A modoros strandoló 2. rész

2009/07/15. - írta: Horváth Oszkár

Amint azt korábban A modoros strandoló 1. részben nagyon találó módon nosferato felvázoltaM, strandolás közben megjegyezhetetlen mértékű tapasztalat szerezhető, ami jegyzetfüzet nélkül nem is adható át az utókornak. Strandolásban ismerszik meg a legjobb barát. A modoros Divatdiktátor strandoló, a Szállító, az Óvatos, a Gasztro-túrista, az Anyafarkas után íme még néhány családtag. Természetesen magamat is több alkalommal módomban állt közte elrejteni.

Szárazhaj úszás

A legkülönbözőbb zuhanysapkákban érkező öregnénik, akik a generációs szakadék első ásónyomát ássák ki. Csak mellben úsznak, a fejüket a világért sem tennék be, sőt, hátközépig kint vannak. Így 20-30 év távlatában talán azért, mert már nem zsírosodik a hajuk, és a fodrásznál vett frizura két hétig tart, nem a másnap reggeli zselézésig. A szárazhaj úszás velejárója, hogy közben megvetően kell nézni minden ugráló kisgyerekre, hiszen az ÚSZÓmedence úszásra való. A részeg ember és a gyerek persze nem hazudik, és kifigyeli a modoroskodást, irgalmatlan bombaugrásba + fröcskölős gyorsúszásba kezd, amíg vissza nem vonul a szárazhajú sportpályafutásától.

A Detox "Renegenárdó"

Aki csak regenerálódni (pontosabban szerinte renegerálódni, renegenárdolni) jár a termálfürdőbe, illetve ott generálódik re. Kollégákkal előző este rendesen felöntenek a garatra, majd 4 és fél órát alszanak a 37 fokos vízben, amiben 15 percet ajánlott eltölteni. Az itt szerzett élmények hatására szokik a fürdőbe, masszíroztat, hungarocellen sakkozik, és bár mindig itt van, más fürdők szolgáltatásait hangosan többre értékeli, hogy mindenki tudja, ő nem divatfürdőző, neki ez életforma. Az öltözőszekrényes embernek rendesen jattol, hogy törzsvendégnek érezze magát. Előbb hónapokig próbál olyan szituációt teremteni, amelyben elkérheti a szekrényes keresztnevét, akit, ha mondjuk Tihamér, akkor másnaptól Tihikémnek, ha Jenő, akkor Jenőkémnek szólít. Jattoláskor, hogy ne legyen kellemetlen a szitu, tapintatosan odamondja, hogy tessék Jenőkém, igyál meg valamit. Bár még soha nem adott olyannak borravalót, aki tényleg alkoholista lenne, vagy nála többet inna, ő azért ebből indul ki.

A Laci

A szükségesnél 30-50 kilóval több húst vállaló, átlagosan 70 centis bicóval rendelkező Lacik csapatostul gyülekeznek. A teljesen alárendelhető, jellemtelen, buta és kihasználható, csúnya fejű de irgalmatlanul jó testű barátnőkkel körbeveszik magukat. A húszéves hármas bömös és a vadonás új X5 között sokszor nem érzik a skálát, de bármelyikkel érkezhettek, jobb nem firtatni, hogy nekik az APEH-tól van rá a kölcsön, legalábbis erre költöttek ahelyett. Aki veszélyesen él, fekhet melléjük, de akkor házirend van. Nagyon fáradt sztorikat színeznek ki és mesélnek egymásnak ordenáré hangosan, közben izmoznak. A legerősebb röhög először, ha neki tetszik (fogalma nincs, miről van szó, akkor sem, ha ő meséli), akkor röhöghet a teljes küldöttgyűlés. A csajok viszonylag gyengék, ezért ők mindenen röhögnek, aztán utólag moderálják, ha mégse kellett volna. Az erő velük van. Azerbajdzsán aranytartaléka is, a Titanic vasmacskaláncának 1:1 arányú másának formájába öntve, nehogy az ellenség kiszagolja. Mivel igen nagy darabok (ha még egy ideig esznek, valószínűleg már nőni fognak), az egységnyi térfogat (izovolumen) elve alapján cserébe alacsonyak. Ugye aki vak, az jobban hall, aki nem hall, jobban lát, akinek meg az egyik lába rövidebb, annak a másik hosszabb. Akinek meg mindkét lába rövidebb, az egy dekáddal a divathullám után is képes buffalo cipőben strandra menni, persze bekötés nélkül.

A Gizda

A vékony, izom felszedésére születésétől fogva alkalmatlan idióta tinédzser az egyik bátor, aki hajlandó a házirend betartása mellett a gyúrósok mellé települni. Többnek akar látszani, ugyanannyi időt szán tetszelgésre, mint amennyit a vízben tölt. Ettől ő is nagyobbnak látszik. Állva szerepel a haverjainak, idióta vigyorgás közepette a hasizmát fogja, ami nincs neki, viszont legalább látszik. A gyúrósok előbb-utóbb felkarolják. Stíröli a bulákat. Ha megy valami zene, akkor, mivel nincs zsebe, kénytelen a karjával valamit csinálni. Esti diszkófigurákat mutat be, a levegőbe mutogat, táncikál. A víz, a gyúrósok és a korban passzoló, egyedül érkező jó csajok közötti terület súlypontján próbál elhelyezkedni. A türcsit eleve nem barnulásra, hanem pinanézésre optimalizálva teszi le, ami egyúttal a barnulásra is jó, hiszen a csajok úgy tették le. A jólneveltebbje elvből nem néz csaj után, viszont napszemüveg tükréből, sapka alól, szatyor fonatain keresztül ordas módon igen, és hogy ne kelljen a mellette elhaladó segget visszafordulással megnéznie, már eleve távozási (departure) irányba fordul, mintha eleve arra nézne, míg be nem sétál a célszmély a keresőbe. Talán a legnagyobb strandolási rutinnal rendelkező fajta, az idő vasfoga azonban lassan embert farag belőle, Óvatosat, Szállítót, Divatdiktátort, vagy mást.

Az ősapa

Na ő nem azért ősapa, mert arra teremtetett, hogy szülőapa legyen, hanem mert ha általános iskolai padtársának annak idején nincs egy kibaszott idegesítő hangú tulok húga, aki egy igazi cula, akkor a hajánál fogva húzott volna a barlangjába egy feleséget, akkora suttyó. Megérkezés után egy órával már három sörnél tart, amit az asszony persze akkurátusan számol. Ahányszor megemlíti, hogy hánynál tartanak, és többet már nem kéne meginnod (holnap vezetned kell), a válasz:

- Mé? Nyaralunk, nem?

Végül elájul az árnyékban. Az ő családja felveszi az egyforma háromnegyedes fehér lenvászon nadrágot és utolsó este piroZSpozsgásan kigyalogolnak a móló végéig. Jó kedvében megkérdezi a culát romantikusan, hogy "kell virág?", és ha culának kell, akkor vesz. Egyszer élünk. A gyerek megkapja a búvárszemüveget, de csak jövőre tudja kipróbálni (addigra amúgy elveszti), hiszen másnap indulás előtt már nem strandolnak. Erre apukának viszonylag korrekt magyarázata van:

- Bepállik a törölköző. Különben is korán kell indulni, mert nem akarok az autópályán az összes hülyével, a legnagyobb dugóban hazamenni. - Ezt mások füle hallatára mondja csak, mert úgyis a régi hetesen megy, mert: - Nem fogok két négynapos matricáért fizetni, ha csak kétszer egy napig használom.

A Boldog család

A boldog család a legegészségesebb látvány, mások észre se veszik őket, csak egymást figyelik ki (meg mindenki mást). Ők saját kempingszékükkel érkeznek, eldiskurálgatnak az ugyanolyan mintájú kempingszékűekről, kielemezgetik, mennyire modorosak a strandvendégek, majd hosszas násztánc után választanak egy konkurens boldog családot, akikkel boldogsági rituáléba kezdenek. Tengerpart esetén "spontán" homokvár építési verseny indul, előbb várárok, aztán 2-4-8 torony, végül víz- és elektromosság, kábeltévé bevezetés, függőhíd, élőlények betelepítése, kagylóburkolás, a lényeg a győzelem. Amikor már hulla fáradtak, a türelmesebbik odabiccent, hogy "ti is boldog család vagytok, mi?" (szerintem van valami titkos jelük is), és jól összehaverkodnak. Végül kisebb ünnepség és megmaradt szalámis szendvicsek/sörök kicserélése közben összeépítik a két homokvárat és békét kötnek. Távozásukkor az ősapa felesége odaszalad a kompakt AGFA fényképezővel és 2-3 könnyen kitalálható indok valamelyikéből kifolyólag megörökíti az építményt.

A Halember

Általában 5-13 év közötti gyerek, de nem muszáj kinőni. Azon kívül, hogy az Elfogadnám! és Hápeee', peee-peee! kifejezéseken kívül ez alatt a 8 év alatt legtöbbször kimondott kifejezése az Apa nézd és az Anya nézd MÁR, valóban számos trükköt meg tud csinálni. A fulladásos halált megkörnyékezve 2 percnél tovább bírja egy levegővel, amivel a mellette állókat kicsit, a távolabb állókat egyre jobban, míg a parton állókat a végletekig fosatja. Másik jellemzője a mindenáron pillangózni tudás, melyet derékig érő vízben még be tud mutatni, láblenemérősben már nem. Ha szárazföldre vetődik, és a Green Peace vissza nem tuszkolja, a parton megfigyelhető, ahogy a segge szép lassan megeszi az úszósortját. A parton ugyan nem mozog olyan otthonosan, de részt vesz a pinyózásban, fociban, tengóban.

Az Alfa gyerek

Az ősapa gyereke. Amíg a Halember szerencsétlenkedik a labdával, ő kiéli tehetségét. Ő ordítja először, hogy Beállás!, Újahús! és Királyafta!, illetve azoknál a számolós játékoknál, ahol nem ő szerzi az első pontot, bemondja, hogy ez még csak pötyögés volt, MOST kezdjük a számolást. Ja nem, MOST! Illetve MOST! Társasjátékokban csal, szüleinek hazudik. 5 éves koráig a gyerMekmedencében és homokozóban tolja, hogy korelnök lehessen. A bébicsúszdán lecsúszás után azonnal megfordul és a csúszdán (nem a létrán) felgyalogol, hogy a tetején ülő 2-3 éves gyerek nehogy le tudjon csúszni. Igazi kis féreg gyerek. Miután anyukája 9 szögből lefotózta a homokvárat, amit nem ő épített, a kis pulya hazafelé menet még visszaszalad és csillogó szemekkel úgy rúgja szét az egészet a picsába, ahogy van.

95 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.07.15. 13:33:35

Mióta magam is apa vagyok és saját fiaim vannak, alfagyerekeket szivesen félemlitem meg ránézéssel.

Perverz-e vagyok.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.15. 13:33:50

SÜSD meg, ez a tegnapit is üti. Szárazhaj-úszás, nagyon vajda. Lehetőleg szemüveggel, és műtőssapkához v. nájlonzacskóhoz hasonlatos fejfedővel.

Meg a gyerekeket dobáló Öblös, ilyenek, megyek is úszni :-D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.15. 13:44:08

Az Öblösön mindig úgy röhögök, atya ég HÁNYAT ismerek... én 40 éves korom után műtéti úton fogok öblöst csináltatni magamból. Gyerekdobálás, gyerek előtt csúnyán beszélés. Gimiben mások gyerekének sörözni engedése... ha nem tetszik, ne engedjétek jönni, ennyi. Öblös...

raoul_duke 2009.07.15. 13:49:02

@Modor Tibi: "önmagában virágmintás" úszósapka rózsaszín ill. türkiz színben. Karfiolfejű öregasszonyok.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.07.15. 13:49:55

A szárazhaj-úszás kellemetlen velejárója, hogy ha úszás közben rád fújtat elájulsz a szájszagától.

@El Topo (Sgt. Elias): Az alfagyerek kiverte nálam is a biztosítékot. Kinyírnám, ha szétrombolná a homokváramat :D
Ráadásul aki csal a játékban, legyen gyerek vagy felnőtt, az egy utolsó genya.

tblv 2009.07.15. 13:57:12

Sírok bazdmeg sírok. A modoros - és idényszerű- úszómesterről is lehetne pár sort írni.
Izmozás, anyukáknak feszítés, néha látványos Johnny Weismüller úszásbemutató, amúgy meg herevere egész nap, meg néha sípbafújás. 80-as évek második felétől focista / elsőemeletes haj viselése, leopárdmintás fecskében, vékony alpakka nyaklánccal.

raoul_duke 2009.07.15. 13:58:48

A Halemberből sokszor Csoda Bácsi lesz. Ismer mindenféle trükköt: kártyatrükk, gyufatrükk, hogy kell bejutni ingyen a strandra trükk, biciklibelső megragasztása elemlámpával trükk, stb. Alapvető igénye van arra, hogy okosba oldjon meg mindent. Jobb, mint MacGyver.

apajelölt · http://apaleszek.blog.hu/ 2009.07.15. 14:11:45

Basszus!
"Királyafta!" - Ezt a szót zsenge gyerMekkoromban hallottam (/használtam) utoljára!

Kösz, nosferato!

CernaGeza 2009.07.15. 14:22:52

csodabácsi:)

- a királyafta meg amikor a vonalak metszéspontjára pattan a tengóban a labda nem? Én ilyenre emlékszem.

- Azért lehetne cifrázni ezt még.. sudribunkók mobiltelefonból bunyós pityut / kurvaanyád-reppet hallgatnak, dagadt fehér kisgyerek 2 lángost és 3 vattacukrot eszik egyszerre, öblös leül a büfében a kertipadra egy sörrel, és rendezgeti a többi vendéget, helyi kültelki izléssel megáldott fiatalok fehér nadrágban és fehér bőrpapucsban (!) galambmozgással méregetik a 14 éves kis picsákat (akik ezért jöttek)

stb

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2009.07.15. 14:29:18

Kimaradt a hófehér bőrű, Boris Becker frizurás, Németország keleti feléből, lakókocsi-büfénél magyar kajára ácsingózó éhes kiskölök: "Cvej lángoss, bite".

virágelvtárs 2009.07.15. 14:33:36

"már eleve távozási (departure) irányba fordul, mintha eleve arra nézne, míg be nem sétál a célszmély a keresőbe"

Hát ezért külön köszönet. Bár aszittem én fedeztem fel :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.15. 14:38:25

@tblv: úszómester helyett apám mindig fütyülés szájjal, síphangon. Úszómester olyankor mindig odakapta a fejét, hogy KI VOOOLT?!, de nem jött rá. 4 évig gyakoroltam, hogy tudjak úgy fütyülni, hogy én is szopathassam a rohadék parasztokat :))) Ugyanez arra is jó, hogy kisgyerekekre ráfütyülés ugráláskor! Úgy befosik, hogy megáll a levegőben. Harmadik felhasználás: ablakból az utcán pirosban zebrán sunnyogó nyugdíjasok. Tömény adrenalinná fagynak sípszóra, amikor illegálban vannak. :D

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.07.15. 14:45:41

Mély meghajlás a mai posztért is. :) Nem hittem, h lehet überelni a tegnapit.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.07.15. 14:51:17

@raoul_duke:
Nagy divat még a rücskös lila vagy vajszínű.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.07.15. 15:11:49

@raoul_duke:
ÁÁÁÁÁÁ, öregasszony-próbababa miért nincs?

Maxim_Isayev 2009.07.15. 15:13:45

Szárazhajúszók alkategóriája: Legalább száz kilós bálna alkat egyrészesben és eszement büdös édes illatú dezodorral lefújva. Ha bemegy a vízbe, ez a vegyifegyver leázik róla és akkora vízfelületen terül mint egy olajfolt egy süllyedő tankerből.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.15. 15:37:38

@Maxim_Isayev: a parfüm gyors terjedésének lehet köze a rejtélyes "vízben büdösebb a fing" jelenséghez is. Lehet, hogy a parfüm hang, mert az terjed a vizen. Összesen ennyit tudok a vízről, eddig elég volt.

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2009.07.15. 15:37:47

szárazhajas fejhajtás a posztért! :)
utálom a gyerekek vízbehajító öblösöket.
a lángos mellett még főttkukoricát is szoktak enni az Alfák, hogy kirügyezik az arcuk a ráragadt kukoricaszemektől.
aztán a vizipisztolyozás után bas...a be őket az öbölös a vízbe.
ja, az Alfagyerek mindig pszichopata ordítással cselekszik, vagyis rombol.

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2009.07.15. 15:40:09

a karfiolfejű nénik mindig át akarják úszni a tavakat.
az ősapa családja talán még szandálzoknit is visel a fehér gatya mellé.

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2009.07.15. 15:43:13

azt nem érzem, hogy miért kell mindig bivalyerőből dobálni a labdát a vízben 100 fürdőző / négyzetcentiméter népsűrűségű területen.
bár lehet hogy azok a gizdák és Alfa unokatesójuk, akik így mutatják meg "férfiasságukat"...

murmulya 2009.07.15. 16:06:01

Szarrá röhögtem magam :DDD

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.07.15. 16:07:00

Atomjó írás. Mit lehet ehhez még hozzáfüzni? Teljesen lebénultam.

Vanabble (törölt) 2009.07.15. 16:35:30

elég lokális jelenség de azért leírom.

Tiszai nagyinál nyaraló gyerek.

Délután a nagyi 28-as bringáján csapatostól egy db fürdőnadrágban érkező koromfeketére barnult gyerekcsapat.(8-13)
Se törülköző de napernyő csak vödrök.
A csapatostól érkező bringások megállása önmagában bravúr, az nyer aki a legtöbb homokot tudja farlolás közben a "boldog család" gondosan leterített kuckójára szórni.

Megérkezés után kötelező a versenyfutás maximum hangerővel üvöltve a Tisza partján lefelé a víznek, majd a rettegett szívinfarktus rémével dacolva egyből fejes a vízbe. Jellemzően a 8 éves gyereknek is jobb a vízbiztonsága, mint egy verseny katamaránnak, de az „anyafarkas” így is megvető , de aggódó pillantással figyeli hogy elviszi e sodrás vagy nem.

A szolid mártózás után a vödrök is szerepet kapnak és életre kel a part legmeredekebb részén eddig funkciótan a Tisza felé tartó vízmosásnak látszó árok. A rutintalan nézelődő meglepve tapasztalja, hogy amint a hozott vödrökből árokba került víz végigfolyik a Tisza felé hihetetlen agyagcsúzdává változik, és megtelik visító sáros gyerekekkel, akik az agyagcsúszda bukkanóin repülve, az eddig is bántó hangerőt képesek tovább emelni.
A 10. forduló után a strand összes gyereke, és azok apukája irigykedve nézi a csúszásokat.

Egy idő után megérkeznek a nagymamák otthonkában rikácsolva parancsolják ki az összes gyereket a vízből akik utána lehajtott fejjel tolják a bringákat fennhangon ígérve, hogy soha többet nem fognak ellógni, amit egészen másnap délutánig be is tartanak.

Miután távoztak, a bátrabb apukák, a gyerekeikkel kipróbálják a csúszdát, vödrök hiányában palackokkal próbálják nedvesen tartani az agyagot, de az amatőrség hamar horzsoláshoz vezet, és pár szánalmas kísérlet után inkább feladják.

Kicsit hosszú lett, és írni sem tudok, de feltörtek az emlékek:)

lr 2009.07.15. 16:53:29

@nosferato: parfüm on the water

A szakadt M3-X5 skála nemérzése nyomán felvetődött bennem: modoros bmws poszt volt már?

Hogy mire is gondolok: különböző közlekedéssel, abban tanúsított kultúrátlanságokkal foglalkozó blogok _hasábjain_, olyan posztokban, ahol esetleg megemlítődik, hogy
10 "bizony, megint az a márka, melynek vásárlói közt "mintha" felülreprezentáltak lennének a csököttagyú,kisebbségi komplexusos, deviáns egoisták - nem sokat kell várni a megjelenésére.
Eleinte kultúráltságot magára erőltetve bizonygatja, hogy Ő (csakis nagy Ő-vel!) nem olyan, és amúgyis: ez csak 1 buta sztereotípia - mintha kéne, és mintha a sztereotípiák nem épp amiatt alakulnának ki, mint a közhelyek...
Azután (2-3 ügyesen provokáló kommentváltáson belül) kimutatja a foga fehérjét - a szájkarate során szemernyi kétséget sem hagyva afelől, hogy nem téved, aki úgy gondolja: szerinte úgy általában az egész világ az ő szórakoztatására és kiszolgálására jött létre. Mindezt legszebben a vita _elmérgesedését_ megelőzendő _bevetett_ érve _fémjelzi_: mindazok, akik a fenti negatív tulajdonságaira akár csak a legcsekélyebb mértékben is figyelmeztetni próbálnák, egész egyszerűen, és egyértelműen: irigyek (- az ő csodálatos teljesítményére, amivel sikerült kiemelkednie a tömegből- hisz mint tudjuk: az egész világ csakis hatalmi viszonyok rendszereként értelmezhető, csak az ERŐ van, és hát: harc az élet).
Az ezt követő döbbent csendet -önmagában 1 pillanatig nem kételkedve- a szellemi _csatározásban_ aratott díszes győzelemként értékeli - melyben fölényét azért mindvégig érezte.
Természetesen más márkákat is behelyettesíthetnénk a jellemzésbe, de ugye [Goto 10] ;)

lyonnaise 2009.07.15. 17:33:52

A szárazhaj úszás nagy mesterei azok a huszonéves csajok, akik elsősorban barnulni járnak strandra és a vízbe is csak a meleg miatt kényszerülnek, akkor is szigorúan napszemüvegben. Haj felcsatol, nyak megnyúlik és kezdődhet is a mellúszás. 2-3 perc múlva bugyit igazítva jönnek ki a medencéből/tóból.

Ernoke 2009.07.15. 18:03:34

istenkirály ez a poszt, a Lacik pedig különösen.:D

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.07.15. 18:16:52

Gyerekek, köszönjük a támogatást! Ez a duplaposzt után tényleg habzó gyűlölet vett erőt rajtam, hogy nem vagytok a top 10-ben. De tudjuk jól, hogy kik állnak a háttérben...

Fogadni mernék, hogy a társasjátékban is csalnak, és hazudnak a szüleiknek!

gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/07/15/goldenblog_koszonetnyilvanitas

2009.07.15. 18:47:44

Az alfagyerek jellemzője még a 8 éves korra laza 15 kiló súlyfelesleg, persze csak az erős csontozat miatt. A büfések/árusok kedvence, mert az ősapa - akinek külön rendszerbe sorolása nem feltétlenül indokolt, tkp. csak az öblös egyik átmeneti megnyilvánulási formája - minden szart megvesz neki, a műanyag világítós dzsedikardtól a lekváros lángosig (ez utóbbit végül az anyuka eszi meg, falfehér arccal, öklendezve, elvégre kifizették).


A „Lacik” mellett a nómenklatúrában külön sorolnám be a ganksztákat, akik felületes szemlélő számára nehezen megkülönböztethetőek a Laciktól, viszont ők nem kigyúrtak, hanem _izomra hízottak_. Fizikailag még különös ismertetőjel a nonfigis, hájas bicepsz, fuksz, zselézett haj, mobilról bömböltetett repzene. Viselkedését tekintve veszélyesebb, csinos lányoknak hangosan beszólogat, büfénél sorban állva az előtte álló hölgy hágását imitálja a röhigcsélő haveroknak.

IndaMuncher 2009.07.15. 19:27:46

A Laci+ősapa keverék és a fia együtt nagyon mókás látvány. Látszik, hogy jó ízlésre nevelte a fiát. Ugyanolyan vastag fuxot visel, hasonló atlétával, és hasonló susogós nadrágban. Akkor se veszi le a bikaláncát, mikor amúgy a nyakat eltakaró póló alól bénán kidomborodik. :)

Lencse. 2009.07.15. 20:03:22

"5 éves koráig a gyerMekmedencében és homokozóban tolja, hogy korelnök lehessen" - több évtizedes sebeket sikerült megvakarni, ez a blog jobb, mint egy pszichológus. :D

zsoltix 2009.07.15. 20:21:26

Az Ösapa àltalàban sörhasù,alacsony, a feje kivètelèvel egèsz testèt dùs szörzet borìtja, a hàtàt is. Erösen kopaszodik, csak körben van haja a fülèig.

Maxim_Isayev 2009.07.15. 21:49:18

Van az a fajta faszi is, valószínűleg a kiöregedett / megkeseredett gizda, aki jellemzően aggszűz, keki térdgatyát hord fekete övvel, betűrt ing/póló alsó lábszárközépig húzott feszes zokni (lehet, hogy tetoválás?) és szandál. Ja meg autóstáska, opcionálisan SZTK keretes szemüveg, zsíros, elválasztott haj és mobil átlátszó elejű felete bőrtokban előlappal kifelé a övre pattinitva.
És két pillanat alatt leég a picsába mert genetikailag csak a mesterséges fényt viseli el.

Fosch marshall · http://proletarokkozt.blog.hu/ 2009.07.15. 22:46:18

Ez marha nagy. Előző rész is odab@szott. "seggdekoltázs" meg "strandfasz"
Lol

Aprósütyi 2009.07.15. 22:48:04

@Maxim_Isayev: Jaj ez fájt. Sajnos közelről ismerek példányokat ebből a típusból. Bizton állíthatom, a zokni nem tetoválás, de a zokni az KELL. És még letűrni sem szabad a szárát, pedig akkor talán messziről és hunyorítva lehet, hogy páran nem vennék észre. Ja, az ing/póló alatt kötelezően atlétatrikó lapul. Vagyis nem lapul, mert a körvonalai kirajzolódnak a háton. Az autóstáska kérlekszépen csakis autózós programokhoz dukál, egyéb esetben az övön a mobiltelefon tokja mellé erősített bőr nyeregtáska-utánzat viselendő. Stimmel, a gizda utódfaja. Spórolós. Szuzukis. Sokat tud Nagymagyarországról. Előnytelen arcszőrzet borítja a képét. Csak a nagyon egyszerű vicceket érti. Hűtőtáskás. Sötétkék strandpapucsa van. Keresztrejtvényt fejt. Mindig mindenben le van maradva. Fél az Öblöstől, de a legjobb barátja is az. A gyereke SOHA nem Alfa, inkább dagi fehér kisfiú, akinek eltapossák a homokvárát.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.07.15. 22:52:31

Meg az a relytéjes szikár arc a büfé félhomályában, aki harántcsíkos nejlon focicsapatpólóban és hosszúnadrágban ül rossz testtartással az olajszagban, úgy aszalódik, a szeme karikás, mindig fáradt és egy 1 incses tévén sportot néz, néha kimegy a büfé háta mögé az elkerített zónába ahova közönséges ember nem mehet be mert az pont egy olyan rész.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.07.15. 22:55:57

@zsoltix: szép jellemzés
van olyan faszi is akinek a korát elég nehéz megmondani, nagymmellizmú, szivarbarna, szakállas deresedöö hosszúhajú, a víz melletti ronda betonjárólapokon lépked peckesen fel alá, tök egyedül van egész nap és mindent nagyon lassan csinál, és általában nem szól be neki senki mert nagyon szigorú.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.07.15. 23:30:52

Szárazhaj úszás:)))))

Ami kimaradt még, a mágikus kellék: polifoam.
A dagadtgyerek - vagy aki már elindult a dagadttá válás rögös útján -, az anyákat stírölő srác és egyéb szereplők pedig már meg lettek énekelve Pilu által is. Sajna csak szöveget leltem, videót nem. De a honlapjáról letölthető, asszem...
www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/20024/pilu/arany-bogaram-egyel-meg-zeneszoveg.html

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.07.15. 23:34:41

És bár nem strand, de kapcsolódik hozzá, és szerintem posztba kívánkozik: kempingezés illetve az uszodába járás mint olyan, különös tekintettel a szaunázokra, azok altípusaira, pl. az újságolvasó; öblösék, akik állandóan pofáznak; az ezobioökó ember, aki teleönti mentolos cuccokkal a köveket; a meditáló; a magát állandóan vakargató (az arra alkalmas célszerszámként szolgáló kesztyűvel); aki úgy telepszik le, hogy közben mindenkihez hozzádörgölőzik és/vagy a papucsait, türülközőjét (!) hozzádbassza stb.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.07.15. 23:50:57

A polifoam kiváltható gyékénnyel is. Ha a Palára vagy más budapesti strandra mennek, akkor a buszon/villamoson nagyon menő a gyékényt/polifoamot feltünően cipelni, hozzácsapni a mellettünk állóhoz, és esetleg szánakozó pillantásokat mérni azokra az utastársakra, akik nem strandolni indulnak.

Öblöséknek pedig néha a kertjükben is van strand: felfújható, tescogazdaságos medence.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.07.15. 23:52:06

(persze nem csak Öblöséknek van, de ők szeretnek vele villogni)

Maxim_Isayev 2009.07.16. 00:01:37

@zsanka: Ezt a szaunában vakaródzóst ismerem. Általában dagadt állat aki szobahőmérsékleten is ugyanúgy izzad (Akkor minek jár szaunába?), vagy félalkesz öregasszony. Maga alá tócsát izad mert törülközőt nem visz magával.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.07.16. 00:20:21

Igen, ők azok!:)) Elsősorban a dagadt állatra gondoltam, de a félalkesz öregasszony típusa is megvan:)))))

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.07.16. 00:21:48

A poszt egyébként kíváló, hogy kellően modoros legyek...
Nudista strandon vajon mi a helyzet, ugyanezek a szereplők?

Aprósütyi 2009.07.16. 00:33:05

@zsanka: Á, dehogy. Az Imre (a zoknis-szandálos-hűtőtáskás-mobiltokos-trikós-autóstáskás ex-gizda) - megfigyeltétek, milyen sok az Imre köztük? Szóval az Imre soha nem jár nudista strandra. Szaunába sem. Az extremitás iránti igénye kimerül abban, hogy Imikét (a dagi fehér omegakisfiút) alkalmanként egyszer befizeti az óriáscsúszdára.

rotomod 2009.07.16. 02:14:25

lecsúszott férfigatyából kikandikáló seggvályat:

sofőrdekoltázs

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2009.07.16. 09:06:42

@Blassius: én őket általában jól befröccsözve meg valami munkás cigit szívva láttam. bár berúgnak, Renegenárdók nem lesznek.

raoul_duke 2009.07.16. 09:30:25

@Blassius: ráadásul ők mindig ott vannak! Ha hajnalban kimész a strandra horgászni, akkor ott tesz-vesz a büfé körül (reggel 8-ig pattintja el az első 10 szál 100-as piros multiját), nappal alap, hogy ott van, ahogy írtad is. Ha a büfé estére/éjszakára átalakul parti ivóvá, akkor hajnalban ő hajtja be a spalettát húzzatok má a faszomba arckifejezéssel.

@»P.H.M.«: a berúgásban nem vagyok teljesen biztos. Lehet, hogy ők "ilyenek".

huhujje 2009.07.16. 09:55:03

Kedves, öreg, vékony, mindenhez értő és kéjenc nagypapa a kedvencem. Másfél liter fröccsel jön a strandra, amit természetesen egy fa tövébe rak le, nehogy felmelegedjen. Kempingszéket pontosan 4 méterre a fiatalcsaj-csapattól rakja le, eleinte üldögél. Aztán ahogy múlik az idő egyre gyakrabban áll fel fröccshöz gyalogolás céljából, aminek 1 liter fröccs elfogyasztása után az a következménye, hogy inkább nem is ül le, állva nézi a lányokat, miközben fiatalemberekkel is szóba elegyedik. Nap elején még 40 évvel szeretne fiatalabb lenni, hogy megkaphassa a lányokat, délben már csak 30-cal. Nap végére elég lenne 10 év fiatalodás is. Az otthonról elhozott fröccs legkésőbb délelőtt 10 órára elfogy, utána már a legközelebbi büfében kell beszerezni az anyagot. Mivel szóda általában nincs ezeken a helyeken, ezért ásványvizes fröccs a zsákmány, ami nemtetszést vált ki a nagypapából. Miután megunja a kiscsajokról való ábrándozást a fiatal fiúkkal, előhúzza az adu ászt. A legszimpatikusabb egyednek elkezd magyarázni a lány unokáról, aki természetesen iszonyat jó nő kell legyen, ha már legalább 14 elmúlt. A napnak akkor van vége, amikor megjelenik nagymama is. Onnantól keresztrejtvényt fejt az árnyékban, a bátrabbja pedig néha besétál a Balatonba, hogy feltűnés nélkül lehessen közel a lányokhoz.

2009.07.16. 11:55:41

Eszembe jutott még két típus:
Ráérős mammer, fő felbukkanási helyei a melgvizes medencéjű strandok, ahol órákat üldögél a 38 fokos vízben, hasonlóan a detoxhoz. Mániákusan vonzódik a dögönyözőhöz, ha talál egy szabad vízsugarat, akkor letelepszik, és nehezebb onnan kirobbantani, mint tehénszart a gumicsizmáról. Ha hosszú várakozás után nagy nehezen kifogsz egy szabad vízsugarat a dögönyözőnél, másodperceken belül tüntetőleg 10 centire rád mászik legalább két ilyen mammer, és sértődött arckifejezéssel várják, h átadd a helyet. Ha mégsem adod át, akkor elkezd a barátnőjével fennhangon arról beszélni, h ez a meleg víz milyen jót tesz a hüvelyfolyásának és az inkontinenciájának, bár még nem jött rendbe teljesen.

Jellegzetes párocska: középkorú, pohos kopaszodó férfi egy tökéletes manökenalkatú, 20 éves barbibabával. A csajnak elég égő, mert aki látja, annak egyértelmű, h ugyanolyan kurva, mint akik a nyugatiban cirkálnak, csak őt nem alkalmanként, hanem havi átalányban fizetik.

2009.07.16. 12:09:00

A ráérős mammer megérne egy külön misét is akár... Ők azok, akik reggel fél nyolcas csúcs idején képesek a XIII. kerületből letömegközlekedni Újpalotára a volt hentesükhöz fél kiló sertéskarajért. Ha a melóból ebédidőben kiszaladsz a patikába, biztos lehetsz benne, h a sor elején Ráérős Mammer áll, aki komolyan veszi a "...kérdezze meg gyógyszerészét..." instrukciót a reklámokból, és részletesen elmeséli a tüneteit (felkészültebbek egy dossziéba lefűzött zárójelentés-köteggel érkeznek), a létező összes helyettesítő készítményt kikérik, elolvassák a betegtájékoztatót, cashflow-kimutatást készíttetnek a pénztárosnővel, h három hónapi szedés esetén a pénz időértékét is figyelembe véve melyik lenne a legkedvezőbb. Aztán persze nem vesz semmit, még meggondolja. Régen tipikus felbukkanási helyük az sztk/háziorvosi rendelő volt, ahol hangos beszélgetéseik két fő sztereotipikus témája: a) saját, ill. korábban bement idegen páciensek tüneteinek részletes kielemzése, inkluzíve diagnózis és kórelőzmények; b) a városban ki, kit és kivel csal meg.

Kiskezit csókolom 2009.07.16. 13:00:05

Ma már nem is a polifoam a trendi, hanem a kissátor, amit az ember csak elővesz, feldobja és már áll is. Mindenféle színben kapható.

És bele lehet futni a "bölcsész" strandolóba is, aki "pincében napozik", azaz hófehér. Ott kerek, ahol nem kéne, és ott vékony, ahol kerekebbnek kéne lennie. Idióta szalmakalap, fecske úszó a 70-es évekből, szakáll, bőrszandi és apukával megy a büfébe, hogy igyanak egy jaffát.
Komolyan ilyen srácot láttam a múltkor a strandon, olyan volt mintha kb az ürből jött volna.

respecta /01 2009.07.16. 18:05:09

Hihetetlenek vagytok...! :DDD
Sőt, túltenni az előzőn....

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.07.16. 18:39:40

@tff: Igen, ez az, köszi:))
A Ráérős Mammer nagyon jó, posztba kívánkozik szerintem:))

'reggel fél nyolcas csúcs idején képesek a XIII. kerületből letömegközlekedni Újpalotára a volt hentesükhöz fél kiló sertéskarajért.'
:))))))))))))))))))))))))))
És tényleg.

raoul_duke 2009.07.17. 11:31:49

@zsanka: szerintem a nudista strandra (vagy ha már itt vagyunk, akkor hívjuk FKK-nak rendesen) járó, az egy teljesen külön típus.

BigTwix 2009.07.17. 12:38:02

Szuper a post köszi nosferato, hangosan röhögtem!

A halember és az Ősapa a legnagyobbak!

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2009.07.17. 16:29:22

Nagyon jó volt.

Ráérős mammerhez: mindenkit ismer, vagy ismerni vél, és a szanatóriumi, üdülési élményeivel (hát jó volt a koszt Rózsikám, de minden olyan drááága ott is) traktál, a sorban előtted...

@Kiskezit csókolom: pincében napozós alfaja - a teste középső része (ahol takarta a póló meg a biciglisnadrág) tejfehér, mindenütt másutt vörös, mint a rák.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.07.17. 17:19:53

@raoul_duke: biztosan, engem az érdekelne, hogy a típuson belül milyen típusok vannak, mert nem hiszem el, hogy ott nincsenek modorosok:) modoros az egész világ!:)

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.07.17. 17:21:53

a Ráérős Mammer is (nemcsak ő) szokott szárazhajúszni.
kurvalassan, feltartva mindenkit, aki mögötte halad - bár ez már megint inkább uszoda, nem strand...

raoul_duke 2009.07.17. 18:26:27

@zsanka: persze, ez szinte biztos. Csak én "azt a közeget nem ismerem, találgatásokba meg nem akarok bocsátkozni. :-)"

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2009.07.18. 21:18:50

A buszos-bagázs:
Hajnalban indultak, hogy az udvarias sofőr által vezetett kényelmes autóbuszban, egy érdekes árubemutatón megtudják, mit nem fognak soha a büdös életben megvenni a szenzásiósan új, nano-kozmo-gizmo technológiával készzült, rendkívüli akciók keretében árult, szépkorúak számára nélkülözhetetlen egészségmegőrző plasztik hitványságok közül. Általában a párjával érkezik, hogy a modern, hasznos és praktikus ajándékok közül a csak házaspároknak kínált szemeteket is felmarkolhassa. Miután elköltötték szerény, feles adag finom edédjüket, melyre a szervező cég vendégei voltak egy kevéssé patinás út menti csárdába, végre megérkeznek a fürdőhelyre.
A gyógyfürdő/ strand parkolójába érve főleg a papák ellenrőrzik az előző árubemutatón zsákmányolt elegáns férfi karórra karcmentes kristályüvegére pillantva, hogy bizony a cég ígéretéhez híven bőven elég idejük maradt még megmártózni, gyógyítgatni azt a nyavalyás furunkulust, kikúrálni az egy élet munkájával szerzett derékfájást, megöblíteni a régi, jó fecskét. A vezető figyelmeztető szavai nyomán többen rájönnek, hogy nem vittek magukkal megfelelő faktorú naptejet, UV-szűrő napszemüveget, szalmakalapot, kockás plédet. Félig tréfásan javasolják ezen tárgyak felvételét az értékes, modern, praktikusan nélkülözhetetlen, mindaszonáltal teljesen ingyenes ajándékok listájára. A vigécek komolykodó seggarcot vágva ígérik mindezen felül a hűtőtáska, napozógyékény, hűtőkamra adományozásának ötletét ismeretlenül is nagyon jó fej főnökeik felé.
Eddigre a leglassúbb, legbizonytalanabb pár is lekászálódik a végnapjait élő járműről. Fontos szabály, hogy az első és utolsó leszálló landolása között minimum 18 percnyi diőnek kell eltelni, s az utóbbi csak sportos, megnyerő képű vén csibészből és folyton aggodalmaskodó, a holmijait frusztrált tyúkanyóként védő tűzről pattant menyecske énképű mammerből állhat.
A jegyrendelésnél kiderül, hogy a csoport fele vasutas, tűzoltó, vadakat terelő juhász kedvezménnyel szerette volna megváltani az ingyenjegyet. Ezen példányok sokat sejtetően búgják a termékmenedzser fülébe, hogy nekik nem kell jegy, csak azért szólnak, hátha így a sziMpatikus fiatalembernek is csurran-csöppen valami, ha már velünk vénasszonyokkal kell beérnie egész nap. Az udvarias hárítás után páran úgy döntenek, inkább megnéznék a várost / települést hátha kapnak valahol 6 kilós kismurvát a temetőbe.
Csak a kapun átérve derül ki, pontosan hányan felejtették otthon fürdőruhájukat, gombavédő papucsukat, kacsukás úszóövüket. Ezek halknak szánt, nagyot hallásuk miatt félhangos sustorgással pusmognak a lángoszlopként előttük járó -diszkréten izzadó, egyre markánsabb gerontófób jegyeket mutató- fiatal vezető úrral, majd a pénztárossal is. Miközben elújságolják a kíváncsian pislogó többieknek, hogy csak most, csak ők fürödhetnek otthonkában, melltartóban, susogó grizzlyalsóban és még kabint is lehetne bérelni, ha lenne ezer forintjuk kauKcióra, elterjesztik, hogy a kedvezményes jegy ára pusztán 650 Ft, amiért nem is volt érdemes egész délelőtt a kényelmes, légkondicionált, európai színvonalú buszon sínylődni. Az átöltözéskor örök probléma a hazai szendvicsek, kövesztett szalonnák, sült lecsókolbászok, ásványvizek és teának álcázott fröccsök elhelyezése. Miután elosztották, mit mernek az ingyenes ruhatár gyanúsan ferde képű cerberusára bízni és mi megy ki a medence mellé, a házalóktól jó áron vett törölköző alá, nagy nehezen el is indulnak felkutatni a termált. Közben kétszer háromszor még kiveszik a dermatológiailag tesztelt valódi orvosi fém szíjú elegáns órákat, az eredeti kristályvizes palackban melengetett originál csapvizet és a negyedik margarinos-paprikás-főtt tojásos kenyeret.
A medencéhez érve átlényegölnek Szárazhajúvá. Ezt a felkészültebbek karfiolsapkával a trehányabbja rotringhegynyire préselt ajakkal és elutasító tekintettel fejezi ki. Pár mondat erejéig intellektuális társalgást folytetnak etno-nano-grafo kerámiákról, indukciós spektrumokról és összeőrölt féldrágakövekből húzott poiészter szálakról. A fonal elvesztése után még fenntarták a csevegés látszatát, megemlítve a szegény Mari vejét, aki 43 évesen lett agyrákos, pedig nem is bagózott, bezzeg Pista, a nagy pipás még mindig ott krikácsol a kocsmában nyitástól zárásig, majd nyugtató, gyógyító álomba merülnek.
Ébredés után már sietni kell törülközni, szárítkozni. -Milyen jó, hogy nem érte víz a hajamat, pedig az a kis ci... többször is elpacsákolt mellettem!
-igen, én is csak úgy néztem a törölközőket, de szerencsére elhúztak a lángososhoz lopni valamit.
-Rablás! 250 Ft egy olyan kicsi lángosért. A piacon csak 200 és dupla akkora. A fokhagyma meg ingyen van rá.
-Kértek kókuszos kekszet? A lányom hozott négy zacskóval, azt mondta prolis. hát, nekem mindegy. Szegény ember szt eszi amije van.
-Pakol a fagylaltos. Azért még veszek egy pisztáciát. 120 forint nem kevés, de ez mégis olyan, mintha nyaralásban lennénk, nem?
-Az, a régi, jó hajdúszoboszlói meg balatontrotyogósi SZOT- beutalók. Azt is szétverték. ma már nincs semmi a szegény embereknek, csak laszt minüt, meg kinthagyott szerencsétlenek.
-Te, ezek mndjárt zárnak, lehet, vissza sem érek a pénzzel. Tudod, nem mertem kint hagyni...
--Megértem. Én is ebben a vízhatlan kis pénztárcában tartom, a gyerek hagyta nálam. Aszonta: Mama, te jársz mindenhova fürdeni jó lesz ez neked, én úgyis vettem egy rendeset. tudod, ezt még szegény papa vette neki '85-ben.
-Tényleg zárni akar a fagylaltos! Ne menj sehova, meghívlak két gombócra, mejd a buszon megadod.
Kifelé tódulva ismét ellenőrzik a karcmentes kristályüveg mögött megbúvó oszcillátoros, dual mechanikájú elegáns órákra pillantva örömmel állapítják meg. a medence fölé függesztett táblán levő ajánlott fürdési idő tizenegyszeresét tölthették a jó gyógyvízben. Kicsit el is bágyadtak, a cipő sem akar felmenni, ezért papucsban vánszaorognak a bosz felé, kényszeresen dörzsölgetve a dermatolókiailag tesztelt óraszíj és az 1200 gauss erősségű süllyesztett szamárium-kobalt mágnesekkell ellátot 14 karátos ezüst gyógykarkötők által fedett ismeretlen eredetű vörös hólyagocskákat.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2009.07.18. 21:21:29

Bosz= busz. Bocsi a dupláért. Egyet törölnél?

noirp 2009.07.21. 10:18:25

@Fée Verte: uramatyám! Honnan ennyi tapasztalat?...félelmetes :)))))
süllyesztett szamárium-kobalt mágnes...jaj...
a margarin-főtt tojás kombinációtól meg lázadozni kezdett a reggelim, de ez _egyéni szoc.probléma_ , amúgy telitalálat :)

zebraman 2009.07.22. 18:25:50

Azt hiszem, tegnap reggel láttam egy Ősapát, minden bizonnyal nyaralni indult a "kiccsaláddal", reggel hétkor. Apa (32-35 éves?) ment elöl, szájában cigaretta; obligát sörhas, valószínűleg eljöttek a nehéz évek a házasságban és ivással vezeti le a feszültséget, mert az arca már bizonytalanul püffedt, szemei táskásak. Kezében egy hatalmas hűtőtáskát vitt. Után a sorban jött Anya (pár évvel fiatalabb), már megindult a bálnásodás, a feleségeknél kötelező hajszínnel (festett vörös) rendelkezett, haja oldalt copfban felfogva. A sor végén pedig jött a gyerek, aki mit sem sejt még szülei kríziséről, de valószínűleg kérni fogja a búvárszemüveget.

Autójuk egy 5-8 éves Ford Mondeo kombi, gondolom Apa azért vett ilyet használtan, "mert ebben még van anyag".

zebraman 2009.07.22. 18:28:10

Tegnap reggel volt szerencsém egy Öblös-höz is, aki csak úgy bejött a munkahelyemre, a munkatársaknak mesélni öblösen a bulgáriai nyaralásáról. Mellben kigombolt inge be volt tűrve nadrágjába, bajusza volt, és olcsó after shave szaga. Irritáló módon mesélte élményeit, közben megeresztett egy viccet is, nem bírtam hallgatni, odébbáltam.

Ernoke 2009.07.23. 09:18:48

@zebraman: nem lehet, h az a 32-35 év egy tizessel idősebb volt? számomra elképzelhetetlen, h egy pasinak ennyire fiatalon sörhasa meg püffedt képe legyen. bár talán lehetséges, az ilyenek szoktak 45 évesen a nyugdíjra készülni...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.23. 11:02:19

@zebraman: ez mekkora, a gyerek még nem tudja a búvárszemüveget, mi viszont már igen! Pszichohistorizmus. Létre kellene hozni egy nagyon széles termékpalettájú búvárszemüvegmárkát, akkora sikere lenne, mint annak a fröccsöntött krokogyilos papucsnak. Esetleg levehető szíjjal, úgy biztosabb, hogy a gyerek előbb elveszti az egyik felét, és újat kell venni. Istenem ha gazdag lennék, kurvára meg tudnék újra gazdagodni!

KopaszMercis 2009.07.23. 14:21:04

elozo jobb volt de ez is komolyat ut

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2009.07.23. 19:55:00

@respecta /01:

@zebraman:

@noirp:


Köszönöm. :-)

A tapasztalat, hja kérem, az tapasztalat. Valamikor 16 évesen "lógtam be" a tizennnyolcas-karikás előadásra és nem adták oda a reklámajándékot, mert gyerek vagyokk. Pedig vittem pénzt, hogy KP-ért vegyek terméket őseimnek karácsonyra.
Később kiderült, kedvezőbb áron lehet neten megrendelni, mint ott a vigécnél.
A buszos bagázsba mneg mindenhol bele lehet futni...

Tömlős Medve 2009.07.24. 09:58:27

Nudista strandon a felsorolt alaptípusok nagy része megtalálható, de egy dolog közös bennük, mármint a pucérságon felül: rendkívül "természetesek", egymással igen közvetlenek, de ki nem állhatják a "textileseket" , nem véletlenül strandolnak elkülönített gettókban. Ha naturista helyett nudistának nevezed, megvető türelemmel kijavít. Gimis koromban büfés voltam a leghíresebb FKK-n, minden nap ugyanazok a vendégek voltak, de a nyár végére sem untam meg a közgazdászprofesszor bácsit, aki a ruhával nem vetközte le egyetemi modorát, a fasiszta családapát, kendővel a fején, lepedővel a Skodán és az asszonyt, aki a FEJE FÖLÖTT TUDTA PÖRGETNI A MELLÉT!
A holland csajokkal tömött furgonok megjelenése már olyan természetfeletti élmény volt, amit másodikos középiskolásként Isten létezését igazoló bizonyítékként értelmeztem.

Ernoke 2009.07.24. 10:26:16

@Tömlős Medve: a naturistáknál modorosabb embert nehéz elképzelni.
egy időben néha jártam naturista uszodába, de miután többször hallottam olyan beszélgetéseket szaunában, itt-ott, h "és hát hallod, ezek az _igénytelen_ textilesek, mennyire undorító dolog egyáltalán fürdőruhát felvenni, hogy bírnak létezni abban a befülledt, gombás szarban", úgy döntöttem, h nekem ez nem hiányzik...

raoul_duke 2009.07.24. 16:53:19

textiles, basszátok meg :D

Erzsebet 2009.07.31. 16:57:11

Én már évek óta nem járok strandra. Utálom a tömeget. Nekem a nagy élményt jelentette a közeli cigány telep apraja-nagyja. Csoda, hogy betegséget nem kapott tőlük a strandoló közönség. A gyerekmedencébe még a vén cigánybanyák is bemerészkedtek ruhástul. Ótvaras gyerekeket is lehetett látni. Ezeknek a népeknek rendes fürdőruhájuk sem volt. Utcai ruhában, fehérneműben, sőt még a 12 év körüli gyerekek is meztelenül fürödtek. A vízben is élték a telepi életüket. Artikulálatlanul kiabáltak. makukáztak, a gyerekeket is nyilvánosan szoptatták. Nem fizettek belépőt, hanem a kerítésen keresztül lógtak be. Egy 1q körüli nőismerősöm is rendszeresen jár strandra 50kg körüli férjével. Nagyon szép lehet fürdőruhában, olyan a teste, mint az abált szalonna. Gimnazista koromban is utáltam ezt a strandot, akkoriban cigány csávók molesztálták a lányokat, még ha szülői kisérettel voltunk is. Így nem lehetett pihenni kikapcsolódni.

ttarvai (törölt) 2009.08.22. 16:39:21

elképesztően jó poszt az első résszel együtt

csokiájsz 2010.01.15. 10:39:12

úbazz, az ősapán vonyííítva röhögtem, kva jaóóóóóó!!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.01.15. 14:27:03

egy kérdés maradt csak hátra, amit senki sem mert megkérdezni:
az alfa gyerekből mi lesz, ha nagy lesz?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.15. 15:29:47

@Bachterman: darukezelő leginkább, felelősségteljes, de legalább elszigetelt.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.01.15. 17:16:16

@nosferato: és ott kivel tud görény lenni? akkor inkább már baszott nagy golyóval házat bontó rontó.

raoul_duke 2010.01.15. 17:22:52

@Bachterman: a váltótársával. Műszak végén prátol egyet a hugyosvödörbe, és ott hagyja fenn.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.15. 20:43:27

@raoul_duke: :)))) Talán még fel is írja az ablakra, hogy "SZERETLEK". Számomra a daruépítés, bontás, kezelés, miért nem dől el, honnan tudja, hogy miért nem dől el, és a húgykezelés örök kérdés. Eleve, ha vödör, az tök jó, de hogy viszi le? Ha nem viszi le, miért nem hugyozik ki eleve? Van cső? Mi van ha lenthagyja a slusszkulcsot? Kéne egy ilyen üzemlátogatáson részt vennem.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.01.16. 10:10:00

@nosferato: no igen, ezek a darus népek és mikrokultúrájuk engem is érdekelne.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.09.18. 21:17:35

Századfordulós tengerpartos filmeken még az alábbiakat lehet megfigyelni (kihalt típusok):

- az Elegáns Dáma - ménkű nagy tollas-virágos kalapban, fátyolban, állig felöltözve üldögél a napernyő alatt, rendszerint csoportosan. Kézimunkázik és hasonszőrű barátnőivel beszélget, miközben a csúnyácska, vénlány nevelőnő a naccsága kölykeit hajkurássza

- a Művész - szintén állig felöltözve, háromrészes öltönyben, kalapban, sálban(!) ül a napernyő alatt és nagyon dekadensen nézegeti a strandolókat. Esetleg fest vagy ír is közben.

- a Kurva Rossz Kölkek - többnyire a dámák gyerekei, röhejes csíkos tornadresszre emlékeztő fürdőruhákban, de ettől eltekintve pontosan úgy viselkednek, mint bármely egészséges gyerek a strandon. Fürödni csak ők szoktak.

- a Terebélyes Öreg Dáma - általában a dámák anyukái/nénikéi, vénlányok vagy özvegyek. Néha igyekeznek nevelni a kölkeket, nem sok sikerrel. Még a dámáknál is több gönc van rajtuk, rendszerint fekete vagy valami egyéb sötét szín, cvikkert vagy lornyont hordanak és szorgosan kritizálnak mindenkit. A Művész-t rendszerint körülhízelgik és autogramért nyomulnak "az unokáiknak".

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.09.22. 07:36:13

@Donna Anna: ide jön még az úszószemüveges és úszósapkás sportember, rövidujjú egybe úszódresszben, aki fejesugrás előtt oldalsó kartartással és oldalra történő térdhajlításos guggolással melegít. De te tényleg, mikor voltál utoljára strandon, 28-ban, vagy 37-ben? A víz milyen volt?
süti beállítások módosítása