modor_tibi@modorosblog#echo "Az informatikus" | wall

2009/01/31. - írta: Modor Tibi

Csókolom a kis kisztihandjukat! :-)

Tiborotok végre-valahára visszatért a vizsgaidőszak okozta száműzetésből, fejében számtalan bizsergető modorossággal. Jóskával a kezdetben komoly aggodalmaink voltak, hogy vajon meddig tudunk új témával szolgálni, de szerencsére az Élet és ti is folyamatosan szállítjátok a nyelvi leleményeket, tényleg köszönjük. Persze ez azzal is jár, hogy egyre kevesebb lesz a modoros szófordulatok explicite felsorolása (ezt többen hiányoltátok), inkább valami keretbe próbáljuk őket beleilleszteni. Ha néhol úgy érzitek, hogy ez meg az inkább a szlengblogra vagy máshova illett volna, az is minden bizonnyal jogos. Folyamatosan emelkedik nyájas olvasóink száma, és ez a sok kritika ellenére is azt jelenti számunkra, hogy nem feltétlenül rossz a választott út.

Na, most egy újabb hálás téma következik - az Informatikus. Írtak róluk már szinte minden összefüggésben; mi talán egy kicsit újabb perspektívából mutathatjuk be őket.

Az informatikus sokaknak egy olyan emberfajtát jelent, aki az átlagemberhez viszonyítva arcátlanul sokat keres, és ezt a pénzt villámgyorsan amortizálódó, haszontalan számítástechnikai cikkekre és gyorséttermi kajákra képes maradéktalanul elkölteni. Azt hihetnénk elsőre, hogy az informatikusok nem adnak a külsejükre, de ez nem igaz: ők így találják magukat csinosnak. Szeretnek tetőtől talpig feketébe öltözni (ez sokszor a metálzene iránti rajongással és gitározással függ össze), hosszú hajat, divatos kecskeszakállat növeszteni. Persze a fekete öltözet helyett kék színű farmer, kigombolt kockás ing és az (avatottaknak) vicces feliratos póló se ritka.

Tibor számára a programozás sajnos már a peekekkel és poke-okkal véget ért, és azóta is csak legfeljebb makrógyártással vagánykodik munkahelyén. Az inputokat K.I. cimbinknek köszönöm szépen, nélküle nem jöhetett volna létre a poszt. Kezdjük akkor néhány jellemző kifejezéssel!

  • tereza: geek, a világot bináris kódban látó informatikus lelkületű egyén. Az elnevezés Teresa Orlowski lengyel származású, Németországban a 80-as években hatalmas karriert befutó pornószínésznő nevéből eredeztethető. A 90-es évek elején az AT-s korszakban jellemzően az ő szexjeleneteihez lehetett floppyn digitális formában hozzájutni. A tereza így már akkoriban is az ÖKM vagy a Diáklányok helyett a PC-n kereste az élvezeti értéket. A tereza nem egy széles körben elterjedt szó, de szerintünk megéri idevenni.
  • variációk a Microsoftra: pici-puha, m$, a redmondiak, redmondi óriás
  • Winfos: Windows
  • Vindóz Pista: Windows Vista
  • Almás: Apple
  • Makkos: Mac OS
  • Ópenszósz: open source, vagyis nyílt forráskódú
  • Debil lány: Debian (operációs rendszer, a Linux kernelt használja, de a legtöbb alapvető program a GNU projektből származik)
  • Egységsugarú user v. r=1 user: laikus, egyszerű felhasználó. Nem ért és nem is akar érteni a számítógépekhez - később részletesebben írunk róluk.

 

Rövidítések:

Talán még a multisoknál is több angol kifejezést, rövidítést használ:

  • WTFwhat the fuck, azaz mi a picsa
  • RTFM: read the fucking manual, azaz olvasd el a kibaszott leírást
  • BTW: by the way, azaz amúgy, mellékesen

 

Programozás IRL:

Mondanivalóját szakmai fórumokon a programozásban használt operátorokkal fejezi ki, iterációkat használ, valós életbeli eseményeket algoritmizál.

  • !: tagadás, pl. !opensource   !=fizetős , azaz azért, mert nem nyílt forrású, attól még nem feltétlenül fizetős
  • elírásnál a sed (stream editor, Unix) parancs szintaxisa szerint javít, pl. amla, a következő posztban s/amla/alma
  • elvetemült érdeklődőknek itt van egy palacsintarecept sajátságos értelmezésben :-) 

 

Az Informatikus felfogásában minden, ami ópenszósz, az jó. Minden zárt forrás rossz. Hardvereknél olyan elnevezéseket használ, mint a vincsi, proci, kari (videókari, hangkari), monyó.

Laikusok, r=1 userek:

Szerintük a Linux terezáknak való. A Linux ingyenes, de pont olyan is.

-Gyurikám, ne hülyéskedj, a Linux egy használhatatlan blöff. A Linuxról még az informatikusok is elismerik, hogy geek dolog. Annyira anti-felhasználóbarát, hogy az egyik informatikus haveromnak is 20 percébe került, mire átmásolt egy fájlt az egyik mappából a másikba.

A Laikus fél minden .exe és .bat állománytól, azok mind gonoszak. Szidja a Windowst, de a többféle operációs rendszer nála a különböző MS-kiadásokat jelenti.

A Laikus szerint számítógéppel mindent meg lehet csinálni, és ráadásul egyszerűen.

-Ja, ez az őszödi beszéd szerintem kamu. Egyszerűen számítógéppel megcsinálták. A nyolcéves fiam is tud ilyet, ilyen beszédgenerátor. Rámondja a szöveget, azt olyanra torzítja a hangot, amilyenre akarja. Meg ezek a filmek is. Nem véletlen, hogy a Jurassic Park óta nem fogadnak el semmilyen fényképes bizonyítékot az ufókról.

-Nem beszélve a technózenékről. Csak beállítod, megnyomsz 1-2 gombot, és készen is van, ilyet én is tudok. De a gyerekek vágják ezt a legjobban, ezek a másodikosok simán feltörik még a NASA védelmi rendszerét is...

Az r=1 user szerint minden számára bosszantó vagy ismeretlen jelenséget vírus okozza.

-Te Ferikém, nézd már meg ezt a gépet légyszi, szerintem vírusos. Én nem merek hozzányúlni, félek, hogy még jobban elrontom. Nézd meg, pittyeg és folyamatosan bezárja az ablakokat, ha az ALT-ot megnyomom.

-Aha. Hát Marikám, úgy látom, a kisfiad ráverte a billentyűzetre, és ettől beragadt az F4-es. Próbáljátok meg egy új tasztatúrával talán.

Az egységsugarú júzer szerint az informatikus mindenhez ért, ami árammal működik, de ha mégsem, hát illene legalább a számítógépen minden program kezelését ismerni.

-Ez a Feri bazmeg, ez informatikus? A múltkor megkértem, hogy nézze már meg a mikrónkat, mert olyan furcsa hangokat adott ki, erre elhajtott, hogy fogalma sincs. Bezzeg a bruttó 450 ezret megkapja, aztán egész nap pornófilmeket töltöget. Utána megkértem, hogy állítsa be a Haxam program fontjait, de azzal is vagy egy órát elszöszmötölt.

 

A Vezető:

Laikus deluxe

-Ferikém, be kéne állítani az exchange servert, mert nem megy!

Persze soha nem is volt. Mindig új gép kell neki több memóriával, gyorsabb processzorral, mert már nagyon lassú a gép. A munkához, amit végez, persze elég lenne egy P2-es is.

Szerintük is mindenhez kell értenie a rendszergazdának, egy személyben programozó, designer, grafikus, Windows-Linux-hálózati-levelező-adatbázis-adminisztrátor, villamosmérnök is.

-Zsoltikám, kéne nekünk egy új honlap, mint a Vargáéknak, csak persze ne teljesen másoljuk le. A menüt mondjuk átraknád a másik oldalra, a gombokat lekerekítenéd, de hasonló. Meg kéne itt egy olyan program nekünk Zsoltikám, ami az összes beszállító adatait nyilvántartja cím, irányítószám, fizetési feltétel, kategória szerint, meg tudnád csinálni?

-Bandi, hiszen ott van az Access pontosan erre a célra...

Biztosan lehetne még folytatni, de így is meglehetősen terjengősre sikeredett a visszatérés. Ugye mindenkinek megjött a kedve az informatikus élethez? Még jövünk! ;-)

 

modor_tibi@modorosblog#/usr/sbin/poweroff

 

 

56 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inkarnate 2009.01.31. 16:36:27

"Szeretnek tetőtől talpig feketébe öltözni (ez sokszor a metálzene iránti rajongással és gitározással függ össze), hosszú hajat, divatos kecskeszakállat növeszteni."

Nem vágtam, hogy ez informatikus jellemző, de pont telibe találtad :D Nekem mondjuk kurvaidegesítőek ezek a modoros becézgetések (winfos, kari satöbbi), azonban ez is teljesen így van...

Kiváló post, mint mindig.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.01.31. 16:39:40

informatikusok és egyéb geekek külső megjelenése: tapasztalataim szerint ők _tényleg_ leszarják, hogy hogy néznek ki. egyszerűen nem fontos a számukra ez a kérdés, az a fontos csak, hogy ne fázzanak, meg hogy ne lógjon ki a farkuk a gatyából :P

persze nem minden informatikus ilyen geekjellegű, vannak olyanok is, akik adnak magukra. legalábbis a többiekhez képest :P

a post többi része sajna elég karcsú lett, és a tagadósban egy felkiáltójellel több van, mint kellene :(

semota, aki szintén geek, bár a külső jegyeket tekintve igyekszik álcázni magát :P

Crouch 2009.01.31. 17:05:09

Van egy infós haverom, egyszer ezt mondta: "Ma már hígul a szakma, néhányunknak már élő barátnője is van".

Az informatikusok lekockázása szintén gyakori jelenség.

Steve the Great 2009.01.31. 17:31:37

@inkarnate: A tiszta feketét én sem vágom, konkrétan egyetlen informatikusként dolgozó ismerősöm sem öltözik így. A többség a farmer+póló+borosta kombinációval nyomja... :-)

dJw_ · http://rendszergazdak.blog.hu 2009.01.31. 18:32:50

Sanyikám... ezt a hülyeséget :D azért jót röhögtem :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.01.31. 18:39:35

Üdv mindenkinek, csak dióhéjban megjegyzem, hogy találtam egy könyvet eldugva a polcban mélyre, a címe:
Hogyan viselkedjünk? - Móra Ferenc könyvkiadó 1962
Szerzöök: Burget - Kovácsvölgyi
Köökemény modorbiblia.
Most nincs idööm kimásolni belööle dolgokat de alkalomadtán megteszem.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.31. 20:59:47

"...Nem véletlen, hogy a Jurassic Park óta nem fogadnak el semmilyen fényképes bizonyítékot az ufókról..."

:)

Flashy7 2009.01.31. 22:07:32

@Blassius: az megvan nekem is! :D kétségkívül elavult, de néhány gondolatot azért visszasírok azokból az időkből...

scarlet ruby blue 2009.01.31. 22:09:28

Asszem Linuxot mondani is egységsugarúság, mert meg kell nevezni a disztrót. A Linux megnevezés olyan, mintha azt mondanád, kutya, nem pedig azt, hogy törpe schnauzer. Asszem.

Nadsat (törölt) 2009.01.31. 23:17:09

Nem is tudom, a rövidítések és a != kivételével egyiket se hallottam/tapasztaltam még kollégától, pedig infós vagyok. A tiszta fekete cucc meg inkább jellemző a gépészek ill. közlekedésmérnökök kemény magjára, akik még 20 felett is azt hiszik, hogy a VBK ital az Ossian meg zene, pedig dehogy.

Nekroteka 2009.01.31. 23:58:22

Az Alt + F4-es dolog az nagyon üt ^^ Csak így tovább!

janomano 2009.02.01. 00:14:12

Igenigen, az egységsugarú júzer az már volt.
Ráadásul, ha jól emlékszem, itt jelent meg áttételesen.
Egy másik "író" szülte, hivatkozással a saját blogjára, amiben sikerült egy közhelyekkel és/vagy modorosságokkal gazdagon megspékelt bejegyzést tennie.

feltételes reflex 2009.02.01. 03:52:52

háhhháááááá :D

a terezáért külön köszönet, igen 'hasznos hírértékkel bírt' számomra :)

külön kedvencem az utolsó bekezdés "Szerintük is mindenhez kell értenie a rendszergazdának, egy személyben programozó, designer, grafikus, Windows-Linux-hálózati-levelező-adatbázis-adminisztrátor, villamosmérnök is."

Erről eszembejut a designer-típus...mert az van, hogy gyakran nem csak a Vezető, hanem az informatikusoknak egy bizonyos típusa is azt gondolta/gondolja magáról, hogy hopp, itt az alkalom, akkor most végre megmutathatja a benne igenis szunnyadó Kreatív Én-t és akkor dizájnerként lép fel. A szomorú tény egyébként az, hogy ezt ebben az országban, (valahol teljesen érthető módon) nagyon sokáig megtehették. Az igazság kedvéért ne feledkezzünk meg a még tíz éve is uralkodó állapotokról sem, amikoris igazi "grafikusművész" már csak elvből sem nyúlt számítógéphez, mert az fujj, kakás.

Talán ez utóbbinak, talán az országban meglepően sokáig életben tartott számítógép-túlmisztifikálásnak köszönhetően, de napjainkra is maradt még bőven a "wannabe"-kből.

Az informatikus wannabe dizájner (továbbiakban IWD) előszeretettel, nagy élvezettel, stb. lát neki a Vezér agyából kipattanó vizuális ötletek megvalósításának; mondhatni ideális párosítás. Lelkesen barkácsolja a cég honlapját, apró ötletekkel teszi azt változatosabbá, és roppant büszke az első sajátkezűleg Photoshopolt alkotására, amit külön a fejlécre szánt. Szeret még hangfileokat is hozzáadni a honlapokhoz, rendszerint valami lágy muzsikát.
Az elsők közt csinált magának is saját honlapot, saját fotógalériával.

A vérbeli IWD gyűlöli a később szerződtetett grafikust, (akit rendszerint már tűzoltásképpen, az utolsó utáni pillanatban cserkésznek be, hogy ugyan, segítsen már, csináljon valamit, mert fülükbe jutott, hogy rajtuk röhög a fél szakma, és közben a körmükre égett a gyertya)
Itt külön kategória lehetne a gazsuláló vezetőség előadása: "az az igazság, hogy volt rá egy komoly keret, a főnök programozó unokaöccse (szomszédja, kishaverja) vállalta, megcsináltattuk, kifizettük, de nem működik, és szorít az idő...kicsit ki kéne pofozni, tényleg nem sok lenne, csak itt meg itt kéne módosítani (leírás következik, by Icuka, amúgy Modor Tibi szép összefoglalójában benne is van minden). Nem a lófaxt nem (mondomén)
Szóval az eredeti dizájnt csináló informatikus sértettségében ott tesz keresztbe a grafikusnak, ahol lehet, adatok meg nem adva, frissítés időben el nem végezve, mailekre nem válaszolás, rébuszokban beszélés, etc.

Az IWD szereti a naplementét és az animált gifet. Honlapjaiba előszeretettel illeszt be a prózai 'e-mail' felirat helyett jópofa szárnyaló borítékokat és maguktól nyíló-csukódó postaládákat. Szereti a Drop Shadow-t, de az igazi, mai napig is feledhetetlen szerelme a Bewel and Emboss -effekt.

Az IWD az az "unokaöcsém, aki megcsinálja húszezerért".

Az IWD örök érdeme, hogy jellemzően ő szabta meg a magyar internet "outfitjét" 1996-2006 között.

Az IWD civilben büszkén mutogatja a saját fotóit, verseit, gondolatait. Munkahelyén Metallicát vagy Tankcsapdát hallgat, ha csajozik, Vangelis-szerű cuccokkal akar hódítani. Egyik fő célja, hogy megmutathassa: ő egy érzékeny lélek, nem pedig szimpla kockafej geek.

P.S.: Mielőtt bárki nekem ugrana, szólok: Legjobb haverjaim, sőt egyik legjobb barátom is programozó. Hab a tortán, hogy mindegyiküknek roppant jó ízlése is van :)))

sünibaba · http://dosszie.blog.hu 2009.02.01. 09:36:47

Az egységsugarú júzer mellett elterjedt kifejezés az "egybites júzer" is.
Vagy egy hibaüzenet: User error. Change user and continue.

noirp 2009.02.01. 09:59:28

@Blassius: jesszom, most jövök rá, azt én is olvastam. Hujjujjujj...egészében ide való.

YZ 2009.02.01. 10:48:34

@Nadsat: A közlekedésmérnökös részt cáfolom. Az egész karon 2 ilyen stílusban öltözködő embert ismerek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.02.01. 13:24:51

@feltételes reflex: nagyon köszönjük, ez több, mint konstruktív :-) Ha nincs ellenedre, felhasználnánk a leírásodat a jövőben!

Nadsat (törölt) 2009.02.01. 14:23:59

@Percy: Lehet, nem sok (ex)közlekkarost ismerek, de ebben a kis mintában eléggé felül vannak reprezentálva a magukat hóttkomolyan vevő zsíroskenyérmetálosok.

feltételes reflex 2009.02.01. 15:13:52

@Modor Tibi: enyém a megtiszteltetés :)

Bár kifelejtettem egy dolgot:

Az IWB elsők között tanulja meg a Flasht, előszeretettel alkalmazza menürendszereknél. Ha szólnak neki, hogy nem mindenkinek van meg a legutolsó Flash Playere, akkor megsértődik és szidja a buta paraszt júzereket. Legnagyobb bánatára művét előbb-utóbb leszedetik a site-ról (legkésőbb akkor, amikor kiderül, hogy a főnök valamelyik minisztériumbéli csókosa a benti letiltás miatt nem tudja megnézni)
Jellemző IWD honlap a flashes fejléccel-menüvel ellátott, három sötét és homályos amatőrfotóval (a Főnök fotózta az új gépével) nyitó, összesen max. 4-5 lapból álló site.

Még szólok, ha eszembejut valami, de asszem kezdek átcsúszni dizájn-értekezésbe....:)

Köszöntem!

feltételes reflex 2009.02.01. 15:21:43

IWD, nem IWB. D mint Dizájner. Na.

Miss Marple 2009.02.01. 16:39:18

Namostan az informatikusok világát az abszolút kívülálló felhasználó szempontjából nézve azt tudom mondani, hogy kétféle modorosságot tudnak ellenem elkövetni. Ha segítséget kérek, ami bizony gyakran előfordul, kétféleképpen reagálnak.
1. Direkt olyan szavakat és kifejezéseket használnak, amiről fixen tudják, fogalmam se lesz a jelentéséről, majd egy erőteljes mozdulattal félretolnak a saját gépem elől!, és tudálékos pofával kioktatnak arról, amit nekem egyáltalán nem kéne tudnom! Majd nagyon hosszan baszakszanak a géppel, csakhogy a végén összevont szemöldökkel közöljék, annyira elrontottam, hogy szinte javíthatatlan. Pedig csak talán konkrétan nekik az.
2. A "mosolygós leereszkedő típus" úgy jön oda mint aki egy aranyos, de haszontalan kisgyereket akar kisegíteni, "te kis csintalan, már megint mit állítottál el, nem megmondtam, hogy vigyázz?!", aztán hosszan és szerinte érthetően elmagyarázza mindazt, amit nekem egyáltalán nem kéne tudnom.

Miért nem tudnak tárgyilagosan, különösebb viszonyulás nélkül elvégezni egy javítást? Mint mondjuk a bojlerszerelő vagy a lefolyótisztító!?

Dr. No 2009.02.02. 11:01:45

Én idősebb - késő harmincas-negyvenes eleje - progisokat ismerek, ott nem a hóttfekete a menő, hanem a hegymászóboltban vásárolt cuccok (Sandstone, Columbia, Sherpa; ezek a trottyos zsebes gatyák pasztell földszínekben + rikító színes pamuting + hegymászóbakancs). Igaz, mi 2000 körül LAN-oztunk ethernet-kártyával és olyan bajonettzáras dróttal, amivel sorba voltak kötve a gépek, és ha az egyikbe nem volt rendesen bedugva/ráfordítva, akkor az egész hálózat állt, és lehetett keresni, melyik gép "a nem kompatibilis bazmeg". Mondjuk az ellenfelek reakcióidejét lehetett kőgeci módon folyamatos pingeléssel lassítani, az jó volt benne.

És a kedvenc kifejezéseim: LOL - ROFL

Ja, elfelejtettétek a kőkemény virtuális kommandós - militaribuzi (egyébként szemüveges és ránézésre untauglich) kockát.

BTW: kifejezett gémer-poszt nem lesz? "Öt éve játszom, undead varázsló vagyok ötös levelen a kettes tírben, a csajom darkelf íjász, szoktam neki farmolni, hogy lássa, szeretem."

Kalep 2009.02.02. 17:10:00

Kimaradt a 'hikomat'.

feltételes reflex 2009.02.03. 05:24:34

@Miss Marple:

ez nagyon jó, amit most mondtál. Tökéletesen tükrözi azt a szemléletet, amit nagyon sokáig képesek voltak itt életbentartani, de persze még a mai napig is képesek bepróbálkozni vele... Nekem is (egyébként akkor még abszolút csonthülye kezdőként, nemhogy júzerként) egy n-edik országba kellett eljutnom ahhoz, hogy ott rájöjöhessek arra,hogy itt kéremszépen mekkora kapitális átb*szás folyik, és hogy ebben mennyire nagyon érdekelt a (z akkor még teljes) magyar informatikus társadalom.

Szerencsére azóta a helyzet sokat javult (hála javarészt a placcon megjelenő huszonéves (azóta harmincas) 'ártatlanságoknak' ;)), úgyhogy ezentúl merj bátran kérdezni, és még bátrabban elküldeni a p*csába mindenkit, akiről úgy érzed, hogy megpróbál téged lábfejre venni! :)))

"aztán hosszan és szerinte érthetően elmagyarázza mindazt, amit nekem egyáltalán nem kéne tudnom."

nyilván, mert nem Mac-et vettél te sem;)))

Maestro 2009.02.05. 16:50:25

na akkor mint igazi belterjes bme-vik-es infós:

kimaradt a rövidítésekből az
UTFG = use the fucking Google.

egyébként vannak benne igaz állítások is:)

Maestro 2009.02.05. 16:59:21

@feltételes reflex: ha hozzám jönnek oda problémával, általában megkérdezem, hogy hogyan válaszoljak,és akkor számára érthetően mondom el, hogy mit csináljon, ez nem leereszkedés, csak praktikum.

fashionista · http://ourfashion.blog.hu 2009.02.06. 11:15:45

A WTF és a BTW igenis multis frázis! (Tudom, hogy modoros, de nem tudtam ellenállni a végződések azonosságának :)
Naponta használjuk, néha még írásban is (pirulás)

darkmirjam 2009.02.06. 11:51:54

34 éves fekete ruhás, körszakállas, szemüveges programozó vagyok. Két lenyeges, nem említett vonásom még a szemüveg és a kezdődő elhízás. Az eddig leírt jelenségek mindegyikével találkoztam már, nem kevéssel saját magamban.

Fontos sajátossága még a szakmának a frusztráció. Az informatikusok 90%-ának fingja sincs róla mi is pontosan az a .NET, mégis mindenki úgy tesz, mintha tudná.
Ha kap egy feladatot, soha nem tudhatja, egyáltalán elvégezhető e, képes e megcsinálni, hát még hogy mennyi idő alatt.
A terület egyre növekszik, az a rohadt sok geek napról napra új technológiákat fejleszt ki, különböző konzorciumok dolgoznak azon, hogy életünk könnyebbé tétele érdekében újabb 18 fogalommal gazdagodhassunk, aminek a felére új szavakat talál, másik felére pedig régieket, amiket az ő redszerükben, szabványukban, előírásaikban eztán másként kell értelmezni. Az idősebbek félnek, mert az a tananyag, aminől lediplomáztak, még a lyukkártyát is magában foglalta, tisztában vannak vele, hogy a frissen diplomázottak sokkal felkészültebbek. A pályakezdőket meg az idegesíti, hogy mindezt tudják, mégis fele annyit keresnek. A mukaerőpiaci érték inflációt jóval meghaladóan növekszik, ezért aztán a régi tagok sokkal kevesebbet bírnak keresni, mint az új belépők. Egy adott mukehelyen igen szűk terület az, amire szükség van, a szakma meg rohan közben tovább. Otthon, hobbiból kéne Chip magazint olvasgani, néhány év után sajnos 8 óra épp elég, hogy kurvára mással akarjak foglalkozni esténként.
Sem feleségükkel, sem nem szakmabeli barátaikkal nem tudják megosztani munkahelyi problémáikat, mert nem értik. Ha a feleségem megkérdezi, mi volt aznap a munkahelyen, és elmondom neki, hogy két órát kínlódtam egy linker errorral, akkor vagy nem ért semmit, vagy azt hiszi, két órát linkeskedtem a munkahelyen és ettől szenvedek. Szerencsére renszergazdaként még nem dolgoztam, de @Miss Marple: féle rendkívül bosszantó userrel már találkoztam. Oké, nem mindenki van tisztában vele, hogy a számítógép, miként egy autó, karbantartásra szorul. Akkor viszont, mikor mindezt megpróálják közölni vele (legalább félévente defragmentáljon, néha engedje lefutni a vírusellenőrzést, ha a gép updatelni szeretné magát, ne a cancel legyen a default válasz), akkor kijelenti, neki ezt nem kell tudnia. De kell. Ahogy az ablakmosófolyadékot is fel kell tudni tölteni az autóban.
Sokan szerelemből, mások a jó pénz reményében választják a szakmát. Aztán eltelik pár év, és azt vesszük észre, össze vagyunk zárva egy kurva számítógéppel, esélyünk sincs váltani, mert sehol máshol nem keresnénk ennyit, és már hozzászoktunk a színvonalhoz. Távlat: csináld míg hatvanöt éves nem leszel, ülj a seggeden, olvass otthon utána, hogy mi az a .NET, de ne éld bele magad nagyon, mire megérted, úgyis kint lesz a .WEB vagy valami egyéb anyámkínja. Jobb ha bele sem gondolunk a jövőbe.
Karrier? Előléphetünk magunk fajták főnökévé, vezethetjük a magunk fajták által kifejlesztett vállalatirányítási szörnyekben (rendszer) a munka haladását, napi 12 órában, több felelősséggel olyan primadonnák teljesítményéért, amilyenek ma még mi vagyunk. Hát ez sem egy vonzó távlat.

feltételes reflex 2009.02.06. 16:55:48

@Maestro:

Lehet, hogy elkerülte a figyelmed a "Szerencsére azóta a helyzet sokat javult" -rész...:)
S mint már mondtam, legjobb barátaim közt is vannak informatikusok - ők azok, akik pont ugyanígy állnak hozzá a dolgokhoz:)

Ettől függetlenül a helyzet 10-12 éve még egészen katasztrofális volt, és még ma is szép számmal van az általam vagy a Miss Marple által is említett informatikusokból.

feltételes reflex 2009.02.06. 16:57:11

@feltételes reflex:

na ezt cifrán megfogalmaztam: még ma is szép számmal vannak az általam vagy a Miss Marple által is említett informatikusok.

vagy hogy is kell ezt írni...

feltételes reflex 2009.02.06. 16:59:02

@Maestro:

Nekem a kedvencem az RTFM=Read The Fucking Manual. (Ez is több, mint évtizedes.)

feltételes reflex 2009.02.06. 17:09:51

@darkmirjam:

Nem értek egyet azzal, hogy az átlag júzernek tudnia kell az általad felsorolt dolgokat, miként TV vagy mosógép-szerelőnek sem kell lennie. Még azt sem érzem kötelezőnek, hogy tudja cserélni az ablakmosó folyadékot a kocsijában, nem beszélve arról, hogy utóbbi valószínűleg jóval egyszerűbb cselekvéssor az általad "bosszantónak" tartott júzerek számára, mint a defragmentálás. Hasznos tudni az ilyesmit, de nem kötelező.
Az meg, hogy az MS szar, az nem a júzer hibája.

scarlet ruby blue 2009.02.07. 11:00:59

@feltételes reflex:
Tisztelettel előre bocsájtom, nem kötekedésileg szólok hozzá, csak érdekes a problematika.

Mai rohanó vilángunkban egyre több embernek munkaeszköze a számítógép, ugyebár. (Na innentől nem leszek paródia-modoros, mer engem is fáraszt. :)
Szóval, munkaeszköz. Ettől függetlenül a sz.géppel dolgozók cca. 75%-a még csak a fáradságot se veszi, hogy megtanuljon alap dolgokat, gondolok itt ilyenekre, mint a defragmentálás, ami két db kattintásból álló bonyolult műveletsor. ;) (Persze ahhoz meg kéne nézegetni, miből áll a Start menü/Programok lista.)Vagy a helyesírás-ellenőrző ki-be kapcsolása Wordben. Vagy, hogy a parancsikon nem egyenlő magával a file-lal. Vagy, hogy ha telerakod a céges mailboxod minden szarral, akkor az meg fog telni. (A fenti kommentekben sorozatosan szidott munkakörben dolgoztam évekig, szóval személyes tapasztalat, és a legtöbbje akkor se jegyzi meg, ha tételesen megmutatod neki, szakzsargon használata nélkül.)

Azt aláírom, hogy egy szobafestő-mázolónak, egy dísznövénykertésznek vagy egy altatóorvosnak nem kell különösebben érteni a Windows rejtelmeihez, ha nem dolgozik vele nap mint nap. De, az autós példánál maradva, ha valaki mondjuk taxisofőr (tehát az autó a munkaeszköze), és zokogva hívja a szervízt, ha kifogy az ablakmosó folyadék... hááááát.

Lábjegyzet: Bill nem fizet nekem ezért egy kanyi vasat se, de a Windows általában nem szar, és itt most az irodai/otthoni átlagfelhasználó szemszögéből értem, (kivéve Vista :), csak alapértelemezett dolog leszarozni (miután teleraktuk mindenféle freeware-shareware fiszemfaszommal, és mindennap a power gomb megnyomásával szállunk ki belőle.)

Még egyszer, ne vedd személyeskedésnek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.02.07. 13:36:26

@darkmirjam: ez azért nem semmi, köszönjük a tényleg építő jellegű hozzászólást.

deejayy · http://deejayy.hu/ 2009.02.07. 16:25:15

@dosszie: a probléma a szék és a billentyűzet között van, ugye? :)

deejayy · http://deejayy.hu/ 2009.02.07. 16:36:17

Igenugye, alapvetően az a probléma azzal, amit "Miss Marple" említ, hogy igenis, aki számítógéppel dolgozik, az tudja is használni. Az nem járja, hogy félóránként hívnak, hogy mi ez a függvény excelben, meg hogyan tud csak két mezőt kinyomtatni, amikor naponta 2000 oldalt nyomtat. Nem, ez nem elfogadható, ilyenre az iskolában elégtelent adnak.

Aki számítógéppel dolgozik, tanulja meg elégségesen használni, és ne zaklassa az informatikusát olyan obvious (igen, informatikus előszeretettel alkalmaz angol szavakat folyószövegben:) dolgokkal, amiket tudnia kellene, mert a munkájához tartozik. Kollégák között erre csak azt szoktuk mondani, hogy "alkalmatlan a feladatköre betöltésére, viszhall".

feltételes reflex 2009.02.07. 22:09:16

@scarlet ruby blue:

Dehogy vettem személyeskedésnek!

Igazad van abban, hogy akinek munkaeszköze a számítógép, annak alapvető dolgokat tudnia kell. De egyrészt nekem nem derült ki Miss Marple hozzászólásából, hogy munkaeszközként használná,
másrészt -és itt meg én vagyok az, aki szintén nem kap egy kanyit sem ezért:))- , hogy ha egy eszköz olyannyira idegen, olyannyira problémás vele foglalkozni és annyira fölöslegesnek, fárasztónak érzett terheket ró a használójára, mint a Windows PC-k, akkor az nem jó. Márpedig ahogy rövid időn belül megtanultuk kezelni a többi gépet is, úgy a számítógépeket is illene már ugyanolyan biztonsággal kezelni. Illene, de nem így van. Hogy ez nem így van, az nekem nem azt mutatja, hogy az emberek hülyék vagy lusták, hanem hogy maga az eszköz valamiért túl idegennek, túl bonyolultnak tűnik. Továbbra is fenntartom azt, hogy még ha valakinek a szakmájához is kell a számítógép, az mégiscsak csupán egy eszköz, aminek _illene_ mindenféle extra problémáktól mentesen, egyszerűen csak működni.

Válasszuk külön a szoftver / hardver problémákat, és az ahhoz való hozzáállást. A helyesírás-ellenőrző ki-be kapcsolása Wordben "munkaköri kötelesség", azt muszáj lenne tudni, de a defragmentálás (függetlenül attól, hogy az milyen egyszerű) vagy a különböző perifériák csatlakoztatása és normális működésbe állítása viszont nem az. (Elképesztőnek tartom pl. azt is, hogy egy headset és egy hangszóró össze bír akadni telepítésnél - már a telepítés szükségessége is fura, végülis 2000 már elmúlt)

Én napi szinten, a munkámhoz használom a gépem, nekem pont elég "csak" dolgozni, elég a saját munkámhoz szükséges szoftvereket ismerni, és egyszerűen nem éri meg az az állandó frusztráció, ami egy Windows PC-vel jár. (Dolgoztam azzal is, ismerem a különbséget) Nekem az az alap, hogy engem szolgáljon ki a gép, működjön mindenféle extra odafigyelés és "szerelés" nélkül. És mivel ő is szeret engem (azaz tizedannyit se kell vele szarakodni, mint a Windowssal), én is szeretem őt :)))

Szóval léteznek ilyen gépek, létezik ilyen oprendszer, csak azt pillanatnyilag nem Windowsnak hívjuk.

Különben nekem mindegy is lenne, hogy hogy hívjuk, csak már azt várom, hogy mikor jut végre mindenkinek normális gép és mikor válhat végre okafogyottá pl. a mi párbeszédünk is :))

feltételes reflex 2009.02.07. 22:12:34

@deejayy:

Miss Marple nem ezt említette.

Egyébként meg rohadjon meg a Word:))))

scarlet ruby blue 2009.02.08. 10:01:14

@feltételes reflex: Na még annyi, hogy akinek van összehasonlítási alapja és preferenciája, pl OSX Tigert vagy Leopardot használ vagy Ubuntut, és azt jobbnak találja, mint a Windows-t, az szarozzon nyugodtan, joga van hozzá. :)
Csak arra értettem a kirohanásom, hogy a Windows-t szidó emberek jó része valószínűleg bármilyen Linuxos környezetben vagy Mac-en is sírófrászt kapna.

feltételes reflex 2009.02.08. 14:11:53

@scarlet ruby blue:

:)))

OK.

Akkor kijelenthetjük, hogy:

a) Egy eszköz legyen _idiotproove_ (mint amilyet én is használok;)

b) Ha nem az, ill. a használója tényleg annyira _egységsugarú júzer_, de mégis megveszi, akkor a használóját terheli teljes mértékben a felelősség. (Lásd Modorék keretes írását a furcsa hangokat kiadó mikróról)

? :)

Szóval a felelősség mindkét oldalról ott van.

scarlet ruby blue 2009.02.08. 21:39:59

@feltételes reflex: Én azt mondom, nincs idiot, csak lusta. ;) De amúgy OK.

no mail, no problem 2009.02.13. 01:47:28

@darkmirjam:

pontos a helyzet leirasod, odabasz. kihagytal par nagy frusztracio novelo tenyezot, mint az orok sales vs. mernokok haborut; vagy a semmilyen szakmahoz nem erto, tudatlan donteshozokat az ugyfeleknel, akik valami homalyas corporate chartoknak akarvan megfelelni, altalaban a szukseges ido fele alatt akarjak megoldatni a problemakat; es hogy sok munkat teljesen ertelmetlenul vegzel, mert az ugyfel csak azert vett meg egy halom felesleges szart, mert a munkahelyed kajakra megvesztegette, te meg ugy erzed, mintha te basztad volna at oket, ugyanis a vevo agyatlan informatikusai teged, az elado informatikusat ugy szembesitik a faszsaggal, mintha te tehetnel rola. mert nekik is frusztracio az szar, amit te baszol oda.

javaslom az informatikai ujsagirast es blogolast gorcso ala venni. "kivancsiak voltunk, milyen az X-HottenCrux uj kutyuje. mar kora reggel izgatottan vartuk a csomagot, pedig a forgalmazo csak delre igerte a futart. vegre megjott, es mi izgatottan hamoztuk ki izleses csomagolasabol a kicsiket. mar a doboz oteletes design-ja is lenyugozte a szerkesztoseget, hat meg a belole kibukanno, elkepesztoen vekony, fekete gyonyoruseg." (ha box opening fotosorozat is van flickeren, arra mar szavaim sincsenek.)

kimaradtak olyan kifejezesek, mint picimaci, nagyvas, es millio masik, mert az informatika szinten a modorossag aranybanyaja.

tibikem, jozsikam, tovabbi jo banyaszast, es szerencse fel.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.02.13. 23:40:28

jaj, emberek, nehogy már sajnálni kelljen itt az informatikusokat... alapvetően minden munkahelyen van szívás éppen elég, és a munkák többségét ráadásul meg sem fizetik. az informatikusok legalább olyasmivel foglalkozhatnak, amit szeretnek, ráadásul egy csomó pénzt is kapnak érte.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.02.13. 23:55:05

...azt mondjuk én se nagyon bírom megérteni, hogy mi olyan rohadt nehéz egy windowsos PC üzemeltetésében. tényleg igaz az, amit írnak, hogy ha az ember nem pakolja tele mindenféle szirszar harmincnapos shareware izével, amik teljesen kiszámíthatatlan módon piszkálnak bele a rendszerbeállításokba, ügyel a biztonságra és tényleg csak azokat a cuccokat rakja föl, amik a munkájához szükségesek, akkor nincs vele semmi baj. én már jó 15 éve használok windowst, és még sose volt semmi komolyabb gond. nem mondom, hogy tökéletes, de arra, amire kitalálták, megfelel.

no mail, no problem 2009.02.17. 01:02:34

semota, sok informatikus nem azért kapja az kurva nagy fizetést, hogy egyetlen egy darab windows pc-t üzemeltessen. érdektelenül ronda lenne az IT világ, ha olyan egyszerű lenne, mint amilyen az itt hangoztatott vélemenyed.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.02.17. 17:20:07

@no mail, no problem:

"semota, sok informatikus nem azért kapja az kurva nagy fizetést, hogy egyetlen egy darab windows pc-t üzemeltessen"

milyen kár, hogy ezt én nem állítottam sehol... érdekelne, hogy ezt vajon minek az alapján szűrted le.

Maestro 2009.04.29. 13:16:52

már meghalt a téma de sebaj:)

most egy iszonyat multinál dolgozom mint üzemeltetési gyakornok (IT-s), napi többszáz hibabejelentést kapunk, kb 40-en vagyunk akiknek semmi más dolga nincs mint ezekkel foglalkozni.

de pl ilyen, hogy felhív a nő, hogy kapott egy új headsetet a géphez, és visszhangos. másik gépen meg nem az. nagyjából másfél óra után jutott eszembe amire álmomban nem gondoltam volna, hogy rá van téve egy Canyon effekt a cuccra.

meg hogy nem megy a nyomtató. felmegyek, bedugom. jééé bazmeg.

azzal pedig, hogy nem kell hozzá érteni, nagyon nem értek egyet, az, hogy be tudsz állítani valami alapdolgot az olyan mint a korábban már említett ablakmosó folyadék-csere, vagy hogy tudod a Talpra magyart. alap. pláne, ha valaki olyan környezetben dolgozik, hogy nap mint nap használja a gépét.

ha meg nem akar érteni hozzá, menjen könyvtárossegédnek, mert még ott is használnak számítógépet.

Freevo · http://delta.blog.hu/ 2009.06.18. 21:52:58

Internet Sexplorer. Komolyan hallottam.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.19. 19:48:14

"Nem beszélve a technózenékről. Csak beállítod, megnyomsz 1-2 gombot, és készen is van, ilyet én is tudok. " - bazmeg erről egy külön zenei posztot akarok, amolyan életműként, hogy eloszlassam ezt az irdatlan faszságot :))

Engem minden jellegű túlzott okoskodás idegesít olyan környezetben, ahol tudható, hogy mindenki másnak is van esze. A farmer+póló vs. kötelező öltöny, hosszú ruhák éles törésvonal. Megnézném, ki miben volna, ha nem kéne az ügyfelek miatt páváskodni.

Aki pedig ennyi év távlatában nem tudja azt a 2-3 kibaszott primitív számítógépprogramot a munkája előnyére fordítani, visszaemlékezni 5db Excel függvényre, és azzal élete végéig tökéletesen ellavírozni, az tényleg menjen a büdös picsába az irodából, szerezzen magának valami rendes munkát, lehet pl. lapátolni meg kubikolni.

Celtic 2009.07.06. 18:50:04

@scarlet ruby blue: +1 :) hogy stilusos legyek :)
Neha nem egyszeru meghuzni a hatarvonalat, mennyire kell erteni a szgephez, de ne a gep legyen szar, ha xy user a vele egy szobaban ulo kollegaknak ADSL vonalon kuldi at a tobbmegas videot levelben (holott ott a fileszerver, bemappelve, hoyg ugy lassa, mintha a sajat gepe lenne) es ez miatt lehal a net...
Vagy telepakolja mindenfele szarral (otthon mindenki takarit, hoyg a lakas tiszta legyen, de a szamitogepen eszebe sem jutna) es ez miatt doglik a gep.

Az MS/windows alapbol nem rossz a 2000/XP ota. Sot, nagyon is jo. Az en bajom, hoyg a GNU/Linuxot jobban szeretem, de elvagyok a winnel is. Mas kerdes, hogy az Outlook 2000 nem fogad el ot szamjegyet (csak negyet), ha be akarod irni az SMTP szerver portjat, az Outlook (2003-ig bezarolag) nem lehet beallitani, hogy IMAP eseten ne helyben tarolja az elkuldotteket es (szinten 2003-ig bezarolag) 2G mailbox es/vagy 10000 level folott nagy esellyel agyonhalja magat. Errol tenyleg nem kell tudnia az usernek, eleg, ha en szivok ilyenekkel, de annyit megtehet, hogyha nagymeretu filet kuld es tobbet nem kell, akkor torolje mar az elkuldott elemek kozul. A regieket torolje/archivalja. Erdekes, ahany embernek mondtam, mind megertette (talan igyekszem mindig ugy magyarazni, hogy ertheto legyen? ), de amig nem mondom, addig gyakran latok full mailboxokat.

Ugyanigy, virusvedelmet NEM kapcsoljuk ki, tuzfalat csak akkor, ha en kerem, defrag es (hhm, nem tudom hogy hivjak, jobb hijan C:\Documents and Settings\$USER\Local settings\Temp mappa tartalmanak torlese, van ilyen valahol , talan meghajto karbantartasa.)

Vagy az IE6: alapbol a lemez x%-at hasznalja Temp. inet file celbol, lattam mar 2G-s cachet is, benne 1743645 apro file-lal...Beallitom, hoyg mennyi legyen aztan jo.

De azert ennel sokkal kellemesebb, ha a szervereken kell valamit allitani vagy ellenorizni, nem olyan latvanyos, viszotn nem is kell magyaraznom, hogy miert noveltem a my.cnf file-ban egy erteket es ettol az osszes felhasznalonak simabban megy az adatbazisa :)

stoppos76 2009.10.07. 11:08:07

Heheheheeee... :) Most találtam a blogra.

Csak annyit, hogy talpig feketében ülök, pofátlanul sokat keresek és most vigyorgok magamon. Tegnap pedig kigombolt kockásing volt rajtam. :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.08.19. 10:30:46

TASZTATÚRA!!!!! :)))) fúúúúúhuhuhúúú...

lárvalányhaj 2010.08.19. 14:53:01

@stoppos76: és szűz is vagy? vagy hígul a szakma? :P

bohocmasni 2012.07.18. 21:33:50

a debillány nem linux kernelt használ, hanem bsd-t.
süti beállítások módosítása