A budai Hegylakó

2009/05/20. - írta: Modor Tibi

Már több posztban előjött az a számunkra alapvető nyelvhasználati probléma, miszerint a "pesti" nem egyenlő a "budapesti"-vel.

Most anélkül, hogy ismét állást foglalnék (megtettem már elégszer), inkább ismerkedjünk meg a budaiak klasszikus, de kevésbé ismert alfajával, a laza, fiatal hegyi sráccal! Küldöm azoknak, akik eddig - szerintem túlzóan - sokallták a nős írásokat) :-)

Klisévé vált példa a rózsadombi apuka kedvenceire, ahogy a meghasonlott , lázadó fiatalok a Mokkára (Moszkva tér, régiesen - pestiesen szólvaKalef) jártak punkoskodni meg tarhálni. Na, az nem ez a kategória.

Kifejezetten a II-XII., illetve a III. kerület hegyvidéki részén lelhető fel ez az embertípus, lent csak ritkán találkozhatunk vele - akkor is leginkább a budai oldalon tartózkodik tanulmányainak köszönhetően, esetleg a Moszkván  bandázik. Munkahelye általában bizonytalan, nekem legalábbis eddig nem volt szerencsém egyikükhöz sem a multiknál - talán még mindig egyetemisták? Vagy túl jó állást sikerült szerezniük?

Gimnáziumba rendszerint a Városmajoriba, Móriczba, Hunfalvyba jár, és alapvetően mindenkit lenéz, aki nem budai, és/vagy a Duna vízszintjéhez közelebb lakik, mint ő. Őket következetesen városinak nevezi. A jános-hegyiek és a szabhegyiek szembenállása köreikben legendás hírű, de egymást legalább tisztelik.

Családi hátterükre nézvést nem feltétlenül milliárdoscsemete mind, de nem jellemző rájuk a bizonytalan anyagi háttér. Rokonságukban és ismerőseik között felülreprezentáltak a disszidensek: az NSZK-ba, Ausztriába, Svájcba így szinte hazajárnak. A család törzshelyei a budai oldalon a Régi Sipos, Remíz Kávéház és persze vasárnapi séták alkalmával a Daubner cukrászda (amire a fölöttébb modoros ingatlanhirdetések is hivatkozni szoktak, mintha ez alapján választana bárki lakhelyet).

Bár a családi ingatlan - legyen az villa vagy társasházi lakás - gyanús körülmények között került a birtokukba, 1990 óta elvakultan támogatják a jobboldali céltábort aktuálisan lefedő politikai pártokat. Kerületük aktuális választási eredményeit saját erényükként hangoztatják minden társaságban, ezzel egyúttal szinte megkérdőjelezve és lejjebbsorolva pl. egy XI. kerületi fideszes emberi értékeit.

A fiatal hegylakó aktív sportoló volt sokáig: kiképzőtiszt-jellegű testneveléstanáruknak és az iskola szemléletének is köszönhetően szinte minden nyarukat végigtúrázták kerékpárral vagy kenuval, kajakkal, télen tátrai sítábor az iskolával, Ausztria és Szlovénia a családdal. Szinte minden sportágban jó, de főleg az extrémsportoknak hódol: a sziklamászás és a siklóernyőzés irányába mozdult el az utóbbi években, gyerekcsínyként még mindig szívesen csimpaszkodik fel a Libegő üresen maradt üléseire. Kedvenc időtöltéseiről jellegzetesen laza, játékos nyelvezetben áradozik:

-Nem mondod, kamion? Há! Én már csak a röppenésnek élek, ne tudd meg. Ernyőt be a Transitba, enyhe nyugati szellőcske a Hármashatáron, azt hopp, már szállok is, én már együtt lélegzem a termikkel! A többiekkel meg van egy közös frekink, azon tartjuk a kapcsolatot szárnyalás közben is.

Tizenéves kora végére romlik el valami benne, ekkor kezd a korábbi sörök és a habszifon után rendszeresen (jobb esetben) dohányozni, füvezni - a gyakori testmozgást ennek ellenére továbbra is űzi. 

Öltözködésére a 90-es évek végére kialakult vonal jellemző: méregdrága ing (Ralph Lauren, Lacoste), de ezt is hanyagul kigombolva, nagyon lazán veszi fel - lazaságát fokozandó, egyhetes szakállt, szandált, papucsot hord, Camel cipőt zokni nélkül. Ezzel is mutatja, hogy bár megengedheti magának a márkás ruhákat, nem tulajdonít nekik nagyobb jelentőséget. Csak semmi feszengés. Ugyanilyen "észrevétlenül" csüng ki füléből folyton a fülhallgató hófehér zsinórja, amin többnyire egyébként nem a "diszkós" kategóriába, hanem inkább Cafe del Mar, vagy "másfeles" és hasonló, undergroundba sorolható zenéket hallgat. Sokszor ő maga is próbálkozik valamilyen hangszeres tudás elsajátításával, a kommersz gitár mellé beszerez pl. egy vagány didzseridút is.

Nyelv- vagy szemöldökpiercingen ne lepődjünk meg. Más ékszer nem jellemző, esetleg fagyöngyökből fűzött nyaklánc, diszkrét fülbevaló.

Beszéd közben rendszerint hevesen gesztikulál, jellegzetesen billegeti hozzá minden merevséget nélkülöző testét, többszáz méterről kitűnik a tömegből, még a Kalefon is.

Talán sokaknak mondtam ma újat - a közvélekedésben sajnos igazságtalanul azonosítják a budapesti fiatalokat a belvárosi gimnazistával vagy a lakótelepi arcokkal. Pedig azért rajtuk túl is van élet, szerencsére nem kétpólusú a város. Vigyázzunk hát a buckalakókra is :-)

A másik kettő fajtára pedig még a nyár folyamán lehet számítani!

Modor Gyurinak pedig ismét köszönöm a lektorálást :-)

234 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

k_chris 2009.05.21. 00:12:31

@Csokis: azt nem ismerem, Gábor Áronon nem szoktam közlekedni ellenben a Fillér úton ahol kikanyarodik a (1)49-es busz a moszkva felé. ott van kettő is, egyik már felépült egyiket most építik. Amin muter nagyon kiborult az a Felvinci tetején lévő lakópark, fél hegyet elhordták.. Anno én jártam lőni a marcira, csoda hogy azt nem építették még be... Komolyan, összehasonlítom a 30 évvel ezelőtt épült társasházakat a maiakkal és ahova most 2 v 3 házat húznak fel oda régen 1-et (ilyenben nőttem fel, a régi ott lévő ház alapját meghagyták a kertben virágágyásnak..).

lr 2009.05.21. 00:16:29

@öntelt radírpók: +1, bár ez már annyira 1ben van, hogy az "unatkozó (pesti ;):P) bölcsész provokál" is megfordult a fejemben, mint lehetőség.
Ha már itt tartunk, Kolompár Sztárszkira dobnék még 1 +1-et,aki meg azthiszi, a 11-nek nincs jó része, látogasson meg! (Akkora az erkély, hogy még az arca is elfér,talán...)

LyukasBogrács 2009.05.21. 00:47:57

@ZaZie:
Életemben összesen kettő IBS-est ismertem:

-az egyik egy 100 kilós cselgáncs válogatott srác, aki tengerjáró hajón volt kukta, ott kuporgatta össze a tandíjra és a cigányvajda stílusú pecsérgyűrűjére a pénzt.

-a másik egy miskolci vállalkozó-csemete kislány, akinek végtelenül flegma és utálatos a stílusa, amit azzal magyaráz, hogy őt elhanyagolták a szülei. Ha angolul szólnak hozzá, akkor kérdően a társaság többi tagjára néz, tolmácsolásra várva.

RoFä 2009.05.21. 04:48:21

@Ernoke:
Tovaros/Toerberek, mi? Szeva szomszed :D

RoFä 2009.05.21. 04:49:51

@Sirrah:
Parakovacs "A horror vakui" c. kotetben, kotelezo olvasmany a Csilleberc kornyeki hajlektalanokrol szolo resz :D

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 09:39:26

No, azok után, hogy végigolvastam a sok budaifelsőbbrendű dumát, jöjjön egy didaktikus komment:

Lássuk, hogyan kerülhet egy huszonegynéhány éves ember Budára:

1) Oda született
2) Faterék vettek neki lakást.

Nem értem, hogy miért lesz valaki több és jobb annál, hogy gazdag szülei vannak, akik a segge alá tolják a jókocsit, a jókörnyéken lévő lakást és befizetik a drágaegyetemre.
Kíváncsi vagyok, hogy az elitgimnáziumban érettségizett fiatalok közül vajon ki mindenki tudná ezt a saját erejéből előteremteni. A legtöbben a Havannán se tudnának öröklakást venni abból az értékből, amit nagyrészt fűszívásból álló, szánalmas kis életükben létrehoztak, nemhogy a Rózsadombon. Egyszerűen nem értem, hogy egy ilyen ember honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy felsőbbrendűnek képzelje magát bárkinél is. Nekem lesülne a pofámról a bőr, ha még 26-27 éves koromban is apuci fizetné a rezsimet.

KeeperBp 2009.05.21. 09:48:04

@semota: na, ez is egy altalanosito, sztereotip hozza szolas.
ahogy nem minden pesti bunko, igy nem budai ingyenelo.
Tibor, te tudtad, hogy ha ezt megirod, akkor megjelennek azok akikrol irsz es osztjak az eszt? :) zseni vagy :)

Ernoke 2009.05.21. 09:50:33

@semota: na, ami itt megnyilvánult nálad, _ez_ az igazi nagyarcúság:)

@RoFä: nem egészen, de azért félszomszéd.:)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 10:05:34

@KeeperBp:

nem is azt mondtam, hogy mindenbudai, csak azt, hogy a legtöbb ilyen ember azért nem a saját erejéből érte el azt a státust, amire olyan nagyon büszke.
majd ha valaki a saját erejéből vásárolja meg az ojjektumot, akkor lehet akármekkora az arca, nem bánom.

F.house 2009.05.21. 10:22:47

baze nem gondoltam volna, hogy budapesti és budapesti között iylen ellentétek vannak. bár gyanítom ez oylan mint Nyíregy vs Debrecen
- Pusztulj hurkás!
- Rohadt tirpákok
(Bár ennek történelmi alapjai is vannak amiket a sok idióta még mindig aktuálisnak tart)

cd-r 2009.05.21. 10:43:28

a nagyarcúságot szerintem az "elit" környezetben élők már null éves koruktól szívják magukba szülők, nagyszülők dumái révén: "ne menj fiam arra a környékre, ne barátkozz ilyenekkel, nem a mi köreink" stb
mire felnő persze már saját véleményeként, öntudatának szerves részeként tálalja a gyerekkorában tanultakat (bocs, nem akartam túlzottan okoskodni, de sztem így van)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 10:51:22

@cd-r:

én ezzel akkor szembesültem először, amikor gimi első évében a hájlender gyerekek azzal basztatták a legjobb barátnőmet, hogy "proli".

általában egyébként azok szoktak nagyra lenni a "származásukkal", akik azon kívül semmi másra nem tudnak büszkék lenni.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 10:53:49

@F.house:

nekem olyan élményem van, hogy meghívtak Nyíregyre egy házibuliba, és volt egy csomó ismeretlen ember, akik egyből utálni kezdtek, hogy "pesti vagyok, ezért biztosan lenézem őket".

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.21. 10:56:26

@semota: budainak lenni márpedig jó :-)

És nemcsak villák vannak a "Dunántúlon"...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 10:56:51

@semota:

pedig egyébként nem is... már csak azért is volt WTF a dolog, mert a mi családunk is vidéki származású, nem olyan régóta élünk Pesten.

cd-r 2009.05.21. 11:33:36

@semota: alap. a nagyképűség a senkiháziak privilégiuma.

F.house 2009.05.21. 11:36:17

@semota: Emlékszem máshol is kommentelted ezt. Lehet pár prosztóval találkoztál. Azért remélem azt nem könyvelted el, hogy minden nyíregyi bunkó, és találkoztál jó arcokkal is. :)

cd-r 2009.05.21. 11:46:44

kedves semota, az imént azt mondtad, nem olyan régóta laktok pesten
ezek szerint a nyíregyházi bulin ennek ellenére pestinek adtad elő magad
ez tök jó amúgy, ezentúl én is pesti leszek idegen társaságban, mert pecóztam ott pár hónapig :)

kardinálispinty 2009.05.21. 11:50:24

A posztíró nem fejtette ki, én röviden, de tényleg:

Kedves pöstiek! A Pest ugyanazért Budapest, amiért a Szalók Abádszalók, az Újhely (mitöbb: Újhel) Sátoraljaújhely és a Halas Kiskunhalas.

És mellesleg magasról teszünk rá, hogy ezen belül melyik kerület.

kardinálispinty 2009.05.21. 11:54:53

segítségül: kiemelten modoros a levelemben:

pösti (álparaszti)
mitöbb:
a mellesleg szó használata
ezt a szart egyáltalán kommentelni

Anta32 2009.05.21. 11:56:31

Jó az írás:-)
Egy kedves ismerösömre tökéletes a leírás, gitár is meg volt. Hát én csak annyival büszkélkedhettem, hogy pesten lakom, mint a takarítónőjük. Szerintetek az Anyuka mennyire nézett le??!!

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 11:58:07

@F.house:

nem, sőt alapvetően jó benyomást szereztem az arcokról. az illető nyíregyi csajjal most is tartjuk a kapcsolatot.

@cd-r:

"adtad elő magad"
igen, miután vagy 10 éve ott lakom már, de különösebben nem reklámoztam a dolgot, számomra ennek nincs túl nagy jelentősége. ezért furcsa, hogy másoknak meg van.

kardinálispinty 2009.05.21. 12:08:44

@Modor Tibi: jaj, dehogy, utálom a falut, hidegrázást kapok a vidéki romantikától (mer' ott még köszönnek az emberek, és az aranyhörcsögöm vakbélműtétjéért drukkolnak az alvégen), és a városi felsőbbrendűséget is utálom. Gyűlölöm, ha valaki szerint bármely épületnek, szervezetnek és/vagy (hehe) településnek szellemisége van. Nekem mindegy, hol lakom.

Csak sztem ez a Pest-Budapest marhaság erősen túlrajzolt.

kisebbik rokk 2009.05.21. 12:20:53

@semota:
Nem szeretek ezen a blogon komoly hozzászólást írni, de most megteszem. :)
Én budai, jó környékre születtem - nem a Rózsadombra, de jó környékre - , átlagos anyagi helyzetű családomban egyáltalán nem élt semmiféle felsőbbrendűségi érzés, arra neveltek, hogy jól tanuljak, dolgozzak, s akkor lesz csak belőlem valaki - szóval teljesen átlagosan. Nyilván jelent valamiféle védettséget a jó háttér, de ami azon túl van, azt már sokféle, egyéni tényező befolyásolja. Engem ért meglepetésként az az ellenszenv, amibe néha beleütköztem: sokáig nem értettem, miért gúnyolódnak velem mások a lakhelyem, a gimim miatt. Valamiféle általam ismeretlen
előítéletet akartak rajtam számon kérni, de ők nem gondolták magukról, hogy előítéletesek lennének. (Amúgy nem tudom bekategorizálni, kik azok az "ők", hozzám sokmindenben hasonlító emberek és félig-meddig idegenek is egyaránt voltak köztük.) Gondolkoztam már azon, hogy vajon a lelkem mélyén tényleg elitnek érzem-e magam, csak nem vallom be, de arra jutottam, hogy nem. :o) Én is fintorgok azokra a volt osztálytársaimra, akik lakást kaptak, s füvet se szívtam soha. :-))

kisebbik rokk 2009.05.21. 12:22:27

A bejegyzés amúgy továbbra is pazar. :-D

LionOfZion 2009.05.21. 12:32:43

Ezt a blogot ennyi "Budai" olvassa? Amúgy vicces hogy egymást fikázzátok:D Jelenleg Zuglóban lakok. Budára jártam suliba. Szerencsére nemtalálkoztam ilyen formákkal akik a posztban szerepelnek:) De ezekután már teljesen értem a budai ficsúr/budai kislány kifejezéseket:)

k_chris 2009.05.21. 13:18:19

@kisebbik rokk:

"Én budai, jó környékre születtem - nem a Rózsadombra, de jó környékre - , átlagos anyagi helyzetű családomban egyáltalán nem élt semmiféle felsőbbrendűségi érzés, arra neveltek, hogy jól tanuljak, dolgozzak, s akkor lesz csak belőlem valaki - szóval teljesen átlagosan."

ez dettó nálam is így volt, SŐT egy év után mikor hazajött tesóm elköltöztünk a bnőmmel hogy ne zavarjuk a nem túl nagy lakásban, albérletbe. Bnőm kis messzi zalai faluból származik, most kezdi tapasztalni a különbséget hogy 1 év Törökvész után milyen lassan 1 év Budafok, nem panel de ahhoz közeli területen. Ja és sikerült meggyőznöm hogy pesti létemre én is normális ember vagyok :) :) :).

az a baj hogy amit mi átéltünk: tanulj dolgozz akkor lesz belőled valaki ez qrvára nem átlagos nevelés már napjainkban és amit teljesen átlagos anyagi helyzetnek tapasztaltál az SEM átlagos anyagi helyzet... én ezt 25 éves koromtól kezdve kezdem realizálni hogy amit én teljesen átlagos anyagi helyzetnek egyáltalán életvitelnek tapasztaltam (nem volt házunk 2/a kerületben, "csak" lakás törökvészen, nem jártunk síelni minden évben, nincs balatonon kecó, stb) az még mindig nagyon nem átlagos, ha összehasonlítom a bfoki életviteleket/helyzetet az otthonival és számba veszem az arányszámokat.

Balance Of Power 2009.05.21. 13:40:20

Egymas lakhelyet cikizni barati korben szerintem modoros, de kimondottan vicces. Egy, a Gubacsi kornyeken felnott es most is ott lako baratom azt szokta mondani, hogy o a Rivieran lakik. A masik kikerte maganak, hogy o kispesti, mert kobanyai (vagy forditva - szerintem meg mindegy, mert Kobanya-Kispest). Amikor az asszony bekoltozott hozzam Csepelrol (mar boven videk!), azzal basztattam, hogy most, hogy belvarosi dama lett, mar nem fogja megismerni a "foldijeit", sot atmegy az utca masik oldalara, ha meglatja oket.
A budai modorosokat pedig osztani kell, ennyi az egesz.
Aki ilyesmin megsertodik (es ez ugyanugy all a videkizes eseten is), az hulye.

Urbán Gorilla (törölt) 2009.05.21. 13:54:51

Van az a fajta, aki eleve budai (de lehet hogy pesti volt valamikor, és most nagyon titkolja), és arról beszél, hogy kiköltözik nagykovácsiba, vagy (mégjobb) Adyligetre.

Urbán Gorilla (törölt) 2009.05.21. 13:58:13

80 as évek Buda. Az összes butikos ott lakik, és mindegyiknek Opel Kadettje van, és éjszaka nem bír aludni, mert azt nézi az utcán, meg fél, hogy ellopják. Orvosok, mérnökok 1-es Golf.

zsebkés 2009.05.21. 14:00:35

@kisebbik rokk: @k_chris:

ismerős. én is highlander vagyok, highlander középiskolával a hátam mögött, és ezek a modoros arcok eléggé megkeserítették a 'legszebb éveimet' (hol a dőlt betű?) az én szüleim úgymond 'felkapaszkodottak', bármily meglepő, de az általatok említett munka és tanulás révén lettek hegylakók a '90-es évek közepe vége-felé. Mivel én nem szívtam magamba az anyatejjel is ezt a lenézést, ezért nem is fogadtak be, mert már az első mondattal elárultam, hogy nem vagyok méltó a köreikbe. Hozzátok hasonlóan én is értetlenkedem amiatt, hogy miért büszke valaki arra, amiért nem ő tett, hanem csak beleszületett.

poszt csillagos ötös, pontos táj-és fajleírás.

k_chris 2009.05.21. 14:01:40

@Balance Of Power: engem qrvára nem érdekelne hogy hol lakom ha nem is ugyanolyan életvitelt de legalább hasonlót lehetne folytani bármely más kerületben (ami még elérhető BKVval max. 1 órán belül) mint az I.-II.-XII-ben. De jelenleg ott tartok hogy esti futás majd akkor ha visszaköltöztünk (főleg bnőm egyedüli futásai későeste).

OFF: kiváncsi vagyok a szőke kóla c. film belvárosi részeit hol forgatták? Hol vannak ilyen területek még Bpn?

Midbár 2009.05.21. 14:44:44

Én azt mondom, Újlipótváros a király. Szent István park, Bauhaus, Duna, Budai panoráma! (a Rózsadombról csak a lesajnált Pestet látod, innen viszont az előkelő Budát!), polgári hangulat, egyáltalán nincsenek korvaldok, jólszituált családok, (viszonylag) sok gyerek, jó csajok, kultúra, de mindez a budai sznobizmus nélkül. És marha jó a tömegközlekedés is.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 15:05:58

@kisebbik rokk:

Na igen, ezek a kategóriák észrevétlenül alakulnak ki. Én nem vagyok feltétlenül előítéletes azzal szemben, akinek egy adott karaktersorral kezdődik a lakcíme, de a fent körülhatárolt mentalitás nem a barátom. Szerencsére ez csak az adott irányítószámúak egy részére jellemző.

@k_chris:

"tanulj dolgozz akkor lesz belőled valaki ez qrvára nem átlagos nevelés"

Az emberek többsége nem törekszik arra, hogy előrébb jusson bármilyen szempontból, hanem beleül a készbe, és ellubickol a langyosban. A posztban leírt ERASMUS-turisták többsége, ha a Havanna lakótelepre születik, akkor susogós gatyában járna, hangosan hallgatná a zenét a mobilján a lakótelepi pingpongasztal mellett, és bár kellene valamicskét dolgoznia a megélhetésért, de igyekezne lógni, ahol csak tud. Tökre ugyanaz a kategória, csak az egyik fajtának nagyobb a mozgástere, és emiatt hajlamos azt gondolni, hogy több és jobb, mint az utóbbi kategóriába tartozó.

@zsebkés:

Én igazság szerint nem is tudom, hogy milyen kategóriába tartozom. Édesapám egy kis faluban született, innen sikerült sok munkával és tanulással odáig vinnie, hogy középvezető lett egy nemzetközi multinál. A fizetése sokkal meghaladta a magyar átlagot, de nem érte el a hájlender osztálytársaim szüleiét, akik többnyire állami vállalatok felsővezetői, politikusok (egészen miniszterig), nagyvállalkozók stb. voltak. Lakni Budán laktunk, de nem a felsorolt puccos részek egyikén, sőt. Igazából egy lakótelepen... ami ugyan jó környéknek számított, és a ház maga is kulturált volt, de hát mégiscsak lakótelep. Engem ez sose zavart, mert nem ennek alapján határoztam meg magam.
Sose értettem ezeket a felosztásokat, hogy népi-urbánus, hájlender-pestiproli stb., mindig úgy éreztem, hogy outsider vagyok (vagyunk), és egyetlen olyan kategória sincs, amibe beleillenék. A sima proliknál magasabb iskolázottsággal és havi jövedelemmel rendelkeztünk, de nem tartoztunk sem a klasszikus értelmiségiek, sem a gazdasági elit tagjai közé. (Azóta változott a helyzet, mert a szüleim elköltöztek egy ún. jó környékre, viszont a bevételeik számottevően csökkentek.)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 15:07:33

@Midbár:

Egyetértek! Rendezett környék, nagyokat lehet sétálni, és ha kell, 20 perc alatt benn vagy a városban.

k_chris 2009.05.21. 15:21:21

@semota: "Azóta változott a helyzet, mert a szüleim elköltöztek egy ún. jó környékre, viszont a bevételeik számottevően csökkentek." Akkor nekik is jó húzás az ingatlanadó bevezetése.. Tipikusan az a réteg akiket ezzel "meg akarnak fogni".

másik: zenét hangosan mobilon hallgatni - ez az amivel először tavaly ősszel találkoztam először élőben - nem is gondoltam hogy ilyen létezik... mint régen a zsebrádió :).

Nem véletlenül írja minden szociológia leírja hogy a születés predesztinál, és a társadalmi mobilitás Magyarországon kb. a nullával egyenlő.

Balance Of Power 2009.05.21. 15:27:26

@semota: Haaat, azert oda is szuletni kell, ill. kell egy bizonyos jolszitualtsagi szint. Gondolj bele, ott is az elit lakott haboru elott es utan is. Amugy szeretem a kornyeket, zsenialis emlektablak vannak - ki emlektabla-buzi itt rajtam kivul?

Balance Of Power 2009.05.21. 15:28:16

@k_chris: Ugyan, semota nevere irjak, aztan szivjon o ;))))

zsebkés 2009.05.21. 16:07:55

@semota:
stimmel, az én családom is hasonló. küszkdöm is indentitászavarral.

@k_chris:
már hogyne lenne mobilitás! könnyű lecsúszni. ;)

k_chris 2009.05.21. 16:23:22

@zsebkés: ja, bocs tényleg ez igaz! :)

Alfredd 2009.05.21. 16:27:24

Jó nagyon a poszt! Mivel én is érintett vagyok a témában (XII. kerületben lakom és az általánost is itt végeztem), különösen tetszik. Úgy nagyjából fedi a valóságot is.
Bár annó 10-12 éve még a horrordrága deszkás cuccok voltak divatban ( a pesti prolidiszkósokat a negyvenezres báffálóval különösen lenéztük), télen meg Martens bakancs.

Ja és a középsulit már Újpesten csináltam, alap, hogy azzal cinkeltek, hogy én vagyok az elkényeztetett budai úrifiú, meg a budai elit... :D (Alkotás út Déli pályaudvarra néző szobákkal tényleg a luxus netovábbja :P )

onemen 2009.05.21. 16:39:28

Azért nem teljesen valós ez a kép.
Én is 2keri vagyok de ezt az "inges" típust én se szeretem. Mondjuk én pont nem a hegyen lakom meg nem móric vt hanem pesti középsuli. de pl móriczban ismerek pár embert és ott tényleg van ilyen, bér az alternatívság nem nagyon jellemző...

Balance Of Power 2009.05.21. 16:53:55

@Alfredd: Tulajdonkepp mi a turoert kell Ujpestre menni kozepiskolaba? Az a vilag vege bazze. (Mondom ezt en, aki Kobanyan jartam gimibe.)

Nekroteka 2009.05.21. 17:21:26

@RosehillResident:

Azért neked is van arcod. Gratulálok, ha Rózsadombon/Svábhgyen laksz, biztos kurvajó neked, de azért ne gondold, hogy csak ott laknak olyanok, akiknek telik nyaralóra meg sokkocsira. Ha pedig a 11. kerület szerinted gettó, akkor légy szíves gurulj át a nyári autóddal Sasad-Sashegy környékére, nekem a gettó fogalom egy kicsit mást jelent...

Persze vigyázz, nehogy útközben valami _gengszterek kirángassanak a kocsidból meg fegyvert fogjanak rád, gyakorta megesik ^^

P.S. Szerintem aki a "csajom" szót érdemben használni próbálja, az sikeres ember nem lehet ^^

norma jean 2009.05.21. 20:57:59

Én városmajoros vagyok és nem milliomos.Sem sznob,attól még,hogy budai. Ez a szöveg a polgári családokról szól,fölösleges iróniával.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 22:42:20

Bevallom, én azt se nagyon értem, hogy mik ezek a "BKV szar, autó jó" szólamok. Nekem az a tapasztalatom, hogy hétköznap tömegközlekedéssel szinte mindig gyorsabb a közlekedés, mint kocsival, főleg a városközpontban. Lehet, hogy a kocsivaljárásnak nagyobb a társadalmi presztízse vagy mije, de attól még szar fél órákat ülni a dugóban, tudván, hogy a kisebb presztízsű metróval bezzeg tíz perc alatt oda lehetett volna érni.

k_chris 2009.05.21. 23:35:35

@semota: teljesen igazad van. plusz: mindenki költözik ki az agglomerációba aztán onnan is órákat tölt bekocsikázással, ha akármit akar intézni. OK kell a jó levegő meg minden de ez túlzás.. mi anno 90es években (akkor a mostani 2/a kerületnek közel sem volt akkora ára + presztizse mint most) családi kupaktanácsot tartottunk aztán a döntés az lett h maradunk Törökvészen. hűvösvölgyi út minden nap bedugul kocsival plusz BKV is előbb busz a hűvösvölgyig (mondjuk 15-20 perc) aztán villinger moszkváig (15 perc) legalább fél óra (inkább 40 perc) és akkor az ember még csak a Moszkván van..

egyszer pólusnál dolgoztam éjszakába nyúlóan, és hazavittek, REKORD: háztól házig kocsival kb 20-25 perc :).

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 23:40:27

@k_chris:

Szentendréről HÉV-vel már 50 perc alatt bent vagy a Moszkván, és az az 5 perc különbség annyira nem szignifikáns.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.21. 23:50:51

@k_chris:

a busz meg a villamos az tényleg szívás, a metró és a HÉV viszont tök gyors.

RoFä 2009.05.22. 03:41:10

@semota:
Jobb lenne kombinalni a dolgokat, csak ahhoz szervezni is kellene a kozlekedest. Megoldani a parkolast. Es hogy ott is maradjon a leparkolt auto, meg benne a radio.

+ kerekpar es/vagy robogo, ha lenne kulturaja. Szerencsere feljovoben.

Azert a hegyen lakni 16-18 evesen nem lehetett akkora kiralysag, en szepen hazamentem a 11-be prolitelepre ejszakaival, a span meg gyalogolt a Szendroig mert taxira azert nem kapott :D

Urbán Gorilla (törölt) 2009.05.22. 10:06:42

@Nekroteka:
Nem veszed észre, hogy csak szivat? Ilyen tökéletes sztereotípia megfelelés nincs:) Már a neve is provokáció

jeepy 2009.05.22. 10:11:58

Én is a hegyen nőttem fel, de a Budenzba jártam. Az alapítványi! :-) Viszont van két diplomám és nincs piercingem. Az viszont igaz, hogy a pestieket tényleg nem értjük: ők tényleg nem akarnak Budán lakni??? :-)

Nekroteka 2009.05.22. 11:59:36

@Pete Gorilla:
Hát remélem, bár én már semmin nem lepődök meg :D

jeepy 2009.05.22. 12:03:40

@RoFä: az egyik barátom Hidegkúton lakik. A Moszkváról elgyalogoltunk Pasarétig, ott laktam én, ő meg onnan hazafutott Hidegkútra. De egyszer sem jutott eszünkbe az, hogy "bárcsak felülhetnénk a metróra és leszállnánk a Blahán" :-)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.22. 12:07:56

@jeepy:

:) én tényleg nem akarok, mert szar a közlekedés, és messze vannak a fontos dolgok. nincs az a pénz, hogy én fél óránál többet utazzak reggelenként bárhova is.

jeepy 2009.05.22. 12:57:13

@semota: a fontos dolgok relatívak. Nekem például fontos a Rekettyés Büfé a Hármashatár-hegyen. Meg az Eurocenter :) Vagy a Rózsakert :)) Én a VIII. kerületben célzottan (tehát nem átutazóban) életemben először 18 vagy 19 évesen voltam, mert be kellett mennünk nyelvvizsgára jelentkezni a Rigó utcába. Ezt az érvet egyébként sokat hallottam mástól is, mert mondjuk mondták, hogy "úúúúúúúúúúúristeeen, de messze van innen az Árkád!!!" Én meg néztem rájuk nagy kerek szemekkel, hogy hát tejet meg kenyeret a sarkon is kapni :-)

Balance Of Power 2009.05.22. 13:44:12

@semota: Miert? A 4/6-ossal nagyon vicces a dugo mellett haladni. Integethetsz az autosoknak es tudod, hogy te mar reg a celodhoz ersz, mire ok meg mindig itt rohadnak majd. 30 fokban plane jo erzes, he-he.

Dr. No 2009.05.22. 14:33:17

Ilyen inges csókák próbáltak egyszer-egyszer üzleti érdekből kifolyólag rám ijeszteni (mert nem olyen ártalmatlanok persze, amilyennek próbálják magukat mutatni egyébként), de a saját szarukat ették a végén.

_Budabitch_ (törölt) 2009.05.22. 17:40:37

Igenigenigen! A régi polgári szekcióhoz hadd tegyek hozzá pár saját gyűjtésűt.

1. A villa - már nem ott laknak, hanem egy bazinagy, de ingatlanadó alatti lakásban, de a VILLA az a övék volt, mielőtt államosították volna. Néhányan a régi villa egy kis lakásában maradhattak persze, őket nagy tisztelet övezi, szívesen járnak hozzájuk zsúrra.
2. Margit körút - sosem hívták Mártírok útjának, úgy csak a prolik hívták. Mindig Margit körút volt.
3. Széll Kálmán tér!!!!!! (Aki nem tudja, hol van, nem budai polgár)
4. Prolizás otthon. Proli: munkásszármazású, nem értelmiségi, angyalföldi
5. Finom, udvarias zsidózás, otthon, szűk családi, esetleg baráti körben, pl.: "Milyen kellemes, finom ember az a ...., nem is gondolná az ember, hogy zsidó."
6. Háztartási alkalmazott. Minden budai polgári családnak van, mert kell. Katinak, Margitnak vagy Ilonkának hívják, 50 fölötti, lehetőleg falusi származású. Soha nem beszélnek róla úgy, hogy a cseléd, vagy a takarítónő mindig a keresztnevén emlegetik. Katika/Margit/Ilonka lusta, elhízott takesznő, koszt hagy mindenhol, de a rendes budai polgári család nem veszi észre - mindenki rövidlátó.
7. Kötelező elemek: zsúr, zongora a nappaliban (a villából), koszos, elfeketedett festmények a falon (sikerült megmenteni), több tonnányi ezüst eszcájg (az ostrom alatt majdnem elcserélték krumplira, aztán mégsem, mert a dédnagymama öröksége), "new money" csendes utálata (prolik!)
8. Kölykök egyházi iskolába járnak, vagy menő gimibe, de azért külföldön is tanulhatnak nyelveket (a család fele lelépett 56-ban). Gimnázium, egyetem kötelező, az elkallódott családtagokra "az a szegény Lóri/Elemér/Magdi/Laci/Tivadar" hivatkozás kötelező.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.22. 19:31:26

@jeepy:

az egyetem például egy fontos dolog. (eddig tanultam ott, a jövőben pedig a munkahelyem lesz.)
szerintem nagyon nem mindegy, hogy egy nyolckor kezdődő
fontos dolog az is, hogy ha pl. késő éjjelig partizódok valami belvárosi szórakozóhelyen, akkor ne legyen gáz, ha elmegy az utolsó metró/busz, hanem normálisan haza tudjak jutni valami éjszakaival, és ne kelljen órákig kutyagolni valami eldugott helyen. de nekem pl. olyan dolgok is fontosak, hogy legyen a közelben egy nagy és jól felszerelt könyvtár, legyen piac, ahol úgy be lehet vásárolni, hogy nem szakad le a karom, amíg hazaviszem a cuccokat stb.

Danis 2009.05.23. 18:13:58

Én még hozzátenném a fiatal fiúknál a legóember/kazal sérót.

Koczkamacs · http://vaterart.blog.hu 2009.05.24. 01:31:24

Nem tudom, fentebb kitért-e már rá valaki, hogy vidékről teljesen mindegy, hogy vki budai vagy pesti, ha a címében szerepel, h "Budapest", onnantól "pesti". Nem tudatlanság miatt, hanem ez kb. olyasmi, mint a "kis hazánk fővárosában élőknek" az, h vki vidéki. Vidékit használják szinonímaként a parasztra és nagyrészt ő sem tudja, hogy az olyan jelentéktelen városok, mint mondjuk Szécsény, egyáltalán országhatáron belül vannnak-e még. Valamint a "vidék" felölel mindent, Szeged az már majdnem Debrecen, Debrecen pedig Nyíregyháza, de gyakorlatilag nem fontos, mert vidék. Kivétel persze a Balaton, mert ott érdemes nyaralni, akár télen is jó oda leautózni, kiszakadni kicsit a főváros zajából.:) Vagy lemenni Szegedre enni egy jó halászlevet, hiszen az nyilván sokkal autentikusabb.. Vagy Miskolcon kocsonyázni, Egerben borozni. Természetesen sehol nem mélyhűtött sűrítményből van a halászlé, a kocsonya is mintha finomabb lenne, a 300Ft/l bor pedig teljesen biztos, hogy szőlő, hiszen vidéken az emberek szinte ingyen dolgoznak, így is megéri. Imádom a bennszülött bp-i azon megjegyzését, hogy "én nagyon szeretlek titeket, vidékieket, mert olyan... természetesek vagytok". Ezzel "egy kalap alá" kerültünk 2 pécsi lánnyal, akik 180 km-re laknak tőlünk. Persze ő fennakad azon a pár km-en.
Ezzel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy ez a Buda-Pest kérdés leginkább a budaiaknak fontos... Hm, lehetne egy poszt "a modoros fővárosi vidékre látogat" címmel, ráadásul ez nemtől független. Vagy külön kellene arról, hogy a budai látogat vidékre vagy a pesti?:))

jeepy 2009.05.24. 03:29:28

@Koczkamacs: Én nem hiszem, hogy egy kalap alá vennénk a vidékieket. Legalábbis mi budaiak biztosan nem :))) Cak vicceltem. A pestiek sem hiszem, hogy egyöntetűen úgy gondolkoznának a fővároson kívül élőkről, mint gumicsizmás, hónuk alatt szopós malaccal kórincáló, bajusz alatt sercintő, ízesen, ám erős tájszólással beszélő, de - a te szavaiddal élve - igen természetesen viselkedő emberek tömegéről. Ha mégis van ilyen, akkor a nevükben is: bocs! Az pedig, hogy valakit vidékinek titulálunk, nem megkülönböztetés, csak mivel Magyarország kicsi, ezért mindössze egyetlen helyre koncentrálódik szinte minden, és ez a főváros. Ami ezen kívül van, az a vidék. Megintcsak mondom: nem pejoratív értelemben. Vidéken vannak falvak, települések, városok és "vidéki nagyvárosok". A Buda vs Pest kérdés egyébként sok ismerősömnek fontos, akik vidékről kerültek a fővárosba, és néhány év után már ők is megkülönböztetik a két városrészt. Ki így, ki úgy.

Koczkamacs · http://vaterart.blog.hu 2009.05.24. 12:47:55

@jeepy: Örülök a nézőpontodnak, komolyan!:) Remélem, még sokan gondolják így! További kellemes hétvégét, a malacok is üdvözölnek és örülnek, hogy nincsenek hónok alá képzelve.:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.24. 13:25:06

@Koczkamacs: ezt a fajta véleményt már mások is közzétették itt: "Budapest az Pest és kész, a kerület nem érdekel", majd ők is megmagyarázták, hogy teljesen jogosan látják így.

Vidéki = (több jelentése mellett) az ország fővároson kívüli része, minden rosszalló felhang nélkül, az Értelmező Kéziszótár is alátámasztja.

Én inkább a "nembudapestiek" irányából érzem gyakran az agresszív sértődöttséget, már leparasztozzák magukat, mielőtt bárki szólna rájuk egy rossz szót.

Nem hiszem, hogy itt a fővárosban bárki egy kalap alá venné a sopronit a szegedivel, az orosházit a fehérgyarmatival.

Koczkamacs · http://vaterart.blog.hu 2009.05.24. 15:52:12

@Modor Tibi: Budapest egy darab város. Hát nem igaz, h az 1873 óta eltelt 136 év alatt sem sikerült feldolgozni az érintett városrészek lakóinak, hogy bizony egy ország tekint egy egységként Budapestre. Ja, hogy a budapestieknek ez téma, hogy Buda vagy Pest? A ti dolgotok, hátha segít feldolgozni a Pestre(Budára) születés traumáját, hogy sokat beszéltek róla.:)

"Nem hiszem, hogy itt a fővárosban bárki egy kalap alá venné a sopronit a szegedivel, az orosházit a fehérgyarmatival. "

Igen, bizonyára az összes fővárosi lakos teljesen jól tájékozott a témában.:) Tibikééém, nem az összes ottaniról beszéltem, mikor leírtam negatív tapasztalatomat, hanem "megtörtént eseten alapult" és nem hinném, hogy egyedül van ezzel a véleményével "az a bizonyos leányzó". Mint ahogy vidéken is vannak, akik kínosan ügyelnek budapesti barátaik pontos lakcíme alapján történő emlegetésükre. A két csoport tagjainak száma talán megegyezik.:)

Amúgy szeretem a Modorost, bár többnyire csak olvasom és nem kommentelek, mert egyet értek veletek, most kivételesen nem. Jófejnek tartalak Téged is és Nyelvész Józsi "cimborádat" is, de most költözzek Budára, hogy átérezzem ennek a 100 éves szócsatának a kínjait?:(

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.24. 16:07:31

@Koczkamacs: Budapest szerintem egy mesterségesen összetákolt valami ez főleg az 1950-ben hozzácsatolt peremkerületeken érződik a mai napig (Újpest, Csepel, Budafok, Békásmegyer, Rákos...).
Mivel egy nagyobb kerületben annyi itt a lakos, mint a legnagyobb vidéki városokban, szerintem természetes jelenség Bp-en belül is a lokálpatriotizmus.

Szerintem a budapestiek nagy része azért is vágja jobban a különbségeket a vidékiek között, mert ő is csak 2-3-adgenerációs fővárosi, köztük én is. Aki meg követi a focit, az nehogymá' ne tudjon a hurkások-tirpákok-mákosiak közötti ellentétekről! :D

Megtörtént eset van itt is bőven, a saját (alföldi) rokonaim folyton elmondják nekem, hogy miért annyira szar dolog Bp-en lakni, csak én nem tudok róla :-)) az erdélyiek folyton arra panaszkodnak, hogy mindenhol lerománozzák őket, de én nem ismerek olyat a környezetemben, aki ilyet tenne.

RoFä 2009.05.25. 06:06:52

@_Budabitch_:

Tupontos... Mondjuk ettol meg lehet jo fej a gyerek.

RoFä 2009.05.25. 06:14:28

@Koczkamacs:
Nem tudom, azert az elegge alap, hogy ha ismerek valakit, akkor pontosan tudom, melyik varosbol valo. Nagykozsegbol. Faluol. (Esetleg voltam is nala?)
Mondjuk tovabbmegyek, a felsozsolcai haveromra nem mondom, hogy miskolci, es a hajduszoboszloi sem debreceni. De hat te tudod.

Ez a videk-bp szembenallas, az ezen valo rugozas amugy tok modoros... es mindket reszrol eleg primko dolog. Altalaban olyanoknak jut eszebe, akik mindenaron duhongeni akarnak valamin egy joizut.

RoFä 2009.05.25. 06:16:31

Tibor / Jozsi, ha mar temanal vagyunk, meg egyebkent is eros a german vonal a blogban... Lehetne esetleg egy posztot a modoros svab falurol? Eros anyag!

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.25. 08:02:43

@RoFä:

"Ez a videk-bp szembenallas, az ezen valo rugozas amugy tok modoros... es mindket reszrol eleg primko dolog."

Én úgy tapasztalom, hogy ez főként a vidékieknek okoz problémát. Emlékeim szerint se én, sem a közeli ismerőseim nem szóltak még be senkinek azért, mert nem sokadik generációs pesti. Viszont van az ún. Komplexusos Vidéki, akit valamiért zavar a saját vidékisége, vagy alacsonyabb rendűnek érzi magát a pestieknél, és ezért már jó előre meggyanúsít vele, hogy "lenézem".

Bár azt hiszem, hogy ez nem vidékispecifikus, hanem van az embereknek egy ilyen Komplexusos Alcsoportja, akik a többi ember minden cselekedetéből a "lenézést" és a "beképzeltséget" olvassák ki.

kücsük 2009.05.25. 09:16:44

Sziasztok!

Érdekes volt olvasgatni a véleményeket. Én úgymond vidékiként vagyogatok és ez egyáltalán nem zavar.
A nagyszüleim Soroksáron laktak, az aztán peremnek minősül, gondolom én :)

Engem is Budára vetett aztán az élet, két és fél évet éltem a XI.ben, először a Bartók B. úton, aztán kint Kelenföldön és mondhatom, a kelenföldi lét tetszett. Az utolsó házsorban laktunk, ahol kezdődött az erdő. Nekem nem okozott gondot betömegközlekedni :) úgymond a városba, ahol mozi, színház, miegyéb van.

Az alattunk lévő kis boltban megkérdezték a Bartókon, hogy vidéki vagyok-e, mert mindig köszönök és szép napot kívánok. Hehe :)
Kelenföldön mindenki így köszönt, legalábbis ahol laktam, mintha egy kis falu lenne.

Mindenesetre, nagyon örülök, hogy csak annyit éltem ott és visszaköltöztem Szfvárra, mert szeretek itt lakni. Amúgymeg, mindenhol vannak bunkó emberek, másokat lenézők, nem kizárólag Budán laknak gázos elemek.

Szép napot! :)))

Téglagyári Megálló 2009.05.25. 09:24:24

@Modor Tibi:

Kosztolányinak van egy novellája a fővárosba érkező vidéki fiatalemberről, az pontosan leírja, miről van szó. Itt mindenki olyan magabiztos - máshol ez nem feltétlenül divat.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.05.25. 09:35:22

@Téglagyári Megálló:

az nem baj, ha valaki nem magabiztos. az a baj, hogyha annyira nem biztos magában, hogy emiatt frusztrálttá és támadóvá válik.

cd-r 2009.05.25. 11:08:00

@semota: aki még nem élt meg kisebbségi komplexust bizonyos szituációkban, azzal szerintem komoly ön(túl)értékelési gondok vannak
persze ennek az ellentéte is kóros, amit te említesz

F.house 2009.05.25. 16:19:35

@kücsük: Most komolyan nem értem mit lehet Székesfehérváron szeretni. Egy dögunalmas város, én Nyíregyházáról voltam kénytelen Szfv-ra költözni, de hatalmasat csalódtam benne.

Balance Of Power 2009.05.26. 11:36:06

@semota: Ja, ez a komplexus dolog szerintem is stimmel. Mondjuk az ezzel kapcsolatos viccelodes nehezen viselese is ebbe a kategoriaba tartozik szerintem.

loláb 2009.05.28. 13:33:22

Amikor pestiektől a budai felsőbbrendűségről, meg a szar tömegközlekedésről olvasok, mindig eszembe jut a mese a savanyú szőlővel.

Kelta · http://vakerda.blog.hu 2009.05.28. 23:56:15

Régebben öcsémmel mindig azt próbálgattuk Simcity 4-ben, hogy ha van egy jó nagy városunk, egy nagy heggyel, akkor végre majdcsak odaköltöznek a gazdagok, mármint a hegyre. De nem. Csak pudvás kis putrik voltak mindig.
Ja, a Frank Lloyd Wright-féle városmodell is bebukott. :)

kardinálispinty 2009.05.29. 09:17:28

@Modor Tibi: Az lehet, hogy nem veszik a budapestiek egy kalap alá a szegedit a szombathelyivel, de gondoljuk végig: az inotai nem várpalotai lesz mindenkinek, aki nem helyi lakos? a hirdi meg pécsi? én tudom, hogy egy-egy kerület lakosságszáma nagyobb, mint mondjuk egy komplett város, de ettől még annak, aki nem ott él, nem jár gyakran Budapesten, a főváros egy darab város, aminek a nevét kényelmi okokból rövidíti. A Pest megér egy estet, amit közösen gyűlölünk, gondolom az egész városra vonatkozó dal, ugye? a Futapesten indulhatnak óbudaiak? a pesti vicc művelői közül élt-dolgozott néhány budán?

Ez tényleg ennyire egyszerű, sem hátsó szándék, sem frusztráltság, sem megelőlegezett lenézés nincs benne, egyszerűsítés, szóbeli gyorsírás, ennyi.

G_P 2009.05.30. 18:27:37

Én pesti vagyok, az íráson jót derültem, az viszont szánalmas, hogy egyesek azt gondolják, itt Pesten mindenki paraszt.

Igen, itt mindenki a mónika showban cirkuszol, havi 20 ezerből él, gyakori a tömeges járvány a fertőzött ivőviz miatt, nincsenek lebetonozva az utak, és égő hordók mellett melegednek az emberek esténként. EGÉSZ PESTEN. IGEN, GRATULA.

Jómagam is szar ember vagyok, mert Pesten merészelek lakni. Az nem érdekes, hogy szüleim értelmiségiek, én magam adok a társaságomra és az öltözködésemre; attól még egy büdös senkiházi paraszt leszek örökké.

A XVI-XVII-XVIII. kerületekben nincsenek szép családi házas részek, az is gettó ugyebár.

Pestet egy kalap alá kell venni, hiszen a Lehel tér tök ugyanaz, mint Mátyásföld. Újpalota és Wekerle közt sincs különbség.

Tényleg csak gratulálni tudok annak, aki úgy gondolja 2009ben is, hogy Buda=felsőbbrendűség. Szánalmas, és kizárólag a jellegzetesen magyar, ellenséges mentalitásból táplálkozik ez; számos más fővárost is folyó választ el, mégsem ugranak egymásnak az emberek.

üdv: egy kolerás, szipus, AIDS-es 16. kerületi szaralak

negeev 2009.05.31. 02:18:12

Nagyvonalakban illik rám a leírás. A barátaim is ebből a körből kerülnek ki elsősorban. Azt, azonban el kell mondanom, hogy sohasem volt téma a pestiek vagy vidékiek lenézése. Még utalás szintjén sem. Mi elsősorban a saját kis témáinkkal foglalkozunk, amibe nem tartozik bele, hogy kibeszéljük a másfele lakókat. Bulizunk, tanulunk, utazunk. Nem érdekelnek igazán minket a máshol élők. Se negatív, sem pozitív értelemben.

negeev 2009.05.31. 02:22:36

Persze, a szociális érzékenység megvan a legtöbb családnál. Azért érzéketlennek nem kell gondolni minket! :)

kerületi28 2009.06.02. 01:05:04

remek írás, de a felsorolt gimnáziumok közé még felsorolnám:Baár-Madas, SEK, Budenz.

kerületi28 2009.06.02. 01:16:06

jah, én a 8.kerületben lakom.
szarfaszú budaiak!:)

Mike36 2009.06.15. 04:05:18

mondjuk én nem lakom a hegyen, csak szimplán Budán, és azt gondolom hogy a pestiek mind bugrisok
és rühellem ha lepestiznek a vidékiek

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.15. 06:57:29

A Terézvárosban nőttem fel, ahogy apám is - ugyanabban a házban. Ismerem a környéket mint a tenyeremet, az utcában lakókkal köszöngetünk egymásnak és bár sok a friss "betelepülő" egy idő után ők is köszöngetnek az utcán gyakran előforduló alakoknak, a közterületes (utcaseprő) P-nek aki a sarkon szokott zsemlézgetni a cimboráival ebédszünetben, a macskás néninek, J-nak aki mindig ugyanakkor sétáltatja a kutyáit.

Nah a lényege annak amit mondanék - Buda nekem még harminc év Pestenélés után is idegen város. :)

insect02 · http://autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/363-ferrari 2009.10.05. 19:23:22

remek cikk... azt azért hozzátenném, hogy ezek a budai suttyók igen nagy számban a gimnázium elvégzése és az első bmwjük bejáratása után általában 4-5 évet simán elcsesznek az életükből hajnalig tartó trance/electro (régebben break és dnb) partyk látogatásával és heti átlag 4-5 "bogyó" - extasy elfogyasztásával. sajnos sok ilyet ismerek...

ivrilider 2010.01.20. 12:01:05

@szépmező: Oltvány ároki vagy, vagy merrefelé? A sasadiak szerintem még a Moszkvára járnak...

hegyilany 2010.03.04. 13:19:14

@anyamadár: Lassan tíz éve Bp-n élő vidékiként azért olyan sok különbséget nem látok a kerületek otthonossága között, pedig végiglaktam a várost. Az tény, hogy a 22-es buszon előbb átadják a helyet egy idősnek, mint a 25-ösön, de Zuglóban éppúgy köszönnek egymásnak egy idő után a lakók/boltosok/trafikosok, mint a Kiskörúton, a Naphegyen, Pestújhelyen és a Vizivárosban.

Amúgy meg tényleg Újlipótváros a király hely, elfelejtettétek említeni a Margitsziget közelségét és a dunai szelet. :)

igorka10 2010.07.12. 18:34:33

Sziasztok, hű olvasója vagyok a blognak, mindíg nagyon tetszenek a postok (kommentek kevésbé :)! Én valahogy mindíg próbálom objektíven olvasni bármely cikket/postot, mert ezt (szerintem) CSAK így lehet élvezni a szó szoros értelmében. Egyetértek a budai sznobizmussal/újgazdag szülők csemetéinek nagyképűségével, mert benne élek. Agglomerációban lakom Buda mellett: Budaörsön, és tanulni és a délutáni időmet tölteni egyaránt Budára járok, szórakozás téren viszont Pestet preferálom jobban, és észrevehető mindenképp a leírtak valóságtartalma csak itt túlzásokkal van tarkítva de teljesen jelenvan (saját tapasztalat szerint). Engem viszont egy valami zavar: engem levidékiez kb 10ből 9 budapesti (igen budai és pesti egyaránt ezt így értettem)..., pedig a város ahol élek Buda közvetlen szomszédságában található kisvárosi légkör a Móricz/Moszkva tér 30-40perc BKV-val, autóval forgalomtól függően 15-50perc!

prukker 2010.09.14. 14:29:14

Az biztos, a posztot követő hozzászólások igazzá tették magát a posztot, gratula a szerzőnek:)
Sosem értettem, hogy a magukat "budainak"(én is majdhogynem az vagyok)tartók miért ostobák annyira, hogy 5-6 szoros árat fizetnek azért, hogy láthassák hol élnek az általuk lenézett pestiek:)
Azt sem értettem, a pseudo budaiak miért lelkesek annyira a budaiságukért, pedig egy 50 es években épített 3-4 emeletes kockaházban laknak. Igaz, hogy kicsi, szűk, áthallatszik, de legalább budán van:)
A budaiak azt hiszik, ők az elit, pedig nem:) Azok kicsit távolabb laknak, mondjuk Nagykovácsiban, Budakeszin, Telkiben, stb.
Az itt élőknek volt pénzük megvenni a telket és volt pénzük építeni rá egy normálisan élhető házat, mert elegük volt a pártállam(mindegy melyik) seggét nyaló kultúrálatlan, felkapaszkodott sznobokból, akiknek a gyerekei bandáztak a Mokkán:)

Riz Ottó 2011.09.05. 23:31:39

@hegyilany: Hát nem tudom, én itt élek Újlipótvárosban (remélem, már nem sokáig), tömény kutyaszar az egész.

évuska 2011.09.06. 21:50:48

Mi is régóta, többgenerációsan budaiak, bár eredetileg szegények vagyunk (hogy a háború után ki hová került, mibe csöppent, az nem annyira függött a társadalmi és vagyoni helyzettől). A bátyám nem átallja hangoztatni, hogy le kellene zárni a hidakat, hogy a pesti prolik ne tudjanak átjönni. Hogy mire mondta Márai, hogy Budán lakni világnézet, azt itt a Svábhegyen értettem meg, elnézve a házakat és a történetüket.

mathe.aron 2012.09.06. 07:55:43

Egész jó, bár a helyzet ennél vadabb. Tizenévesen füvezés, később gyorsazás, kólázás. Egyetem előtt / helyett lébec. Goapartikon megmártózás. Vitorlázás. Balatonfüreden a sunsetben (amig volt) most meg a kokomóban mozgás. balatoni nyaraló kötelező!
szórakozás a miniatűrben. utazás sokszor sokfelé. jobboldaliság ellenére a politika alapvetően gyanús, néptánc, kapolcs gyanús, tájékozódási pont balatonsound, ozora (régebben), sziget.
gellérthegyiek részben idetartoznak, de azért nekik jutott a délbudai ethoszból is.

a görög faluban füreden csak azért esik vissza az arányúk mert helyettük megjelentek az őket görcsösen utánozni próbáló pesti félvilági arcok meg a kimosakodott veszprémi és ajkai prolik.
legközelebb róluk igazán írhatnál róluk!

murray 2015.08.07. 15:35:58

Kedves Tibor , írhatnál a budai népek egy "halmazáról" az "óbudai" lakosokról.
én óbuda hagyvidéken lakom (nem ide születtem) de miért mondjuk mi automatikusan hogy "óbudai"vagyok sima budai helyett? fura. öreges felfogás?

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu