Olvasói rovat - A modoros borivó

2010/03/27. - írta: Modor Tibi

A facebookos, a gasztrós - és persze a boros téma mindig örök. Bandisternkern viszont itt is újat tudott mutatni: nemrég egy fiktív borklub összefoglalóját hozta nekünk össze, szép keretbe ágyazva.

 

A modoros borivó 

Sziasztok, üdvözlök mindenkit a szokásos havi borklub-összejövetelünkön. Mai gasztrokulturális kalandozásunk terepe egy kis balatonfelvidéki pincészet lesz, ahol a mindenki által jól ismert Lakatos-Felföldy Mihály, Miska bácsi készíti nagy szeretettel és hozzáértéssel a szép kézműves borokat. Miska bátyám ma este nem tudott eljönni közénk, mert már elindult szüretelni, hajnalhasadástól kinn kell lennie a szőlőben, de általam küld nektek bort, búzát, békességet, és főleg jó ivású borokat! 

 

Első tételünk a teknőalji dűlőből származó rizlingszilváni-gewürztraminer-ezerjó-szürkebarát cuvée. Ha megillatoljátok, érezni lehet benne a tavaszi virágok illatát, megkóstolva pedig kirobbanó citrusosság keveredik a szátokban egy kis zöldpaprikás-zöldfűszeres ízhatással, zárásként pedig animális hatásokat fedezhettek fel, széna és a vizes bőr aromájának átszűrődésével. Kellemes, beszélgetős bor – egészségetekre!

Második tételünk egy fajtabor, chardonnay, melynek elkészítése során Miska bátyánk inkább a terroir-jellegre próbált koncentrálni, így idomítva a világfajtát a helyi jellegzetességekhez. A bor illatában elsősorban az elmúlt nyáréjszakák és a frissen almozott tehénistállók illatelemei vegyülnek, azonban ha a pohár falára húzódó olajos karimát megnézitek, akkor már látható, hogy nagy borról van szó. A készítés során Miska bátyánk a biodinamikus gazdálkodás alapelvei alapján dolgozott, tehát figyelembe vette a tőkék természetes terhelhetőségét, a hold ciklusait, illetve a közeli adótorony alacsony frekvenciás sugárzásának, valamint a reggelente a présház ajtaja mellett talált kutyaszar állagának jellegzetességeit is, ennek megfelelően kezelte a szőlőt és határozta meg a szüret idejét. A bor tizenhat hónapot töltött új tölgyfahordóban, amelynek háromnegyedes pörkölése kifejezetten jót tett a mandulás ízek kiteljesedésének. A barrique hatására harmonikus egységgé áll össze a savas talajból fakadó mineralitás, a biodinamikus gazdálkodásból fakadó természetes üdeség és a hosszú érlelés miatt kialakult magas alkohol. Ez a bor már ételért kiált: fűszeres csirkét vagy vaslapon pirított kendermagos tyúk pecsenyéjét ajánlom hozzá.

Záró tételünk a pincészet zászlósbora, az EjaculatioPraecox cuvée. Ez a bor titkos recept alapján készült, ám annyit lehet tudni róla, hogy a savgerincet biztosító cabernet sauvignon, a testet adó merlot, a robusztusságért felelős ősmagyar turán és a színt adó portugieser (ugye mind tudjuk, hogy az uniós szabályozás miatt már nem használhatjuk az oportó nevet) is szerepel benne. Illatában a dohány, a csokoládé és barna humusz vegyül, a pohár oldalára rárajzolt templomablak pedig azt sugallja, hogy az extrakttartalom kemény, testes bort a majd nekünk. Ízében először a bogyós gyümölcsök jellege dominál, érezhető az árokparton szedett vadmálna íze, de ha picit figyeltek, akkor érezhető a feketeszeder aromája is. A tanninok lágyan simulnak az ember nyelvére, nem erőszakos a bor, mely a hároméves, limuzin tölgyből készült hordós érlelésnek, valamint a kis mennyiségben, mértékkel használt chipsnek köszönhető. Az enyhén vaníliás, pörköltmogyorós ízek már a lecsengésnél jelentkeznek, az alkohol sem túlzottan tolakodó. Igazi nagy bor, feltétlenül szarvasgombás ételekhez fogyasszátok, elsősorban vadakhoz, de becsúszhat egy alaposan pácolt marhahátszín mellé is.


 

Remélem, ezúttal már senki nem fog minket olyan megoldhatatlan nyelvészeti feladatok elé állítani, hogy mégis, hogy írnád le azt más szavakkal, hogy...

89 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bekbórd! 2010.03.27. 07:39:35

Ááááá! Egyik kedvenc modorosságom az illatol. Ezt az igét tuti, hogy a mostani borász szakma találta ki. Ha valamit megSZAGolok, az azt jelenti egyenesen, hogy az büdös???

Motorpenis 2010.03.27. 07:53:41

Baromira nem értem, miről van szó, de nagyon modoros.
Ezek a borászok életveszélyesen mesterkéltek, kacérkodó tanninok, játékos gyümölcsösség, stb...ezek olyan undorítóak!

Hadrian77 2010.03.27. 07:54:12

Naggyon ül az írás!:)

Hal Stanton 2010.03.27. 07:59:55

Jó ivású borok. Na, megyek, visszafexem a jó alvású ágyamba, zmeg :)

persicsbalint 2010.03.27. 08:14:55

jó ivású borok, kézműves borok...istenem.
Miska bácsi pedig valójában egy normál falusi parasztember, de eladják mint sztárborász, zseniális. Kíváncsi vagyok, mennyi lehet a jutaléka a borklub vezetőjének Miska bá eladott literjei után.
Ilyen modoros borklubokon csak jó borokat isznak (elvileg), még az ótvarszar pancsolt cuccokat is képesek fepofával dícsérni. Ugyanis ezeknek a borkluboknak a tagjai valójábna kurvára nem értenek az egészhez, megvették a plazaban a Magyar borkalauz, vagy bármilyen hasonló nevű szép színes könyvet és úgy döntöttek, borszakértők lesznek. Első utuk az OBI-ba vezetett, hogy borpolcot vegyenek, majd a szomszéd tescoban az 1200 Ft feletti borokból bevásárolnak kb. 10 palackkal, d néha belefér egy-egy Egervin is, mert a lényeg: minél többféle bor legyen a gyűjteményben, végig kell kóstolni a kalauzt. Viszont tényleg jó borokat, Gere Kopár és hasonlók, soha nem vesznek. Azért az már luxus, ennyire nem szereti ő a hobbiját, pontosabban a _hobbija nem szereti a pénztárcáját_. Mielőtt bontanának 1-1 üveggel, előtte gondosan elolvassák a jellegzetességeket a kalauzból (ha haverokkal isznak, akkor előre bemabolgják), és azokat az ízeket érzik, amelyeket a papír szerint érezni kéne, semennyire sem a valóságot. Ha meghívott haverjukról tudható, hogy inkább sörözik vagy fröccsözik, akkor nnnnagggyon tudálékosan előadják, hogy 1. hogyan kell bort kóstolni, 2. mit kell most érezni. Persze mindkét pontban hibáznak alapvetően (pl. megszagolják/szagoltatják a dugót, amit ugye nem szabad.)

Tipikus sznob banda, nemszeretem. Az, hogy melyik bor jó vagy finom, az mindnekinek az ízlésén múlik, nekem ne mondja meg senki, hogy hátpedigezdemilysenkirályborkóstoldmármeg, ha szerintem szar, akkor szar.

persicsbalint 2010.03.27. 08:16:24

@persicsbalint: ejj, szóval bemagolják. Reggel van még, F1-et kell nézni. Modoros F1-rajongó lesz? :-)

bekbórd! 2010.03.27. 08:24:05

@persicsbalint: Előbb-utóbb biztos megírja vki, a focihoz hasonlóan nagy nemzeti sport ez nálunk :D

noirp 2010.03.27. 08:30:18

Jaj, már! lementem hídba! Nálunk még a céges bulin is ezt csinálták, ráadásul bikavérrel is (amiről pont most derült ki, hogy...!), majd lefordultam a székről a lenyelt röhögéstől. Rám meg rámszólt egyik kollég', hogy "ne úgy fogd a poharat, csúnya lány". Bájosak voltak. :DD

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.03.27. 08:31:33

@bekbórd: és _mindig_ azzal védekeznek, hogy "szaga a szarnak van".

noirp 2010.03.27. 08:32:37

@persicsbalint: Megint egy mikroposzt, grt. Előttem van a pasas. Rózsaszín, vagy spagetticsíkos fekete ing nyitott gallérral, kézzel varrott hegyes cipő, keret nélküli hemüge, okos arckifejezés, amint figyeli az "olajkarikát" a pohár oldalán.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.03.27. 08:35:07

@persicsbalint: "(pl. megszagolják/szagoltatják a dugót, amit ugye nem szabad.)"

Háhháá, itt kibújt a szög a zsákból, csak nem egy borász kolléga? :-))))

Amúgy nagyon jó komment, nekem bevallom jobban tetszett, mint maga az írás :-)

persicsbalint 2010.03.27. 09:03:49

Meg azt nem tudtam soha megérteni, mi a francért kell azt mondani, hogy tanninok...még a vegyészeknek is van rá szép magyar szavuk: csersav. Ez is sznobizmus, ugyanúgy, mint a már említett így tartds a poharat, stb.

Sikerült azonosítanom még egy alfajt a borklubok tagjai között: a borszakértővé válni akaró, lelkes amatőr, aki nem sznobságból akar érteni a borokhoz, hanem mert kell neki egy hobbi, és itt piálni is lehet, de jó. Nem arra gyúr, hogy elmondhassa magáról, hogy milyen faszán ért a borokhoz, csak szimplán érteni szeretne hozzá.
Ő az, akinek hiába magyaráznak az elején, amíg ne mtudja megkülönböztetni a félszáraz borokat a félédestől, vagy egy muskotályt egy rizlingtől, addig édesmindegy, hányezer forintos barrique-olt borokat kóstoltatnak meg vele a valóban nagy tudású, már-már apa vagy tanárszerepben tisztelgő valódi, nem sznob borszakértők. Ezek a lelkes amatőrök úgy gyűjtik a borokról az ismereteiket, mint előtte általános iskolában a bélyeget: ha kell, hónapokig gyűjtögetnek 1-1 drágább darabra, mert azt olvasták a fórumokon, hogy az jó, mindenképpen meg kell kóstolni.
Általában ferde szemüveget, bársonynadrágot és favágó-inget hordanak ezek a tagok, kispénzűek és mélyen lenézik a nagypénzű atomsznob yuppiekat, hiszen míg nekk valódi tudás van a fejükben a borokról, addig amazoknak csak felszínes, egymással összekeredő élvezetek. Titokban persze arra vágynak, hogy megszerzett bortudásukat majd egy puccos étteremben kamatoztatják, leégetve a sznob arcokat, az asztalnál ülő legdögösebb csaj esti lekúrása érdekében. Ez persze soha nem fog megtörténni, ugyanis a történet első eleme, az étterembe való eljutás is problémás számukra.

cd-r 2010.03.27. 09:11:30

cégtől, ahol melózom, folyamatosan kapok ajándékba _prémium kategórás_ borokat. annyi különbséget érzek köztük és egy 300 ft-os teszkós között, hogy a jó bortól nem fájdul meg a fejem és nem vagyok másnapos. meg ha megiszok belőle délután 2 pohárral, nem savas egész este a gyomrom, de kb ennyi.

Plumper 2010.03.27. 09:21:04

köcsög pénzes sznobok.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.27. 09:21:10

Ismét örömmel hivatkozom kedvencemre és példaképemre: Keith floydra. A franciaországi bortúrákról szóló sorozatban, az egyébként valóban nagytudású és rokonszenves Jonathan Padley mindig hosszan magyaráz egy-egy pohár borról, miközben Floyd több-kevesebb sikerrel tetteti az érdeklődést. Az arcára pedig az van írva: ne ugass már annyit, inkább igyunk!
Ötcsillagos!!!

Bélabácsi 2010.03.27. 09:39:07

Két megjegyzés tölem, mint borivótól és nem "borsznobtól":

1.) egy idös borász ismerösöm tíz éve azt mondta: kisfiam, azt a bort igyad, ami NEKED jólesik.
2.) az hogy valami drága, még nem azt jelenti hogy jó (nálam két-háromhavonta landol "prémium" bor a klozetban a kinyitás után két perccel, mert szarul tárolták vagy mert eleve egy összetaknyolt szar, amitöl tudom hogy másnapra rosszul lennék). Aki cimkét vesz ill. eleve elájul egy X vagy Y termelö nevétöl, az meg is érdemli.

Aztán:

@Szigi.: nem, de ez alapvetö ismeret ugyanúgy, minthogy nem a feleséged/barátnöd megy be elöször egy étterembe hanem te, ez nem sznobizmus és nem kell hozzá borásznak lenni.

@cd-r: te meg igyál inkább mást, ha te tényleg mindössze ennyi különbséget érzel egy jó bor és egy teszkós "bor" (igen, így, idézöjelben, mert 300 Ft-ból semmi szín alatt nem lehet bort csinálni) között, akkor borhoz nem érdemes nyúlnod.

mook 2010.03.27. 09:43:52

Ez kiba' jó lett, gratulálok! :-D

Amúgy az "EjaculatioPraecox cuvée" nyilván valami kozmopolita bor, ha nem így lenne, akkor az ősmagyar turán biztosítaná a (sav)gerincességet, nem valami francia (francia!) típus.
Minden politika! Kampányidőszakban különösképp.

cd-r 2010.03.27. 09:53:03

@Bélabácsi: pedig olyan jó érzés 3 decis vizespohárból húzóra inni ezeket az 5-6000ft-os borokat :DD

csorsza 2010.03.27. 09:54:39

@persicsbalint: "Viszont tényleg jó borokat, Gere Kopár és hasonlók" és "pl. megszagolják/szagoltatják a dugót, amit ugye nem szabad.)"

Úgy látom, egy igazi borsznobhoz van szerencsénk :)
1. Gere-borok (beleértve Kopár): vagy jók, vagy nem. Nem etalon, nagyon régóta nem. Csak az átlag borsznob ezt tudja "nagyon jó bornak". Másról még nem is hallott.
2. Dugószagolgatásról a vélemények valóban megoszlanak.

loláb 2010.03.27. 09:55:50

@persicsbalint:
"Miska bácsi pedig valójában egy normál falusi parasztember, de eladják mint sztárborász, zseniális."

Azért ennél ma már kicsit bonyolultabb a borkészítés, hogy a két holdon gazdálkodó Miska bácsi a harminc éves hordóival "sztár"bokorat tudjon csinálni.

csorsza 2010.03.27. 09:56:31

@cd-r: hát, akkor beléd kár a bor, ajándékozd el olyannak, aki tud értékelni és valódi különbséget tenni.

cd-r 2010.03.27. 09:58:22

@csorsza: az kizárt. szeretem én a bort. lidl kólával felöntve egész iható egyik-másik. :D

felka 2010.03.27. 09:59:35

borospincében dolgoztam, lehetett bortrezort is bérelni.
volt egy ilyen yuppie társaság, tartottak maguknak rendszeresen borklubot.mi a személyzet rettegtünk ezeken az estéken.
7-kor pont ilyen szöveget hallottunk , majd éjfélre ugyanolyan részeg pitiáner disznókká váltak mint a sarki kocsmai közönség.. 1 kor sem sikerült kidobni öket, utánuk órákig takaritottunk.
másnap keresték a maradékokat, és reklamáltak mert nem volt elég bőséges az ingyen sajttál..
húú félek magukra ismernek ha idetévednek..
..a posztot a volt kollegám irta?

Bélabácsi 2010.03.27. 09:59:43

@cd-r: ha te az alkoholra utazol pusztán, szerintem válts fegyvernemet, egységnyi alkoholmámort olcsóbban szerezhetsz valamilyen töménytöl, mint a 300 forintos teszkóstól.

Számomra semmivel sem rosszabb/jobb érzés a 3 decis vizespohár mint a tízezer forintos Leonardo kehelyböl meginni a jó bort. Viszont jó bort húzóra inni pazarlás. Húzóra a snassz töményet issza az ember, már egy jó pálinkát is pazarlás csak így leküldeni, hiszen itt már az íz és nem (csak) az alkohol a lényeg.

Thresher 2010.03.27. 10:07:30

Azért valljuk be, ilyeneket max. a borászoknak van létjogosultsága mondani, akik értik is hogy mit beszélnek... Az már más kérdés hogy a sznobok szerint ez hozzáértést ad, ha ilyenek esnek ki a szájukon.

Mintha jó autóversenyző lennék, csak mert fejből tudom az alvázszámot...

beszerző · http://beszerez.hu 2010.03.27. 10:09:18

"figyelembe vette a tőkék természetes terhelhetőségét, a hold ciklusait, illetve a közeli adótorony alacsony frekvenciás sugárzásának, valamint a reggelente a présház ajtaja mellett talált kutyaszar állagának jellegzetességeit is"
Nyihahahúúú!!!
Amúgy olyan ez, mint a nőknél...5ből 3 fotómodell nem kéne, mert nem az esetem. Ilyen alapon a bor esetében is inkább én döntöm el, mit szeretek és mit nem.
Műmájerek, pancserek, le velük!:-)

wolferl 2010.03.27. 10:15:57

Én amatőr borkedvelő vagyok és szerencsére van annyi önirónia bennem, hogy néhol magamra, vagy a sznob borszakrétők túlzottan cizellált nyelvezetére ismerjek ebben a tényleg vicces írásban. De azért az biztos, hogy bor és bor között óriási különbségek vannak. 300 FT-s tescós bor (vagy inkább bor jellegű italkészítmény) és 1500 Ft-os balatoni rizling között csak az nem érzi a különbséget, akinek egyáltalán nem működik az ízérzékelése.

loláb 2010.03.27. 10:20:36

Egyébként egy dolgot elfelejt mindenki: a bor, főleg a prémium kategóriásak nem szomjoltók, mint a kóla, hogy megiszom, mert szomjas vagyok.

A bort élvezni kell, mert lehet, és az élvezetéhez igenis hozzátartozik, hogy megszagoljuk mert ahány bor, annyiféle illat. Nem sör, hogy a sörgyárban, századgrammra adagolt hozzávalók segítségével standardizált minőséget fogyasztasz évek óta (NEM bántani akarom a sörösöket, félreértés ne essék, szeretem a sört is, de máshogy, mitn a bort.

A bor ilyesfajta kóstolásában nyilván benne van némi hagyománytisztelet (az meg alapból modoros, vagy sznob), meg benne van az is, hogy a bort VAN értelme így vizsgálni. Az átlag ember többezer forintos borokat nem iszik reggel-délben-este, hogy tök mindegy legyen, milyen az adott bor, hanem ha kibont egy-egy tételt, akkor igenis kiváncsi, hogy mitől ad többet (ha) ez a bor, mint a tizedennyibe kerülő egervin.

És, igen, a bor alkohol, a borkóstolás pedig egy "ürügy" a piálásra, ez is tény. Persze az átlag borfogyasztó ritkán iszik befosásig, ez biztosan zavaró azoknak, akik péntek este a kommersz baracktól hányják le a cipőjüket.

Amúgy alapvetően a poszt jó, a görbe tükör nem bántó.

Thresher 2010.03.27. 10:23:58

Mellesleg vicces, mrt van egy haverom, aki pont pár éve kezdett "borász" lenni, nem is baj, élvezi és szereti, csa amikor minket próbál nevelni, na az necces.

"A méltán híres Gips Jakab pincészet 2004-es tölgyfás tokaji chardonnay-ja.." Mi meg nézünk hülyén mert fogalmunk nincs ki az a Gipsz Jakab, és fingunk sincs hogy mit kell érezni a tölgyfa hordós izen. Persze bitang finom a bor, csak ne éreztetnénk közben sokan velem/velünk hogy hülyék vagyunk, mert nem tudjuk a 2007-es Cuvéé-t megkülönböztetni a 2004-estől, tovább nem ismerjük az összes borász családfáját.

Nekem sznob az, aki többet dumál a borrol mint iszik...

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.03.27. 10:25:17

Valamilyen szinten én is borosmodoros vagyok a rosszabb fajtából, mert nem is értek hozzá és a pénzt is sajnálom rá. Nálam az 1500 Ft már csúcskategória. Mostanában a vulkanikus borokra cuppantam rá (persze az olcsóbb változataira), somlói borokat iszom, és hárfaízt vélek érezni bennük. Nápolyban voltam, hát az maga a menyország a vulkanikus borokból. Ja és Hamvas Bor filozófiáját is beszoptam.
A 300ft-os tescó bornál meg szerintem tényleg ne erőltessük a dolgokat, aki nem érzi a különbséget, inkább nyomjon sört, az is nagyon jól tud esni, és be lehet baszni tőle.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.03.27. 10:26:23

na persze hársfaízt. A hárfaíz durva lenne :)

Thresher 2010.03.27. 10:29:37

@loláb: "Nem sör, hogy a sörgyárban, századgrammra adagolt hozzávalók segítségével standardizált minőséget fogyasztasz évek óta (NEM bántani akarom a sörösöket, félreértés ne essék, szeretem a sört is, de máshogy, mitn a bort."

Huhú, mert a söröket is csak iparilag lehet csinálni mi? :D Megmondom neked őszintén, sörnél is van ilyen hogy "érezni lehet komlóleveleken lévő napfényt és a maláta páradús leheletét"

Szal sörsznobok is vannak a világon, csak mivel itt senki nem csinál sört maszekba, így a csettingetős sörivók sincsenek.
De menj el Belgiumba vagy a Brit Szigetekre, megbasznak ha nem érzed a karamellel kobinált búza és komló 3/4-es arányát...

peti papagáj 2010.03.27. 10:39:13

létezik nem modoros borszakértő? mármint aki képes szóvirágokat mellőzve beszélni a borokról?

the játszótér · http://thejatszoter.blog.hu 2010.03.27. 10:40:06

A jó vörös behízelgő! A solymári Hamvas pincészet a régió legjobbja!

Motorpenis 2010.03.27. 10:44:23

Szerintem minden bornak rossz szaga van, és milyen undorító az ízük!

Inkább maradok a gyönyörű cukormentes cola-nál, ott legalább nem játszadoznak velem a tanninok és nem incselkedik velem ezer kacér gyümölcs lenyelés után.

cd-r 2010.03.27. 10:55:26

@Motorpenis: ez a beszéd ! ÉS ! a bor igenis szomjoltó ! persze csak szódával. egy jó 7 puttonyos aszú pl mennyei tud lenni 2:1-es fröccsben. :DD

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.03.27. 10:55:46

Jajistenem, egyik kedvenc témám! :)
Egyébként hiába a BOR a főszereplő, azért az ún. céges yuppie borvacsorák alkalmával a házigazda elő szokott hozni a pult alól egy "címke nélküli, bivalyerős házi pájinkát", mazsolával vagy valami más gyümölccsel az üveg alján, és ezzel végleg kivívja Dezső és kollégái tiszteletét!

Motorpenis 2010.03.27. 10:56:31

A modoros borozóról rögtön egyébként két kép villan fel.

1. a modoros munkahelyi udvarló, beszáradt nyállal a szája sarkában-emlékeztek, ugye? C&A kordbársony gatyában, C&A olcsó, hosszúujjú ingben, 5000 forintos Humanic bőrcipőben, és megmutatja, miben különb a killeginát ostromló jópasiknál:ért a borokhoz, és meghalna, hogy megmutathassa.

2.faasztalnál elmélkedő 20-60 éves lúzerek filozófiája (valójában közhelyek, és tapasztalatok az Élet-ből), nagy szomorkodások, hosszú hallgatások, világ problémáinak megoldása opálos tekintettel

.........................

Az meg mennyire modoros már, ha valaki a nőket a borokhoz hasonlítja, vagy fordítva!

Hadrian77 2010.03.27. 10:59:15

@misbelief: régebben jártunk Somlóra ismerős pincészetbe évente mulatni, olyan házi törkölyt adtak a borivás előtt. hogy hatan hétfelé szaladtak tőle:) Aztán megkóstoltuk a bort a hordókban, ettünk pörköltet és énekeltünk:) Ősszel meg mentünk segíteni szüretelni.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.27. 11:10:08

@Motorpenis: Bontsuk meg ezt a kóla-tételt, a Krajc Józsi barátom hozta a sarki Lidliből!

A dugót lecsavarva, majd abba beleszagolva bátorítólag hat a penetráns kofola-aroma - már tudom, hogy most is a jól megszokott minőséget kapom, de kíváncsi vagyok, hogy a bejáratott rutin mögött mivel lep majd meg az adott tétel.

A háromdecis pohárba majd csurig töltött nedűt lötyögtetni nem érdemes, mert kurvára a kezünkre folyik, így a söndörgetéstől eltekintünk.

BeleSZAGolva a pohárva a dugóról már ismerős kofola-aroma köszön vissza, melyet a játékos aranyhalként felfelé ficánkoló szénsavbuborékok által a levegőbe fricskázott kólacseppek huncut szurkálódása cifráz. Az ilyenkor törvényszerűen bekövetkező prüszkölést a favágóing váll-részében folytjuk el/éljük ki, ahogy azt a múlt heti klubdélutánon gyarkorolhattuk.

Belekortyolva az italba rögtön feltűnik a penetráns, 8 g/liter szénsav mindent lenullázó rohama. Miután az első korty okozta sokkon túltesszük magunkat, a tételből ismét jó húzva figyeljük meg az aszpartam és a karamell-aroma vetélkedését, ehhez kiválóan szekundál a háttérből félénken előbújó petrezselyem aroma. Szerencsés évjárat esetén animális jegyeket is felfedezni vélhetünk, a döglött egér súlyos mementója és a széttaposott svábbogár ezredéves aromája olyan egyszeri élmény, amit sokáig nem fogunk elfelejteni.

Élvezzük ki ezek után a savgerincet adó szénsav okozta böfögést! Itt válik teljesen egyedi élménnyé az egyébként standardizált eljárással készült kólakóstolás, hiszen a kóstoló által aznap fogyasztott ételek köszönnek vissza változó dinamikával. Cigánypecsenye, házikolbász, lecsó... a variációk száma végtelen. Figyeljünk az etikettre, az első felhőt feltétlen kóstolópartnerünk irányába indítsuk!

Hamburgerhez, hot-doghoz, hipermarketes pulykatallérhoz, zacskós levesekhez ajánlom. Egészségetekre!

Maestro 2010.03.27. 11:15:17

mint modortalan alkoholfogyasztó kérdezem hogy miért nem szabad megszagolni a dugót?

Rókakígyó 2010.03.27. 11:32:45

Időnként bemegyek a boros blogokba és ócsárolom a sznobizmusukat. Ez a fajta modorosság (sznobizmus) épp elhajtja a picsába az egyszerű borívót illetve mivel a magyar borászok nekem úgy tűnik mégsem a világszínvonalat képviselik, hanem valami mást, ezért különösen irritáló az ilyesfajta sommelier vircsaft. Tessék jó bort csinálni és azt megkótoltatni. Mert a legkiválóbb sztárborászok a legjobb boraikat a saját borkóstolójukon csak megvételre szokják ajánlani, kóstolásra meg nem.

bekbórd! 2010.03.27. 11:40:10

@Maestro: Ha a dugónak rossz szaga van, akkor a bor se jó, azért szokták megszagolni. Lehet, hogy az újabb szabályok szerint csak a pincér/somelier szagolja meg, és nem teszi a vendégek elé?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.27. 11:50:57

Annyira várom, hogy egyszer legyen már egy post az ízlést parodizáló cikkek után tobzódó prolikról!

Ez az idézet biztosan benne lesz majd: "höhöhö, olyan jó a többezer forintos bort húzóra meginni vizespohárból", "höhöhö olyan jó az asszonyt köszönés helyett a hajánál fogva térdre kényszeríteni, és belenyomni a farkamat a szájába", "höhöhö olyan jó a méregdrága levest és a méregdrága második fogást visszaküldeni, összeturmixoltatni, majd meginni egy literes korsóból".

És a faék kollégák, akiknek mindegy, hogy 300 forintos Tecso csigerét isznak vagy tényleg bort... ó basszátok meg, de igénytelen, alja szarok tudtok lenni.

És az a zavaró, hogy ezt a cikket meg lehetett volna írni úgy, hogy tényleg vicces legyen. De azt ti nem értenétek.

cd-r 2010.03.27. 12:00:08

@RAMBO: hát ezt megetted barátom ! ironizáltam, vicceltem, csupán a magadfajta bosszantása céljából. :DD

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.03.27. 12:02:07

@cd-r: na persze. meg a többi is. ;)

cd-r 2010.03.27. 12:02:22

most is csak azért lőttem le a poént, nehogy a továbbiakban szívinfarktust vagy agyzsírtolulást kapjon az idetévedő "elit". látod, még a testi-lelki épségetekre is vigyázok.

Kaumatzi 2010.03.27. 12:17:28

van itt borivó? a kommentelők közül...aki nem a "pásztortűzig" jutott csak el...szánalma látni azt, aki önnön butaságát-egyszerűséégt leplezi némi attakkal...a cikk különben nem rossz, mondhatni találó :) de ne keverjük össze a betanult sznobokat azokkal, akik esetleg élvezik is, amit csinálnak...

Herbert Putzenschramm 2010.03.27. 12:20:33

Azért jó hozzá nem értő borkedvelőnek lenni, mert akkor nem azt nézed, hogy mi van a címkén, hanem csak simán ízlik.
Kocsmákban pl. gyakran sör helyett fröccsöt iszom, mert egyrészt olcsóbb, másrészt nyáron jobban esik egy "könnyed" hosszúlépés, mint egy "testes" sör.

Nemrég beültünk egy kocsmába, ahol kértem fröccsöt, és feltűnt, hogy a 80 forintos hosszúlépésnek milyen jó íze van, meg is kérdeztem a kocsmárost, hogy mifféle bor ez. Az meg közölte, hogy olcsóbb árkategóriás Frittmann. Mondtam is, hoyg bazeg, ezt ismerem a Belga számból! :D
a továbbiakban inkább tisztán ittam a bort, és a szódát csak mellé ittam, hogy másnap ne legyek annyira másnapos. Szóval jó áron is lehet kapni minőségi bort, nem attól lesz egy bor finom, hogy 5000 forint egy üveg.

Az meg a másik, hogy ha elém raknak egy jó bort, akkor leszarom, hogy ez egy '78-as tokaji furmint, vagy egy tavalyi cserszegi fűszeres. Ha jó íze van, akkor jó éskész.

Emellett vessenek rám követ a szomölijék, de ittam már kimondottan finom 4-500 forintos üveges borokat. (a második üveg után meg már szerintem kurvára mindegy, hogy mi van az üvegben)

Gazza Úr 2010.03.27. 12:24:55

@cd-r: 7 puttonyos aszút nyugodtan ihatsz fröcsnek, de az csak szóda lesz, mert ilyen bizony nincsen...

flea 2010.03.27. 12:26:13

"azonban ha a pohár falára húzódó olajos karimát megnézitek"

GLICERINGYŰRŰ lesz az, teeee... modortalan! :)

cd-r 2010.03.27. 12:27:49

a somelier-ről nekem mindíg az a selypítő, tudálékos, tinódi lantos sebestyén frizurás szemüveges tag ugrik be a tévéből.

Viktriat 2010.03.27. 12:29:21

EjaculatioPraecox cuvée :DDDDD

cd-r 2010.03.27. 12:33:02

amúgy csodálom, hogy csak 1-2 szaki kezdett el prolizni. ez meglepően jó arány, de várjuk ki a végét.

E.G.O. 2010.03.27. 12:33:51

Középpénzű, borász vagyok, ráadásul sommelkierként is dolgozom, tehát a ti meghatározásotok szerint modoros, sőt: übermodoros vagyok, hiszen pár szót én is használok azokból, amiket felsoroltatok.
RAMBO ellentámadása jogos, hiszen aki valóban végzi a szakmáját mifelénk az ezekkel a leírásokkal SEGÍTENI szeretne annak, aki meg SZERETNÉ ismerni a borokat. Aki nem, az nyugodtan kimehet kólázni, vagy amit akar, de talán el kellene fogadnia, hogy van egy pár ember a földön, akit ez tényleg ÉRDEKEL.
By the way: a dugót sem véletlenül szagolgatja a sommelier, de ezzel nem terhelem a drága agysejteket, meghagyom a TCA titkát a többi modorosnak. Könnyű úgy rugdosni másokat, hogy szart sem tudunk arról, valójában mi is folyik egy ilyen bemutatón, de talán lenne némi párhuzam köztetek és az operában, a hátsó sorban Tiestot hallagató öltönyt és sportcipőt hordó hülyegyerekek között, akik azért jöttek el, mert különben megjegyzi a tanárnéni...
Nem állítom, hogy nincsenek sznobok ebben a szakmában, de remélem, megértitek, hogy a valóban dolgozó és esetleg valóban hozzáértőket ez picinyt zavarja. Pont.
Lehet hörögni...

flea 2010.03.27. 12:40:08

@E.G.O.: hörögni? minek, te már megtetted :D

komolyra fordítva: olvasd el, miről szól a blog, ott fenn a sarokban.

zanzibári lány 2010.03.27. 12:48:00

@E.G.O.:

Az Operában a hátsó sorban már nem öltönyben és sportcipőben megjelenők ülnek, hanem hátizsákos, sarus turisták.

Láttam.

Motorpenis 2010.03.27. 12:55:05

@E.G.O.: mi az a sommelier? Nincs rá magyar szó?

És a TCA? Triklór-ecetsav, vagy triciklusos antidepresszáns?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.03.27. 12:58:48

@RAMBO: én sajnos MÉG nem értek hozzá, de talán ezért is viccesnek találtam az írást. A bor (+ a pálinka) jó dolog, és a hozzá kreált modorosság is jó, mert "beárazza" és sikeresen eladja a terméket.

A sörökhöz ellenben valamennyire értek, és a (szintén szerencsére) terjedő sörsznobság a megfogalmazásaival együtt viccessé tud válni. A merész komlós lecsengés szinte már kínos ettől a pilstől. Ahogy valaki pralinét majszolgat a 11%-os belga sörKÜLÖNLEGESSÉGEK mellé - meg a büszke fesztiválsörös, aki isteníti a kukoricagrízes, agyonszénsavazott Ászokot.

loláb 2010.03.27. 13:07:13

@Thresher:
"...Huhú, mert a söröket is csak iparilag lehet csinálni mi?"

Nem csak, de itthon általában azok szólják le a leghangosabban a borkultúrát, akik literszám vedelik a drehert, meg az ászokat.

bekbórd! 2010.03.27. 13:09:52

@E.G.O.: Egyszer minden szakma, hobbi, szubkultúra, "élőhely" sorra kerül a blogon, előbb-utóbb mindegyikünk magára ismer valamelyik témában. Aztán röhögünk egy jót magunkon is.

E.G.O. 2010.03.27. 13:13:28

Bocs, elolvastam, miről szól a blog és nem a cikk zavar (van benne valami), hanem a hsz-ek.
Motorfasz, ha már magyar szót keresel, a sommelier a pohárnok, aki borokat ajánl és nem azt mondja meg, hogy mit kell érezni a borban, hanem, hogy mit LEHET. Mármint ha érdekel.
A TCA a triklór-anizol rövidítése, mguglizz rá, meglesz.
Üdv.

medvedr 2010.03.27. 13:18:51

@Bélabácsi: Ez nagyon igaz!
A másik amikor a gazdag, életformát váltó hobbista pincét vesz történelmi borvidéken, és próbálja magát (sztár)borásszá tenni. Első lépésben 4-6000 ft os palack áron próbálja elsózni a borait. Amikor ez nem igazán jön be, megpróbál borklubot szervezni, blogol meg mindent megtesz. Aztán ígysem jön be. Akkor vagy eladja a megunt cuccot, vagy a haveroknak csinálja, úgymond szerelemből.
A másik szépség, amikor támogatásért sírnak a borászok: mert kultúra meg turizmus meg minden. Ők járatták le az egészet és most is teszik folyamatosan. Lásd az év borászának v. minek a hamisítási ügye, meg azért a borimportot se a gabonatermelők intézik.

cd-r 2010.03.27. 13:23:42

@E.G.O.: na nem bántani a Mestert ! (mármint Tiesto-t :DD)

E.G.O. 2010.03.27. 13:29:25

@cd-r: A Mester él, virul és a kutya sem bántja, szerencsére. Máson szerettem volna rúgni, de látom, kár volt belekezdenem. (vaknak a piros) Most elmegyek a többi modoros közé, pálinkákról fogunk beszélgetni, sőt:kóstolni, és még be sem baszunk. Fertelem. A többit holnap elolvasom.

Üdv mindenkinek!

cd-r 2010.03.27. 13:30:50

@E.G.O.: jó szórakozást és egészségetekre ! üdv

vincere 2010.03.27. 14:55:28

ezüstös reflexek, kerek savak, ilyet csak akkor mondj, ha ezek neked nem csak szavak

bzsuzso 2010.03.27. 15:40:36

ez a poszt nem jó, másképp mondva szar. az, aki szereti a borokat, akar róluk tudni valami pluszot, az mér modoros?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.27. 15:53:10

@bzsuzso: ez a komment nem jó, másképp mondva szar. az, aki szereti a modorosokat, elolvassa a jobb fölső sarokban a Parainesist, mielőtt elkezdi osztani az eszet.

persicsbalint 2010.03.27. 15:56:12

@bzsuzso: ez rendben is van, de ne mondják már meg nekem, mit kell éreznem egy borban, ha megkóstolom. Meg ne mondják, hogy tannin, amikor annak van rendes magyar neve, a csersav. Persze, nagyon szakmaian hangzik, meg profin. Jujjdejó.
Kézműves bor, meg jó ivású bor, rettenetes kifejezések. Meg azok a csodás jelzős szerkezetek, aminek abszolút nincs értelme. Mondd, milyen a vizes bőr aromája, vagy milyen a barna humusz? Nem hinném, hogy kedves borbarátunk humuszt szagolgat szabadidejében. Vagy árokparton szed vadmálnát. A legtöbbjük, a sok városi yuppie árkot se látott még életében.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.03.27. 15:58:50

Sosem értettem, hogy élelmiszerekre miért használják a "kézműves" jelzőt. Cserépedény, színes üvegtábla, szövött lentakaró esetében még megértem, nade hogy egy üveg bodzaszörpöt vagy bort jellemezzünk így, csak mert nem nagyipari körülmények között készült....

Thresher 2010.03.27. 16:04:54

@loláb: Pontosítanék: aki a borkultúrát leszólja, az a kóla+Dankó Pista kombón nevelkedett, a fesztiválsörösök a sörkultúrát szapulják, akik szerint barna sört inni buziság... Hoppácsek, van is egy Staropramen carny lezak a hütőben, na mennem kell! :P

Thresher 2010.03.27. 16:06:55

@persicsbalint: " Mondd, milyen a vizes bőr aromája, vagy milyen a barna humusz? Nem hinném, hogy kedves borbarátunk humuszt szagolgat szabadidejében. Vagy árokparton szed vadmálnát. "

Ó bazz, nézd már meg te is hogy milyen blogot olvasol!

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.03.27. 16:41:16

Szeretem a jó bort. Ilyen szövegelős alkalmakra nem mennék el, mert hülyére röhögném magamat, s csúnyán festene a röhögés közben az orrlikamon kispriccelő melot...

Szerintem én egyszer találkoztam valakivel, aki értett a borhoz, duma nélkül. Egy étterem volt egyik történelmi borvidékünkön, a tulajnak teljes gyűjteménye volt az összes helyi borásztól, sztártól a nevenincsig. Nos, mi elmondtuk, milyen bort szeretünk, erre hozott 4-5 félét (a kb 200-ból) és pontosan azt hozta, amit szerettünk! Hozzáteszem, hogy elmondta, hogy melyik kié, egy volt közte híres cucc, a többi az "kisember" volt (azóta egyikről már hallottam, feltört, szerintem joggal), elmondta, hol a szőlő, milyen fekvésű, talajú. Teljesen normális volt az ürge, a hozzáállása is, beszélt ugyan a borokról, de nem a posztban vázolt rettenetes szöveggel. Mondjuk mákunk volt, mert szezonon kívül jártunk ott, nem volt más vendég az étteremben, így ráért kicsit eldumálni. Teljesen normális ember volt, semmi sznob duma. Tette a dolgát, és ráadásul jól, egyszerűen. Így is lehet. A sznobok viszont nyilvánvalóan nem ezt igénylik...

Ha itthonra bort veszünk (igen, van bortartónk is, nem is kicsi, jobb napokon egész jól feltöltve), általában az van, hogy a kedvenceinkből betankolunk, van pár olyan, amit bármikor meg lehet inni, de persze van, ami hangulatfüggő. Időnként kipróbál az ember korábban nem kóstoltat, s ha bejön, itt a helye. Nem értünk a borhoz, csak tudjuk, mi az, amit szívesen iszunk meg, illetve tudjuk, hogy a barátaink közül ki mit szeret, mivel érdemes kínálni. Ennyi.

Egyszer kaptunk egy üveg kivibort Új-Zélandról, na az jóság volt. Kíváncsi lennék, mit szónokolna (vakon) egy borszakértő róla! :-)

Bélabácsi 2010.03.27. 17:51:08

@Modor Tibi: bizony ám !

Az egyik nagy-nagy kedvencem az az Edelweiss-os promóanyag, amit vendéglátóhelyek asztalaira szoktak volt (vagy még mindig ??? Nem tudom) kitenni.

No ezen az van rajta, hogy az Edelweiss nevű szűrtlen búzasört úgy kell inni, hogy citromot teszel bele és rizst szórsz bele. Merthogy a citrom hozza ki az aromáját, a rizs meg keményebbé teszi a habját.

Én tudatlan (a sörhöz nemigen értek, sajnos, de igyekszem...), pár éve néhány bajor kolégámnak - negyvenes-ötvenes manuszok, sörhassal ráadásul a frank vidékről, ahol aztán búzasörből minden van - megemlítettem mind az Edelweiss nevét, mind pedig a citrom-rizs témát.

Az Edelweiss név említésére az első reakció: was ist das ? Mire mondom, az egy osztrák búzasör. Mire hangos röhögés: osztrák BÚZASÖR ???? Höhöhö....

A citrom-rizsre a kollektív reakció: ha a sörnek önmagában nem jó a habja, akkor a csapost kell megütni, ha meg az íze nem jó, akkor a sörfőző mestert kell felrúgni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.03.27. 18:18:22

@Bélabácsi: igen, azon én is kacagok, amikor védik az osztrák söröket, hogy azért az osztrák Gösser az teljesen más dimenzió... :))

A rizs-citrom pedig = só-citrom a tequilánál.

gyz 2010.03.27. 18:28:59

@RAMBO: hogy az általánosításoknál maradjunk: nem vagy te véletlenül informatikus?

Emlékeim szerint hozzád hasonlóan nekik volt annyi humorérzékük, mint egy zsák brikettnek.

hemill 2010.03.28. 12:34:48

a dugót igen is meg kell szagolni a pincérnek és a vendéggel is meg kell vizsgáltatni, sőt vannak olyanok is, h a vendég elrakja s "dugó gyűjteméynébe"
legalábbis nekem ezt tanították (hozzátartozik a bop szakszerű bontásához)

a modorosság mindenkit utolér :D

Intizar 2010.03.28. 12:37:36

@Motorpenis: Nőket a borokhoz hasonlítani: PFÚJ!
Hamvas Béla monnyon le!
(Tényleg modorkirály volt, de az ő esetében valahogy mégis más.)

bekbórd! 2010.03.28. 13:58:31

@Intizar: Pedig nőben is van "szódával elmegy" kategória. szleng.blog.hu/2010/02/26/szoda_1 :)))

pincze 2010.03.28. 15:44:43

Drukkolok a kis pincészetek fejlődéséért , megmaradásáért , tisztelem ezeket a lelkes embereket .

calvin&hobbes 2010.04.01. 21:00:43

@Thresher: Nem olvastam vegig a kommenteket - idohiany - de meg kell allapitanom hogy megeloztel :)

En akkor "koppantam" eloszor mikor egy eldugott kis belga kocsmaban - talponallo inkabb - egy kb 25 oldalas sorlapot adtak elem, hogy valasszak - Mi a szosz jelszoval a naivitas csucsan belelestem .... hat oldalakon keresztul taglaltak a soroket, tortenet, kulso, iz alapjani leiras, hany fokon kell fogyasztani, milyen poharban stb alapjan...
Fantasztikus elmeny volt vegigkostolni legalabb egy kis reszet :)

aföldönnemalien 2011.06.02. 15:24:13

@persicsbalint:
Ha valaki nem ért hozzá, akkor valóban felesleges nézegetni, szagolgatni, mert nem tudja mit kéne látnia, éreznie - megelőzendő a hibás bor elfogyasztását-, de hogy nem szabadna, az még ez esetben is marhaság, ugye.