volt :)
Az utána következő bulira se nagyon, az érettségi bankett utáni kocsmatúra jobban eszemben van.

2010.04.04. 08:39:03

Jaj, ez egy rémálom!

a legkisebbnek a Nemzeti sportcsarnokban volt. Kényszeredetetn hallgattam egy iskola volt megasztáros tanulóját, de mivel Miskolcról utaztam fel így az utólsó vonattal kénytelen voltam elmenni anélkül, hogy a gyerek táncikálását megcsodálhatam volna.

Csak megjegyzem hogy a koleszos szobaársak Debrecenből, Ceglédről és Fehérvárról jöttek, de nekik autóval rendelkező ősök adattak.

Közben sikerült összeveszni a másik 2 fiammal, de azért a vonatot elértem.

Remélem mire az unokám oda kerül ez a szokás kimegy a divatból, de ha nem szenvedjen vele a szüleje.

Nekem még egy diplomaosztó van hátra, és kész vagyok.

(érdekes: az első áldozás, a bérmálkozás soha nem okozott akkora traumát, mint az iskola ünnepségek, miért? )

cd-r 2010.04.04. 12:50:53

a szalagavatókon az a legjobb mikor az iskola minden tanulója, a szülők és a tanárok szembesülnek a ténnyel, hogy a végzős osztályból néhány -addig szendének hitt- lány gazdagon ékszerezett nehézfémkereskedőkkel él szexuális életet, plusz poén ha a kifinomult audis csapatot egy asztalhoz ültetik csellókülönórákon jeleskedő, elte bölcsészre jelentkezett diákokkal és szüleikkel, akik így teljes csendben fogyasztják a menzainál egy fél fokkal azért jobb jobb vacsorát, persze előtte azért még meghallgatják az A-s Csabi és a B-s Márk által akustikus gitáron előadott ríkatószámot, ami általában túl hosszúra nyúlik, így a meghatottság néhány perc után átcsap kínos óranézegetésbe a szülők férfitagjai részéről. amit nem értek, hogy a tanárok mi a faszt sírnak a ballagásokon és szalagavatókon, mikor 4 évig atomra szopatták az osztályt ? vagy hogy? szemcseppentenek a klozeton, hogy igazinak tűnjön?

Erzsebet 2010.04.04. 16:01:06

visszaemlékszem az én szalag avatómra. O. főm egy fiatal, csinos, elvált hölgy volt. Akkor ép egy fehér buklá kosztümöt viselt, ami nagyon jól állt rajta. Egy osztálytársnőnk bátyja egész éjszaka vele táncolt. Ez a kapcsolat utána is folytatódhatott. A srác a kisváros szépfiúja volt. Az akkor divatos digó szerelést viselte.

cometneni 2010.04.04. 20:50:41

Ó... 1986... A szalagavatónkon élő zene volt, Blokk együttes. nagyban játsszák az Európát Varga Mikitől, a félig mata táncipartnerem a fülembe dudorász...NA, ha tudná a szöveget. de nem tudta. :D Lalalázott :D

Intizar 2010.04.05. 15:10:06

Azt, hogy csudijó, magyar nyelven egyetlenegy szövegkörnyezetben mondják: a My Fair Lady c. musical magyar fordításában, Eliza Doolittle első dalában. Vannak e világon irtózatosan, határtalanul, orbitálisan modoros ill. affektált p-ák, de ezt a szót még akkor se használják.

Szpáhi 2010.04.05. 15:43:22

én egyházi suliba jártam, de soha nem volt "határontúlinéptánc", díszmagyaros apukából pedig hat év alatt egyet láttam. kötelező modoroshelyszínek mostanában sportmax és körcsarnok.
amúgy jó poszt, tetszett:)

noirp 2010.04.06. 09:37:12

A kapuzárási pánikon annyit röhögtem, hogy az nem igaz. A Csintalan Sándor-kinézetű, sztem nokedlitészta alapú létforma a kamerával, az megvan az ált. isk. ballagástól a diplomaosztóig. :))

noirp 2010.04.06. 09:37:51

@Frengi: Mert ott nagyobb a szervezettség :DD

noirp 2010.04.13. 11:03:03

Juteszembe.
Ági néni akkor fog csak igazán káromkodni, amikor a wattmester az 1492 helyett a Szárnyas fejvadász filmzenét indítja el a bevonuláshoz. Hát istenkém, eltévesztette, végülis a szerző ugyanaz. :)
süti beállítások módosítása