Olvasói rovat - A modoros fotósokról

2009/04/27. - írta: Modor Tibi

Dear all,

ahogy korábban fenyegetőztünk, jön a fotószakkör Domitól, aki minden bizonnyal maga is "szenvedélyes fotós".

 

A modoros fotósokról

A fényképezők körében igen sokféle modorosságot tapasztaltam már, ezek közül szeretnék néhányat megosztani veletek.

Kezdjük talán az utóbbi évek termésével, a modoros digitális fotóssal. Digitális géppel kezdte (jellemzően valami ultrazoom-os kompakt géppel, amit később Canon vagy Nikon tükörreflexes gép követett), elsajátította a fényképezés technikai részleteit, megtanulta használni a Photoshop-ot, és a (rendkívül modoros) Fotózz!.hu oldalon közösségi életet élvén megtanulta, mi az aranymetszés és a harmadolás. Képeinek jelentős részét utólag túlélesíti, ennek ellensúlyozásaként néha készít egy-egy bemozdult, elmosódott képet, amit pl. Robert Capára hivatkozva művészinek titulál. Egyébként sem ritka, hogy saját képeik címébe belecsempészik az „art” szócskát, sőt, akár a fórumokon használt nickneveikbe is.

A digitális fotósok egy része előszeretettel kísérletezik minden újfajta technikával (gömbpanoráma; HDR, azaz kiterjesztett dinamikatartományú képek), van aki le is ragad egyiknél, és attól fogva mindenről gömbpano-t készít.

Szeretnek a felszerelésükkel „legózni”, csereberélni, adni-venni objektíveket, és minden egyes objektívről megvan a határozott véleményük, függetlenül attól, hogy láttak-e már olyat.

A felszerelés csereberéje persze a legritkább esetben jelenti azt, hogy másik gyártó gépeit kezdjék el használni. Ők „canonosok” vagy „nikonosok”, és a másik cég gépei, még ha jók is, nekik nem tetszenek. Természetesen nem csak ennek a két nagy cégnek van rajongótábora, a „pentaxosok” és a „minoltások” (most már „sonysok”) is erősen kötődnek érzelmileg a gépükhöz, illetve a márkához.

Sokan készítenek gyönyörű, akár flash-alapú honlapot, ahol képeik és ars poeticájuk (erről még lesz szó) mellett felajánlják szolgáltatásaikat, mint rendezvényfotósok, esküvői fényképészek. (mert ugye aki szép virágokat fényképez, biztos jó esküvői fotós… haragszanak is rájuk a szakképzett fényképészek rendesen) Egy-egy ilyen honlap elkészítése számukra gyerekjáték, hisz elég sokan informatikusok, és az informatikusok ugye mindenhez „értenek” a fényképezéstől a rendezvényhangosításig (vagy ez csak az én tapasztalatom?) (Tibi - nem :-))

Ars poeticájukban rendszeresen olvashatunk ilyeneket: „a természet apró kis szépségeit igyekszem megmutatni képeimmel”; „a világ ahogy én látom”; „egy általam elképzelt világ…” (ez utóbbit a durva PS-használóknál főleg); „az életből ellesett pillanatok”.

Külön említésre méltóak még a fotós oldalakon (flickr, fotózz.hu stb) aktív tizenéves lányok, akik egyszer kaptam egy fényképezőt, és rengeteg képet készítenek magukról (idővel egyre lengébb öltözetben), és az elismeréseket besöpörve lassan elhiszik magukról, hogy jó fotósok. Az értékelések persze többnyire így hangzanak: „Brilliant! Great picture!” vagy „Excellent portrait!”, és nem úgy, hogy „Hú de megb…nálak!

Van még egy, egyre szűkülő (szűkölő) réteg, a megrögzött photoshop-ellenzők tábora. Minden lehetséges alkalommal kijelentik, hogy ők bizony nem használtak életükben digitális képszerkesztő programot és nem is fognak. Ezt vagy azért teszik, mert nem akarják megtanulni, vagy filmes múltjukat bizonyítandó.

Térjünk át a még ma is filmet használók hűséges és lelkes társaságára. Ők túlnyomórészt természetfotósok vagy szociofotókat készítenek. A természetfotósok kizárólag Fuji Velviára hajlandók dolgozni, az általában fekete-fehér nyersanyagot használó szociósok Forte filmekre fotóznak, otthon hívják elő és nagyítják a képeket.

Digitális gépet csak akkor vesznek kézbe, ha többen is kérik a fotós ismerősök közül, hogy ugyan nézz legalább bele, olyankor kézbeveszik, meggusztálják az eszközt, majd kijelentik, hogy szép, szép, de azért a filmes gép az igazi. Nagy méretű nagyításokkal vagy diavetítéssel akarják bebizonyítani, hogy a filmeknek nagyobb a felbontása a digitális érzékelőknél, és nem hajlandók beismerni, hogy ez a leica-formátum esetén már pár éve nem így van.

Mind a digitális mind a filmes fotósokra igaz, hogy bár igyekszenek az általuk elérhető legjobb minőségű gépvázakat és objektíveket használni, és nagyon sokat beszélgetnek a technikáról, azért időről időre kijelenti, hogy „nem a gép a fontos, hanem a fotós tudása”.

Végül megjegyzem, a profi fotósok jó része egyik táborba sem tartozik, ők vagy az újságtól kapnak felszerelést, ami mindig az aktuális legprofibb cuccokat jelenti, vagy a saját igényeiknek teljesen megfelelő gépet keresnek, és azt később nem cserélik le csak úgy (jellemzően ilyen gép lehet a távmérős Leica vagy hasonlók).

További szép fényeket mindenkinek!:))

 

Kiegészítés, szószedet:

"autokókusz"=autofókusz
"obi"=objektív
"fénymásoló"=Canon
"nyikita"=Nikon
"citromlé"=Olympus
"villanó"=vaku

Domi, örök hálánk üldözzön éveken át, csak utol ne érjen! ;-)

Egy újabb gyönyörű megnyilvánulása annak, hogy egyre többen kezdik megérteni, miről szól a Modoros. Domi feltűnően otthon van a fotós szubkultúrában, és hajlandó ezt vitriolos humorral bemutatni nekünk.

Mindenesetre nekem is már régen feltűnt, hogy páran, amikor áttértek a digitális fotózásra, direkt nagyobb gépet vettek a képek minőségétől függetlenül, mert annak legalább fényképezőgép-formája van.

Ők szeretik a sörösdobozaikat, virágszirmokat-bibéket közelről fényképezni (persze makró üzemmódban), és a náluk járó vendégeknek a képeket szarrá nagyítani, hogy így büszkélkedjenek el masinájuk képességeivel. Máskülönben minek nézegetnének virágos-sörös képeket?

68 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

IndaMuncher 2009.04.27. 16:50:44

"
informatikusok ugye mindenhez „értenek”
"
Ez mennyire igaz, az én munkahelyemen filmesztéták, közgazdászok, és lakberendezők is vannak akkor a fotósok mellett.

Itt is a múltkor az egyik srác épp előadta, hogy 3 centis objektív alatt nem vesz gépet, pedig csak nyaralási képeket készít.
*tenyér az arcba*

Nagyszerű poszt!

hamvas balint 2009.04.27. 17:25:29

ket dolog: rendszert azert nem cserel az ember, mert beleraksz a felszerelesedbe sok-sok penzt, ha cserelsz, az egesz megy a kukaba, mert nem kompatibilisek. ettol fuggetlenul a canon-nikon vita okorseg.

a hdr es a gombpano melle meg megemlitenem a normal es fake tilt shift kepeket - tudjatok, ez az, amikor olyan a kep, mintha makettet fozott volna az ember. egyszer poen, de 42-szerre mar nem annyira.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.04.27. 17:37:14

"
informatikusok ugye mindenhez „értenek”
"
Söt mi több! Logókat is terveznek!
"Ne hülyéskedj már Laci, megcsináltam fotosoppal 2 óra alatt, tettem alá egy kurvajó gradientet, ott van a szeren eléggé. és ezért valakinek volna pofája kétszáznegyvenkilencezer plussz áfát kiszámlázni"

Ez a cikk remek kis élc. Elegáns fricska a rátarti, önjelölt fotómüvészek orrára.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.04.27. 19:05:38


"*tenyér az arcba* "
:D

ez a "*facepalm*" lokalizált változata?

Tűzvillám (törölt) 2009.04.27. 19:46:50

Nagyon vicces a poszt.
Rám a makrós virág fényképezés igaz (sajnos). Annyi különbséggel, hogy én nem mutogatom, hanem elfelejtkezem róluk, aztán néha visszanézem, és azon gondolkozom, hogy három évvel ezelőtt minek készítettem harminc képet egy kis sárga virágról több különböző szögben.

Szerintem amúgy ez után a poszt után mindenkinek kötelező a vastagbőr blog mai posztja. A címe: Debreceni Zita, a sztár fotós!
Van hozzá egy remek videó is, Zita demonstrálja, hogy menyire ért a fotózáshoz.

crna_smrča · http://horvat.blog.hu 2009.04.27. 19:59:12

@F.house:

Ezt én se értettem soha, hogy miért kell fullextrás félprofi vagy profi gépet venni olyannak, aki úgyis csak a gombokat nyomkodja rajta.

DrJohnson 2009.04.27. 20:16:51

Én az ilyen apuka-fejű túrista arcokon szoktam kész lenni akik brutális méretű fényképezőgépekkel a nyakukban lebzselnek a látványosságok körül, hogy mindenki lássa, milyen profi (és drága) fényképezőgépet vettek (kaptak kölcsön) nyaralásra.

CernaGeza 2009.04.27. 20:16:52

- én megpróbálkoztam egyszer egy fotószakkörrel, el sem hinnétek miféle összetételben jelentek meg a nebulók:

Kivétel nélkül 18-20 éves picsák, olyan gépekkel mint nekem fél évi fizetésem. meg is versenyeztették őket hogy melyiken gyorsabb az autofókusz.

A szakkörös srác meg csendben ült, kezével egy prakticával..

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.04.27. 20:31:43

@DrJohnson: lóg rajtuk minden szar, mérnek egy fényt, keresi a témát, feltünöen ideges pofát vág, hogy öt mennyire zavarja a sok "amatör" kis japán turista a steppelt rövid kiskabátkában, akik vihorászva fehér pamutkesztyüvel nyomkodják a miniatürizált szaraikat.
Apa ráemeli a kamerát az objektumra innen is onnan is, végül nyom egy olyan sorozatot, egy szuper exponálási hangorkán kíséretében hogy még a biztonsági ör is odanéz

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.04.27. 21:19:55

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!

@CernaGeza: az vicces szituáció lehetett, de megnéztem volna a lányok arcát ha a srác megmutatja egy-két képét...

@Tűzvillám: Zita már most egy élő legenda, ismertebb fotós Magyarországon mint pl. Brässai (ami mondjuk elég szomorú).

doszy 2009.04.27. 22:05:11

A távmérős Leica M7/8 a profik mellett a legmodorosabb fotósok kedvence.

"Canon, Nikon... piha! Sehol nem voltak még, mikor a Leica már mesterművet gyártott. Különben is, azokkal a szar tükörreflexesekkel pont a lényeget, a fotó készítésének pillanatát nem látom."
A tény, hogy a "lényeg" egy szimpla családi fotó - mondjuk 45 fokkal elforgatva, hogy művészi legyen -, nem zavarja. (Pedig a tények makacs dolgok. :D)

oldalazó gnóm 2009.04.28. 02:22:07

Hát, lehet hogy proli vagyok, de szerintem az objektív fallikus szimbólummá nőtte ki magát, és a legritkább esetben van tényleg szükség akkorára, amekkorát látunk egyeseknél :) Persze én nem értek hozzá, csak ez a benyomásom.

RoFä 2009.04.28. 03:04:17

Jaj de jo, vegre magamra ismertem egy posztban.

Viszont...
-a Sony, az kerem Sanyi.
- Minolta => Sony valtaskor pedig "lementem Alphaba".

A fotozz.hu-t pedig a "modoros weboldalak" kategoriaban orokos aranyermes...

cd-r 2009.04.28. 08:14:43

@CernaGeza: ez abszolút találó
ismerek én is egy ilyen csajt, aki 2 hét alatt váltott ukránkurvából fotóművészbe a megfelelő társaság hatására :D

malackarosszarc 2009.04.28. 09:31:03

hihihi végre valami rólam is szól...
ja az az agylövéses hülyeség, hogy amikor az ember elkezd fotózni sokáig az összes bulin előtérben a sör, a háttérben meg elmosódva pityu, géza ... de van remény ezt is kilehet nőni... aztán majd jön, hogy a Nagymamit csak fekete-fehérben és leginkább csak a kezét vagy csak a szemét... "a fejlődés határtalan kedves barátaim"

pixelatedbear 2009.04.28. 09:51:13

@malackarosszarc:

he-he... nagy n-nel írni a nagymami szót hejdemodoros ám :)

IndaMuncher 2009.04.28. 10:10:14

@hamvas balint:
Megnéztem milyenek a "fake tilt shift" képek.
Whoa... tényleg hatásvadász, (bár akad pár ötletes kép) de ez gyakorlatilag az állandó kicsinyítőképzővel beszélés fotós leképeződése.
@semota:
Olyasmi.

malackarosszarc 2009.04.28. 10:10:52

@pixelatedbear: ha ismernéd a Nagymamit :)
most hogy megtuttam, hogy modros vagyok, most már lehet erezd el a hajam, megyek veszek is egy üveg Bockit, aztán kerengetem a pohárban, hörpölgetek, cuppogok, mondom, hogy elöl málna hátul dió, de lehet inkább sörikézek, közben csetelgetek az objektívekről - akármit is jelentsen ez :) be jó lesz

malackarosszarc 2009.04.28. 10:12:11

jaj bocsánat megtudtam... azért ez a két t-s megoldás durva volt exkuzálom magam

pixelatedbear 2009.04.28. 10:43:13

@malackarosszarc:

:) elöl málna hátul dió... és természetesen lankás lejtők, meg barrique-jegyek

az igazi Canonos meg mindenkit lesajnál, aki nem L-es obit használ

Steve the Great 2009.04.28. 11:51:03

A boros poszthoz hasonlóan itt is lehet remek hangulatleíró kifejezéseket találni. Ma szembesültem pl. a "lusta fények"-kel, amitől rögtön rám jött a kézremegés....

drani 2009.04.28. 12:07:42

@F.house:
ezek a fake tilt shiftes képek attól lesznek makett hatásúak, hogy a szélein elhomályosodik, mintha ugye a makett azon része nagyon közel lenne a géphez? vagy mi?
nagyon jópofa, persze uncsi egy idő után

Epoxigyanta 2009.04.28. 13:35:34

Bocs, hogy nem keresem vissza a modoros borost, de ezt most olvastam és nagyon erre a blogra való:

"Tavaly csak Badacsony, idén azonban egész Balaton felköltözik két napra Újbudára, a Feneketlen-tó partjára. Na, azért ezt ne úgy képzeljük el, hogy akkor most a Feneketlen-tó mellé egy másik, hatalmas méretű tó is beférkőzik, csupán a borvidékek neves képviselői hozzák fel a fővárosba nedűiket. Egy kellemes napsütéses órán így bárki ellátogathat május 1-én vagy épp 2-án Újbudára, hogy egy pár korty borral felvidulva élvezze a hosszúhétvégét, közben pedig a már ismert borászokkal elbeszélgessen, ismeretlenekkel pedig jó (bor)barátságot kössön. Aki pedig szeretné lelkét is feltölteni egy kis muzsikaszóval, annak sem kell aggódnia, lesz bőven kit hallgatni."

Forrás:
www.agrarhirek.hu/agraresemenyek/3584.html

Balfake 2009.04.28. 14:02:40

Mi bajotok az egyre lengébb lányokkal?

k.sz. 2009.04.28. 15:31:02

hahahha, 'Excellent/Brilliant' poszt!
Főleg a fekete-fehérben fotózás nagyon jellemző!

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.04.28. 16:00:49

@RoFä: attól tartok nem...
@k.sz.: mire gondolsz konkrétan? kire jellemző? (a fekete-fehéret ne tegyük már modorossá, mert akkor minden igyekezetem ellenére übermodorossá kell, hogy nyilvánítsam magam:))

Dr. No 2009.04.28. 16:26:40

Tükörreflexes géppel mindigcsakagyerekseggétfotózni nyaraláson
Ráadásul minden gyertyaelfújós kép bemozdult
Meg azok a fotók amikor Humor Harold megtámasztja a pisai ferde tornyot
Vagy vicces pofát vág a medvekucsmás gárdistára borulva
Esetleg másfél órás diavetítés "Firenzei hangulatok" címmel (kizárólag oszlopok élőlény nélkül)
Diplomakiállítás megnyitója az Iparon műmájer "riporttal" valahonnan a karibi térségből
Esetleg "elgondolkodtató divatfotók" háttal álló vagy a semmibe néző szélfútta hajú modellekkel
Kompakt gépek fikázása pedig a levett témák még egy olyan gépet se érnek meg
Na ilyenkor szoktam arra gondolni hogy a napalm az emberiség hasznos találmánya

malackarosszarc 2009.04.28. 17:10:32

@Dr. No: szociofotók Kubából, mert ott még vannak igazi emberek, szegények, de boldogok

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.04.28. 17:11:49

@Dr. No: "Diplomakiállítás megnyitója az Iparon műmájer "riporttal" valahonnan a karibi térségből"

én még ilyet nem láttam, az Iparon (MOME) ma más a trendi... nézd meg a tavalyi, tavalyelőtti diplomamunkákat!

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.04.28. 17:14:44

@doszy: és Leica-ról ábrándozni néha, az is modoros?:) Ez inkább pénztárca, mint modorosság kérdése...;)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.04.28. 17:22:53

na ez marhajó lett :) a filmes sznobok kaphattak volna nagyobb teret: aki jár fotós oldalakra, az tudja, miről beszélek: minden analógnak tűnő fotó alá besóhajtják, hogy 'Istenem, de gyönyörű szemcsék' 'hiába, a jó kis filmes világot nem lehet utánozni' (ez különösen aranyos, amikor egy PS pluginnel analogizált digit képre csorgatják a nyálukat).

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.04.28. 17:23:59

ja meg bírom még a Romániába szervezett 'szociotáborokat', ahol a résztvevők milliós felszereléssel rohangják körbe a helyi cigánytelep szurtos purdéit, mélyenszántó 'riportfotókat' készítve :D

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.04.28. 17:34:44

@Rékuc: természetesen nem vettem sorra minden "kasztot", de remélem páran elgondolkoztak, hogy nem-e róluk szól amit írtam... (célzás nélkül)

Nadsat (törölt) 2009.04.28. 18:12:05

Igen ügyes poszt, egy lényeges - és széles - réteg azonban kimaradt (talán külön posztot érdemelne?), az öntudatos kocafotósoké, akik megveszik a 26 gigapixeles retikülgépet , mi több, LG Renoir/Picasso/Csontváry Kosztka Tivadar "fotómobilt", aztán csodálkoznak, hogy a fosadmány érzékelő 80 ISO-n is teleszemeteli a képet. Nekem amúgy egy Lumix gépem van három éve, egy turbómodoros fotós ismerősöm beszélt rá: tömören: a mágikus Leica ("Oh god, I'm goin to cum!!!") lencse köré olyan vállalhatatlan elektronikát és harmatos akkumulátort építettek, amit az ellenségemnek sem kívánok.
Hogy mi a tanulság? A modoros fotós haver se tudja, miről beszél, hiába van nála húsz övtáska tele objektívekkel meg szűrőkkel, és hiába néz ki úgy, mint egy középkorú kopaszodó német autómérnök (Tényleg, miért van az, hogy minden fotós ilyen?)
A fotozz.hu-n pedig automatikusan lefikáznak minden képet, de ha puccos kis keretet adsz neki és ráeresztesz egy PS plugint, ami élesebbé teszi a kontúrokat, akkor körbeszopkodják.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.04.28. 19:16:18

@Nadsat: vannak még érintetlen területek, ha ez sikeres lesz, lehet, hogy jön a folytatás, én benne lennék.:)

Hmm... a középkorú kopaszodó német autómérnök az necces... én nem látom ennyire jellemzőnek. Van itt mindenféle szerzet, hippitől technóson át az elegáns-maradjunk akkor ennél-középkorú úrig.:)
Fotózz!.hu-ról külön blogot lehetne írni.

Nadsat (törölt) 2009.04.28. 20:08:15

@nemdomi: Van itt mindenféle szerzet, hippitől technóson át az elegáns-maradjunk akkor ennél-középkorú úrig

Igaz, igaz, de a nem alternatív-művésziesch, hanem techmániás fotós (audiofil, autószakértő, videobűvész, stb), - minden előjel nélkül- gyakran emlékeztet (legalábbis engem) a bőr autóstáskás, aviátornapszemüveges "Hans Régenkúrtra, a Motoren Technik Mayer Gmbh főmérnökére". Lehet, hogy ezt valami gyerekkori trauma okozza?:)

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.04.28. 20:11:49

:) Nem tudom de ez a "Motoren Technik Mayer Gmbh" elég viccesen hangzik. Lehet benne valami.

RoFä 2009.04.29. 05:34:26

@pixelatedbear:
Pontositok: az Igazi Canonos mindenkit lesajnal, aki nem Canont hasznal.
Kezdoket szivesen patyolgatja, es kezdetben elnezi a kitobi hasznalatat (az legalabb Canon). De azert osztonoz az upgradere. "Hat ahelyett a vazvedo sapka helyett vehetnel mar valami rendes uveget" (lehetoleg feheret, nana).

Sigma, Tamron vagy egyeb objektiv a gepen a bajtarsi erzulet azonnali megvonasaval jar. (Kivetel M42 /Psix vegu Zeiss Sonnar vagy mas meg egzotikusabb analog obi, es nagyon esetleg Tokina).

Valtozo mertekben ez vonatkozik az Igazi Nikonosra, nagyon ritkan az Igazi Minoltasra, bar mi Igazi Minoltasok alapbol tok jo fejek vagyunk.

Igazi Pentaxossal meg nem talalkoztam, de lehet hogy letezik. Sima Pentaxosok elismerik a "tobbieket", naluk inkabb a bajonettfetis jellemzo, "mert nem is olyan fontos az autofokusz es hat OHH azok a Takumarok..."

4/3 hivok...hat igen. Oket szegenyeket nagyon sajnaljuk mi, akiknek nagyito nelkul is lehet latni a CCD-jet.

Es egyszer meg egy elvakult SuperCCD fanboyjal is osszehozott a sors, na az volt a kemeny, nem a gyemant

(Ja, az Igazi Canonos termeszetesen nem egyenlo a Canon felhasznaloval. Inkabb az "autobol csak nemetet" fotos megfeleloje...hogy egy ugyes fordulattal visszacsatoljak Hans Regenkurthoz. )

Steve the Great 2009.04.29. 09:26:50

Készülnek remek "a kezdő (esetleg sablon- és/vagy koca-)fotós 10/20/30 ismertetőjegye" típusú listák, amik szintén kincsesbányái a fotós modorosságnak. Másrészt egy szint után ezek összeállítása/megkommentálása néha úgyszintén átcsaphat elitista modoroskodásba... :-)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.04.29. 11:36:40

Hozzátenném "pillanatok az életből" jellegű mottókhoz az Élet szó esetenkénti nagy kezdőbetűvel írását. Jelentése: nekem fontosabb, jobban tisztelem, mint Te (és Téged is Tisztelleg, azt is naggyal írom, szopjalak le).

A virágos-sörös kép az egy képen belül van? Kaphatok erre egy illusztrációt?

Dr. No 2009.04.29. 14:03:28

@malackarosszarc: "szociofotók Kubából, mert ott még vannak igazi emberek, szegények, de boldogok"

Tudod te, miről beszélek. Kubánál még jobb egyébként Jamaica, nem mondom meg, miért.

@nemdomi: "én még ilyet nem láttam"

Én igen, igaz, nem mostanában.

"az Iparon (MOME) ma más a trendi... nézd meg a tavalyi, tavalyelőtti diplomamunkákat!"

Leszarom.

De kösz a jóindulatot :-)

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.04.29. 18:25:18

@Dr. No: az a legjobb, ha leszarod. Csak bosszankodnál, ha megnéznéd a frisseket.:)

Ernoke 2009.04.30. 12:35:32

@oldalazó gnóm: témától teljesen függetlenül hadd jegyezzem meg, hogy ez az egyik leggecijobb nick, amit valaha láttam.:D az oldalazó gnómos hír pedig egy darabig szintén nagy kedvencem volt.:D

peti papagáj 2009.04.30. 16:21:48

Miért szokott lenni a digitális gépeken hangos szimulált zárhang? Valaki arra élvez?

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.04.30. 18:10:59

@grimoire: nem tudom, de tőlem meg kérdezték már meg, hogy miért nem kapcsoltam ki a zárhangot-tükörreflexes gépem van.:)

Invictus 2009.04.30. 21:39:41

@grimoire: Japánban ki sem lehet kapcsolni és telókon is van a sok perverz miatt :)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.05.05. 22:59:53

fényképezni kötelező: nem vagy ember, ha nincs a kistáskádban legalabb egy digicam, a telefonján már mindenkinek van, de senki nem használja.

ha veletlenül arra használod amire való (egy powerpointot csinált az uram a kúttisztításról, hogy mégis... mintha otthon lennék) akkor hülyének néznek

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.05.11. 20:34:18

@Prinzessin Erbsen: Nem tudom, hol van így ahogy írod, a környékemen általában használják a kamerás mobil fényképező funkcióját.

driopios 2009.05.14. 15:23:26

Csodálkozom, hogy a Canon Kanyon-nak ejtését és legfőképpen írását még senki nem említette, mint szélsőségesen modoros viselkedésformát.

Illumination 2009.05.14. 15:36:54

Na pont ezért nem verem nagydobra, hogy fotózom... jó poszt.

TBone 2009.05.14. 15:52:04

En is magamra ismertem. Kiveve a fotozz.hu-t. Oda be nem teszem az elektronjaimat.

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2009.05.14. 16:03:45

fotózz.hu egyenlő közröhej, már csak a balfasz kommentekért járok oda feltöltögetni néha :D

gergo · http://www.partypeople.hu 2009.05.14. 17:35:39

nekem 21megapixelem es csak L-s objektivjeim vannak

de:

-soha nem nezek le senkit, mert nincs penze valamire, amire esetleg nincs is szuksege

-fotokat se toltok fel mindenfele "megmondos" fotosoldalra, mert a kritikak nagyreszebol az egvilagon nem tanulsz semmit se

-nincs bajom a nikonnal, nem habzik a szam, ha leirom :)

szereny gyerek vagyok, mert enis kis bridge geppel kezdtem, megtanultam az alazatot.

az meg, hogy 18 eves kislanynak apu-anyu draga gepet vesz, hadd tegye. kell az apronetre az utanpotlas

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.05.14. 19:55:18

Jah baromi modoros a flickr-en elterjedt képértékelés, ami egy szóból:) áll: Niceshot

marcivagyok 2009.05.15. 12:06:24

@Tűzvillám:
szia, erre gondoltál?
http://debreczenizita.hu/

Mellesleg szerintem a fekete fehér fotózás...az hiányzott kicsit :D

hatja 2009.08.02. 03:54:15

ja hát külön posztot érdemelnének a modoros fotós apukák, a méregdrága felszerelés apuci harmadik gyermeke. de a fotózás kimerül abban hogy hétvégén városliget/margitsziget/vár a családdal, hétköznap meg melóból index fórum és flickr pro account. tipikus fotói a petike portréja f1.8-on és a "városligeti padok kihalt sétánnyal" (flickeren minimum 20 komment, breathtaking award meg amit akartok).

súlyosbító körülmény a fotó egytizedét elfedő (C)jocóbá_photographies vízjel.

Mityu Addideapénzt kft LE 2009.10.13. 04:05:45

Vajon melyik illik rám? Én a Canyonra aggatok manuál Carl Zeiss meg Fektogony objektíveket. :)))
Baj-e? :)

Egy-két fotópályázaton elbírált képek is megérnek pár misét. Némelyik fotó rejtély mi alapján kerülhet egyáltalán zsűrizésre....:)))
Na meg a családi gyufásdoboz méretű géppel esti tájképet vakuval fotózók tábora is gyarapszik :)

azallamenvagyok 2009.10.13. 20:11:01

@Mityu: modoros kütyübuzi, aki minden lehetőséget magragad a birtokolt márkák felsorolására? :DDDD

Mityu Addideapénzt kft LE 2009.10.14. 01:14:35

@azallamenvagyok:

Ha tudnád, hogy márkanév- és reklám allergiám van. :)) Csupán azé' említettem meg a nevén a kütyüket, hogy tudni lehessen miről írok :)))

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.10.14. 13:35:59

A nemdomi által írtak kb. 40-50, önmagát fotósnak képzelő "művészről" szólnak. Azért ez nem olyan vészes, ha azt is hozzászámoljuk, hogy ebben az országban közel tízmillió ember él. Ennek fényében ez kb. egy ugyanolyan fikázgatás, mint a spottr.hu-n nemrég megjelent iromány.

Higany 2009.10.27. 21:22:28

Ne hagyjuk ki az objektívek "üveg"-nek nevezését sem...
Amúgy gömbpanoráma ügyben találva érzem magam, főleg mert ezek készítéshez szerintem viszonylag kevesen rendelkeznek megfelelő eszközparkkal... :)

Serio (törölt) 2009.10.29. 11:58:41

40-50?! Lol... Inkább 40-50 ezer. Különben nem kell túlságosan körberöhögni a társadalmi csoportokat, kultúrákat, amiket itt kipellengérezünk, mert mindannyiunknak vannak hasonlóan kiröhöghető dolgai... Ráadásul ezek a modorosságok nem is mindig annyira szánalmasak, mint amilyennek így, kiparodizálva tűnnek.

A profi fotósokról tett megjegyzés viszont tárgyi tévedés a cikkben. Egyrészt a profik jó része szabadúszó, ami azt jelenti hogy bizony nem veszi meg nekik senki a gépet, másrészt meg a tipikus profi gép az vagy valamilyen megbízható, strapabíró digitális, vagy - bár ez utóbbi mostanra talán teljesen kiveszett, legalábbis itthon - középformátumú filmes masina.
Távmérős Leicát munkára már jó eséllyel senki nem használ. Az tipikus, igazi művészgép, olyasmi mint autóban a veterán Porsche.
Fuvarozni, taxizni nem szokás azzal sem, de aki használja arról messziről lerí, hogy komolyan gondolja ezt az autózás mint életforma dolgot.
Hasonlóképp a távmérős Leica, a 2,8-as Rolleiflex és társaik a fotózást igazán komolyan gondoló művészek és műkedvelők gépei. Profi fotós akkor vesz ilyet a kezébe amikor épp nem dolgozik hanem maga is művészkedik / amatőrködik szabadidejében.

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.10.29. 13:56:14

@Serio: Demszkynek van két vagy három Leicája. Ő vajon mennyire gondolja komolyan? ;)

Serio (törölt) 2009.10.29. 17:15:57

há zé: Ő csak kurva gazdag. :D Igen, ezt kifelejtettem. Helyesen:

"Az tipikus, igazi művészgép, olyasmi mint autóban a veterán Porsche.
Fuvarozni, taxizni nem szokás azzal sem, de aki használja arról messziről lerí, hogy komolyan gondolja ezt az autózás mint életforma dolgot. Vagy szimplán kurvára gazdag."

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.10.29. 17:23:04

@Serio: megjegyzem, érdemes megnézni az említett úriember régi fotóit, ha még megtalálod őket valahol. Fotósnak nem volt rossz... (legalábbis szerintem)

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2010.02.25. 20:14:29

@Serio: attól függ, milyen fotós, kit tekintünk profinak stb. a művész pl akkor szerinted profi vagy sem... ezek fogalmi dolgok, de talán nem olyan fontosak