A csapatépítés

2009/07/29. - írta: Modor Tibi

-Jó reggelt mindenkinek!

-Jó reggelt.

-Na még egyszer, hangosabban, JÓ REGGELT!

-Jó reggelt!

-Na, ez már alakul, hát szép jó reggelt kívánok mindenkinek! Most már elárulhatjuk, hogy miért vagytok itt a Vajdahunyad várában egy ilyen álmos, pénteki reggelen. Én Lutscher Peti vagyok a Fun studio animátorcég képviseletében, és itt vannak kis kollégáink is, akikkel majd a napot el fogjátok tölteni mindenféle jófajta játékos feladat és vetélkedő keretében. Ez itt Rita, ő Gábor, ő Balázs, ő pedig Laura. Remélem, mindenki megfogadta a tanácsot, és játszósruhában jött.

No de ne szaporítsuk a szót, látom, kialakultak szép kis csipetcsapatok, akkor én most arra kérném a csoportokat, hogy rendeződjenek oszlopokba, magassági sorrendben, és az oszlopok igazodjanak egymás mellé! Ez az. Te mintha egy kicsit magasabb lennél, ne szerénykedj. Oké.

Akkor most, figyelem, most mindenki forduljon jobbra! Megvan? Nos, előttetek és mögöttetek vannak az új csapattagok, rendben? Csak nehogy klikkesedésbe torkolljon ez a jó kis együtt töltött nap. Na akkor széledjetek szét új pajtásaitokkal, Ritáék pedig gondoskodnak arról, hogy senki ne vesszen el.

A napi feladat a következő: a csoportoknak meghatározott sorrendben kell végigjárni az összesen 5 állomást (három, Uram!), majd ott a mutatott teljesítmény alapján pontokat gyűjtötök. A gyűjtött pontokból aztán egy kis össznépi kirakodóvásáron tudtok majd vásárolni ezt-azt, hogy - most figyeljetek - hogy kellékeket szerezhessetek be egy közös színdarabhoz, amit a nap záróakkordjaként és csúcspontjaként együtt fogtok előadni!

És most még bármennyire is meg vagytok ijedve, remekül fogtok szórakozni, jól fogjátok érezni magatokat, nagy buli lesz. És ami a legfontosabb: meg fogjátok ismerni egymást. Na, óra indul!

(-Nem lehetne mégiscsak inkább egyszerűen enni meg inni?)

...

I. állomás:

-Sziasztok, Rita vagyok. Na itt, mint látjátok, az a feladat, hogy itt van egy lavór teli vízzel, mellette pedig egy üres. A feladat az, hogy 5 percen belül minél több vizet juttassatok át egyik lavórból a másikba. Kaptok 25 szívószálat, lehettek kreatívak, de a szívószálon kívül más segédeszközt nem használhattok. Lényeg a csapatmunka és a sok nevetés, vidámság!

II. állomás:

-Megvagytok mind? Sziasztok, én meg a Gábor vagyok. Nem lesz könnyű ez az állomás, mindjárt meglátjátok! Van itt ez a pókháló, a közepén lyukkal. Úgy kellene az egész csapatnak átjutnia a háló másik oldalára, hogy a két lécet nem érintheti senki, mert akkor 0 pont jár a produkcióért. Viszont - segíteni fogok - egyszerre max. két ember átemelheti a delikvenseket a másdik oldalra. Már ha bírja szusszal.

III. állomás:

-Helló-halló, elektor kalandorok, höhhö. Már fáradtok? Na, nekem csak egy bizonyíték kell, és nem ígéret, hogy ti jártatok a királydombi vattacukor-árusnál! Hoztatok valamit magatokkal? Szuper, köszi, egy blokk. Jó lesz.

IV. állomás:

-Na ez már az iskolai akadályversenyekről ismerős lehet: kislabdadobás! Céltábla, labda, a kék kétszeresen ér, viszont ha túldobjátok, pontlevonással jár. Ez az!

V. állomás:

-Ez pedig nem más, mint a hírhedt tojásdobálás! Két önként jelentkezőt kérnék szépen. Jó, akkor a két önként jelentkező ti ketten lesztek - te és te. Elsőként 2 méter távolságból kell egymásnak átdobnotok a tojást, majd méterenként emeljük a távot. Hohó, máris összetört az a kis hamis. No de sebaj Tóbiás, megpróbáltátok!

...

-No, mindenki kellőképpen elfáradt? Az a jó. Az eredményhirdetés az, hogy mindenki győztes, mert sokak örömére új csapatokat alakítunk a színdarabhoz. A felhasznált pontokat természetesen megkapjátok, ebből vehettek alapanyagokat az általatok rendezett és előadott színdarab díszleteihez, jelmezeihez! Papír, ragasztó, festék, ceruza, miegymás. Most aztán mindenki kiélheti alkotásvágyát.

Legyetek kedvesek úgy összeállni, hogy kellenek díszlet- és jelmeztervezők, súgók, konferansziék, egy kórus - akik a zenét és a háttérzajokat szolgáltatják - és végül, de nem utolsósorban a színészek.

A feladvány pedig a következő: kiosztjuk mindjárt a jelenetek tervezetét - egy kritérium van: a jelenetek mind-mind 2109-ben játszódnak, tehát cégetek, a Bitumex jövőbeli helyzetét kell a vázlatokból kiindulva kreatívan felvázolnotok és nekünk előadnotok. Mi már tűkön ülünk, nagyon várjuk a produkciót!

Munkára fel!

162 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ernoke 2009.07.29. 12:55:59

uramisten, ez rémes lett. rémesen valósághű.:D

én már általánosban is utáltam a csapatversenyeket, elsősorban mert teljesen béna és ügyetlen kisgyerek voltam, másrészt pedig soha nem értettem, miért érdekes az, hogy ki tud gyorsabban átmászni egy labdát görgetve alagutakon meg ilyesmi. azt meg pláne nem, hogy miért kell halálbüntetést kérni arra, aki miatt veszít a csapat.:D

Én vagyok 2009.07.29. 13:03:39

Az ilyen csapatépítősdi nagyon rosszul is el tud sülni. Nem sokszor voltam ilyenen, de az egyikre nagyon jól emlékszem. Először is a főnököt szarhrá vertük Most mutasd meg!-ben. Utána pedig barlangfürdőbe mentünk, ahol kiderült, hogy nagyobb víziló, mint bárki gondolta volna. Az egész lényege az lett, hogy a főnökünk jól leégette magát az összes beosztottja előtt.

Maga a cikk amúgy tetszik, tele van modorossággal!

BGYCS 2009.07.29. 13:05:54

Jaja, elég valósághű. Voltam én is pár hasonló buzuláson, a csapat marhára nem lett jobb tőle. Max. kiderült ki a köcsög.

Volt döbbenet is, pl. amikor külföldi főnökünk is eljött. Pontosabban ő döbbent ,milyen parasztok vagyunk egymással. Volt aki üvöltözött a csapata tagjaival mert nem másztak elég sebesen a tetves kötélen, ketten majdnem összeverekedtek, egy csávó nem tudom hogyan, de tökrészegre itta magét a harmadik feladat végére. (Neki volt igaza...) Kiváló metszete volt a magyar valóságnak.

Ted Striker 2009.07.29. 13:08:04

A csapatépítő tréning a felnőttek osztálykirándulása

Silent Bob 2009.07.29. 13:09:54

Mi minden évben elmegyünk disznót vágni és rettenetesen bebaszunk két napig. Tök jó a csapatunk.

BGYCS 2009.07.29. 13:11:33

@Silent Bob:
Lehetek tag nálatok?
:)

Megélhetési rasszista 2009.07.29. 13:12:08

@Ernoke: Csatlakozva hozzád, én is ügyetlen kisgyerek voltam, ezért utálok minden ilyen csapatépítősdit. Lehet, hogy én vagyok az antiszociális, de ezek mind agyfárasztó, óvodába való hülyeségek és arra kérném a halálbüntetést, aki ezeket erőlteti ("ettől kovácsolódik össze a kollektíva").
Túrót! Egy közös stikli (pl. hogyan fosszuk ki a szendvicsautomatát egy áráért) néhány másodperc alatt megmutatja, mennyire jó csapatjátékos az illető.

Sonica 2009.07.29. 13:12:20

Erről az általános iskolai akadályversenyek jutottak eszembe, hála istennek, mindig az én osztályom volt a szervező, így nem minket szopattak, hanem mi szopattunk mindenkit :). Azok a jó kis kamaraerdei mókák... Egyszer a nyolcadikosok meg is vertek minket (akkor voltunk ötödikesek), valószínű az akadályversenyes mókáink miatt.

Bérgyilkos Bohóc 2009.07.29. 13:15:45

Hát nekem a cikkben írt helyzetek kurvára nem tűnnek tipikusnak, legalábis nekem nem mondanak semmit. Azért azt is hozzáteszem, hogy ehhez hasonlón utoljára kisdobos és úttörő koromban vettem részt ("Ügyesség, bátorság próba").

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.29. 13:17:03

Érdekes... iszonyodtam attól, amit olvastam. :)
Mi is szoktunk "csapatépítő tréningeket" szervezni, de én nem szeretem annak hívni, csak nem tudom, hogy kéne hívni.
Van 12-14 Land Roverünk, egy 9 hektáros kalandparkunk, néhány quad, meg drótkötélpálya a parkban a fák között a magasban kifeszítve, meg terepjárós akadálypálya, és az egész arról szól, hogy egy napot eltöltenek a vendégek a szabadban, kipróbálják, hogy milyen Land Rovert vezetni extrém körülmények között terepen, esetleg csinálunk egy GPS-es pontkereső túrát a környéken, amikor végig a vendégek vezetik a terepjárókat, meg lehet falmászni, meg íjászkodni, meg ilyesmiket csinálni, aztán közösen felfaljuk a grill ebédet, eszünk-iszunk, és baromi lazák vagyunk. Eddig minden vendég fülig érő vigyorral köszönt el tőlünk, pedig nem "követeltünk" semmit, hogy "ezt-meg-azt meg kell csinálni", csak jóléreztük magunkat közösen. :)

Wandersmann 2009.07.29. 13:18:14

A sokkolóan jófej animátoroknál csak az állandóan feltételes módban beszélő HR munkatársakat utálom jobban!
Le velük!

Kicsijoe 2009.07.29. 13:18:58

Ilyenen mi is voltunk,kedvencem a dobáljuk egymásnak a pöttyöslasztit,és akinek dobtad,illetve akitől kaptad,arról mondj valami szépet-jót...de nem dobhatod olyannak,akinek már dobtad.Szuper volt!Az egész arra ment ki,hogy a tréner jegyzetet készített,kik utálják egymást-nyilván annak dobod utoljára,kényszerből-és a sok droid nem volt képes mindezt felfogni.Jó megoldás nem volt.Rólam bekerült a "profilba" hogy sunyi és kétszínű vagyok,mivel átlátvaa feladat lényegét betettem középtájra a gyűlölt kolleginát,jól körbenyaltam,ahogyan kellett,és utoljára dobtam a kedvenc kollegámnak.Konklúzió-a tréner szerint,mert más is követte a példámat-elszabotáltam a cég által nagylelkűen kifizetett csodás tréninget.Szuper volt :S .Ja,és persze volt tojásdobálás is.Minket ráadásul egész nap nyüstölt a tréner,nem hagyott élni,reggel hétkor kivert az ágyból,és este 9ig ültünk körben,mint az ovisok művigyorral a pofánkon,a hócipőm telivolt vele,megfoadtam,hogy soha többé!Még kaja közben sem hagyott minket nyugton,még akkor is szórakoztatott.Alapvetően katonai nevelésben részesültem,de ez too much volt!Nagyon irigylem az ismerősöm,akit canopy-pályára vittek csapatépítés címen meg vadvizi evezésre,nem ilyen gügyeségre.Ja,és még az orrunk alá is dörgölték,hogy ez a csoda fejenként 78.000 forintba került.Ha csak a felét megkapjuk,hogy igyátok el,szerintem sokkal több haszna lett volna.Pláne azoknak akadt fel a szeme,akiknek ez egy havi fizuja...

Silent Bob 2009.07.29. 13:19:11

@BGYCS: Egész alakos fényképes önéletrajzodat várjuk, amennyiben 18 - 30 év közötti "mások által csinosnak mondott" hölgy vagy.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.07.29. 13:19:13

Nekem sokkal jobb emlékeim vannak a csapatépítő tréningekről, mondjuk az is igaz, hogy nem kóklereket alkalmaztunk, meg ilyen főiskolás animátorokat.

Valamennyire minden ilyen erőltetett, de tényleg hamar lehet oldani a feszültséget, akár alkohol nélkül is. Az általában maradt estére.
:)

Kicsijoe 2009.07.29. 13:21:37

Amúgy a tréner,akiről mintáztátok ezt a leírást nem P.Elek véletlenül?!Rendesen elvonultam a sarokba nyüszíteni,mikor olvastam,annyira rámtörtek az emlékek :D

◄ViZion 2009.07.29. 13:22:24

Én a csapatépítőn elengedtem pár káromkodást, minősítve is egyben az egészet, figyelmeztettek, h fogjam vissza magam, erre én:
Ez most a visszafogott véleményem volt, B+!

Nem volt hozzám több kérdés... :)
ahogyan a rutinosak mondják: hülye kérdésre csak hüly feleletet lehet adni. Nah ilyen ez a csapatosdi is.

lessknownJFK 2009.07.29. 13:24:48

hát, mie elmegyünk evezni, majd főzés és iszunk... jó lesz.

lamed 2009.07.29. 13:25:04

Ezek tényleg borzalmasak. Van egyáltalán valaki, aki szeret ilyen módon csapatot építeni?
Egyszer egy hasonló céges bulin elmentünk valamit hozni az ottani egyik szervezővel, és amíg egyedül voltunk megkérdeztem, hogy szerinte tényleg ilyen mókás dolog ez? Elmondta, hogy fél éve van a szervező cégnél, valamit kell dolgozni, de a hócipője tele van az idióta főnökével (aki komolyan veszi az egészet) és az egész mókával. Visszatérve a csapatunkhoz megbeszéltük, hogy mit kellett volna csinálni, aztán dumálgattunk, elröhögtük a hátralévő időt. Kb ez a normális hozzáállás. Attól én is kibukok, ha valaki annyira komolyan veszi, hogy még képes összeveszni is a kollégáival, hogy ki mászik gyorsabban a kötélre. Tényleg ilyen fontos ez egyeseknek?
Annyi volt a jó az egészben, hogy finom volt a kaja.

bonobong 2009.07.29. 13:25:24

pfff...valahol ígymegy a tímbilding? mimár 2x voltunk, mind2szer mind3nap reggeltől estig ordenáré módra beqrtunk, első évben sziklamászás/rafting/kite, utána meg oktoberfest:) igaz, a legidősebb, a vezetőtervező/igazgatóis csak 38éves. ottlépnék ki a csapatból, ha ilyen trével akarnának csapatot kovácsolni, mint a fent írottak. bár asszem mi közös erővel vertük volna le a kedves animátorokat cölöpként a földbe:)

2009.07.29. 13:31:23

Sohasem voltam ilyen állatságon, de nagyon is el tudom képzelni, hogy hasonlóképpen mennek a dolgok, tetszik a poszt.
Nekem már egy-egy rövid munkahelyi névnapi köszöntés is felszabadítja a (nem túl mélyen rejtőző) antiszociális hajlamaimat, egy ilyen tréningen való részvételemnek pedig bizonyosan emberhalál lenne a vége.
Amit Tie írt, akár jó is lehet, de miért akarnék azokkal túrázni, Land Rovert vezetni, quadozni, akiket egész nap (héten, évben) épp eleget látok? Szerintem az efféle a még független fiataloknak, illetve a már többé-kevésbé elhidegült, háromhetente házaéletet élő, gyermekeikkel már semmit kezdeni nem tudó családosoknak való.... Előző helyemen meg ilyen buziságok nélkül is jó csapat volt, igaz ami igaz: minden év végén egyszer együttesen jól bebasztunk.
Megélhetési rászista is jól írja: egy közös stikli jobb kapcsolatokat kovácsol, többet elárul a személyiségről.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.29. 13:32:48

@Tie: Na ez igen. Ilyenen lehet jól ösdzekovácsolódni nem azokon aza agyament faszságokon.

@Kicsijoe: Nekünk valami psziológia tesztes szarságot akartak. De semmit sem mondtak előtte. Én az egyik tesztre azt mondtam sci teszt. Na azt a sirá-rívást meg kövrbevittek minta véres kardot. Ja ki sem töltöttem. (Mint később utánnajártam az egy teljesen általános teszt) Én voltam a utolsó felforgató geciláda. Közben mindenkinek én voltam kisegítője. Kvázi az összetartó erő.
Le is szartam magasról.

Mindamellett az ilyen erőltetett csapatépítő tréningek leginkább az egymást földigszopatásáról szól.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.29. 13:36:38

@A csendes Don (Corleone):
Amit írsz, az elgondolkodtató. Bár, ha azt nézem, az eddigi rendezvényeinken ritka volt, hogy olyan "csapat" lett volna, akik ismerték egymást munkából.
Sokszor csináltunk nagy kereskedő cégnek partnernapot, ahová a főcég sok kis partnere jött el, meg ilyesmik.

Amúgy ha csinálnánk "kötelező" feladatokat, akkor azok olyasmik lennének, mint valami Camel Trophy... Land Roverrel, csörlővel, miegymással farönkökből hidat építeni az árok fölé, vagy ilyesmi. :)

Shitting Bull 2009.07.29. 13:39:42

Én mindig távolt tartottam magam az ilyenektől, öreg vagyok már bohócnak felkiáltással. Az utolsónál addig erőszakoskodott a főnök, hogy megmondtam: inkább kilépek. Nem egészen egy évre rá tényleg otthagytam őket, igaz más okból. :D
Egyszerűen rettenetesnek tartom, amikor felnőtt embereket _kényszerítenek_ ilyesmire.
Mert aki magától belemegy és élvezi, annak egészségére! Na de aki elve rosszul érzi magát az ilyen játszadozásban...

---
A szívószálas feladatra van megoldásom! :)))

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.29. 13:41:48

@Shitting Bull: Naná. A két lavór adott, a kezünk pedig nem segédeszköz, hiszen eleve használnunk kell már a szívószálakhoz is.
A szívószálakat akkurátusan feldugjuk Ritának, aztán a két kezünkkel megfogjuk a vízzel teli lavórt, és átöntjük belőle a vizet a másik lavórba. Mindenjót. :)

Archenemy 2009.07.29. 13:42:41

Úristen de borzalmas.

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2009.07.29. 13:43:11

te jó ég... Modor Tibi, ha ezt tapasztalatból írtad, remélem már kiheverted...

hopmester · http://hopmester.hu 2009.07.29. 13:44:16

Igazatok van!
De azért vannak akik ezt jól csinálják.

Hopmester.hu hopmester.hu/specifikus_treningek/helyszinelok


A csapatépítés egészen más!

Ez amit leírtak inkább egy élmény program akart lenni, rosszul kivitelezve. ennél tényleg az ivászat is jobb. :))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.29. 13:45:49

@hopmester: Pedig csapatépítés néven csinálják sok helyen. Én szerencsére nem. Haverom mesélt ilyenről!

Ted Striker 2009.07.29. 13:49:55

Na már jönnek is: Tie és hopmester nevezetű rovarok a légypapírra :-)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 13:51:58

azt kéne agyonlőni, aki a csapatépítést kitalálta.

főnököm kitalálta, hogy csináljuk egy hasonló csapatépítős baromságot, ő baszogatott engem, hogy baszogassam az animátorokat, hogy baszogassák a népet, hogy jöjjenek csapatot építeni, mert hála istennek nem volt kötelező ez a szar, úgyhogy nem is jöttek, hiszen hülyék lennének medence meg napozóágy mellett csapatépíteni.

aztán az animátorok hetekig baszogattak engem, hogy baszogassam a főnökömet, hogy adjon referencialevelet, a főnököm meg baszogatott engem, hogy minek adjon, amikor még a népet sem tudták megmozdítani.

agyatlan halál... ahelyett inkább vettünk volna azon a pénzen még több piát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.29. 13:52:53

Legjobb csapatépítés, elmenni közösen berúgni, vagy valami hatalmas stiklit csinálni a cégnél :D Ha ilyen kötelező kreatívkodásra vinnének, meg is halnék.

Na meg a műszakos kollegáimmal semmi bajom, de van jópár, akikkel bármit megteszek, hogy ne kerüljek egy helyre.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.07.29. 13:54:25

csapatdal írása
csapatnév
válasszunk csapatvezetőt

Zsundee 2009.07.29. 13:54:30

Több csapatépítésen is voltam, de a legemlékezetesebb az volt, amikor tizenvalahányunkat bevittek egy erdőbe kezeslábasban, ott volt egy magányos csatornafedél, amire rámutattak és közölték, hogy ez a barlang bejárata. Kb. a másodiknak indulhatott el 152 centis és 42 kilós kolléganőnk, aki fél perc után kiabált kifelé, hogy beszorult.
Ennek ellenére mindenki elindult, másfél órát csúsztunk másztunk az iszapos, latyakos, hidegben, kiderült egyik kolléganő klausztrofóbiás, egy másiknak platina van a térdében.
Odaértünk a Nagy Terembe, szuper!
És akkor most forduljunk vissza, mert nincs kijárat ezen a végen, csak ahol bejöttünk....

raoul_duke 2009.07.29. 13:54:39

@Rendes Ember: nagyon utálom, amikor a feltételes módot azért használja valaki, mert azt hiszi, hogy úgy udvariasabb, örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

- Szia, azért hívnálak, hogy jó lenne-e nektek, ha jövő kedden kimennék, aztán együtt megnéznénk ezt a kis furcsaságot. Ráérnél-e erre? Annyit megtennél, hogy egy mélben átdobnád az eddigi doksikat?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 13:58:22

ja, és a legnagyobb vicc ezekben a szarokban: természetesen minden ilyen baromság hétvégén (folyamatos munkarend esetén természetesen a dolgozó szabadidejéből) megy, nehogy véletlenül a heti rabszolgaság után hétvégén egy kicsit magaddal tudj foglalkozni, vagy netalántán a háztartásoddal, extra munkáddal, családoddal, bonsai kerteddel, szado-mazo kluboddal, stb-del...

ha meg nem mész el, mert a tököd kivan az ilyenektől, akkor meg te vagy az antiszociális, orrfennhordó akármi.

viszont a quados-adventure parkos / raftingolós történet nagyon jó, csak nagyon drága, és a szakképzési alapból ha jól tudom, nem lehet leírni, így a spúrabb munkáltató már eleve elveti költséghatékonyság miatt, pedig ennek legalább lenne értelme, hogy megcsinálják.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 14:02:27

a még felháborítóbb, amikor az ilyen baromságokat meg mégiscsak le lehet írni a szakképzési alapból, és erre föl a tisztelt munkáltató még tanulmányi szerződést is köttet veled, hogy azért a rettenetesen sok pénzért, amit elköltött rád, úgy, hogy kötelező volt rajta résztvenned, még plusz 150 év rabszolgasorsot vállalsz a cégnél.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 14:06:49

tök jó lenne, ha a munkáltatók végre rájönnének, hogy a munkahely nem "második otthon", "család", meg "baráti közösség", hanem baszki munkahely, és nem azért van ott az ember, mert olyan jó a "légkör", meg a "csapatszellem", meg "megtiszteltetés egy ilyen múltú nemzetközi cégnél dolgozni", hanem azért, hogy PÉNZT KERESSEN. annyit, amennyiből meg tud normálisan élni, és félre tud tenni.

anyám borogass.

Ernoke 2009.07.29. 14:09:45

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: egy barátom munkahelyén tartottak nemrég családi napot, egész vasárnap, amin ő nem akart részt venni, mivel inkább lett volna otthon a feleségével meg az 1 hónapos kisfiával. viszont a családi napon _kötelező volt a részvétel_, mert ha nem ment volna arra, be kellett volna mennie dolgozni helyette.

ééérted, családi napon nehogymár a családoddal legyél, az nem arra van!

a rohadt anyját minden cégnek, aki bele akar mászni a dolgozói szabadidejébe.

tanninvadász · http://www.csaladivideo.hu 2009.07.29. 14:10:29

csapatépítő tréning ... marhaság
semmi sem hozza jobban össze az embereket, mint egy közös hányás részegen :-)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.29. 14:16:38

@tanninvadász: Ez bizony így igaz. :)
Épp ezért akarok találni olyan partnert, aki tud szállást biztosítani 100-150 fő részére, hogy egyik nap kötetlen Land Roverezés, este zenés-táncos eszméletvesztés, másnap meg kókadozás, wellnes-faszom, rekreálódás. :)

sandorn (törölt) 2009.07.29. 14:18:52

Ha jól válogatják össze az embereket nincs szükség csapatépítésre. Ha meg nem akkor felesleges.

Kicsijoe 2009.07.29. 14:20:16

Legkomolyabb családi nap a volt cégemnél-vegyipari cég-hozzátok be a gyerekeket.Az összes gyerek szívesen megnézte volna pl a targoncákat,a labort,vagy az érdekesebb dolgokat,de neeeeem...olyanokkal szórakoztatták őket,minthogy megmutogatták,mit dolgozik apu-anyu.Rohadt izgalmas volt a 4 éves fiamnak,amint megmutatták neki azt a két négyzetmétert,ahol anyu kuksol egész nap,és adatot rögzít...aztán volt rajzpályázat,"itt dolgozik anyukám/apukám címmel" és a fődíj cégünk termékeiből összeállított ajándékcsomag volt.Nagy boldogság egy kisgyereknek...sajnos nem csokigyárról van szó.A legnagyobb ciki,hogy az ekkora kölkök még őszinték,én például szénné égtem,amikor a négyéves beközölte jó hangosan,hogy unatkozik (igaza volt) meg hogy nem jó a kaja (igaza volt) meg hogy ő nem iszik ilyen üdítőt,pfujj (69 forintos lidl édesítőszeres szinticsoda,igaza volt megintcsak) .Viszont nemrég voltam egy jó csapatépítéses családi napon : minden csapat kapott 12.000 forinto és egy bográcsot,és kaját kellett főzni,amiből bárki kérhetett,aki ott volt.300-an voltunk,25 bogrács,szerintem elég költséghatékony volt,és jó poén,sok finomat ettünk,és ellestem 1-2 trükköt is,igazán kellemes volt,és szerintem spontán épültek a csapatok.

Blogger Géza 2009.07.29. 14:23:37

Nálunk egy vetélkedő miatt akkora veszekedés tört ki, hogy utána napokig ez volt a téma, és az illetők között megszakadt a beszélőviszony :)

Gyakori még a bekötött szemmel akciózás, úgy hogy más vagy mások által is fogott kötél segít stb.

noirp 2009.07.29. 14:24:54

Jááááááááááááááájj. Ismerős. Így, ahogy van.

noirp 2009.07.29. 14:26:42

@Ted Striker: Nemisigaz! Az osztálykirándulásokon legalább néha röhög egy jót az ember!

mocc 2009.07.29. 14:27:29

Ezek a játékok a gólyatábori feladatsorokra emlékeztetnek...igaz, azokat 18n évesen és benyomva csináltuk végig, már amikor éppen kedvünk volt hozzá. A mostani munkahelyem meg olyan pici, hogy sose megyünk csapatot építeni! Még csak az kéne!A főnököm rendszeresen "Jó nagyot" eg "Jó reggelit!" kíván és a csipet szó nélkül nem tudja kimondani, hogy csapat. A régi munkahelyeimen meg elmentünk valami szép helyre általában, megbeszéltük kinek mivel, kivel van baja, mit csináljunk másképp, mik a tervek, aztán szalonnát sütöttünk és bebasztunk. Vagy csak bebasztunk. A cikkben leírtakat szerintem egy kollégám se csinálta volna meg, vsz. az ilyen animátorköcsögöket véresre aláztuk volna 5 perc alatt, aztán elmentünk volna sörért.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.29. 14:27:56

@Blogger Géza: Mi olyat szoktunk, hogy a sofőrnek bekötjük a szemét, és a navigátor mondja, hogy merre tekerje a kormányt. Fák között, Landy-val. :)))

noirp 2009.07.29. 14:28:56

@Silent Bob: mi pedig az egyik tag bográcsa köré szoktuk építeni a csapatot; a bebaszás stimmel, animátor meg álmunkba ne jöjjön elő

megj.:szerintem az animátor az őrsvezető vagy őrsi mókamester volt kiskorában és úgy maradt.

lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2009.07.29. 14:29:16

Nálunk a csapatépítés igazi jó kis közösségi program, általában jól is érezzük magunkat és egymást az ilyen történéseken, de semmilyen animátor állatot nem engedünk a közelünkbe. Kenu tábor, síelés, barlangtúra, gokart, lövészet stb.... volt pár élmény és általában alkoholizálunk is a végén :)

mig8 (törölt) 2009.07.29. 14:32:04

Az én - volt - cégemnél kétnapos csapatépítést találtak ki. Persze hétvégén és az érdekesség kedvéért a Balatonnál. Start reggel hétkor Budapestről szombat reggel, érkezés vasárnap este hullafáradtan. De hétfőn aztán bennlégy reggel 8-kor!

Amúgy a program egész színvonalas volt. Jól éreztem magam szombat estig. Merthogy utána közös piálás következett, ami még nem lett volna baj, csakhogy másnap reggeltől ismét program. És csináld végig jópofizva...

juhatreder yujionkgh 2009.07.29. 14:35:08

A kollégákból éppen elég az a napi 8-10 óra. Soha nem vennék részt ilyen faszságokban. Kapják be.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.29. 14:36:09

@mig8: Na ilyet biztos nem szerveznék, hogy a behányós este után másnap még valami fárasztó. Azután kizárólag azt tudom elképzelni, hogy meresztjük a p.csünket a jacuzzi-ban, meg szauna, meg döglés egész nap a wellness-ben (pénzügyes csajok hajkurászása a masszázsszalonban, meg ilyesmik). :)

Mindig abból indulok ki, hogy "én mivel érezném jól magamat", és azt próbáljuk megszervezni a vendégeknek is. És azzal, hogy szombat este berúgunk, és akkor vasárnap reggel gyalogtúra, na azzal nem érezném jól magam, ergo ilyet nem csinálunk. :)

gyz 2009.07.29. 14:37:43

ilyenkor sajnalok mindenkit, aki nem a maga ura. ez egy az egyben borzalmas. a quados faszsag is.

lamed 2009.07.29. 14:43:58

@Tie: " farönkökből hidat építeni az árok fölé, vagy ilyesmi"

Hát ez tényleg állati jól hangzik.

Én semmiféle kötelező csapatépítést nem tudok elfogadni, menjen a fenébe minden ostoba HR-es aki ilyesmin töri a fejét. Ha el akarunk menni ilyen programokra, akkor megszervezzük mi magunk, azokkal, akik amúgy is szimpatikusak, a többiek meg le vannak tojva. A szabadidőm az enyém, de munkaidőben sincs joga a cégnek ilyesmiket csináltatni, én nem erre szerződtem.

Cica7 2009.07.29. 14:45:50

Sokszor voltam ilyen csapatépítésen.
Valami miatt az ivászatról és a szexről szólt mindig.
Ki mennyire rugott be és éjfél után kit lehetett megfektetni...:((
Sokan így élték ki magukat...:))
Reggelente azon röhögtem, hogy mennyire hülyék az emberek, próbáltak udvariasan viselkedni, mintha mi sem történt volna...:))

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.07.29. 14:46:27

A legjobb csapatépítés, amikor napközben lesz*rjuk az animátort, este beb*szunk mint az állat és megqrjuk az összes valamirevaló kolleginát. (Egy hátránya van, többet abba a szállodába nem mehetünk).

Bélabácsi 2009.07.29. 14:48:22

Rendes Ember:

"...állandóan feltételes módban beszélő HR munkatársak"

A legmélyebb elismerésem - ez a szöveg a tízes skálán tíz pontot ér :)))

Egyébként csak a leghülyébb cég szervez olyan csapatépítöt, ahol kisgyerekeknek való, poénosnak látszó játékokkal untatják a részvevöket. A Land Roveros kolléga jól fogta mega dolgot, a lényeg a közös élmény, most hogy ezt Land Roverral, quaddal vagy - kisebb költségvetéssel rendelkezö cégeknél - valami közösen kitalált, valamilyen szintü kihívás leküzdését a középpontba állító és minden csapattag által elvégezhetö, sportjellegü mókával érik el, az mindegy.

Két éve egy fönököm kitalálta, hogy menjünk el egy külföldi "adventure parkba" (hú de izgi, az adventure nekem elsöre azt jelenti, hogy óvszer nélkül állok neki egy négyes csoport tajvani örömlánynak, no mindegy), ahol is az egyes kötélpályák hat-nyolc, söt tizenkét-tizenöt méter magasan mentek.

Mivel én nem éppen a könnyebb emberek közé tartozom, háromszor is rákérdeztem az üzemeltetö hakapeszi makira, hogy ugye a másfél eurós müanyag bilincs ami az én beülömet tartja, az ugye nem fog elszakadni, mire persze jött az elöre prognosztizálható "neeeem". Ennek ellenére az egyik hatméteres, pont sziklás talaj felett futó kötélen csúszva elkezdett szétjönni a négyböl két csatom, aminek következtében bemutattam egy félig salto mortalét, hálistennek még meg tudtam fogni a kötelet két kézzel addig, amíg a létrás hakapeszi maki oda nem ért és le nem szedett.

Eredmény: míg a többiek csapatot építettek a köteleken, én a helyi büfében három másik túlsúlyos kollégával olyan szinten berúgtam két óra alatt, hogy késöbb a szállodába nem akartak beengedni....

Mitya Ivanov 2009.07.29. 14:53:27

ó hjgy én mennyire utáltam mindig az ilyen szarokat, minta csapatépítés. Már iskolában is herótom volt a táboroktól és az ügyességi versenyektől.
A legutóbbi csapatépítő tréningünkön egy csaj pont ilyen dumákat nyomott mint a posztban, majdnem belemásztam a képébe. Délután meg egy faszi jófejkedett, neki megmondtam, hogy mennyiért vállalta, mert ez nagyon gáz. Tovább jófejkedett, erre átmentem negatívba. Ott minden kollégám lehurrogott, hogy nekem ennyire nem számít a közösség, meg ilyenek, majd következő héten a melóhelyen mind nekem adtak igazat, hogy tényleg milyen szar volt az egész. Ennyit a hülye emberekről

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.07.29. 14:53:29

Szvsz. elég szerencsétlen balfasznak kell ahhoz lenni, hogy 7végén a kollégáival érezze jól magát valaki...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 14:54:50

@mocc:

gólyatáborban 18 évesen, meg következő évben felsős animátorként még jó poén napközben az esti dugásra vadászni az ilyen baromságok közben...

Silent Bob 2009.07.29. 14:55:18

@Bélabácsi: Na látod, már ezért megéri dagadtnak lenni. :D Nálunk a program fénypontja az volt amikor felraktuk a céget, egy láda sört meg egy üveg pálinkát a lovaskocsira, már eleve nem túl szomjasan, és trágár történeteket meséltünk amíg el nem fogyott az ital.
Ekkor visszamentünk a szállásra és gumicsizmában fociztunk. stb...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 14:58:42

@Tie:

egy ember kezeli a kormányt, meg a pedálokat, a másik meg az anyósülésen váltja a sebességet :)

2009.07.29. 14:59:33

Tibi, azt kifelejtetted, hogy estére mindenki takonyrészeg lesz, és a _vállalkozó kedvűek_ gyorsan összefekszenek valamelyik _kolégával_.
Nálunk mindig így végződtek a bulik, el is jöttem abból a fertőből :)

lamed 2009.07.29. 15:00:21

@Bélabácsi: "valami közösen kitalált, valamilyen szintü kihívás leküzdését a középpontba állító és minden csapattag által elvégezhetö, sportjellegü mókával"

Nem lehetne meghagyni az ilyen "sportjellegű mókákat" azoknak, akik erre vágynak? Miért kell basztatni minden kollégát ezekkel?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 15:01:47

@mig8:

kétnapos, balatoni baromkodás... nem lehetett lemondani... persze saját pénzből, saját autóval, saját benzinnel. decemberi fagyban, felfűtetlen szálláson. éjjel 11-kor kötelező csapatépítő játék. váááhhh...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.29. 15:02:46

@Kóser Malac: Yessss! Ember ezaz!!!
A többi ótvarság!

gyz 2009.07.29. 15:05:26

van valami kimutatas arra hogy egy ilyen rendezvenytol jobban termel majd a ceg. Hogy egyutt kirakosozom szabadidomben a legjobban utalt kollegammal? ettol egy szoros munkatarsi kapcsolat alakul majd ki kozottunk, amitol boldogan termelunk tovabb?

Bélabácsi 2009.07.29. 15:06:55

@lamed: a sportjelleg azért kell, hogy ne a seggeden ülj egész nap. Nem hosszútávfutásra vagy sziklamászásra kell okvetlenül gondolni, akár egy laza gyalogtúrára is rá lehet füzni valami klassz programot, a kocsma-csillagtúrától a szabadtéri szalonnasütésig terjedö spektrum elég tág.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 15:07:07

egyébként gólyatáborban legalább még poénos és valóban kihívást jelentő feladatokat adtak: pl. gyűjts be minél több pecsétet á la szigorúan ellenőrzött vonatok a különböző testrészeidre, szedj össze legalább 3 BKV-ellenőr egyenruhadarabot, szállíts le mindenkit a villamosról a Móricz és a Kosztolányi között (tiszta hülyének nézett minket mindenki, de megcsináltuk), hozzál két szőke, 190 magas, nagybajszú férfit (az se baj, ha nő) a végállomásra, a feneketlen tó egyik stégjétől a másikig adjatok kézről-kézre egy pulóvert, úgy, hogy az egyik lábad a vízben van, a másik a szárazon, de úgy, hogy a pulóver ne legyen vizes...

lamed 2009.07.29. 15:09:04

@Bélabácsi: Majd én azt eldöntöm, hogy mikor és kivel akarok gyalogtúrázni vagy más programot csinálni. Nehogy már valami HR-es picsa döntse el!

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 15:11:33

@lamed:

a hr-es picsák nagy része is munkavállalóból van, és jó eséllyel gyűlöli az ilyen agyatlan baromságokat. ráadásul ők vannak rákényszerítve az ilyen gyökérségek megszervezésére, és még őket is szidják érte.

Bélabácsi 2009.07.29. 15:15:11

@lamed: ...mondom KÖZÖSEN kitalált program.

Igyál egy pálinkát és vegyél egy nagy levegöt, kicsit ideges vagy.

lamed 2009.07.29. 15:21:51

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Na igen, megértem, aki csak kényszerből szervez ilyeneket. Félti a munkahelyét, a megélhetését, így hát rákényszerül a bohóckodásra. Velük el lehet beszélgetni normális körülmények között, letudjuk a kötelező "mókát" aztán megy mindenki a dolgára. De nálunk is vannak ám, akik szerint ez tényleg hasznos és csuda mókás dolog, hát ezektől lesz rosszul minden normális ember.

2009.07.29. 15:29:11

ez a csapatépítés a csodás bájitalok modern megfelelője :-)
ostoba de hiszékeny, vezetésre alapvetően alkalmatlan "vezetők" ettől remélik a csodát, hogy a sz@r munkájuknak köszönhető rossz hangulat és az általános közutálat, aminek örvendenek, majd varázsütésre elmúlik.

fel kéne írni az ilyenek irodájába, hogy
"a főnökeidet könnyű megtéveszteni a képességeidet illetően, a munkatársaidat nehezebb, a beosztottaidat viszont: teljesen lehetetlen"

Ariaden 2009.07.29. 15:29:11

:D

Csapatépítők, de rühellem őket! Én vagyok a balek HR-es, aki azzal foglalkozott pár hónapig, hogy ilyen és válogatottnál válogatottabb hülyeségeket kitaláló tréningeket szervezzen az osztályoknak.

Kihagytatok pár dolgot még a tipikusak közül. Építsetek hidat, pipapucoló szipkából (vagy gemkapocsból és kartonpapírból) hogy megtartson egy üveget, vagy átférjen alatta a hajó. Betűkből időre rakjatok ki szavakat, ki tud gyorsabban bekötött szemmel megkötni egy nyakkendőt, a többiek utasítása alapján, mesélj a másik kollegáddal kapcsolatos pozitív élményt, satöbbi. És a végén a tréningcégek nagybecsű beszámolói... A tréninget megelőző felmérős kérdőívek, amiken mindenki megkérdezi, hogy lehetek őszinte, vagy jópofizzak?

Ehhez képest előző munkahelyen családi nap szervezés volt az egyik állandó nyári feladatom, volt sport, gyerekeknek mindenféle ugrálóvár, hinta, kaja pia fagyi rogyásig, szülőknek fellépők programok, tombola, mindenkinek ingyen, s bizony erre a bulira az utolsó ember is eljött és jól érezte magát!

lamed 2009.07.29. 15:31:02

@Bélabácsi: Persze, közös programok: elmegyünk a családdal nyaralni, a kollégákkal vacsorázni stb. De a mókás csapatversenyeket valahogy már az általános iskolában sem szerettem. (Nem iszom pálinkát sem.)
A közösen kitalált program akkor jó, ha már az ezen való részvétel is önkéntes. De ha kötelező részt venni valamin, akkor hogy beszélhetnénk közös akaratról? Az csak kényszer marad, amin az vesz részt, aki nem tudott valahogy kibújni alóla.

ZOH 2009.07.29. 15:31:41

pffff, zseniális

Levai Jutka 2009.07.29. 15:31:50

Korábbi munkahelyemen többször is részt vettem ilyen baromságokon. Bármilyen cég szervezte, mindig mindenki kivétel nélkül utálta az egészet. Mindenki azt számolgatta, hogy a költségekből mennyi jutna rá, ha azt a pénzt kiosztották volna, aztán azt leste, hogy mikor lehet megszökni egy sörre, vagy mikor lesz már a vacsora és az esti ivászat nő és pasivadászattal egybekötve. Közben a szervezők emberileg és szexuális értelemben megalázó helyzetek sorozatába kergettek bele minket (különösen az idősebb kollégákat, kolléganőket, akik közül az utóbbiak érthetően nem lelkesedtek mondjuk az "állapítsuk meg a sötét szobában bekötött szemmel, hogy kivel találkozunk, majd mondjuk is el, hogy miről jöttünk rá" kezdetű feladatokért. Ezeken kívül értelmetlen, gyerekes hülyeségekkel kínoztak még. A "csapat" egy centivel nem került közelebb tenmagához, akit utáltunk, azt ezután még jobban, akit szerettünk, azt is még jobban, aki közömbös volt, azt is jellemzően elkezdtük utálni. Közös, mindenek feletti utálat tárgyává vált viszont a főnök és az összes HR-es, függetlenül attól, hogy komolyan vették a cirkuszt, vagy nem. Jellemzően egyébként komolyan vették, főleg a HR-esek, mert ezzel igazolták létjogosultságukat a cégnél.
Összefoglalva: a fenti írás nagyon jól látja a lényeget, egy értelmetlen, utált, megvetett dolog, amit mi konzekvensen csapatleépítésnek neveztünk. Az is volt.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2009.07.29. 15:38:12

@A csendes Don (Corleone): "Amit Tie írt, akár jó is lehet, de miért akarnék azokkal túrázni, Land Rovert vezetni, quadozni, akiket egész nap (héten, évben) épp eleget látok? Szerintem az efféle a még független fiataloknak, illetve a már többé-kevésbé elhidegült, háromhetente házaéletet élő, gyermekeikkel már semmit kezdeni nem tudó családosoknak való...."

Telitalálat! Én is pont ezért vagyok ellene mindenféle munkahelyi meg iskolai haverkodásnak, mert nagyrészt kényszerből csinálja ezt az ember, nem a közös érdeklődés miatt.

A mi kollektívánkban kb. 29 év az átlagéletkor, minimális szórással, mégis a többségükkel nem nagyon van kedvem túlmenni azon, hogy néha segítek nekik a feladataik megoldásában az én szakértelmemmel és anyagaimmal, illetve ők is ezt teszik fordítva. Szerencsére elég laza társulat ahhoz, hogy ezt mindenki - a kisfőnököt is beleértve - elfogadja, és ha néha "csapatépítünk", akkor elmegyünk valahová dumálni és zabálni egy jót, a nagyobb etil-térfogatszázalékos világmegváltásokat pedig munkaidőn kívülre hagyjuk.

Egy másik kollektívában viszont a főnök felől jön ez a csapatépítés (igaz, nem óvodás stílusban, hanem a dögunalmas ppt-s fejtágításokkal), és ott tényleg megvannak az általad említett emberek. De a belsős házibulikat nem a független fiatalok, és nem is a kiégett családosok (általában azok már túl öregek ehhez), hanem a 23-33 közötti b*szatlan p*csák erőltetik, akik így próbálják a hiányzó életüket kipótolni...

Bélabácsi 2009.07.29. 15:44:14

@lamed: Bingó. A "kötelezö" csapatépítés önmaga meghatározásából fakadóan nem fog soha müködni. Az sem müködik, hogy kívülröl valaki - HR-es ? Más vezetö ? - megmondja mint egy megmondóember, mi legyen a tuti. Az az esetek többségében szintén félremegy.

Mindig a csapat tudja a legjobban, miben venne szívesen részt mindenki. Meg kell a csapatot kérdezni, le kell tenni három-négy variációt hogy válasszanak, de késznek kell lenni azokat variálni is. Az egyetlen határ amit meg kell szabni az a felsö költséghatár, e felett a csapat nem diszponálhat, max. úgy, hogy ha úgy gondolják saját zsebböl kiegészítik.

Az ember az ébrenléttel töltött idejének kábé felét a munkájával, a kollégáival tölti. Ennek az idönek a milyensége nagyon nem mindegy, ezért próbál sok cég segíteni. Sajnos nagyon sokan nagyon rosszul fogják meg a dolog végét, aminek az eredménye az lesz, amit Lévai Jutka leírt - a "csapatépítés" fogalom megemlítése is egyfajta negatív pavlovi reflexet vált ki a munkavállalókból, ahonnan aztán már tényleg nehéz visszahozni a kedvet és a készséget az ilyen jellegü - mégegyszer: pozitív céllal indított, de rosszul elsült - kezdeményezések felé. Ez pedig sohasem a munkavállalók hibája (leszámítva néhány alapból destruktív embert, akit a csapat úgyis elöbb-utóbb kinyír), hanem azoké, akik rosszul álltak neki a történetnek.

Silent Bob 2009.07.29. 15:44:48

Mondjuk azért ennyire tiltakoznia kötelező csapatépítés ellen, hát nem tudom... kicsit nekem erőltetett. Elhiszem, hogy mindenki a családjával haverjaival stb. lenne inkább, de hányszor van ilyen egy évben? Egyszer?
Sokan úgy beszélnek, mintha a mindennapi szabadidejüket vennék. el.
Hozzáteszem, az ilyen úttörőtábor-sorverseny-faszom jellegűeket úgy szabotálnám el, ahogy tudnám, az tény.

SLacc 2009.07.29. 15:46:24

Mi lelki napnak hívtuk. Ők még most is úgy hívják. Mondjuk ez az egyház miatt lehetett. Mindenki jófej volt, és megtanulta... khm... meggyőzően mondani a főnökségnek, hogy de jól érezte magát.

Sol 2009.07.29. 15:48:13

Wááááá, ez nagyon élethű lett, rögvest rám tört a hazarohanhatnék:D

Dr_utcai_arcos 2009.07.29. 15:56:33

amit én szerveztem tavaly,arra azt mondták teljesen jó volt -mertek volna mást mondni : DD -.vittünk khm, gyümölcsöt, barackot meg szilvát, hát, a mi csapatunk biztosan jól érezte magát :DDDD, a végén már az animátor kislány is, akinek nem kellett sokat könyörögni, hogy csatlakozzon a zülléshez :P.de ott tényleg megbeszéltük mi legyen és mi nem.ugyanott volt a cég másik csapata, na azt a szart amit ők kaptak,mi nem szerettük volna megcsinálni :S.

szabiaki (törölt) 2009.07.29. 16:01:02

Na tisztázzunk valamit itt a végén, az animátor az aki rajz- és vagy animációs filmekben dolgozik. Tudom, hogy menő így hívni magát valakinek, de akárcsak a fejvadász sem lesz menőbb attól, hogy nem hívja magát állásközvetítőnek ő sem.

papamaci1 2009.07.29. 16:03:14

Minden munkahelyen van kolléga, akit szeretek, a ki közömbös, és akit utálok.
Az egész hülyeség nem hoz közelebb egymáshoz.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 16:07:14

@Kóser Malac:

nagyon szívesen adok ötleteket, akár profiknak is, ha megfizetnek érte... ez csak kóstoló volt, úgyhogy ha további ötletek kellenek, akkor várom a megkereséseket a nickemhez tartozó e-mail címen :)

@Silent Bob:

rosszabb cégeknél (akik szeretnek a kiemelkedő és munkavállaló-centrikus hr-policyjükkel menőzni, holott mennyivel jobban járnának, ha az ilyen baromságokra elbaszott pénzt belecsapnák az éves inflációkövető emelésbe!!!) ilyen csapatépítő tréningek / mikulás / menedzsmentmíting / családi nap / sportnap / irodista kirándulás / csapatkirándulás / évértékelő míting / farsangi bál / nőnap / anyák napja /apák napja / cég alapításának a születésnapja / vezérigazgató macskájának a születésnapja / dolgozó születésnapja / dolgozó névnapja / kutyafasza / dolgozó beléptetése bizony évente nem egyszer van, hanem havonta legalább két-három ilyen biszbaszt le kell rendezni. és ez már tényleg egy kicsit túl sok. és bizony van, amikor a mindennapi szabadidőt veszi el.

Ernoke 2009.07.29. 16:08:34

@Silent Bob: az embereknek kicsi az ingerküszöbük az ilyen dolgokkal kapcsolatban, főleg azért, mert nagyon nehéz megszervezni azt is általában, hogy a családjukkal együtt legyenek hétvégén vagy hétköznap este normális időtartamot. (egyre többen dolgoznak random módon, eltérő munkarendben, vagy egyszerűen csak sokáig stb.) persze, hogy ezek után felidegesíti magát az ember azon, h az értékes szabadidejéből pluszban elvesz egy olyan hely, ami miatt kurvafontos dolgokra alapból nem jut ideje.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.29. 16:18:37

Ez a "na még egyszer, hangosabban" ez mennyire jó! :) LELKESFASZ! Beloiannisz Ariadné kár, hogy nem jött a tréningre!

Vannak amúgy egész jó programok, ha viselkedés változással jár, akkor az jó, de ettől függetlenül a bebaszás és a kúrás a veleje és csapatépítő esszenciája az egésznek, a többi csak alibi. Amelyik cég nem ottalvós kirándulásra megy, az viszont pénzt dob ki :)

hegyilany 2009.07.29. 16:26:31

Mondjuk ez a "landys-falmászós-jajdelaza-outdoor-csávó vagyok" dolog is rohadt modoros szerintem.

Szelid sunmalac 2009.07.29. 16:27:40

Mi elmentunk sileni negy napra. Jol bebasztunk es telezabaltuk magunkat, utana meg fetrengtunk a hoban. De nekem speciel fizettek a treneremet is ket napra. Na nem mintha sokat segitett volna...

Ernoke 2009.07.29. 16:28:00

@nosferato: "are you all right?" - "yeah!" - "I CANT HEAR YAAAA!" - "YEAAAAAH!"
koncerteken is utálni szoktam ezt, de az pláne röhejes, mikor munkahelyen csinálják.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.07.29. 16:30:01

Én voltam egyszer egy ilyenen, ivás volt, bebaszás nem, kúrni nem kúrtam (jelölt lett volna), de annak volt értelme. Rájöttem, ki az a köcsög, aki semmit nem fog tenni a project érdekében. Igazam, lett.

A leírás nagyon jó, bár nagyon hiányoltam az "outdoor cipő" szófordulatot.

Kicsijoe 2009.07.29. 16:31:18

Jujj,tényleg,kimaradt a másik kedvencem,amiért bomlasztó elem lettem : a kikényszerített testi kontaktus.Ez volt az a pont,amikor ex katedra megmondtam,hogy ebben nem fogok részt venni.Senki izzadt mancsát nem szorongatom körjáték címen,sem a nagycsöcsű hájas-bajszos termelésvezető nővel nem fogok úgy táncolni egy 40 fokos tetőtéri helységben,hogy a kispöttyöslabda nem eshet ki közülünk,és egyáltalán...abszolult nem tartom viccesnek,hogy bekötött szemmel belemarkoljak véletlenül valaki mellébe,stb.A 40 centi távolság maradjon meg.A halmozottan undorító a légkondícionálatlan tetőtéri helység kontra 40 fok volt.Ja,és senkiben nem volt annyi,hogy azt mondja,igazam van,mindenki zúgolódott,hogy bomlasztom vidám kis csapatunk.... :(

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.07.29. 16:32:46

BÍRÓ VONZÁS: AVAGY A FOTON VONZZA-E A TÖMEGET?
grain.hu/birovonzas.htm

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 16:42:52

@Silent Bob:

neeeem... ez amcsi cégnél volt. azok sem jobbak...

@Kicsijoe:

ilyen csöcsfogdosós, pingponglabdát férfi gatyaszárán kéz nélkül keresztülmászatós, nőt térdeltetős játékon legutoljára hála istennek 11 évesen voltam, és akkor még túl kicsi voltam ahhoz, hogy bevonjanak ezekbe a célzottan baszatós játékokba. de mit mondjak, megmaradt az élmény.

viszont ami zseniális: kifejezetten logikai játékok, ördöglakat, rubik-kocka...

lárvalányhaj 2009.07.29. 16:45:03

Én csak azt nem értem, hogyha mindenki utálja az ilyet, akkor mégis mifaszért csináltatják....?

scsaba1 2009.07.29. 16:49:27

A szívószálasra nekem is van ötletem.

A csapat -szívószálak segítségével- igya ki az egész vizet, majd hugyozza tele a másikat.

Utánna nézze meg, hogy a következő csapat hogy birkózik meg a feladattal...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.29. 16:50:14

a tényleg nagyon kemény viszont az volt, amikor nem pihenőidőben, hanem kőkeményen munkaidőben csináltatják az emberrel a tréninget, meg a kutyafasza rendezvényt, mert akkor nem a munkavállaló utálja a hr-est borzasztóan (hiszen nem a szabadidejéből megy, hanem lóghat egy kicsit), hanem a részlegvezető fröcsög, hogy akkor ki fogja elvégezni a munkát!? mért munkaidőben kell ezeket a baromságokat csinálni? egyáltalán mért kell ezeket a baromságokat csinálni? hát mindenki ki tud menekülni egy égő házból, és tud elsősegélyt nyújtani? hát minek kell ez a hülyeség? hát bevizez egy törölközőt, és kifut a házból! (oké, számoljunk. van 0 db. törölköző, 200 ember, 5 vízcsap, haverok között 10 perc várakozás a vízcsapnál, az egyenlő 10 sértetlen, 180 füstmérgezett, 10 halott, az nekem 2 év felfüggesztett, neked 5 év szigorított. még mindig felesleges?)

banyanyanya 2009.07.29. 17:03:38

egyszer voltam olyan csapatépítőn, amit szerencsére még nem külsős cég szervezett, hanem a saját cég lelkesebbik csapata... Volt kincskeresés a közeli erdőben. De egy egész napos (kora reggeltől estig tartó) agymosás után nem volt kedvem kincskeresni. (Többen voltunk ezzel így) Gondoltam felnőttek vagyunk, ne sz#rottunk már egymással. Kaptam is egy feketepontot a kitett listára, ahol a csapatok voltak beosztva. Elmosolyodtam és továbbmentem. Tudod kivel szórakozzatok.

Praise 2009.07.29. 17:08:05

Hálás téma ez a "csapatépítés", napjainkban szinte minden munkahelyen belefutsz...
Én spec. plafonon vagyok tőle, mindjárt részletezem. Egy nagy cég helyi kis vállalatánál dolgozom, értelmiségi (diplomás) munkakörben, nem is keveset. A fizum - kapaszkodni! - 60.000 forint kézbe. Nálam idősebb kolléganőim sem keresnek többet, sőt, állítólag a központban is legendásan sz@r a fizetés. Ennek köszönhetően szinte hetente kapunk egy körlevelet, hogy kedves kollégák, ma töltöm utolsó napomat a cégnél, köszönöm az együtt töltött időt... stb. Mire megtanulom valamelyik vidéki kolléga nevét, és tudom, mivel kihez kell fordulni, már megint váltás van, aki tud, menekül valahová, ahol fizetést is kap. De bakker, csapatépítő tréning milliókért, na az minden évben van!!! Csakúgy, mint központi karácsonyi party, ahol folyik a pezsgő, ízléses céges ajándék jár mindenkinek... csak éppen senkit nem ismersz, mert tavaly még hót más volt a mélyen tisztelt társaság.
A helyi cégben viszont remek a kollegális kapcsolatrendszer: összekovácsol minket a többéves együtt töltött munka, a központból érkező ökörségeken való bosszankodás, közösek a kínjaink, megosztjuk az örömeinket. Ja, és mindez nagyon sokban függ a helyi "kisfőnöktől", aki összefog mindenkit, nem kritizál, saját kezűleg csinál nekünk bólét a közös névnapozásokra, őszintén lehet vele mindenről beszélni stb. Pedig nő! :) Szóval csapatot építeni nem évente egyszer, egy hosszú hétvégén kell, liszteszsákban ugrálva, vagy kötélpályán lógva. Érdekes, anyám mindkét munkahelyén nagyon jó kollektíva volt: na ja, 10-20 év alatt összerázódik a csapat már csak kényszerűségből is...

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.07.29. 17:20:14

Alkalmazottként mindig azt mondtam, hogy amint csapatépíteni kell, azonnali hatállyal felmondok. Én a munkahelyemre dolgozni járok, a szabadidőm a családé a munkaidőt meg munkával töltjük. A munkát pedig senki sem csinálja meg helyettem.

kardinálispinty 2009.07.29. 17:25:01

Borzasztó sarkos leszek: az a felnőtt ember, akit életképtelen majmok játszóházasdira tudnak kényszeríteni a saját szabadidejében, az meg is érdemli. És nem, nem igaz, hogy muszáj, egyáltalán nem, sajnálom... lehet menni olyan helyre, ahol nem 3 bohócra költik a cég nyereségét, nem szükséges minden munkahelyen kitartani minden körülmény között.

DnP 2009.07.29. 17:27:26

En is voltam egy ket napos hasonlo f@ssagon. A hatam kozepere sem kivantam. Kint volt valahol a balaton partjan. Este osszenepi ismerkedos beszelgetos kaja, ahol sajat magunkat kellett volna pontoztatni 10 emberrel vagy valami hasonlo. Na helyette siman kiultem a parta naplementet nezni... masnap kerdeztek hogy nalam mi a helyzet. Mondtam en problemaimat en ismerem, nem vagyok kivancsi masok hulyesegere. Az animator azt hitte rosszul hall, megegyszer megkerdezte, de akkor sem kapott valaszt :) A masodik nap vegen megkerdeztek kinek mi volt a legjobb benne. Tobben omlengtek, hogy milyen jo volt egyutt a tobbiekkel, megismerni oket, kozelebb kerultek egymashoz es hasonlo idiotasagok. Mikor ram kerult a sor, csak annyit mondtam, szep volt a tegnap esti naplemente. Nem orultek nekem tulzottan. :)

kardinálispinty 2009.07.29. 17:34:06

@Tie: baszod Tie, te valami bújtatott Landrover-agitáror vagy? faszom...

respecta /01 2009.07.29. 17:34:38

Te jó ég...először azt hittem, hogy nosztalgiázni fogok és az áltiba képzeltem magam. Néhány mondatig!
Majd rájöttem, hogy csak felnőttek megalázása. Nekem ez nagyon durva, nem hiszem, hogy menne?
Fogalmam sincs, mi történne, de otthagynám...

BKV - Önnek megyünk 2009.07.29. 17:36:00

olvasom itt a kommenteket:
most ti komyolan képesek vagytok elmenni egy ilyen csapatepito fasznyiszalasra????
hat nincs nektek onbecsulesetek. azonnal kilepnek ahogy egy ilyen szoba kerulne.

Bambano 2009.07.29. 17:39:53

Már a teszkó gazdaságos munkatárs is megírta, az igazi csapatépítés az, ha valami nagy stiklit csinál közösen a főnök meg a csapat:)

Létezik igazi csapatépítés, de az mindig alulról jön. Ha a banda elmegy este bedobni egy pofa sört azért, mert egymással akarnak ezreléket emelni, az csapatépítés. Ez, fentről, parancsszóra az esetek jelentős részében aszisztálás a főnök hobbijához. Néha átcsap extrém sport túrába.

Egyszer nálunk is volt, mondtam, hogy nagyon szép, nagyon jó, de egyrészt határidős meló van, másrészt az én egészségemmel max. én játszhatok, a cég nem. Úgyhogy menjetek, én addig tartom a frontot. Hogy ebből mekkora balhé lett... Azután a túráról a főnökömet egyenesen kórházba vitték, térdsérülést műteni, a másik kolléga otthoni fekvésre kapott szigorú orvosi utasítást az orvostól, csak én maradtam mozgásképes. Valahogy senki nem kérdezte, hogy miért nem voltam csapatépítőn...

Különben is, a csapatépítés estére az esetek nagy részében véralkoholszint emeléssé degradálódik, az meg engem nem érdekel. Utána meg hetekig megy a pletyka, hogy ez hogy berúgott, azt a csajt hányan húzták meg egy este, stb. stb. Jó ez, de NEKTEK :)

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.07.29. 17:49:22

VI. állomás: a bizalom sziklája
Szilvi a három méter magas farakásra áll, a fiúk a rakás előtt kinyújtják a kezüket, Szilvinek nyugodtan előre dőlve vállalnia kell a zuhanást, a "csapat" közös erővel elkapja, mielőtt a földre zuhan.
Szilvi dől, és szilánkosra töri a térdét, mert az összes fasz mellnél akarja elkapni.

a tréner meg jellemzést ír a csapatról az office managernek, hogy a feladatok optimális elosztásával érje el, hogy Szilvit is egyenrangú csapattagnak fogadják el a többiek, és egyéni értékeléssel bátorítsa a lányt, hogy bízzon a kollégáiban.

;)

Bambano 2009.07.29. 17:50:27

@lárvalányhaj: mert a suttyó amcsi főnök azt hiszi, hogy a magyar dolgozó is ugyanolyan segg módon szocializálódott, mint ők, és azt hiszi, ez itt ugyanúgy fog használni, mint amcsiban.

Hát nem használ. Viszont nem ritkán kötelező.

@Silent Bob: ha évente egyszer is előfordul, akkor az már sok. Ha a kollégákkal akarok lenni, arra feltalálták a munkahelyet meg a munkakörbe tartozó feladatok végrehajtását. Ha kikapcsolódást akarnak, azt viszont magam szervezem és irányírom, abba nincs beleugatás.

Kicsijoe 2009.07.29. 17:56:48

@kardinálispinty: Én most tényleg ideállok nyálazni : nekem az,amikor minden részleg kapott 12.000 forintot hogy dobjanak össze bármilyen kaját 30 főre (bográcost leginkábbŰ) vigye el mindenki a familijét és jóétvágyat,az tetszett.Jó volt a hangulat,kellemes az egész,én örültem neki.A bográcsozással alapból az a bajom,hogy kistételben nem jó nekiállni,nagyban meg hat ember nem eszik meg 10 liter marhapörköltet,semmi kedvem két hétig a maradékot zabálni,sem pedig kiönteni...szóval,ez jó volt,bár nem volt kötelező,600-ból 280-an jöttek el,de azok tényleg jószántukból.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.07.29. 18:03:40

A poszt kiváló lett! Nem véletlenül hiányoltam korábban.
Én talán 6-7 ilyen eseményen voltam szenvedő alany. Alapvetően antiszociális vagyok, a legdrágább kincsem a privát szabadidőm (folyamatos műszakban dolgozom mellette sokféle egyéb elfoglaltsággal, amit élvezek is), hagyjanak nekem békét a havi egyetlen szabad hétvégémen már! Arról nem beszélve, hogy néha úgy éreztem, elkelt volna némi személyiségi jogi védelem is a csapatépítések során, pl. hova kerülnek a rólunk készült jegyzetek, videófelvételek?
A feladatok java nemcsak hülyeség, hanem megalázó is. Ha nem pusztán csapatépítés, hanem valamilyen fejtágítás is van a dologban, azt olyan személy tartja, akinek életében nem volt köze ahhoz a munkához, amit végzünk, de nagyon tudományos alapon elmagyarázza, hogy mi azért hogyan kellene csináljuk...

A végeredmény pedig kb. annyi, hogy akit eddig csak felületesen utáltam, azt ezután már zsigerből fogom s tudatosan kerülök mindenféle kontaktust a kollégákkal.

Egy dolog van az egészben, ami egy csepp örömet adhat: alaposan belezavarni a trénert a munkájába, megtörni a lendületét és lelkesedését, így aztán nem a nyomorult dolgozók mennek csak haza keserű szájízzel. :-)

Az egymásra kényszerített közösségek nem fognak hatékonyabban dolgozni tréning után sem. Jobb lenne, ha a HR azon dolgozna, hogy valóban egy adott munkakör ellátására alkalmas embereket szedjen össze, s ne a meglévő silány anyagot akarná valamely nemes ötvözetté olvasztani.

Az sem túl jó, ha egy péntek este munkából hazaeső családanya éjjel kell elvégezze az egész hétvégére eső házimunkáját, mert szombat-vasárnap "csapatépít", amiért még a gyerekei is durcásak vele ráadásnak. Majd a hétvégét félkómás állapotban végigkínlódja, még jobban elfárad, s hétfő reggel kezdi elölről a robotot.
S igen, az ára egy-egy ilyen "mulatságnak" sokak fizetésével egyenlő, s biztos, hogy béremelés vagy prémium formájában valós hatékonyság-növekedést is biztosítottak volna - egy időre legalábbis.
Emellett az ilyen alkalmakkor a programban jelzett "korlátlan kávé- és üdítőfogyasztás" egy termosz langyos, ismeretlen eredetű barna lötty és pár üveg mosogatólé-hőmérsékletű cola, ásványvíz lenne persze üvegnyitó nélkül felpakolva az asztalra, a "szünetekben friss péksütemény" pedig legalább kétnapos, mirelitből sütött pogácsa.

Egyetlen normális trénerrel akadt eddig dolgom, mondjuk ő pszichológus volt és teljesen emberi szemszögből látta a mi helyzetünket, idomult hozzánk, s vele valóban tartalmas két napot lehetett végigdolgozni, ám ettől sem a csapat vagy a tudásunk nőtt, hanem egy embert láttunk, aki méltóvá vált a tiszteletünkre.

eN 2009.07.29. 18:07:16

@Levai Jutka: es te nem a hr-en dolgoztal annal az m-mel kezdodo es y-nal vegzodo nevu cegnel? ;)

DnP 2009.07.29. 18:20:17

@Ormótlan: :) Csak nem egy masik hos ellenalloval hozott ossze a sors?

wjozsi 2009.07.29. 18:27:52

A közös berúgás valóban nem rossz poén, erősíti is a csapatkohéziót, de azt is meg tudom érteni, ha egyes munkatársak meg jellemüknél / ízlésüknél / koruknál / státuszuknál fogva ebből rekesztődnek ki.

Más:

Ha a csapatépítő tréning célja az egymás, és gyakran a vezetőség iránti bizalom kialakítása, akkor szerintem a legalkalmasabb és legtanulságosabb a bungee jumping, ahol a torony tetején a team fogja a kötél végét, a kötél másik végével a lábán meg ugrik a főnök.

Bambano 2009.07.29. 18:48:34

@wjozsi: fogyóeszköz főnök... jó gondolat :)

lamed 2009.07.29. 18:55:47

@Ormótlan: A trénerrel való kiszúrással azért óvatosan kellene bánni. Jogos, ha egy lelkes barommal van dolgod, de néha a foglalkozásvezetőben is látni lehet az embert. Lehet, hogy őt is kirúgták a normálisabb munkahelyéről, munkanélküliként kénytelen volt elvállalni a maszek trénercégnél az állást, és kénytelen csinálni ha meg akar élni. A főnöke lecseszi vagy kirúgja ha rossz visszajelzést adsz, ha panasz van rá. Ezért ha látom, hogy ez a helyzet, én az ilyeneknek sosem adok rossz értékelést a végén, és nem konfrontálódom, hacsak nem valami szélsőséges "mókáról" van szó.

SLacc 2009.07.29. 19:29:02

Nálunk a vezetőségi tagok voltak az animálok... izé, animátorok. Mindenki kedvvel állt a programokhoz! Hittétek volna? Á, nem volt egyértelmű, hogy az állásunkba is kerülhet. Saját akaratunkból vágtuk a jó arcot. Ja, egy feladatot lehetett passzolni a nap folyamán. Vajon miért nem passzolt egyszer sem senki? _Nos?_

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.29. 20:09:51

Egészséges ember végigüli az ilyeneket, aztán bemegy másnap bazmegolni, hogy mennyi e-mailje jött, amíg nem volt, és fasznak kellett ez az egész + mennyivel jobban csinálta volna a dolgot. A csapatépítésen kivonulni szerintem rombolás, a második ilyen után megkérném az illetőt, hogy nézzen vmi pénzváltó melót, ahol egyedül ülhet egy boxban 12 órákat, ha neki az tetszik.

Órákig tudnám osztani akár a trénereket is, a modoros erőltetett tegeződéstől és úriemberes "fickós" kézfogástól, tanult testtartásokon, felvett gesztusokon át az ingujj felhajtásig terjedő lazaságig, az állandó szar poénkodásig, miközben amúgy 2 óra alatt derül ki, hogy a fél cég jobb arc, mint szerencsétlen "animátor". A dolognak kötelező része, hogy a háta mögött szét KELL cikizni az illetőt, esetleg hányásig itatni. Ő ugyanis nem része a csapatnak.

DE értelme van a dolognak: miközben az átlagember kipipálja, hogy OK, bohóckodtunk egyet, a legtöbb tréningen valami nyámnyilábbnak csendben van egy komolyabb, maradandó élménye, amitől belül megváltozik hétfőtől. Ezt esetleg átéli vele valaki, egy ember, a többi meg nem vesz észre semmit az egészből. Amikor épül a csapat, akkor az nem feltétlenül azt jelenti, hogy én is kapok valamit. Csak kellek hozzá. Abból kapom a fizetésemet, hogy működik a cég, mert végre a nyámnyila is fel meri hívni a jócsajt a könyvelésen, amit egyébként naponta meg kellett volna tennie munkaköre szerint.

A leépítések után, amikor már szétbaszódott a cég, és céges autó nélkül gyalog sétálsz el a mólóig naplementét nézni, egy olcsó de _finom söritalt_ kortyolgatni, ez a gondolat is megér 3 percet.

Ezért sírja vissza az ember az iskolát a munka első 10 évében (is), ott mindenki a saját fajtájával lóghatott. A munkahelyek jelentős részét sajnos nem ez alapján válogatják össze. Néhányat azért igen :-) Na azok tényleg csak a pia és a kúrás miatt tréningeznek. (Áldassék az úr neve.)

Bambano 2009.07.29. 20:21:22

@lamed: a tréner szivatással az a baj, hogy amelyik tréner jó kapcsolatot ápol a céggel (mert ő kapta a csapatépítős bulit), az kaphat még elégedettség felmérést is, ahol csúnyán elkaszálhat...

@nosferato: nem úgy vagyunk szocializálva, mint az amcsik. Nem úgy működnek nálunk az amcsi metódusok, mint ott. Ezt nem ártana fejbentartani az okosoknak. Nem szokták...

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.07.29. 23:12:41

És akkor azokról még nem is esett szó, akik csapatépítés, javítás címén szcientológiai fosokat akarnak rád tukmálni. A szabadidőben. Ártatlanul. Mondanom sem kell, vasárnapra kicsit megcsappant a létszám... Anyjukat! Már bocs, ha valakit megbántottam.

Abban meg nem nagyon hiszek, hogy egy munkában elviselhetetlen, de amúgy melón kívül egész normális egyént egy közös szívószálazás, építgetés stb megváltoztat. Másnap bemegyünk, röhögünk, milyen fasza kis esténk volt, másnaposság akármi, aztán ráterelődik a munkára a szó és máris ugyanolyan tapír állattá válik.

@nosferato: Ja, a nyámnyilának lehet, hogy jót tesz :)

Amúgymeg isteni cikk, köszi!

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.07.30. 07:15:46

@lamed: A trénernek nincs ott a főnöke... Másrészt, ha annyira utálja a munkáját, akkor miért nem hord újságot hajnalonta, vagy miért nem gazol krumpliföldet, vagy bármi?
Az a tréner, akivel ki lehet szúrni:
1, látványosan butább, mint az általa egzecíroztatott csapat
2, betanult szöveget "szaval", amit nem ért, így egy ártatlan kérdéstől is zavarba tud jönni és személyesen produkálja azon önkéntelen metakommunikációs elemeket, amelyről próbált előadni :-)
3, rosszindulatú

Ha valaki lelkes és érti is, amit csinál, azzal nem lehet kiszúrni, ám ha csökkent értelmű de csak azért is csinálja, az gáz és megérdemli, hogy viszontalázzák.

lamed 2009.07.30. 08:13:32

@Ormótlan: A trénernek nincs ott a főnöke, de a visszajelzéseket olvassa.

Azért nem a krupliföldön gürizik, mert trénerként vagy "animátorként" sokkal jobbak a munkakörülmények és több a fizetés. Ugye milyen egyszerű ez? Én is simán elmennék trénernek, ha nem lenne más normális állásom attól függetlenül, hogy ostobaságnak tartom az egészet. Mondanám a betanult szöveget, letudnám a kötelező hülyeségeket, eljátszanám a lelkesedést (mert pár órán keresztül tuti biztosan el tudnám játszani) és kész.
Mert élni kell valamiből, ha másból nem, hát tréneri munkából, még ha hülyének is néznének a hozzám kényszerített munkavállalók. Nem olyan rossz állás ez, a krumpliföldnél biztosan sokkal jobb.
Ezért nem szabad kiszúrni a trénerrel. Hiszen akár én is lehetnék a helyében, nem biztos, hogy tehet ő arról, hogy milyen hülyeségeket írtak elő neki.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.07.30. 11:25:07

@lamed:

Pontosan, semmi ertelme a trenert szivatni. Mi is kerulhetunk olyan helyzetbe, hogy cirkuszi majomkent kell bohockodni ( en ugyan mindent megteszek ennek elkerulesere, de sajnos meg nem birtam Hunvald modjara milliardokat lopni, hogy biztos legyek a dolgomban :D ). aki a trenert megalazza, az egy kicsit magat alazza meg. ( Kiveve a trivialisan buzgomocsing trenerek, de azert ott sem kell tulzasba vinni. )

Egyebekben en azon rohogtem a legjobban, amikor a treningeken a " lojalitast" sulykoljak. Hogy legyek lojalis a ceghez.
Hat konyorgok. ez nem errol szol. A ceg adott esetben ugy kirug, hogy csak ugy fustol ( p.l. " strategiavaltas" , "takarekossag", stb cimszoval ) : akkor meg miert legyek lojalis ? Eladom a munkaeromet ( mert olyannal foglalkozok par eve, amelyet mas ember igen faradsagosnak es mentalisan megterhelonek tart, igy a lustabbak elkerulik a munkakort ), ok megveszik, es slussz passz. Kapitalizmus van, mindenki a sajat hasznat nezi, nem ?

Sajnos, elegge individualista vagyok ( ennek megfeleloen individualista munkakorben dolgozok, ahol altalaban az embernek egyedul kell dolgoznia es a teljesitmeny nagyon jol merheto. ). Biztos ezert vagyok kisse szkeptikus a " csapatepitessel" meg a " treningekkel" kapcsolatban.

A legjobb ilyen csapatepito hulyeseg az volt, amikor paintball-ozni mentunk. Rajottunk, hogy a fonok milyen maszkot visel, aztan az erdoben harman ( a csoportja :D ) rajtautottunk, es jol kivegeztuk, ugy 5 meterrol. ( Nem orvendett a csoportban kozszeretetnek a " valo vilagban" sem. ). Na, ezert megerte :D

Markgraf · http://www.legiobrigetio.com 2009.07.30. 12:32:55

Ó múltkor mi is csapatépítettünk: egy 3 m mély őskori kútból (alján 20-30 cm híg iszap, külső hőmérséklet 30°) kellet kiemelni a kút bélésdeszkáinak kb. másfél méteres maradványait, lehetőleg úgy hogy közben ne hulljon szét atomjaira a cucc.

nyíregyházi betti 2009.07.30. 17:59:11

A legidiótább csapatépítésnek és stresszoldásnak nevezett kollektívarombolásos módszer az, amit munkaidőben csináltatnak az un. kiemelt emberekkel.

Ők pár napig kiküldetésben építenek csapatot, idegen munkatársakkal. A saját kollégáik pedig a munkahelyen húzzák az igát, s a kieső munkaerő hiányában még a szokásosnál is jobban "élvezik" a stresszt.

A rabszolgák stresszét nem oldja senki, sőt, némi megfélemlítéssel és durva hangnemmel még fokozni is szokás. A vezetők elképzelése szerint ugyanis, ilyen negatív légkörrel "ösztönözve" fognak "hatékonyan" és "boldogan" dolgozni a csökkenő jövedelem és veszélyes munkakörülmények között......

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.07.31. 09:19:34

@lamed: Szerintem meg szellemi prostitúció olyasmit csinálni, ami távol áll az egyéniségünktől.
Valakivel kiszúrni személyesen az nem egyenlő a rossz értékeléssel amúgy, bár én nem szoktam bájologni, ha valami rossz. Elvégre a rossz dolgok jónk hazudása nem viszi előre a világot. A cégem meg ne fizessen az általam is termelt nyereségből olyasmiért, aminek sem értelme, sem haszna nincsen.

lamed 2009.07.31. 10:25:31

@Ormótlan: Szellemi prostitúció? Micsoda nagy szavak! Te tényleg elhitted, amikor nálatok jelentkezett valaki munkára, hogy őt a kihívás érdekli, a kreatív csapat, megtiszteltetés számára ennél a cégnél dolgozni stb stb? :))

Ébresztő!!! Téged átvertek! Az emberek 99,99%-a azért megy egy adott helyre dolgozni, mert a lehetőségekhez képest ott a legjobbak a munkakörülmények számára és legmagasabb a fizetés. Szerinted van olyan balfasz, akinek lehetősége lenne mondjuk trénerként légkondis helyen viszonylag jó pénzért dolgozni, de ő mégis a krumpliföldet választja, csak hogy ne legyen "szellemi prostituált"? Hát ilyen ember nincs.
Nagyon-nagyon kevés embernek adatik meg, hogy pont egybeesnek a jó munkakörülmények és a jó fizetés a hobbijával, a gyerekkori álmával. A többiek megpróbálnak valami hasonlót keresni kompromisszumokkal, de ha nem megy, akkor is kell valahol pénzt keresni.
Nekem is részt kellett vennem különböző idióta tréningeken, csapatépítésen stb, és részt is vettem annak ellenére, hogy semmi értelmét nem láttam. Kitöltöttem mindig az elvárásnak megfelelően a papírokat, nagyjából elvégeztem a feladatokat (ami alól már nem lehetett kibújni) és mentünk ebédelni. Nem gondolod komolyan, hogy mondjuk itthagyom a jól fizető állásomat csak azért, hogy ne kelljen tréningre mennem, vagy csak azért mert mondjuk nem értek egyet a cég "filozófiájával", politikájával vagy egyes tevékenységeivel?

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.07.31. 12:53:51

@lamed: Egy utolsó alkalmazott vagyok, szerencsére, így sok dologban a magam ura.
A krumpliföldet átvitt értelemben írtam... :-)
Ismerek olyan embert, aki a főállása mellett másodállásban mentőzik, de nem azért a kicsike pénzért, amit kap, hanem irgalmatlan hivatástudatból, s azért, mert a főállása nem az, amit szívből csinál.
Főállásban én sem álmaim munkáját végzem, de mellette "társadalmi munkban" foglalkozhatok azzal, amit nagyon jó csinálni, így ez teljességben kompenzálja a főállás adta sérelmeket.

Egyébként OK, hogy ma már nem tesz az ember (a legtöbb) semmit becsületből, hanem pénzért az elvei ellen is bármikor, bármit elvégez, ez tény. Az elvárások kapcsán meg azt gondolom, az ember elsősorban a saját elvárásait kell figyelembe vegye, s csak eztán másokét. Ha nekem az az elvárásom magammal szemben, hogy valamit magas színvonalon csináljak, akkor is így fogom csinálni, ha közepesért is ugyanannyi lenne a fizetség.
Valóban lehet másképp működni kifelé, mint a lelki alkatunk igényli, de ennek meglesz előbb-utóbb az ára.

lamed 2009.07.31. 15:12:54

Szerintem ez nem "ma már" van így, hanem mióta ember él a Földön. Nagyon keveseknek adatott meg, hogy azzal és olyan körülmények között biztosíthatja a megélhetését, amihez leginkább kedve, tehetsége stb van. Irigylem ezeket, és az is biztos, hogy a leghatékonyabb munkát tőlük lehet elvárni. De sajnos az emberek elsöprő többségének nincs ilyen szerencséje (tehetsége, nevezzük akárminek), viszont nekik is meg kell élniük valamiből, ezért elvállalnak olyat is, amit csak közepesen képesek elvégezni, és ez semmiképpen sem valami becsülettel ellentétes dolog.
Én meg olyanokat ismerek, akik másodállásban sem az általuk kedvelt tevékenységet végzik, de muszáj csinálniuk. Hiába lennének elvárásaik saját maguk felé, ha nem tudnak megélni ezek teljesítéséből. A kényszerből végzett munka pedig mindig is kényszermunka marad.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.31. 21:52:56

Csatlakozom, a legtöbb ember úgy jár munkába, hogy be "kell" menni, 16:59-kor áll fel és megy haza, nem érdekli az egész hely, a munka, nem okoz neki örömöt. Pedig jó lenne, hiszen a fél életét ott tölti.

Viszont ha midnenki azt csinálná, ami érdekli, akkor egyrészt elég sok lenne a repülőgép-baleset, és hegyeben állnának a primitív festőművészek, a nőnek öltözött férfidívák tollboában, illetve minden gyerekből TÉNYLEG vasutas meg űrhajós lenne, azt' az űrhajósok ott ülnének az űrben, mint a heringek, és tobzódnának. Meg tréner is elég sok lenne. Persze az utcán állna a szemét, a peep-showban homályos lenne az ablak, a nőknek szőrös lenne a lába, hullák hevernének az utcán, és a fűre szarnánk, mert azt a néhány nyilvános vécét, amit hivatástudatból, hobbiból és odaadó élvezetből dzsungáznak ki az arra születettek, nem tudnánk megfizetni.

Csak enni nem volna mit.

efzsé 2009.07.31. 23:32:18

Kommenteket átugorva- Ez réééémes!

2009.07.31. 23:40:44

@nathanp:
"Szilvi dől, és szilánkosra töri a térdét, mert az összes fasz mellnél akarja elkapni."

Nathanp, baszod, már ezt a blogot sem lehet nyugodtan olvasni, anélkül, hogy az ember vinnyogva leforduljon a székről a röhögéstől??? :)

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.08.02. 17:10:08

@lamed: Persze.
Ám egy rakás munkát CSAK hivatástudattal lehet végezni. Legyen az illető akár színész, akár doki, akár virágkötő, vagy hivatásos katona, stb.
Egy orvosnak sosem a munkájával van baja, esetleg a körülményekkel, amik egy adott kórházban rendelkezésre állnak. Egy színészt se hallottam még nyüszíteni, hogy "jaj, már megint egy főszerep".
Szerintem leginkább a nem produktív ("irodai") munkák veszik el az ember életkedvét, azoktól jó 14-16-17h-kor megszabadulni. Meg persze az, ha valaki nagyon nem a szellemi adottságainak megfelelő munkát végez (filozófus 3 műszakban segédmunkás).
Sok esetben a legnagyobb baj nem a munkával, hanem az emberrel van: azért dolgozik olyasmit, amit utál, hogy több pénze legyen, de közben képes lenne kevesebb pénzből is normálisan megélni, jóval kisebb stressz alatt, boldogabban, már ha nem a valós létfenntartásról van szó. Szerintem ne panaszkodjon a munkájára az, aki félévente megveszi a legújabb mobilt, vagy évente van új kocsija, vagy háromszor jár nyaralni.

@nosferato: :-)))
Viccet félretéve: valahol a lényeg felé vezetted a figyelmemet. Ki tudja 14-18 évesen _helyesen_ eldönteni, hogy merre tovább, hogy mivel foglalkozzon élete hátralévő 40-50 évében? Borzasztó kevesen... Ez lehet az egyik forrása a munka örömtelenségének. Tényleg nem azokról van szó, akik totál hülyék és csak a levélsöprögetésre alkalmasak, hanem átlagos eszű és képzettségű emberekről. Egy rakás egyetemista vált szakot, mikor ráébred, hogy nem ezt akarta (ez a szerencsésebb eset).
Még egy lépéssel lehet mélyebbre menni: miért nem tudja egy fiatal, hogy mit akar? Mert "kissé" túlspecializálódott a világunk, s sok tekintetben átláthatatlan, megfoghatatlan szakirányok válnak le egy korábban egyértelmű szakmáról. Akár 50, akár 100 évet nézünk visszafelé, az azóta lezajlott fejlődés az oktatás által követhetetlenné lett, zuhan az általános tájékozottság és műveltség mértéke. Honnan jöhetne rá valaki, hogy mit szeretne csinálni, ha csupán egy egészen kis morzsáját képes megismerni a világnak addig, míg döntési helyzetbe kerül? Annyira még nem vagyok öreg, hogy a "bezzeg az én időmben" nosztalgikus szakkifejezésével mondjak véleményt a "mai fiatalokról", de egyértelműen észlelhető az általános ismeret- zsugorodás és a generációk közti műveltségbeni leszakadás.

LyukasBogrács 2009.08.03. 15:56:51

@Tie:
Ez most valami vicc? Vagy te komolyan azt gondolod, hogy szemuveges, kopaszodo regional SAP project manager assistantok, meg senior financial controllerek fognak neked meg a terepja... Land Rovereidnek faronkbol hidat epiteni? Amikor meg a nyomtato tintapatron-cserejehez is a helpdesknek irnak requestet, hogy nyissanak egy ticketet az issue-hoz? Es ezek meg a ferfiak, kepzeld el a noket.

En dolgoztam multinal, tudom mirol beszelek.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.03. 18:01:08

@Ormótlan: lájkolom, amit küldesz! Én éppen negyedik hallgatói jogviszonyomban vagyok munka mellett, mert eredeti szakmám már nem okoz élvezetet, viszont azt totál észrevettem benne, hogy míg 10 éve kb. mindent tudtam róla, 5 éve a szakterületeimen kívül lövésem nincs, hogy mi zajlik.

@LyukasBogrács: küldtünk ügyfél fejes ügyfeleit ilyen lendróverezésre, meg helikopterezés és _yachtozás_ mellé. Élvezték, de hozzáteszem, hogy a végén a piának döntő szerepe volt, a hosztesz lányok meg fejvesztve menekültek a teljes felhozatalt nem reprezentáló, magukból azonban kikelt 1-2 delikvens hatására. Ebbe beülnek, terep, ha akarják, az autó lesz koszos, nem ők, amolyan passzív extrémkedés, mintha kesztyűvel vernéd a faszt. Van, ahol pont ez jó, de inkább felsővezetésben, és nem egy cégen belül, hanem cégek, pl. partnerek/beszállítók/beszállítói lánc vezetői közötti kapcsolatépítésre. És a legjobb kötelék a közös titok, ha erre még rátesznek egy lapát házastársak által nem preferált szórakozási lehetőséget a piálás után, abból akár bigining of butiful frensip is lehet.

marcivagyok 2009.08.04. 16:23:15

bitumex saját cég-persze építőiparban, amiben bár nehéz a megélhetés, de a "bezzeg" -bölcsész alatvalók segítségével ti így is sikeresek tudtok lenni?

zsír a cikk..habár én szeretem a csapatéítéseket (mert nem iszom, és seggrészeg embereken röhögni...hát kevés viccesebb dolog van ennél) :D

sor6 2009.08.05. 05:26:47

Először nem is tudtam eldönteni, hogy ilyen van vagy csak poén. Én erről a csapatépítésről eddig még nem hallottam, az elején még röhögtem, de aztán elképzeltem magam egy ilyen csapatépítésen és már nem is volt olyan vicces. Ez hihetetlen meglett emberekkel meglehet mindezt tenni? A munkahely nem erre való, a szabadidő beosztásában meg ne segítsenek, + a magyar fizetések mellett, már annak is örülhetne a cég, hogy egyáltalán bejárnak dolgozni. Különben gyerekkori táborokban sem voltam soha, de arra legalább emlékszem, mint fogalomra, de ez a csapatépítés...

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.07.20. 16:12:04

Nekem főiskolán votl ilyen tantárgy, a nevére nem emlékszem, de kb. öt félévnyi, és nem kellett tanulni, csak hülye csapatjátékokat játszani PÉNTEKEN és SZOMBATON, amikor már mindenki húzott volna haza csütörtök délután. Embertelenül rühelltük, a velünk egyidős, csupavigyor luvnyákat is, akik tartották.

Krisu75 2010.10.01. 23:26:30

Bocs, szóval nem rég volt "csapatépítő" tréningnek nevezett erőlködésünk. Sosem értettem, hogy mi értelme ezeeknek a kényszeredett bénázásoknak. A tréner próbál jópofáskodni nagy komolyan, a kollégák meg próbálnak jó arcot vágni hozzá.Aztán 2 óra múlva már mindenki szétunja magát és legszívesebben csak sörözne, pihizne, szaunázna, focizna, vagy a jóég tudja mit, csak érezze már jól és felszabadultnak magát.De nem, ezek a nyomorék trénerek nem hagyják, mert azért kapják a fizetést, hogy hülye "játékokkal" nyaggassanak, csoportokba rendezzenek és kísérletezgesssenek velünk, mint a birkákkal.Tapasztalataim szerint akik jóban voltak eddig , azok ezután is jóban vannak, akik rosszban, azok meg ezután is rosszban lesznek.Hacsak nem lesz rosszab a helyzet, mivel a mesterségesen kialakított konfliktushelyzetekben még jobban megsértődött egymásra időnként néhány kolléga.
Nem véletlenül nem kedvel minden ember minden embert.Kollégaként sosem akadályozom azt az embert akit nem csípek, de nem is bratyizom vele.
És a legjobb az, amikor valakivel gyakorlatilag semmilyen munkakapcsolatom sincs a cégen belül, mondjuk elenszenvesek vagyunk egymásnak és mégis úgymond próbálnak összeerőltetni minket. Miért??Barátok sosem leszünk és dolgozni sem kell együtt, mert teljesen más a dolgunk.
Egy kötetlen és laza sportprogram vagy szabadidős tevékenység ahol végre nem stresszeltetik munkán kívül is a jónépet sokkal hasznosabb és emlékezetesebb.És nem hiszem, hogy többe kerülnének, mint az ilyen trénercégek eltartása.
Kíváncsi vagyok mikor lesznek már ezek divatjamúlt vállalkozások.

bozs 2011.07.04. 20:33:15

@Ariaden: Legközelebb nézz szét nálunk is! A kartonhajó-csatát imádni fogod. :)

csapatepites.blog.hu

Noname Watanabe 2018.10.22. 16:27:35

Pfú, bazmeg, de utálom az ilyet... Azért mennyire hülye a főnökség, ha azt hiszi, hogy a szaros három zsugor kóláért és ebéd-szállásért cserébe a dolgozó elfelejti az évközbeni összes bazmegolást meg "el lehet menni" fenyegetést? FIzetésemeléssel hamarabb korrumpálnák az embert, mint az "építs hidat tamponból meg szalmaszálból" baromságokkal.

Egyszer voltam ilyenen, egymás intim szférájába tolakodást kikényszerítő feladatok, joviáliskodó főnök, aki a kelleténél jobban preferálta a huszonéves, csinos kolléganőket a kollektívaépítés során, humorherold, pattogó animátorok.
Volt, aki félrekúrt, aztán ártatlan hangon felhívta a "párját", hogy hogy van - annyi hasznom volt az egészből, hogy tudtam, őt érdemes kerülni, mert túl jól és könnyen hazudik. De ezt addig is sejtettem, ennyért kár volt elbaszni az egész hétvégémet...
süti beállítások módosítása