Felhívás, felmérés - Tibi válaszol

2009/09/19. - írta: Modor Tibi

 

Szóval az úgy volt, hogy mi kérdeztünk, ti válaszoltatok, aztán kaptatok visszajelzést arról, hogy kik is vagytok.

Azóta is elégtételt érzünk az igen hangos kisebbség kritikáival szemben, hiszen bármit is mondanak, még címlapos bejegyzések esetén is csak 1% utálja azt, amit olvas, és csupán 8% érzi úgy, hogy kár a Modorosért, mert ígéretesen indult.

Ez ugyebár elfogadható arány havi szinten több tízezer olvasónál.


 

Na de most a szokásos önigazolás és önfényezés után válaszolok a kérdőívben kapott javaslatokra, visszajelzésekre:

 

Javaslat: több index-címlap, hogy lehessen a  felháborodott "külsősökön" röhögni

Válasz: Igen, igyekszem majd a Bezzeg-Hazaárulóhoz hasonló írásokat összehozni, majd biztos belémhasít valami jó téma.

Mondjuk ehhez tényleg kellenek majd a külsősök, a törzsgárda elég edzett :-))

 

Javaslat: Gyakrabban megjeleno posztokat!

Válasz: Mennyire gyakrabban? Mostanában heti 5-6 se ritka, így is kapjuk az oltást, hogy jobb lenne szelektálni. Jó így?

Javaslat: Több általánosítást, mert az jó...

Válasz: Szerintem is jó, lesz még!

Javaslat: He? Alkalmazott=szellemi. Mi fasz ez mán beépitett modorosítás van a kérdőívben. Én fizika munkás vagyok!

Válasz: Egyetértek, bocs, volt pár kategória, ahol a válaszok már adottak voltak.
 

Javaslat: Csak a stílus maradjon! :)

Válasz: Ja, hát amíg mi írjuk, addig maradni fog. Kiszervezésen nem gondolkozunk :-))
 

Javaslat: Maradjatok a típusoknál, tipikus helyeknél. Etalon: strandos poszt.

Válasz: nosferato, figyelsz?
 

Javaslat: Kedves Szerkesztők!

Indulásakor ez egy nagyon jó blog volt. Öröm volt olvasni. De elkanászodtatok, talán a posztolási kényszer okozta.

A nyelvi modorosság nézetem szerint az, amikor egy mondat idegen a saját környezetében. Nem azért, mert nem illik oda, hanem épp azért, mert nagyon is illik oda. Bárki mondhatná. Nem a beszélő beszél, hanem a nyelv, hogy egy klasszikus posztmodern modorossággal éljek. Eltűnik a beszélő mint egyén, és helyére lép a kollektív hülyeség.

Ez aztán kiterjeszthető az öltözködéstől a szórakozási formákon át bármire.

Kezdetben ebben a szellemben szerkesztettétek ezt a blogot.

De aztán jött a jófejkedés, a poénkodás és főleg a csodázás. Csodázás az, amikor hülyegyerekként rácsodálkozunk mások, a miénktől eltérő, de teljesen értéksemleges szokásaira. Nem modoros ui. bizonyos szokásokkal és érdeklődési körrel rendelkezni. Nem modoros szeretni a filmeket, vagy főzni magunknak és a barátainknak, igen, válogatott alapanyagokból. A gasztrosznob természetesen vicces jelenség, de az a poszt nem róluk szólt. A gasztrosznob az az ember, aki imád sajtokról és vörösborokról (csak a száraz, az a bor stb.) beszélni, de valójában azért a pannónia az ő álma, egy érett kéksajttól már meghalna. Főzni nem tud. Ez a gasztrosznob, nem az, aki ért valamihez, és szereti azt. A modorosság mögött mindig hamisság van. Ha valaki minden pénzét francia sajtokra költi, mert szereti, egyszerűen, mellékesen, program nélkül, az bizony nem modoros. Ha valaki veszi a fáradságot, elmegy a piacra, végigkopogtatja a dinnyéket, és szép húst vesz az ismerős hentestől (modoros mondat), majd főz, az a nehezebb utat választja. Egy instant levest az éjjel-nappaliból egyszerűbb felönteni forró vízzel.

Mindezt észre sem vettem volna, ha nem itt jelenik meg.Ezen a ponton lett a modoros blog ellenszenvesen modoros. Ellenszenvesen azért, mert nem tudott a saját modorosságáról.

Más példákat is hozhatnék, de szerintem ebből már értitek.

Szeretem ezt a blogot, kezdetben többet ért, mint egy teljes heti napisajtó. Ezért írtam Nektek. Az a tanácsom, húzzatok többet a beküldött anyagokból.

Üdvözlettel
 

Válasz: Kaptunk pár ilyen visszajelzést is - konkrétan érdekelne, hogy melyik posztok tetszettek régebben. Ha megnézem pár korai posztomat, ma már nem úgy írnám meg őket. Változunk, a "modoros" nevet pedig nem vesszük szó szerint., különben nagy eséllyel kifogytunk volna a témákból. Beküldött anyag van és lesz is bőven.
 

Javaslat: a hoaxolás jó móka, lehetnének durvább kiadásban is ilyenek, mint pl a hazaárulós poszt. nagyon vicces a sok magából kikelt, tajtékzó kommentelő.   

Válasz: Biztos, hogy lesz még :)

 

Javaslat:  Leginkább az utolsó kérdéshez hozzászólva: attól, hogy valaki egy szubkultúrának a része, nem lesz automatikusan modoros. A modorosság szerintem ott kezdődik, hogy a szubkultúrában bevett magatartásokkal akar kényszeresen érvényesülni máshol is, ill. fitogtatja a szk-hoz tartozását.

Válasz:    Így van. De hát ugye ez egy elég kötetlen blog.

 

Javaslat:  Nagyon régóta olvasom a blogotokat (blogokat, amiket bejelöltem), a kommentelést nem annyira rég kezdtem el, mert nem igen szeretek regisztrálni sehova.
Eleinte azt hittem egyébként, hogy "ti" egy ember vagytok különböző nickeken, most már inkább azt gondolom, hogy van csomó ember, aki nagyon hasonlóan gondolkozik, mint én, és ez megnyugtatok.

Jól toljátok, basszátok meg!

Válasz:    Alap, két ember vagyunk, de tényleg. Kösz, apám, mi még bírjuk!

 

Javaslat: Így tovább Tibikém, Józit meg üdvözlöm:)

Válasz:    Köszi, átadom!

 

Javaslat: Több bloggertípust :)

Válasz:    Na erre még készülnöm kell, kommentelő viszont mindenképpen lesz!

 

Javaslat: ez a modoros modorosblog olvasó tipizálásához kell?

Válasz:    Bingó! :-))

 

Javaslat: Olvassátok be a cikkeket, lehessen hallgatni is, hogy ne kelljen olvasni annyit...

Válasz:    Valami barna férfihangú színész legyen (Csernák János), vagy inkább egy ízesebb, mondjuk Bánffy György? Mi sajnos affektálunk és beszédhibások is vagyunk.

 

Javaslat: Szerintem így jó ahogy van. Elvégre ez egy blog. A színvonal éppen ezért lehet hullámzó, a témák pedig szubjektívek.

Én például a blogoknál azt szeretem, hogy vannak olyan hozzászólások, amelyek nagyon jól kiegészítik az alap témát és így egy esetleg gyengébb bejegyzés is élvezhetőbb lesz összességében.

Bár az idegesítő, hogy sokan nem veszik figyelembe a blogot, mint műfajt és hülye megjegyzéseket tesznek, netán követelőznek.

A blogírás nem tényfeltáró újságírás. Így legfeljebb a blogger által saját magának felállított kritériumoknak kellene megfelelnie. De végül is, miért is? Mások kedvéért? Csak abban az esetben, ha más igényeinek a kielégítése a cél.


Válasz:    Imádlak, ezt mások miért nem írták még le ilyen szépen? :-))

Természetesen nem hülyeség a visszajelzés, de a blog az nem szolgáltatás általában, hanem a szerző hobbija.

 

Javaslat: Mindnyájunk nevében kérem, ha nem udvariatlanság ez részemről, hogy a hazai blogszféra jelentős szereplőiként folytassátok áldásos tevékenységeteket, s nyújtsatok kapaszkodót a mindennapok szürke sivárságából és a népbutító tömegmédia árnyékából kikecmeregni vágyó nyájas olvasóknak. :))

Válasz:    Megtisztelsz, "rajta vagyunk a témán".

 

Javaslat: Női magazinos modorosat még! Vagy fogom magam, és jól megírom:-)   

Válasz: Max. pellengéreset tudnánk nyújtani, úgyhogy kérlek, írd meg :-))

 

Javaslat: indítsatok egy külön blogot a nyelvi modorosságoknak!

Válasz:    Hát nem tudom, még egy blog? Ami van, az elfér szerintem itt is.

 

Javaslat: Nagyon kényelmetlen a közlekedés a blogon. Jó lenne egy tartalomjegyzék - végül is ez itt csak formailag webnapló, tartalmilag enciklopédia -, vagy legalább egy "előző poszt - következő poszt" értelmű linkpáros. Ha mindezek ebben a pillanatban is léteznek, akkor jó lenne feltűnőbbre formázni, nem találtam egyiket se, csak heti archívumot, az meg még sima blognál is idegesítő. (Előző oldal - következő oldal-t látom.)

Válasz:    Na ehhez sajnos nem értek. Félmegoldásként javaslom, hogy térj át valamilyen RSS-olvasóra, akár egy böngészőbe beépítettre, sokat segítene. Vagy egyszerűen olvasd mindig a főoldalt, ott csak görgetni kell.


Javaslat: Hogy "elment a blog egy más irányba és eltávolodott a klasszikus modorosságtól", az szerinted:

A másodikat jelöltem, de: szelektálni kellene, a vendégposztok esetében fenntartva a szerkesztés jogát - a színesedés nem gond (sőt), de az egységes színvonal tartása (mint mindenütt) olykor jelenthet kihívást. Amúgy hajrá.

Válasz:    Problémás kérdéskör, az olvasói írások és fogadtatásuk teljesen kiszámíthatatlan. Némelyikben az elején nem látok sok pluszt, de az Index és az olvasók rácsapnak. Akkor pedig miért ne?

Változtatni max. tagolási-helyesírási hibákat szoktam, hozzáírni nem. Akkor inkább írok egy sajátot (lesz még ilyen).

 

Javaslat: Hajrá. A blog hol jobb, hol kevésbé, változk is, ami nekem nem feltétlen tetszik, de hát egy blognál ez előfordul, nem?

Válasz:    Dehogynem!

 

Javaslat: A közhelyzet kutatás eredményét tegyétek majd nyilvánossá nyelvezős józsival! (olyan zsindexesen  ;) )

Válasz:    Megvolt :-)

 

Javaslat: a német nyelv  modorosságairól szívesen olvasnék többet

Válasz:    Igenigen, tja, nun folgendes: ich bin Euch seit Längerem schuldig... ich bitte hiermit höflichst um Euer Verständnis und Eure Geduld :-))

 

Javaslat: egyértelműen igaznak tartom, hogy "elment a blog egy más irányba és eltávolodott a klasszikus modorosságtól", ami önmagában még nem baj. néha előfordul azonban egy-két túlságosan agresszív, lenéző olvasói poszt, amiket nem tudok kellemes szájízzel olvasni -- nem személyes érintettség okán, csak fáj a taplóság egy ilyen jó blogon.

Válasz:    Ja, hát az olvasói rovat megítélése változó. Ld. fönt.

 

Javaslat: Mondjuk az igaz, hogy  csak érintőlegesen szól a nyelvi és egyéb modorosságokról, a legjobb posztok sem ebben a témában íródnak.

Az elnevezés  nem fedi a tartalmat, az biztos, de így meg viccesebb.

Válasz:    Most már nem változatunk nevet :-)) 

52 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.09.19. 22:29:09

Van pár hatalmasan jó komment, például "ez egy blog. A színvonal éppen ezért lehet hullámzó, a témák pedig szubjektívek."

A női magazinos írást sok szeretettel várjuk. :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.19. 22:54:46

@Nyelvész Józsi: nagyon jól eltalálta a sporttárs bizony. Gyanakszom, hogy maga is blogol :-))

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.09.20. 08:34:05

Imáccságunk: Mindennapi modorunkat add meg nekünk... :-)

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.20. 10:07:05

Javaslat: Legyen Modoros-póló! Én nagyon szeretnék ilyen pólóban lébecolni, és akár síkra is szállok az ügyért :)
Vagy a póló túl elcsépelt? Túl modoros? Ugye más is szeretne ilyen pólót?!

warrenbarton 2009.09.20. 11:40:23

@HRita: Akkor már legyen Modoros kitűző! Vagy Modoros övtáska!

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.20. 11:43:26

@warrenbarton: Modoros övtáska szigorúan derékon fent, elöl, persze, férfiaknak. De a nők inkább öltözködni szeretnek, ha érted, hogy gondolom :)

sorica123 (törölt) 2009.09.20. 12:03:25

@HRita: derékon, fent, elöl, nagyobbfajta tégla formájú darab:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.20. 12:37:10

@warrenbarton: ladástáska, kis fityegő szíjjal? Esetleg brifkó több rekesszel, amivel a különböző címleteket rendszerezni tudjuk + átlátszó tok, ahova az asszony és gyerekek fényképeit tehetjük?

A pólót majd nosferatótól megkérdezem, de ideges lennék, hogy az inkognitóm megőrzése érdekében én nem hordhatnám :D

raoul_duke 2009.09.20. 12:42:26

esetleg egy jó neccatlétatrikó

virágelvtárs 2009.09.20. 12:46:32

Ezek a hozzászólások "elmentek egy bizonyos irányba". :)

De pont azért!
Modoros kapucnisfelsőt a kamaszoknak, söröskorsót az öblösöknek!
Hajrá Tibi-sál a focidrukkereknek!
Tibiri-Tibi úszógumi a strandoló kölyköknek!

Húmilesszitt, azannya.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.20. 12:51:47

@virágelvtárs: Félreértitek. Én TÉNYLEG akarok modorosblogos pólót :)

raoul_duke 2009.09.20. 12:54:54

@HRita: és egy brifkóval szerinted illik viccelni?!?! :)

warrenbarton 2009.09.20. 13:04:40

@Modor Tibi: Ja, Neked lenne külön Modoros Staff polód?

Egyébként egy igazi minőségi Zippóra is beneveznék, modoros logóval! Egy mozdulattal kinyitni és meggyújtani, na az az igazi életérzés!

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.20. 13:09:05

@raoul_duke: Persze egy brifkóba is _beinvesztálnék _;)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.20. 13:19:05

@warrenbarton: persze, meg backstage pass, még mit nem. A cégnél biztos módfelett értékelnék a csapatépítésekről meg a felvételi interjúkról gyűjtött posztjaimat :-D

sorica123 (törölt) 2009.09.20. 13:29:52

@Modor Tibi: az biztosis:) Egy blogban láttam a fülszövegnél az oldalsávban kiírva, hogy 'ne olvasd munkahelyen, mert kirúgnak, bazmeg!'. Nem is tudom mi volt, de ő szólt előre...

raoul_duke 2009.09.20. 13:51:25

@Modor Tibi: hacsak nem mi vagyunk a főnökeid, és kiderül, hogy az egész (világ) csak egy jól összerakott szerepjáték.
Holnap világos ing legyen rajtad, ez a titkos jel, és ebédszünetben összekacsintunk!

scsaba1 2009.09.20. 14:25:24

Huh, egész kis brand kezd itt kiépülni. Modoros póló, söröskorsó, övtáska, kitűző, kulcstartó. 2-3 hónap múlva meg azt veszem észre, hogy csak a modor-shopon keresztül férek majd hozzá a bloghoz.

"Amennyiben ön 3 modoros pólót vásárol a negyediket ingyen kapja, ill. ajándékba adunk egy kitűzőt és egy sörnyitót is."

"Karácsonyra vásároljon szeretteinek modoros övtáskát. Egyedi ajándék -egyedi áron. Csak itt, csak most, csak ma, csak önöknek 20% törzsolvasói kedvezmény, ami összevonható a többi kedvezményünkkel is."

"Akció, akció, akció! Ugye nem hisz a szemének? nyár végi kiárusítás bomba kedvezményekkel. Modoros napernyő és modoros hűtőtáska 50% kedvezménnyel. Minden kedves 10. vásárlónk ajándékutalványt kap, ami a közeli bevásárlóközpontban beváltható 6 db Adambrau dobozos sörre."

kIára 2009.09.20. 15:21:10

klára övtáskával és Zippóval nem edukálna, de egy modoros polóra befizet

( napirajz.hu/archives/2007/07/30/STRANDPAPUCSBAN/ )

cd-r 2009.09.20. 15:21:19

modor bögre or stfu !

warrenbarton 2009.09.20. 15:39:08

@scsaba1: Ilyen szövegekkel meg szerintem már indíthatunk Modoros blokkot is a Teleshopban.

" Ma a világ legjobb úszómesterével, Májkkal bemutatjuk a Modoros úszógumit! - Hello Májk!
- Hello Anne! Ugye te sem gondoltad volna, hogy egy úszógumi mi mindenre jó? Mert a modoros úszógumi beépített modoros kenyérszeletelőjével akár a strandon is elkészítheti szendvicseit! Ezt nézd, milyen éles, még a titánt is kettévágja!
- Hiiii, háááá, ez csodálatos Májk!
- Úgy bizony, Anne! Rendelje meg még ma a modoros úszógumit, beépített kenyérszeletelővel, mindössze 29 990 forintért, és ajándékba kapja ezt a csodálatos modoros kerti öntözőszettet, amivel lenyűgözheti Társaságát egy összejövetelen a Telken!'

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.09.20. 16:50:54

"Maradjatok a típusoknál, tipikus helyeknél. Etalon: strandos poszt." :))) Köszi :D

Modoros póló az alap, de nagyon jó a többi is... esetleg modoros hajráf? Vagy modoros Gucci papírzacskó, tudjátok, ami arra való a plázában, hogy mutassa hogy ma már VETTÉL ma valamit, és ezért jobban bánnak veled az eladók - éppen ezért visz a rutinos modoros plázázó már otthonról több hónapja félretett zacskót magával. Na ilyen kéne, úgyse olvassák el, csak a dizányt nézik.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.20. 17:21:59

@nosferato: Ugye hogy alap, hát én is ezt magyarázom már mióta! B-oldalas pólóm már van, szép rózsaszín, de eljött az ideje egy modorosnak is.

Ápolom a manírt.
modoros.blog.hu
Milyen jó szöveg lenne már!
Vagy valami ilyesmi.

sorica123 (törölt) 2009.09.20. 17:28:59

@nosferato: hohóóó, szóval ezért...! Na végre megvan a magyarázat, miért mászkálnak egyes csajok mindenhova rendes táska helyett egy vagy több reklámtáskával, meg valami elhanyagolható méretű táskafélével a hónuk alatt.

virágelvtárs 2009.09.21. 05:24:30

És majd egy külföldre szakadt magyart már törő hazánkfia lesz a reklámarc (az illető blogon ezt már megbeszélte ugye a sokember, hogy ilyen nincs, legalábbis Ő nem ilyen, tehát nehéz lesz találni:)
És mondja majd:

Modoros Fűrész, Modoros fogyasztógéppel:

ÓÓÓJÁNDÉÉÉK!!!!!!!

sorica123 (törölt) 2009.09.21. 08:42:06

@virágelvtárs: höhö. Valamikor még szeptember elején (nagyon elején, mert még otthon voltam:)) volt egy dokumentumfilm a New Yorki csövesekről. Nagyon érdekes társaság, de nem ez most a lényeg. A stáb talált egy srácot, aki egyszál gatyában, cowboykalapban, ha jól emlékszem, gitárral kísérve produkciózott az utcán. Na, neki megtanítottak egy magyar mondatot, ami a fiútól hottentotta is lehetett volna, de vígan gyakorolgatta a kamera előtt. Sajnos nem ugrik be, mi volt az, és hogy próbálta a krapek kiejteni, de aranyos volt:)
Modoros fűrész.... jahahajj. Most esett le.

lr 2009.09.21. 10:46:54

@kIára: Igaz is. Ha övtáska, azt csakis pólóra!

lr 2009.09.21. 10:49:00

@lr: Bár egyébként egyértelműen a bordó műbőr ladástáskára voksolnék-az lenne a tökéletesen hasznavehetetlen a mindennapokban 8).

Esetleg modoros branddel ellátott dombornyomott, virágos gumi úszósapka, különféle színekben.

rocaszujo 2009.09.21. 11:27:21

Az a baj, hogy blognak nincs Logója. Az kellene először. A blognak nem Fábry Sándor az arca? Meg ugyebár a farmer mellény lenne szerintem stílusos. Vagy az csak "A Kiválasztottaké" azt ki kell érdemelni?

rocaszujo 2009.09.21. 11:31:19

Az a baj, hogy a blognak még logója sincs :( először azt kellene nagy _ütősre_ megcsinálni. A blognak az arca pedig nem maga Fábri Sándor? Meg nemis pólót kellene csinálni, hanem modoros Farmermellényt! Vagy az csak "A Kiválasztottaké", azt ki kell érdemelni?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.21. 11:50:03

@rocaszujo: Fábry Sanyit hamarosan levesszük, nem akarunk igazán közszereplőkkel foglalkozni, nincs is bajunk a csókával. Én személy szerint kifejezetten bírom a modoroskodó fordulataival együtt.

Logó lehetne ladástáska, brifkó, öblös Gyula, szőrös kormány, műanyaggyümölcs-kosár, farmermellény (bár azt se mi találtuk ki), csipketerítő a lemezjátszón, buzogány a vázában, stb.

:-))

sorica123 (törölt) 2009.09.21. 12:14:46

Vigyázat, tipográfiát tanultam:)) most, hogy logót emlegettek, megszállt az ihlet,)

virágelvtárs 2009.09.21. 12:34:27

Legyen magyar blogra magyar állatos logó!

Egy igazi lógószőrű magyar KoModor!

...izé.

raoul_duke 2009.09.21. 15:10:50

Fábry helyett Öblös áll elöl, zöld öltönyben, VHS-re rögzítő kamerával veszi a gyerek ballagását. Mögötte a kisember kajál a strandon. A kiegészítő tárgyak (brifkó, szőrfarok kulcstartó, ajándék bögre, stb) meg mehetnek körbe, hogy valami logó formája legyen az
egésznek. Alá meg oda lehet írni, hogy "apolom a maniert ;-)".
Elképzelve egész jó, leírva már nem annyira, megrajzolni meg persze nem tudom. Gondolom sokat segítettem.

sorica123 (törölt) 2009.09.21. 15:21:32

@raoul_duke: az is állatos logó:)) sőt, állatkertes. De macerás...

raoul_duke 2009.09.21. 21:24:37

Akkor a buzogány a padlóvázábanra szavazok csokornyakkendővel :).

sorica123 (törölt) 2009.09.21. 21:45:43

@raoul_duke: a buzogány az a világosbarna, kb ötcentis fejű, szamárkórószerű szárazvirág? Olyanunk nekünk is volt egy vagonnal gyerekkoromban. De nem padlón voltak, hanem az ágyam fölötti polcon - kicsit paráztam is, hogy egyszer beleesnek a számba...

raoul_duke 2009.09.21. 22:50:21

@sorica123: az, valami nádnak vagy hasonlónak a nem tudom, micsodája (termése talán). De műanyagból is jó, mert úgy meg le is lehet róla mosni a port :).

sorica123 (törölt) 2009.09.22. 07:46:29

@raoul_duke: hajjaj, de még milyen jó, nagytatám a megmondhatója! Amíg mi a mezőn szedtük ezeket a kórókat, ő vett nekünk csudaszép műrózsát, rajta ilyen kis pettyekkel, ami a harmatot akarja szimbolizálni:)

IndaMuncher 2009.09.22. 09:49:34

@HRita: Vagy mondjuk:
"Mi a hírek, jönnek az írek?" (Nathamp az egyik posztban)
"Szevasz, van nálatok terasz?" (Nosferato anyás posztja.)
"Maci már öblöget, lövik a pizsamát!" - (A kisemberes posztból)

raoul_duke 2009.09.22. 13:36:21

Celofánba csomagolt távirányítók.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.22. 13:43:37

@raoul_duke: klozetban újságostartó NSZK-s Playboyokkal, aztán Kacsa magazin. Durvábbaknál ÖKM vagy Diáklányok.

A vázába a buzogány mellé mehet még pávatoll is.

Szobában diffenbachia és rododendron, esetleg fikusz.

raoul_duke 2009.09.22. 14:02:08

@Modor Tibi: vagy egy szép sansevieria.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.22. 14:22:04

@raoul_duke: Hé, a növényekkel mi a baj? Nekem van mindegyik: offenbachia, rododendron, fikusz, meg még rengeteg. Önmagukban teljesen jók, baj csak akkor van, ha a diffenbachiát apuka-anyuka elbarikádozza banános dobozokkal, merthogy mérgező, és a gyerek nehogy megkóstolja. Az oázisba dugott száraz és művirágkompozíciók viszont tényleg zseniálisak, elsárgult, foszladozó, fakó szőttesen (nem dobjuk ki, nagyanyám ángya _varrta_!).

raoul_duke 2009.09.22. 14:42:40

@HRita: semmi bajom a növényekkel, minden nagyszoba méltó dísze egy szép fikusz.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.09.22. 21:57:01

@raoul_duke: "VHS-re rögzítő kamerával" + "Celofánba csomagolt távirányítók." + @HRita: "oázis", sírok. De tényleg a VHS oldaltáska, amivel osztálytárs apukája tolatta neki a ballagásokon. Anya közben figyelte, mert szerinte tuti le fog csúszni a vállpánt, "miért nem tudod keresztbe felrakni, mit fog szólni Zoli, ha törve adjuk vissza"?

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.22. 23:03:05

@nosferato: Hogyne, és közben megy a felvétel: a Gaudeamus igiturral szinkronban anyuka oltja apukát; ha épp nem egy szülőkolléga araszol el a kamera előtt (Mennyé má' arrább, de hirtelen! Há nem látod, bazmeg, hogy épp videózok??-mondatok is rögzítve az utókor számára), a gyerek premier plánban az orrát túrja.

raoul_duke 2009.09.23. 12:54:29

Kapcsolódó fogalom a munkakazetta. Ez főleg vhs-c mérethez passzol.

Ilyenkor a ballagásos videón a hozzáértő fül meghallja a tavalyi nyaralás narrátorát ("2008. nyara, görögbe vagyunk, először megmutatom a szállásunkat" ill. "ez itt a halpiac, nézdmá polip"), szellemképként pedig a szilveszteri beöltözős buliból táncjelenetket látunk.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.23. 14:41:38

@raoul_duke: Tényleg, olyan nálunk is volt. Az egyik pillanatban még a Balatonban tolattuk, iszapot hajigáltunk egymáshoz (krákogás, majd szülői hang part-víz irányban: hagyjátok már abba, hát eltaláltátok az idős bácsit is, ő nem ezért jött fürdeni!), a következő meg már: "Meennyből az aangyal.."

raoul_duke 2009.09.24. 22:10:19

@HRita:
- Apa, nem kéne új kazettát venni?
- Ettől családi az a kurva videó! Az a lényeg, hogy mi rajta legyünk.
süti beállítások módosítása